2013. november 8.

Leila Meacham: Ördögszekerek

Ez a könyv inkább szép borítójú, mint jó tartalmú.
Ez a könyv érdekesebbnek ígérkezett, mint ahogy kivitelezve lett.

"Felejthetetlen karakterek, meglepő fordulatok - szívbe markoló történet szerelemről és árulásról, ok nélküli bűnhődésről és önként vállalt vezeklésről a nagysikerű Rózsák írójának tollából.
A bűnős, a szent és egy angyal."


A szerkesztést nem szerettem, néha vissza kellett lapoznom hogy akkor most mi is van pontosan? De lehet, hogy a fordító hibája. Vagy a magyar szerkesztőé.
Az utolsó problémám összefügg a másodikkal: túl sok komplikációt, történést és eseményt csavargatott az írónő, ami szerintem teljesen felesleges volt. Vagy krimit kellett volna írnia vagy pedig az alapsztorit kidolgoznia-normálisan. Ismét egy olyan történet, amire igaz: a kevesebb több lehetett volna!

A fülszöveg eleje már sokat sejtetett számomra, minden érdekel, amiben valamilyen szempontból hátrányos helyzetű gyerekek szerepelnek, s ha még barátok is lesznek felnőttkorukig vagy akár egész életükre az csodaszép eseményeket tartogathatnak számukra. Egy hármas vegyes felállásban, jelen esetben két fiú és egy lány, amely kapcsolatokban -általában- beleszerelmesedik legalább az egyik fiú a lányba, de általában mind a kettő, s a szép, hogy a fiúk őrületesen jó barátai egymásnak. Itt is megtörténtek ezek. S ha még az is elárulom, hogy bizonyos tekintetben mindhárman árváknak számítanak, akkor más mosolygok, s ha a nagynéni-nagymama természetesen barátnői egymásnak akkor már azt gondolom, hogy ilyen nem valószínű, hogy előfordul.

Nem is szaporítom tovább a szót, inkább röviden elmondom, hogy a fülszöveg valóságosakat ígért:

"Miután szülei halálos autóbalesetet szenvednek, az elárvult Cathy Bensont apai nagyanyja veszi magához. Kaliforniában a kivételezettek életét élő, tizenegy éves kislány úgy érzi, kulturális és intellektuális senki földjére került az álmos-poros texasi kisvárosban: Kersey lakosaiban mintha csak akkor lenne némi élet, amikor az iskola focicsapata kivonul a pályára.
Meglepő módon a két sztárjátékos, John Caldwell és Trey Don Hall veszi a szárnyai alá a lányt, és úgy tűnik, hármójuk barátságát az sem törheti meg, hogy az egyik fiú és Cathy évek múltán egy pár lesznek. Az érettségit követően azonban történik valami, ami miatt mindhármuknak le kell mondaniuk az álmaikról...."

Én -talán- kb. eddig olvastam el a hátsó borítót, vagy eddig sem, de ez elég is volt, sőt jobb is, hogy tovább nem, mert túl sokat elárulhat.

Olvastam, s végül az előzetes elvárásaimmal ellentétben az egész történet valamiféle rossz érzést keltett bennem a sok egyformaság miatt, a sok esemény miatt, a könyvben történő egy nevezetes esemény miatt, s Trey miatt, akit az első oldaltól nem bírtam. Egy (gusztustalan) gonosz féregnek tartottam őt (ja, ezt egy óvodásom mondta rám :( ), és nem feltétlen vezettem vissza a gyerekkorára, hiszen állítólag mindig ilyen volt. John, aki bajtársának, sporttársának, testvérének tekintette barátját, aki az élő lelkiismerete próbált lenni, úgy fogadta el őt, amilyen volt. Vajon mire vagyunk képesek azért a célért, amit kitűztünk magunk elé? Ami elkápráztat, elvakít? De könyörgöm: amit elfogadunk 4 évesen vagy akár 11 évesen, azt nem kell elfogadni 17 évesen is! Ha nem értünk egyet vele, akkor a magunk lábára állunk és döntünk! De John-nak egész életében fontosabb volt Cathy és Trey, fontosabb, mint saját maga! Pedig teret kellett volna engedni a "nemszeretem-dolgoknak" is. Mennyire erős a barátság, ha néhány héttel a közös miami-i egyetemista lét megkezdése előtt váratlanul szétválnak útjaik? örökre-végérvényesen? - vagy erősebbek lesznek, mint akkor gondoljuk?

Elgondolkodtam, hogy nem érthetem én ezt barátságot: ők együtt az említett hátrányaikkal egyfajta családot alapítottak: ez volt a kulcs? Ez volt a vérszerződés? Ez volt a trió holtomiglanja? Hogyan lehet, hogy három barát jellemében egyformán titkolózók, egyik sem törik meg, mindhárman magukban tartják a fontos gondolataikat, más helyett akarnak bűnhődni, nem szeretnek tiszta vizet önteni a pohárba? Az egész könyv egy nagy titkolózásnak indult, amiben csak az olvasók tudják az igazságot, de ez engem zavart. Feszített az ideg! Ha szeretünk valakit, akkor jót akarunk neki, s bár ez a jót-akarás megjelent az írásban, de mindenki egész sajátságosan értelmezte ezt: inkább magában tartotta az információkat, magában szenvedett, s közben egyikük munkával, másikuk a sztársággal, harmadikuk pedig a reverendával dolgozta fel a nehézségeket.

Nem tetszettek a tudatlanságok, hogy valaki 17 évesen nincsen tisztában a nemiséggel, azaz azzal a dologgal, ami olvasható, hogy több évtizedig hordozza a múlt borzasztó történéseit.
A mondat, amelyben Deke a nyomozó felháborodik, hogy a kb. 40 éve felesége beront a fürdőszobába, mert erre még nem volt példa az életük során megnevettetett, elcsodálkoztatott.
Az utolsó 100 oldalon már kínosan mosolyogtam a a Trey autója mellett történtek miatt. Sőt nálam az több volt, mint kínos, annyira nem tetszett.
Ezek és ehhez hasonló részecskék miatt nem tudtam maradéktalanul értékelni Cathy küzdelmeit, lemondásait, konokságát; s nem hatottak meg John világot megjárt emlékei, szenvedései.

Titkok, hazugságok, szenvedések-ezek jellemzik a könyvet, néhol elnyújtva, néhol pedig hiányosan és hibásan fogalmazva, s sajnos én is szenvedtem sokszor úgy, hogy bár nagyon lekötött a Kersey-i történet, de a vörös szegfűk látványa örömmel töltött el, hogy lassan bezárult a könyv, lezárult a szemem.

(Deke nyomozó John-nal kapcsolatos gondolatai tetszettek, de ha elárulnám, hogy mik ezek, akkor spoilereznék... azt pedig nem.)

Szúrt, mint az ördögszekér maga:

2 megjegyzés:

  1. Tényleg szép a kinézete, kár hogy nem igazán jó :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne bízz bennem, lelkiismeretfurdalásom lesz, ha esetleg neked tetszene! :) Én olvastam négyésfeles értékelést.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...