2013. január 23.

Jan Otčenášek: Rómeó, Júlia és a sötétség

"Az öreg házak olyanok, mint az öregemberek: tele vannak emlékekkel.

Sajátos arcuk, sajátos illatuk van. Falaik különös életet élnek. Mit láttak? Mit hallottak?"

Mit látott a szabómester műhelyének egyik szobája?

Látta a szenvedést? Látta a kilátástalanságot? Látta az éhséget? Látta a sötétséget? Látta a fénylő szemeket? Látta a lopakodó fiút? Látta a lányt? Látta a lány kabátját díszítő csillagot? Látta a félelmet?

"Tudod-e milyen íze van a félelemnek? Sós, de mégsem olyan, mint a sóé. Valahol a gyomrod táján furcsa hideg ébred benned, megremegteti egész testedet, fagyos tapintású százlábú kúszik végig a gerinceden, a szívedhez téved és megérinti."

Ilyet bármelyikünk érezhet. Én is. De azt a fajta félelmet, amit Eszter érzett, azt nem tudhatom. Hogy milyen lehet a törvénnyel ellenszegülni, és nem jelentkezni a hatóságoknál? Hogy milyen lehet azok között a falak között élni a sötétségben, a vágyódásban, a titkolózásban, a szerelemben? Hogy milyen lehet abba a lelkiállapotba kerülni, hogy eljutunk az Elég ebből!!-érzésbe.

Eszter és Pavel. A zsidó lány és a nem zsidó fiú. A bujdosó és a bújtató. A szerelmes és a szerelembe esett.

Pável, akinek különösen szép kapcsolata van a szüleivel, a szabómesterrel, s akinek fáj a fia titkolózása. De meddig mehet, megy ez így?

Rómeó és Júlia... kevesen vagyunk, akik nem ismerik ezt a történetet.
Rómeó, Júlia és a sötétség... Hogy mi történt ezzel a két fiatallal a második világháborús Prágában? Hát....


"Mert ő már sehova és senkihez se tartozik. Csak hozzám. Meg a sötétséghez."

B.S.Aldrich: Ella kisasszony

B.S. Aldrich már nagyon régen beférkőzött a szívembe, az "..és lámpást adott kezembe az Úr" című könyvével.  Abbie Deal, a feleség, az édesanya, a nagymama, az anyós, a barát és... egy olyan személyiség, akire én felnéztem, akit nagymamámnak fogadtam, aki csak mesél és mesél, hogyan is élet az életét az Újvilágban.

Azóta elolvastam a folytatását is, majd egy másik könyvet az írónőtől, amely nem nyomott annyira mély nyomot bennem, ellenben az érzés megmaradt, hogy minden könyvére kíváncsi vagyok.

Így voltam az Ella kisasszonnyal is, sajnos nem élveztem maradéktalanul.

Ella kisasszony egy szimpatikus személyiség. Kitart betegeskedő édesanyja mellett, aki utolsó pénzein taníttatja őt, majd tanárnak áll régi iskolájában. Boldog, független, s bár sokan egyre inkább vénkisasszonynak látják, csak, mi olvasók tudjuk meg azt az igazságot, hogy miért maradt egyedül. Önfeláldozó, mindenkin segítő szíve hogyan hasad meg, s aztán hogyan képes újra és újra regenerálódni, hogy boldognak tűnő életét újrakezdje, illetve folytassa mosollyal az arcán.

Most nehéz volt elfogadnom, hogy ennyire önzetlen és önfeláldozó volt Ella kisasszony. Egyedül, mert a szerelem csalódásokba torkollott. Egyedül, de mégsem, mert egész életében a családjáért (édesanyja és mások) és a tanítványaiért tett-vett. Hogy folyamatosan lemondott, hogy soha nem saját magát tartotta a szem előtt. Kicsit fárasztó volt, s bár legyen ennyire jó ember, néha már nyílt a bicska a zsebemben, hogy nézze már egyszer önmagát is. Másrészről pedig irigylésre méltó, hogy ennyire szívén viseli a rokonok (és mások) sorsát, de addig, míg ez Abbie Deal-nél őszintének tűnt, addig Ella kisasszonynál már nem.

De azt is elfogadom, hogy más élethelyzetekben olvastam, más történetekkel a hátam mögött, más érzelmeket nyitottak meg bennem.

"Amíg az ember fiatal: úgy halad át az életen, mint egy sűrű erdőn. Nem lát sem maga elé, sem maga mögé. A középkorú ember látja a múltját és látja a jövőjét is. Amikor megöregszik és előre már nem nézhet, csak vissza, a múltba: csak akkor látja tisztán és csak akkor érti meg, hogy mi miért történt az életben?"

B.S.Aldrich megszokott stílusa és történetvezetése nem árult zsákbamacskát, mégis mást vártam, így unatkoztam kicsit.

U.I: Nagyon nem szeretem ezt a borítót!

2013. január 20.

Gina Buonaguro - Janice Kirk: Ciao, bella


"Mit teszel, ha az, amit szeretnél, valóra válik - de pont akkor, amikor már valami mást már jobban szeretnél?"
Ciao, bella!


Köszöntem majd elköszöntem a könyvtől, és 1945 nyarától egy olasz kis faluban, ahol Graziella vagy kanadai eredeti nevén Grace élt, ahová kalandos úton került.
A lány, azaz hölgy-feleség-meny-sógornő, aki ebben az olasz kis faluban várta vissza a második világháború után a férjét Ugo-t. Aki nem jött. Grace csak várta, várta töretlenül, hiszen a háborúnak hónapokkal korábban vége lett, mindenki hazatért már a munkatáborokból is. Minden túlélő. Graziella pedig csak várt, egyre kevesebb reménnyel, hiszen az egész család eltemette már gondolatban a férjét.
Egy napon azonban, váratlanul, felbukkant egy motoros, aki a ruhája miatt felismerhetetlen volt, így azokban a pillanatokban visszaköltözött a remény hősnőnk szívébe........................ de csak egy Olaszországban ragadt jóképű amerikai katona ült a nyeregben. Azaz ült volna, de a motor elromlott, így bebocsátást kapott a szerelés idejére Grace és apósa, az egyre inkább emlékeit vesztő Giovanni otthonába. Mivel egy kis faluban semmit nem maradhat titokban, így Frank katonának is hamar híre ment a sógornők, az atya illetve mindenki más körében. Frank pedig ott maradt velük, a pajtában élt, eljátszotta Ugo szerepét a szenilisedő édesapa kedvéért, játszik a temérdek kis olasz rokongyerekekkel, természetesen már potenciális jövendőbelit is szereztek volna neki, ha úgy adódik, de mi olvasók más kibontakozó rózsaszín felhőket látunk már magunk előtt. Igen, igen: Grace is nőből van, már éppen kezdi eltemetni magában vissza nem tért férjét, de a család miatt még tartja magát, nem tárulkozik ki, mégiscsak 1945-öt írunk ekkor. De Ámor nyila beléjük csapott, az érzékelhető...

A könyv eddig egy rózsaszín felhőcske.. Nem ítélkezem, nem mondok véleményt a cselekedeteikről, hiszen szerelembe esni nagyon könnyű egy jóképű, segítőkész, tökéletesnek látszó fiatalemberbe. Főleg a könyvekben könnyű! De a könyv egy könnyed délutáni szórakozásnak ígérkezett, és csak azért siettem vele, hogy ezt a csöpögő-szenvedő-romantikát ne kelljen sokáig olvasnom. Aztán azért is olvastam, mert arra gondoltam, hogy muszáj már valaminek történnie: Ugo éljen vagy haljon már végre, lépjen ki a patak a medréből, legyen már egy jó kis vihar a faluban vagy éppen a lelkekben, legyen valami életszerű -szagú a történetben.
Töretlenül és rendületlenül olvastam, és végre!!- el is érkezett a viharosabb időszak, amiről nem írnék, mert spoileres lenne. Elég legyen az, hogy elindul a változás, amikor Tazio is megérkezik! (éppen ezek miatt tornázta magát fel 3/4-4*-ra)

A Ciao, bella romantikus könyv, ez tagadhatatlan, de szerencsére a vége ad egy kis gondolkodni-valót ebben a témában, így be kell valljam én is megtettem ezt. ... és nem jutottam dűlőre, hiszen nem éltem meg, de szerintem ugyanúgy cselekedtem volna, mint Grace.

Érzékenyebb lelkű, romantikát kedvelő hölgyeknek ajánlom.

2013. január 18.

Brandon Mull: Titokfölde- A mesés menedék

Az úgy volt, hogy Hanna karácsonyi- és egyéb  könyves listáján szerepelt ez a könyv. Aztán úgy volt, hogy el is olvastam megelőzvén őt, és az olvasás közben fogalmazódó kérdéseit, amelyek általában úgy hangzanak: Mama, olvasd már el! Nagyon jó!
Így én kezdtem olvasni, és én kezdtem neki mondani, hogy a Sherlock-os könyv után ezt vegye a kezébe.

"Évszázadokon át gyűjtötték a misztikus lényeket a Titokfölde nevű titkos menedékbe, hogy megelőzzék a kihalásukat. Ez a szentély az igazi mágia egyik utolsó bástyája. Elbűvölő? Abszolút. Izgalmas? Naná. Biztonságos? Éppen ellenkezőleg…"

Izgalmas mese, amelyben apró tündérek repkednek, apró tündérek változhatnak koboldokká, amelyben a najádok (nem is tudtam, hogy ők  tulajdonképpen nimfák) tudnak gonoszok is lenni, amelyben a szatírok mások, mint ahogy én gondoltam volna, kiderül miért kell Murielnek csomókat bontani, és az is, hogy ki egyáltalán Muriel?, és amelyben Titokfölde életébe nyerhetünk bebocsátást.

Kendra és Seth, testvérpár a maguk 15 és 11-12 évükkel, olyanok, ahogy én elképzeltem őket. Kendra a megfontolt, a szabálytudó, mi-több szabálykövető eminens tanuló lány, az öccse pedig a minden lében két kanál, a szabályellenes, a tökéletes csibész gyerek, aki miatt mindenre fény derül ami eddig titokban volt a nagypapájuk birtokán, akik miatt elindul a veszély. Veszélyben az életük, és veszélyben Titokfölde, az a hely, ami a sövényen túl van, aminek meglátásához és megtapasztalásához különleges képességekre és csodákra van szükség!

Érdekességként említem meg, hogy a könyvet Neil Gaiman Csillagpor könyve után olvastam, és sokkal jobban elvarázsolt. Szerintem sokkal több izgalom volt benne, sokkal több rejtély. A szerelmi szálat nem lehet benne összehasonlítani, mert ez egy gyerekkönyv, mégis van benne egy csodaszép szerelmi szál.
A vége picit túlzsúfolt volt az én gondolataimnak, de azt kell mondanom, hogy fantasztikus volt. A történet végén egy "Olvasási segédlet" található, melynek keretében 11 kérdést lehet megbeszélni, feldolgozni a könyv kapcsán, ebbe még csak belepillantottam, hogy a lányommal együtt válaszolhassak rájuk.

Mindenesetre a második részre is kíváncsi vagyok!

4 és háromnegyed 

2013. január 15.

Neil Gaiman: Csillagpor

Nagyon ritkán veszek kezembe ilyen jellegű könyvet, sőt ritkán nézek ilyen jellegű filmet, de arra gondoltam, hogy ilyen sok ember nem tévedhet!, no és arra is, hogy itt az ideje, hogy változtassak a szokásaimon, és olyat is olvassak idén, amit amúgy nem.

Így a kezembe vettem, ha már van belőle saját példányom (ez is meglepő egyébként).

A történet érdekes, álomvilágos, szerelmes és eseménydús. Mégis az volt a bajom vele, hogy nem voltak kidolgozva ezek az események. Kicsit kevés volt. A jók hamar megtörténtek, a rosszak hamar elmúltak. A Szerelem kevés küzdelemmel nyer, romantikusan egymásra talál mindenki.
Egy olyan könyv, amibe fért volna még egy kis mágia, boszorkányság, varázslat és izgalom. Nem ragozom, kellemes kikapcsolódás volt, de kevés.

Aztán még aznap leültünk, mi Lányok, és megnéztük a filmet!...és igen! Sokkal jobb! Nevettem a szellemfiúkon, nevettem a boszikon, élveztem minden percét. S bár sok változtatás van benne a könyvhöz képest, van, ami nem zavaró, van, ami kimondottam jót tett neki!

Együtt vagy a filmet külön ajánlom! Na jó, a könyvet is: nekem nem elég szenzitív az antennám!


.... a filmben nagyon jó Robert de Niro!

Jean Webster: Nyakigláb apó

......lökött lány..... :D


Teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy értékelés, de már egy hete olvastam, és ilyenkor már nincs kedvem róla írni.

Kedves könyv egy gyermekotthonban nevelkedő leányról, aki "felnőve" is ott ragadt az intézetben. De a patronálók némelyike egy vicces, és igen szemtelen fogalmazása hallatán kiemelte őt onnan, és anonim támogatóként beiskolázta a lányt egy kollégiumba abból a célból, hogy íróvá váljon.
A férfinak, aki a Nyakigláb apó nevet kapta egy édes árnyék miatt, csak annyit kért, hogy Jerusha havonta egy levélben számoljon be neki az előmeneteléről, a történésekről, a tanulmányokról.

Mi, olvasók ezeket a leveleket láthatjuk, és miközben a szemem előtt bontakozott ki a románc, és vált számomra egyértelművé a dolog és a lovestory, úgy .........................................

Na, de ne vágjak a dolgok közepébe.
 Judy-nk, aki tulajdonképpen Jerusha Abbott, viccesebbnél viccesebb és komolyabbnál komolyabb, sőt szemtelenebbnél szemtelenebb leveleket ír kedves támogatójának, és én sokszor nevettem, kacagtam ebben a zord hideg januárban. Mindennek lehet örülni, még ennek a bájos gyermekkönyvnek, amiben néha úgy éreztem magam, mintha egy másik Anne Shirley-vel találkoztam volna.


Ha valaki nem tudja megvenni, kikölcsönözni, íme , a MEK-en olvasható:

http://mek.niif.hu/02000/02039/html/

2013. január 9.

Tóth Krisztina: Pixel

Tóth Krisztina... kortárs írónőnk.

Szerintem jól ír.

Úgy ír, ahogy én figyelni sem tudok a dolgokra. Felfigyelni sem tudok a látnivalókra. Nem vagyok képes úgy vizslatni személyeket, ahogy ő. Nem is akarok belegondolni vajon annak a szomszédnak, szomszéd ismerősének, vagy annak a valakijének, vagy éppen a volt osztálytársamnak stb. milyen az élete, miért kopaszodik, miért szomorú, meleg-e a fia, miért nem születik unokája.

Inkább olvasom Tóth Krisztina Pixel-ét. Amiben képpontról képpontra, mozaikokként, vagy éppen szavak, mondatok és történetek összekapcsolódásából áll össze az ember, a család, a gondolat, az élet. Sőt. Nem is egy élet. Család, családok élete. Története. Akik csak egyek a sokból. Ma csodálkozunk (vagy éppen nem), holnap pedig elmegyünk mellettük. Megyünk, olvasunk, és összeáll, hogy az agydaganatos férfi felismeri az anyajegyeket, de ő is csak egy esendő ember. A felesége is... akit különbnek hittem... és a többiek itthon és külföldön.

Gondolkodom… Apukám ilyenkor azt mondja, hogy na, ne hülyéskedjek! :D Szóval nekem a Hazaviszlek, jó?… jobban tetszett a 4,5 *-gal, de a csillagozást tekintve kevésnek találom a 4-est erre. De azt is be kell vallanom, hogy:
– igen, klassz, hogy végigvezette a testet, a testen, meg amúgy….de volt, ahol elvesztettem a fonalat, sőt tudjátok milyen az, amikor nem is találom a cérna elejét, és jó sokat leszedek és úgy tekerem vissza… azaz az elején azt sem tudtam, hogy ők összefüggnek majd.
– nem, nem volt klassz, nem tetszett, hogy mindenhol a megcsalás, a szakítás, a bánat volt…. nem esett jól ez most nekem…
– aztán az is igaz, hogy olyan volt, mint amikor régen még olvastam idegen nyelvű könyvet, nem okvetlenül kellett szótározni, megértettem a szövegkörnyezetből a lényeget. nos itt is így voltam 1-1 szereplővel.. ki is ez? hogyan is kapcsolódik ide? pl. ki az a Misi, akinek a papája a trolibuszos volt?
– T.K jól ír. Nekem tetszően ír, érthetően ír, a szürke és borús hétköznapokról ír…………, de ezt most, a latyakos, borongós, szürke januárban, amikor nekem is színeznem kellene újra az én világomat, szóval ez most nem kellett volna…
……. újra fogom olvasni……, mert újra kell, hogy a hiányzó pontok összekapcsolódjanak. Hogy ne maradjon fehér rész a képen. S talán akkor tudok választani kedvencet is. Most nem tudtam, de nem azért, mert olyan sok volt.... inkább azért, mert egy sem adott Hűha! -élményt. Legalábbis pozitívat nem. Rosszat, szomorúat pedig nem kedvenceltem most. Ezért csak tetszett.
ha lesz egy sajátom, vagy a kölcsönkönyv sokáig maradhat :S

2013. január 8.

A jövő kezdete - film

Tegnap és tegnapelőtt, 1-1 órás etapokban megnéztük a filmet, és levonom a néhány következtetésemet:

1. Ha nem olvastam volna, éppen közvetlenül előtte, akkor megütötte volna a nagyon-nagyon tetszett kategóriát, de így azt mondtam, hogy a fő vonalat tekintve, azt meghagyva tetszett, viszonylag jól adaptálták.

de

2. Soha nem leszek forgatókönyvíró, de, hogy mi a fenéért kell szerintem jó szálakat kivenni, és azokat átírni, azt nem tudom.. persze tudom ebben az esetben, hiszen rövidíteni kellett, de nekem ez a fajta 180 fokos fordulatok a könyvhöz képest, nagyon nem.....

A könyvben nem tetsző szálakat, illetve az ott kuszaságnak megjelenő, agyamban káoszként lecsapódó dolgokat, a filmben nem érzékeltem.

Így azt tudom mondani, hogy nekem folyamatosan a -mindenhol megjelenő!- eltérések jártak az eszemben, Kedvesnek tetszett.


Összességében nézve sok minden zavart, én meghagytam volna sok karakter jellemzőjét, ráadásul nem kedvelem Helen Hunt-ot sem annyira, hogy elviseljem Trevor édesanyjaként, de mindegy.

Olvassátok, vagy nézzétek. Érdekes és az alapötlet jó.

2013. január 6.

Catherine Ryan Hyde: A jövő kezdete

"Ez itt a mi világunk. Mutassanak valakit, akit ez ne érintene! Igen, ez a ma mi világunk. Az egyetlen, amelyben részünk lehet. Amelyben átkozottul nehéz élni. Hogyne érdekelne minket, hogyan élünk? Érdekel bizony! Ez az életünk! Erről van itt szó!... És akkor jött ez a kisfiú, aki elhatározta, hogy mindezen változtat. Az egész világrenden. Hogy élhetővé, otthonossá teszi mindenki számára. Talán, mert túl fiatal, tapasztalatlan és optimista volt, hogy megértse, nem sikerülhet..."

Itt kezdődne a jövő, a pozitív jövő? Azaz:
Találj ki valami korszakalkotót, légy olyan ember, aki önfeláldozó, segítőkész és önzetlen, keress három embert akinek ezt az önzetlen jótettet átadod, akik feltehetően ugyanilyenek, vagyis reménykedj, hogy ilyenekké váljanak, és ők is keressenek... és építsünk fel egy hatalmas önzetlen és szeretetre épülő piramist, amely befolyásolja az egész emberiség életét, s végül egyre több jó történik.....

Trevor a 12 éves kisfiú így gondolta. Reuben St. Clair új társadalomismeret tanár ezt a mondatot írta fel a táblára szorgalmi feladat gyanánt:

"Gondolkodjatok egy olyan ötleten, ami megváltoztathatja a világot, és valósítsátok meg."

A feladat eredményeképpen elindult az "Add tovább!", amit később csak "Mozgalom"-ként említettek. A szép ebben az egészben, hogy a fiú nem is tudott róla, ő mégsem adta fel. Hitt ebben az eszmében, s segíteni akart.
Megismertem
- Trevort, aki csak a mamájával élt, (aki maga sem tudta, hogy várja-e vissza az egy éve lelépő élettársát, gyermeke apját...) és a közöttük lévő kapcsolatba pillanthattam bele.
- Reubent a tanárt, aki különös kapcsolatba került már az első napon a tanulójával.
- a feladattal kapcsolatba kerülő embereket.

Voltak ilyen gondolataim az elején, amit akkor így lejegyeztem:
Ó, azt hittem valami álomvilágos dolog lesz, hogy ennyire egyszerű elmélettől hip-hopp minden jóra változik. Azt hittem működni fog a dolog. Azt hittem. De már az elején megfogalmazódott, hogy az emberek nem jók. Ők csak a maguk jólétére törekednek, nem azon munkálkodnak, hogy másnak jó legyen. Aztán megint reménykedtem, és Jerry első fizetésénél felálltam és vettem két nagy levegőt.

Aztán haladtam tovább, egyre inkább bontakozott ki a kép, egyre inkább biztos voltam abban, hogy ezen a szombati napon, az előttem lévő tételekkel sem fogok foglalkozni, inkább befejezem, és megnézem mi is fog kialakulni a történetből.
Haladtam, volt ami nem tetszett, nekem nem kelletek volna bizonyos helyzetek, jelenetek, részek. Trevor mellett álltam, mellette feltétel nélkül. Mindig: az elején, a közepén, és ott, akkor is! Minden örömnél és minden fájdalomnál. Aztán vége lett, becsuktam, és rájöttem mindenre. Mindenre, amire az elején gondoltam.

Végül, összegzésképpen:
Álom, álom, édes álom, Magamat most hol találom?
Ahogy elolvastam ma ezt a könyvet, folyamatosan Böjte Csaba könyve és gondolatai futottak párhuzamosan a fejemben. Hogy ne legyünk számítóak, hogy a határtalan szeretetet adjuk tovább, hogy képesek vagyunk rá, és te is képes vagy rá. S akkor itt van ez a Trevor kisfiú, aki ilyen, aki kivitelezni próbálja, hogy a világ jobb legyen.
Igen, mese is lehet akár, de mondom, hogy Böjte Atya is kavargatja a lelkemet folyamatosan, meg a lelkiismeretem és neveltetésem is szerepet játszik benne.
Érdekes történet… biztosan minden olvasónak lesz egy álláspontja.
Megtörténhetne?…………
Egyébként pedig a mellette lévő dolog, a család, vagy éppen a szerkesztés, a történetvezetés, és a vége nem tetszett igazán, így összességébe nem is tudom csillagozni, mert a kisfiú elvarázsolt, ő 5 csillagos, de többi nem. Nem érzem úgy, hogy átlagolnom kellene… Passzolok.

Tervek szerint a tételek helyett megnézem este a filmet, ami 2000-ben készült. 
(A könyv eredetije 1999-ben jelent meg.)

2013. január 5.

Jeff Kinney: Egy ropi naplója- ÖSSZES

Miután végre mind az öt Ropi rész a polcunkon áll, így végre egyben elolvashattam azt a sorozatot, amit a lányom szeret, sőt mitöbb, a fiam, aki a Geronimokon (és az Olvasó Leo, kalóz stb.) kívül semmit nem vesz a kezébe, nos ő is elolvasta már -azt hiszem- az első 4 könyvet.

Nekem sem kellett több, mivel mindig érdekel, hogy milyen történetek kötik le őket, így elkezdtem, és gyorsan be is fejeztem.
Ropi, alias Greg Heffley, aki egy tündéri kisfiú. Azaz nem is annyira kicsi, hogy naplót írjon. Azaz nem is naplót, hanem emlékiratot, ahogy ő mondja. Nem ír szentimentálisan ahogy a lányok, vagy ahogy anno én kezdtem a napi összegzéseimet, Greg mereven elutasítja a "Kedves Naplóm" címzést, egyszerűen belevág, mint a fiúk többsége.
Az öt kötet mindegyike ugyanazokon a sémákon alapul, Greg élete napokra bontva, elmesélve, kiegészítve nagyon cuki és frappáns rajzokkal.

Bevallom őszintén először nagyon anyai szemmel olvastam, és sokszor elkeseredtem, hogy mennyire nincs ott a mamája, menyire csak a kistestvérével törődnek, mennyire nem állnak rendelkezésre, amikor szükség lenne rájuk, de aztán inkább átkapcsoltam magam a gyermek-olvasó-üzemmódra és felhőtlenül élveztem az írásokat. Hiszen Greg egy kamaszodás elején álló gyerek, ráadásul középső, azaz se nem nagy és se nem kicsi, tele az általa hatalmasnak ítélt problémákkal és tele azokkal a vágyakkal, örömökkel és gondolatokkal amelyek ezzel a korosztállyal kapcsolatosak. Ráadásul egy későn érő típus, akinek a barátja még később érő típus. Ezek olyan helyzeteket teremtenek, amelyeken jókat lehet mosolyogni. A rajzokon még nagyobbakat!

Szerintem az öt kötet olvasható egymástól függetlenül is, mégis én a sorrendet ajánlom. Néhány dolog utal csak vissza, ellenben Greg életkorának növekedése megbújik a lapok között.

Az első kötet egy bemutatkozás, ki is valójában ő, hol él, kik a szülei, kik a barátai, azaz ki a barátja... és, hogy működik a barátságuk. :)
Megismerjük bátyát, a rockzenésznek készülő Rodrickot, és egy kezdeti képet kapunk a bátyó- öcs viszonyból, azaz hogyan szemétkedik és használja ki őt a testvére.
"Mindenszentek apának is kedvenc ünnepe, de más okból. Mindenszentekkor éjszaka, mikor a többi szülő cukorkát osztogat, apa elbújik a bokrok között egy vödör vízzel.És ha kamaszok közelednek a kocsibejáróhoz, nyakon önti őket."
A második kötetben az idősebb testvér, Rodrick kap fontos szerepet, aki megszerezte testére első naplóját, így sakkban tudja tartani őt. Vicces és önirónikus uszodás indítással kezdődik a történet, s még jobban belemerülhetünk Heffley-ék életébe. Vajon mi a papa hobbija az alagsorban s vajon miért alszik a szülők között a kistestvér?  Rodrick titkos házibulija és a a mamidolcsi kötetében a két testvér közötti dolgozat bizniszre is fény derül. :))

"Száz évvel ezelőtt

....
Ült-e dínón ősvadász?
A pampák füve nőtt?
Gőzöm sincs róla, hogy mi volt
száz évvel ezelőtt.
...."

A harmadik kötet, az Utolsó szalmaszál. Itt az új évbe kapcsolódunk be, amelyben Greg eldönti az év első napján, hogy gondban van azzal, hogyan javíthatna magán, ezért inkább másoknak igyekszik segíteni abban, hogy tökéletesebbek legyenek.
"Azt hiszem, megpróbálhatnád sokkal halkabban enni a chipset."
Itt derül ki, hogy Manny-nek, a kistestvérnek, miért van sok pénze, itt tudjuk meg a kerti gödör történetét, miét lesz cserkész, miért kellene katonaiskolába mennie, és többek között megismerjük a harcát a szennyestartóval.

A negyedik, a Kutya egy idő kötet egy nyárnak a története, amelyben a lányok kerülnek Greg érdeklődési körének központjába, és egy kutya is a házukba kerül. Greg anyagi gondjai miatt különböző vállalkozásokba fog, amelyek nem mindig válnak be, de az ötletei nálam hatalmas sikert arattak. A barátjával töltött nyaralása nem egészen úgy sült el, mint kellett volna, de én már meg sem lepődtem, mert ez a Greg fiú csuda egy fazon, aki képes éjszakázni kempingezni egy videójáték bolt előtt.



A záró ötödik kötet, A rideg való, amelyben kiderül, hogy a legjobb barát mégis Rowley, hogy mekkora feladat hárul rájuk, ha a mama visszaül az iskolapadba, és, hogy az iskolában is a kamaszok közé lépett, azaz folyamatosan a kamaszkorról és pubertáskorról volt tanórájuk. Ez elég vicces annak ismeretében, hogy Ropink, eléggé az életkora alatt van, de a hormonok benne is működnek, így egész vicces helyzeteknek lehettem tanúja ebben a részben is. Greg Heffley felnőtt, azaz növekedőben van. Nincs mese. Az iskolában, otthon is folyamatosan szembeköszön vele az élet rohanása.

 "Páran, pölö apa meg Joe bácsi, folyton azzal nyüstölnek, hogy legyek felelősségteljesebb, és filózzak el komolyan a jövőmön."
Megszerettem ezt a fiút, sőt tegnap annyira ajánlottam a helyi könyvtárban, hogy rájöttek, hogy kell nekik ez a sorozat!

Móricz Zsigmond: Árvácska

"Kis tanya a végtelen pusztán. Mesebeli házikó (...).
 Milyen jó volna itt élni, itt megnyugodni. Milyen jó volna itt gyermek lenni."
Állami Árvácska

Félve kezdtem bele ebbe a könyvbe, s csakis azért, hogy majd' 20 éves hiányosságomat pótoljam. Nem ismerem Móricz írásait, egyszer az Úri-muri-ból kaptam egy egyest, nem tetszett, képtelen voltam elolvasni, s itt anno vége is szakadt közös kapcsolatunknak.

Azért is félve kezdtem bele, mert féltem, hogy sírni fogok, mint minden ilyen íráson. Féltem, hogy nem tudom majd feldolgozni a gyerekbántalmazást.

Olvasni kezdtem. Szívembe zártam Csörét, sajnáltam, szerettem, biztattam, reménykedtem vele. Tényleg ilyen volt ezeknek az "államiknak" az élete? Dolgoztatták, ütötték-verték őket folyamatosan? Egyik helyről kerültek a másikba? Egyik családtól a másikhoz? Tényleg mindenki (értsd minden!! család) erre használta őket? vagy ez csak egy torzítás Móricz pennájából?.....
Igen, sajnáltam és drukkoltam neki. S mivel a filmet sem láttam, nem volt semmilyen ismeretem a végéről sem, s olykor őszintén erre a befejezésre számítottam.

Csöre, Pösze, Árvácska. Hajították mindenfelé, került rosszabbnál rosszabb "anyához és apához", használták ki őt, becstelenítették meg, kínozták meg folyamatosan, éheztették olykor minden nap... Nekem mégis a legrosszabb a szeretet nélkülözése volt. A legrosszabb Diti szemétkedése volt. A legrosszabb, hogy az öreg bácsi nem tudott mit tenni. A legrosszabb, hogy a bort cipelő bácsi sem tudott semmit tenni. Vagy nem akart. Nem tudom.

Természetesen a gyerekbántalmazás ellen vagyok, de haragszom azokra a tényekre, hogy akik szintén ellene lehettek, miért nem tettek semmit, hogy Csöre kikerüljön azonnal ezen emberek kezeik közül! Mit tehetett szegény, hogy hova született?!

Ahogy teltek a hónapok, s a kislány egyre jobban átlátta a helyzetét, ott a szomorúság növekedett. Ahogy egyre inkább érezte szomorú helyzetét, úgy lettem én is egyre keserűbb.
"Csöre még jobban összegubódzott, már látta, nem fog iskolába járni, nem lesz már megint semmi.Most először életében jutott eszébe, hogy neki is kell valamit csinálni, ha azt akarja; hogy éljen. Hogy mit, azt nem tudta, csak felkeményedett benne valami érzés, hogy nem tűri."

Ahogy egyre kevesebb volt már hátra, úgy éreztem a feszültséget. Nem tudhattam miért, csak azt éreztem, hogy lassan vége lesz, és én (vagy éppen Móricz) nem hagyhatja itt ezt a koszos, árva, magányos kislányt csak úgy. Nem hagyhatja itt, valaminek történnie kell. Nem mehet minden ugyanúgy tovább.

S jött a karácsony, minden gyermek kedvenc ünnepe. Árvácska, aki még karácsonyfát sem látott, de aki töretlenül hitt a Jézuska ajándékot-hozó hírében.

"De ő csak boldogan nézett. Nem merte megmondani, hogy ő azt szeretné tudni, itt volt-e már a Jézuska? mert azt hitte, kikap, és csak hallgatott, leskelődött, hogy jön-e már?Egyszer csak azt mondja a Verő mutér, eredj ki, nem szeretem ha itt vagy.Ki kellett menni az udvarra, és ott kellett neki ácsorogni a setétben.Nagyon szomorú lett, meg a szél is fújt. Lassan kinyitotta a kis kamra ajtaját, bement a szél elől. Ott megkereste a kis gyertyát, meggyújtotta, és imádkozott az édesanyjához:<Édesanyám mondd meg a Jézuskának küldjön nekem valami szép ajándékot, mert nincsen, aki nekem adjon, mert én csak egy kis állami vagyok, ..........>"

..... aki olvasta, az tudja, hogy mi a vége........... aki nem, annak nyitva hagyom, hátha elolvassa.


Hogy ajánlom-e bárkinek is?
Mindenképpen! A régies nyelvezet miatt, a megbújó szépség miatt, Csöre miatt, és az össze ilyen Árvácska miatt, a szeretet miatt, s a szeretetlenség miatt. Bár manapság is előfordul bántalmazás, mégis ajánlom a mai kor gyermekeinek, hogy vegyék észre mekkora jólétben élnek.

Mindig is voltak, s sajnos mindig is lesznek ilyen emberek. Hogy nekünk jóknak kell több jót tenni, hogy valami változzon ebbe az irányban.

"Kis tanya a végtelen pusztán. Mesebeli házikó (...).Milyen jó volna itt élni, itt megnyugodni. Milyen jó volna itt gyermek lenni."

...tényleg jó lett volna...




Nem hiszem, hogy a filmet képes lennék végignézni.

2013. január 1.

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény


Árnyalatnyi remény, hogy ilyen nem fog többet megtörténni.

Árnyalatnyi remény, hogy fel tudták dolgozni a megpróbáltatásokat azok ez emberek, akik túlélték; vagy éppen azok, akik rokonaikat veszítették el ezekben a háborúkban.

Sok helyen, sok területen lenne szükség ezekre az árnyalatnyi reményekre, mert a mai napig vannak olyan területek szerte a világon, ahol szenvednek emberek. Ahol nők szenvednek a nekik rendelt sors miatt.

Árnyalatnyi remény, hogy egyszer a saját gyermekeim is ennyire szenzitíven fogják ezeket a könyveket olvasni, az erről szóló történelmi tanulmányaikat folytatni, hogy ők is a "miért?"-ek sokaságával néznek majd maguk elé, ha éppen a hitleri vagy sztálini "eseményekről" olvasnak, hallanak. Minden földrésznek megvannak a történetei, minden ország emlékezik valamire, s mi magyarok is küzdünk egy feldolgozással.
Ha valaki átélte azért. Ha valaki rokona átélte azért. Teljesen mindegy melyik oldalon, milyen csatornákból ismerjük, akkor sem mehetünk el szótlanul.

Árnyalatnyi remény... Lina reménye, Lina családjának reménye és története azzal a sok ezer más litvánnal, lettel, észttel ... stb. együtt, akiket a nagy, számunkra is ismert, Szovjetunió miatt munkatáborokba kényszerítettek.

Lina még nincs 16 éves, amikor 1941. nyarán 10 perce van összepakolni, hogy felpakolják őt az édesanyjával és a 10 éves öccsével Jonas-szal és a többi "veszélyes" emberrel együtt, egy Szibériába induló vagoncsoportra. Édesapját azóta nem látta...
Ahogy olvastam a történetet, ismét peregtek előttem az események, amit én nem érthetek meg, mert csak egy naiv, könyvekből tapasztaló lény vagyok. Én vagyok az, akinek senkije nem élte meg ezeket a szörnyűségeket.
Olvasom és szörnyülködöm. Állítom fel a kritikáimat, hogy egy 16 éves lány sokkal többet hisztizhetne, sokkal többet nyafoghatna ebben a könyvben, hiszen nehezen dolgozza fel, hiszen sokat panaszkodik, hiszen egy rajzoló tehetség, hiszen egy művészpalánta, hiszen ő a fiatalok életére vágyó gazdag kisasszony. A szövegezés nyers, valós. Semmi krikszkrasz, semmi felesleges tájleírás, semmi plusz. Hiába magyaráztam magamnak, hogy ez kevés Linától, egy ennyin idős lány szájából, mégis a lapok fogytával arra jöttem rá, hogy ugyanezt teszem én is a dolgaimmal: ha egyre jobban ábrándulok ki valamiből, egyre rosszabbul érzem magam, akkor egyre halkabb vagyok, egyre visszafogottabb.
Hirtelen nem zavar a szöveg, hiszen minden benne van, inkább arra leszek 100%-osan kíváncsi, hogyan fog véget érni a történet, hiszen a könyv megíródott. Benne van az az élet, ami akkor folyt. Benne van a rokonságért megtett lépések és vállalások sokasága. Benne van a szerelem, a barátság, a megbocsátás, hogy az éremnek mindig is két oldala volt. És, ami a számomra a legfontosabb bármi is történik ott: benne van a hit!

Lina, Jonas, Elena a mamájuk, és a többi vagonbéli utas. Gyerekek és felnőttek. Egészségesek és betegek.
Elenában egy csodálatos asszonyt ismertem meg. Nem fejtem ki, meg kell őt ismerni. Hogy van ilyen?- nem tudom, de szeretnék jellemének közelében lenni.

Sokáig csak mereven, zsibbadva olvastam, csodálkoztam, hogy nem könnyezek csak lebénultam, haladtam a vagonnal, fáztam én is, szörnyülködtem és kíváncsiskodtam........

Aztán volt egy pillanat, hogy zokogni kezdtem. Megállíthatatlanul.
Nekem könnyű, olvasom a könyveket, és megvan az a reményem, hogy nem kell megélnem ilyet.
Ők megélték, megszenvedték rengeteg időn keresztül mind a munkatáborokban, mind pedig utána az életükben.

"Elindultam a jurtából fát vágni. Öt kilométert gyalogoltam a hóban a fák vonaláig. Akkor pillantottam meg. A láthatás szürke árnyalatai között egy aranyló fénycsík villant fel. Mosolyogva néztem a napsütés borostyán szalagját. Visszatért a nap!"
Csak árnyalatnyi remény-ük volt, hogy a kötelező hallgatásuk egyszer megszakadhat. Így lett a könyv.


A könyv története, a megtörtént események egyetlen csillagot sem érdemelnének.
A könyv ajánlása viszont mindenképpen 5!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...