2013. február 27.

Alessandro Baricco: Mr. Gwyn

"Jasper Gwyn megtanított rá, hogy mi nem szereplők, hanem történetek vagyunk. (..) Leblokkolunk annál az elképzelésnél, hogy ki tudja, milyen - meglehet, csak valami egyszerű - kalandban részt vevő szereplők vagyunk, de meg kellene értenünk, hogy mi az egész történet vagyunk, és nem csak az az egy szereplő. Mi vagyunk az erdő, melyben sétálunk, a gonosz aki átver, a káosz, ami körülvesz, valamennyi ember aki elmegy mellettünk, a dolgok színe, a zajok."

-------------------------------------------------------------------------
Ez a Mr.Gwyn egy érdekes figura. Fura figura.
Baricco-s figura.

Egy író, aki nem akar írni többet, s bár belegebed ebbe az elhatározásába, mégis próbál kitartani mellette. Faltam a sorokat, mégis rosszullét kerülgetett a szenvedésétől, hogy magányos, hogy hárít, hogy beszélget magával, azaz az elhunyt, vízhatlan fejkendős nővel.

Érdekelt, hogy ki ez a Mr. Gwyn, mi irányítja lépteit, gondolatait, miért szenved, hogyan keresi önmagát.
Teng-leng, majd kitalálja, mit szeretne. Egyszer csak ott találja magát a műtermében, hallgatja a zenét és sír.
Művész, akik gondolkodásmódja tőlem távol áll.
Az ilyen embereket, mint Mr. Gwyn, sajnálni kezdem unalmas életükért.

Aztán elkészül a terv, megjelenik Rebecca a láthatáron és elkezdek izgulni Mr. Gwyn-ért!
Izgulok, hogy sikerül-e neki? mert, ha sikerül, akkor talán feldobódik. Aztán azt gondolom, hogy nem fog, ugyanolyan közönyös marad.

van Baricco írásaiban valami bizarr....
-------------------------------------------------------  Eddig írtam az olvasás kezdetekor, amikor ez a bizarrság hajtott a könyv olvasására, és az a tény, hogy én szeretem Alessandro Bariccot!

Utána már azért hajtott  a vágy, mert valahogy elbűvölt Mr. Gwyn! Amit tett, ahogy tette, ahogy kitartott, ahogy ráérzett arra, amit szeretett volna csinálni, dolgozni. Mert ő portrékat akart írni. Emberi portékat. Másolni az embereket.

Tetszett. Lehet, hogy olyan csöndekre vágyom csak, amelyek ő élt meg. Lehet, hogy csak azt a nyugodtságot szeretném eltanulni, lehet, hogy az utolsó halvány fény megszűnését szerettem volna megtapasztalni, a várakozásét, az idő nélküliséget, nem tudom. Nem hiszem, hogy én szívesen lettem volna abban a műteremben, attól én szégyenlősebb vagyok, de fojtott izgatottsággal vártam mindent, ami ott , ami kívül, ami Gwyn-nel történik.
Sejtettem, mégis féltem, hogy csalódom.
Persze, P.miatt haragszom kicsit, de becsülöm is a döntéseiért.

„..mindegyikünknek van valami elképzelése saját magáról; lehet, hogy csak vázlatos, zavaros, de a végén mindannyian hajlamosak vagyunk rá, hogy kialakítsunk magunkról egy bizonyos épet, és az az igazság, hogy ezt a képet gyakran egy olyan képzeletbeli személlyel azonosítjuk, akiben magunkra ismerünk.”


Húúúúúúúúúú, nekem -talán- ez a Baricco lett a kedvencem!
Talán a Selymet is megelőzte. Szeretem ezt a Mr. Gwynt!


Helikon Kiadó
2012

2013. február 20.

Emmy von Rhoden: A makrancos fruska


Ezt a könyvet csakis kizárólag Fruzsi kihívása miatt olvastam el, de, hogy mennyire cuki…! :) Ezt a szót mostanában minden csöpögős, édi sztorira és emberre mondom, szerintem megbocsáthatatlan. :)Igazából  lse egy ilyen c. kislány, sőt kamasz, mert 15 éves, de tudjuk, hogy a régebbi időszakban másképpen értek a leánykák! Ezt a 15 éves tinit bentlakásos iskolába küldte édesapja és második felesége, mert a vadóc kiscsaj jobban érezte magát koszosan az állatokkal, mint a tankönyvekkel (mennyire igaza van!), és ez nem volt úgy rendjén! Hogy is gondolhatta, hogy egy kutyát is vihet az internátusba! De megemelem a kalapomat, hogy megpróbálta! :)

Így Ilse a nyár közepén az iskolában volt, a könyv az elkövetkező egy évének története az almaszedéssel, a békasztorival, és a táncos estékkel egybekötve. Megismerkedtem Nellie-vel, a bájos angol lánnyal, és egy tragédiával  amely a mosolyai mellett visszahozta Ilse szívébe a szomorúságot is. 

A történet kicsit sablonos, nem sok izgalommal, de egyébként tényleg cuki! Mígnem a makrancos fruskából megkomolyodott hölgy lett!

Olyan volt olvasnom -legalábbis kicsit-, mint a Nyakigláb apót, és régebben Anne történetét. Pont erre vágytam a komoly olvasmányaim közepette!

2013. február 16.

Lenyűgöző teremtmények - film




Megfogadtam magamnak kedd este, hogy ujjongok majd a Beautiful Creatures - Lenyűgöző teremtmények filmről.

Egy kedves ismerősöm jóvoltából kaptunk két jegyet a premier előtti vetítésre, Hannával mentem el megnézni -tök betegen-, s rájöttem az ő lelkesedése, fülig érő mosolya gyógyított meg engem, mert azóta csak féltök beteg vagyok. :) Nem részletezem, hogy mennyire őrült a mögöttünk ülő celebek látványának, hogy minden illusztris X-faktorost felismert, nagyokat és gyermekieket ujjongott mellettem csillogó szemmel, s amikor Vastag Tamás ült le mellé, mert felszabadult mellette a hely, akkor már levegőt s alig kapott. Tamásunk nagyot mosolygott, köszönt, beszélt hozzá, majd végre elkezdődött a film.

Ennyit az előzményekről.
Nem ismertem a könyvet, ami alapján a film készült, de keresni fogom (ezt is a szakdolgozat után), mert tetszett. Nem tudok filmekről érdemlegesen nyilatkozni: tetszett/nem tetszett. A könyvet a Könyvmolyképző Kiadó adta ki az első részt, majd a másodikat, s készül a harmadik. Íme:

"Gatlin megyében ritkán érték meglepetések az embert. Legalábbis azt hittem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Volt egy átok.
Volt egy lány.
És a végén
Ott volt egy sírgödör.
Lena Duchannes-hoz fogható lányt még nem láttak Gatlin városában. A középiskola új diákja 
 indent megtesz azért, hogy különleges képességeit és a családját sújtó évszázados átkot eltitkolja a városka vaskalapos polgárai és diáktársai előtt. Azonban az elfeledett Dél vadon burjánzó kertjeiben, borongós mocsaraiban és romos temetőiben nincs az a titok, ami örökre titok maradhatna. Ethan Wate számolja a napokat az érettségiig. Azon a napon nem csak a középiskolának, de Gatlinnek is búcsút akar mondani. Hónapok óta egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Amikor Lena beköltözik a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére, Ethan megmagyarázhatatlan vonzódást érez iránta. Elszántan kutatni kezdi a kettejük közötti titokzatos kapcsolat eredetét.
Egy városban, ahol ritkán érik meglepetések az embert, egy titok mindent megváltoztathat."

2013. február 11.

William Paul Young: A Viskó


hát hmmm. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mit írjak?!
Nem szeretem a természetfelettiként beállított dolgokat, könyveket. Nem szeretem a szájbarágós, mócsingos hittel kapcsolatos történeteket. Nem tudom, hogy miért, egész egyszerűen nem megy. Azokat még elfogadom, amiben kiderül, hogy valami álom, baleset vagy valami hatására történtek meg dolgok, de azokat nem ahol ilyenről nincs szó, legalábbis nem a szó szorosan vett értelmében.

Ez a történet is arról szólt, hogy van egy ötgyermekes családapa, akinek az életében lett egy Nagy Szomorúság, történt egy esemény, ami megváltoztatta egész életét. Sőt, az olvasó már tudja, hogy nem is egy ilyen történt, elég csak a gyerekkorára gondolni. És akkor egyszer csak elment a Viskóba, ahol a télből tavasz lett, ahol Papa, az Isten egy gyönyörű hölgy, ahol Jézus farmert hordó asztalos, és a Szentlélek is gyönyörű. Nem, nem szeretnék vitázni senkivel. Akár el is tudom ezt fogadni, hihetetlen asszociatív képességeim vannak, legyen így, hiszen ez talán lényegtelen kérdés. Mármint a megtestesítő közeg. 

Miután beleképzeltem magam egy mély álomba, vagy éppen egy kómába, olvastam tovább a könyvet, belemerültem a mondatokba, és rájöttem, hogy jobban bírom Böjte Csaba vagy éppen Pál Feri előadásmódját. Pedig nem vagyok katolikus, csak vallásos. De az amerikai vallásos stílus, amivel már több esetben találkoztam, nos, ez nem jön be. Pedig voltak olyan gondolatok, amelyek tetszettek. Amelyek foglalkoztatnak folyamatosan. A félelem, a szeretet mindenhatósága, maga a hit-ez folyamatosan. Nekem is el kell fogadnom elfogadhatatlanokat, nekem is el kell viselnem megváltoztathatatlanokat, nekem is fel kell dolgoznom veszteségeket, amelyekről szépeket is olvastam, de…..de az arcomba üvöltést azt nem bírom. Komolyan, a vége felé volt olyan, amikor megértettem a szektásokat, akik közös öngyilkosságokat követtek el…., milyen lehet már fejünket a falba verni, megbánni mindent, majdnem simán megbocsátani az ellenünk nagyon borzalmasat elkövetett személynek hűűűűűűű. Lehet, hogy én vagyok az egyik bűnös ember, a sok millióból, sőt biztos, de nehogy már ezért legyek. Tudom én, és nincs jogom azt mondani, hogy milyen nehezen vagy könnyen mehet, hiszen a fele sem történt meg az én életemben ilyen eseményeknek, mint ami Mac életében történt. De át kell menni a tragédia elfogadásának a fokozatain a sokktól.... az elfogadásig, szükség esetén a megbocsátásig. 
Hányszor tesszük fel magunknak azt a kérdést, hogy "Miért pont én? - engem? - minket?" Belegondoltunk, hogy lényeges-e a kérdésünk? Én régóta a helyzetek, a jelenek elfogadásából élek, próbálok nem hibáztatni, hiszen megteszem, ami tőlem telik, de biztosan én is érdekesen/esetleg visszataszítóan reagálnék rizikósabb esetben. Nem tudom. Nem szeretném tudni.

A könyv stílusa nem tetszett, nem ez az első hasonló, ami nem tetszett, de mégis kíváncsi voltam rá, mert úgymond a sikerlistákon évek óta szerepel. Hát... biztos jó a marketingje.
Szóval én is azt a tábort képviselem, akik szerint kihagyható a történet, vagy pedig aki olvasni szeretné, alkalmazzon előolvasót, aki aláhúzza neki a lényegi mondanivalót.
Hogy a Katie-s dolog is csak a végén derült ki Mac számára?!- ezen felháborodtam, hisz én az első perctől kezdve tudtam, hogy honnan fúj a szél vele kapcsolatban! Lehet, mert empatikusabb, jobb emberismerő vagyok. Vagy, mert jobban figyelek a gyerekeimre. Sőt másokéra is.

Kíváncsi lennék más véleményre. Nem támadóra, hanem eszmecserésre. Személyesen, ha valaki személyes ismerős olvasta.

2013. február 3.

C.S.Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény- NARNIA Krónikái 2.

Gyorsan elolvastam a Narnia krónikái 2. részét is, és bevallom, hogy jobban tetszett. Az első is klassz volt, de az amolyan bevezető rész, ebben pedig végre többet izgulhattam.
Az első könyvben megemlített csodaalmából készített ruhásszekrénynek jutott nagy szerep, és ez mellé tett Lewis 4 drága gyermeket. Testvéreket, akik boldogok, a háború tőlük távol zajlik, nekik mégis sikerül belecsöppenniük egy másik háborúskodásba: a narniai küzdelmekbe, amelyekben nagy szerepet kapnak.

A boszorkány visszahozta a Birodalomba az örök tél, az örök hó, az örök hideg, a csupaszság, a kőszobrok világát, ahol még karácsony sincs. Ide csöppent be először Lucy, a szekrényen keresztül, és senki nem hitt neki, amíg.....

Hirtelen ott terem mind a négy gyerek, a két lány és a két fiú, és ismét szembekerül egymással a jó és a rossz: mind a gyermekek között, mind pedig a boszorkány és Aslan között.
Aslannak, az oroszlánnak jó oka volt, hogy visszatérjen.

Ugorjatok be ti is a szekrényetekbe, hátha átléptek Narnia világába! Ha pedig nem sikerül....?- üljetek le és olvassátok el a könyvet, hogy megtudjátok megérkezett-e a Mikulás, vagy, hogy csiripeltek-e végre a madarak...

Harmat Kiadó
2012

2013. február 1.

C.S.Lewis: A varázsló unokaöccse - NARNIA krónikái 1.

Egész életemben elkerültek a varázslatos ifjúsági és gyermekkönyvek. Egész egyszerűen nem érdekeltek, mindig úgy gondoltam, hogy nem pocsékolhatom ilyen történetekre az életemet, amikor sokkal több engem érdeklő, komoly(abb) művek is vannak. Aztán másfél éve megfertőződtem HP-rel, idén elcsábultam a Csillagpor-ra és a Lányom jóvoltából, az ő figyelemfelhívása miatt (pedig még nem is olvasta, csak érdekelni kezdte) elolvastam egy másikat, és végül eljutottam Narniához. Tehát nem volt egyenes utam idáig, de be kell vallanom, hogy felnőtt kikapcsolódásnak éppen megfelelő, sőt még gondolkodásra is adott egy kis okot, néhány percet.

Digory, egy kisfiú éppen nagyon beteg édesanyjával a rokonoknál lakik, Andrew bácsinál, a gonosz és megközelíthetetlen mogorva nagybácsinál és Letty néninél, a kedves hölgynél, akik  testvérüket ápolják és vigyáznak annak kisfiára Digory-ra.
A gyermek unalmas pillanataiban megismerkedik a szomszéd kislánnyal Pollyval, akinek nem kell a szomszédba menni egy kis izgalom és csíny kedvéért. Kettőjük kalandjaként nemsokára, egy rosszul kivitelezett padlás-expedíció kapcsán egyenesen a zord Andrew bácsi szobájában kötnek ki, akiről kiderül, hogy varázsló! Nem is akármilyen: egy nagyon bátortalan és félős varázsló.

Itt kezdődik a két gyerek utazása oda-vissza a mi világunk és az egyéb világok között, ahova egyszer csak megérkezik a nagybácsi is. Hogy, hogyan lesz belőle fa, vagy éppen milyen boszorkánnyal ismerkednek meg, és, hogy az oroszlán, aki az állatok királya itt milyen pozíciót tölt be, ahhoz el kell olvasni a könyvet, amelyből megtudhatjuk, hogyan is alakul meg Narnia.
A történetben szembekerül egymással a jó és a rossz, a gyerekek, s főleg a kisfiúnak komoly döntéseket kell meghoznia, amely kapcsán minden olvasó, s főleg minden gyerek átgondolhatja az ő számára fontosnak ítélt dolgokat, ő mit tenne, s ez egy jó beszélgetésre is alkalmat ad.

Mindenképpen folytatom hamarosan!


Harmat Kiadó
2012
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...