2013. november 24.

Jan-Philipp Sendker: Szívszelídítő- avagy a szeretet, a megbocsátás és a szabadság ereje



Belemerülök egy könyvbe, teljesen belefeledkezem, a képi világ a szemem elé tárul, a mondatok, cselekmények előttem peregnek le; annyira ott vagyok a könyv, a történet lapjain, hogy, amikor valami apró vagy nagyobb momentum megérint, nehezemre esik felállni, megszakítani az olvasást, mindig biztos vagyok benne, hogy emlékezni fogok ezekre az élményekre, hasonlatokra, a csodaszép mondatokra, megfogalmazásokra. De nem, sajnos soha nem emlékezem, így most is itt ülök csak a nagy szavak, nagy tettek jutnak eszembe. Azok a nagy tettek, amik a legtöbb embernek semmit sem érnek.


Vannak olyanok, akik nem tudnak szeretni. Az egész életük egy nagy harc, hogy merjenek szeretni, hogy vegyék észre, hogy valami nem jó az életükben, a napjaikban.

Juliával a Hazatérés című könyvben ismerkedtem meg, szerettem azt a történetet, a lapokon lévő gyöngyszemeket, a mondatokat; szívesen emlékszem vissza rá a mai napig, s amikor megláttam, hogy Jan-Philipp Sendker új könyve megjelent, azonnal olvasni szerettem volna. 
Elkezdtem és a történetben újra találkoztam U Ba-val és Juliával is, ez egy folytatása az előzőnek. Külön történet az igaz, de aki szívébe zárta őket őket valamikor, akkor ezt is elolvassa majd.

Julia 10 évvel későbbi new-yorki életéről hamar kiderül, hogy lelkileg szegényes, szomorú, és kaotikus. Julia magányos életében, a szakítás utáni "keresgélés"még mindig felesleges energiákat éget el, egyetlen örömét Amy, a legjobb szabadelvű barátnő jelenti. U Ba-val már 10 éve találkozott, Julia akkor tudta édesapjáról a teljes igazságot, s bár a visszautazás tervezgetése folyamatosan a szeme előtt lebegett, a zaklatott jogászéletmód mindig eltérítette egy újabb burmai látogatástól.
.............. mígnem hangokat nem kezdett el hallani, hangokat belülről. Gondolhatnánk skizofréniára, mély depresszióra, Julia el is ment pszichiáterhez a problémájával, de érződött, hogy ez a tünet több annál, mint, hogy valami bogyóval elnémítsák a hangokat.

Amy, a barátnő, egy festő a szabadság, a béklyók-nélküliség híve, aki olykor elmegy meditálni, feltöltődni egy buddhista-telepre, s ahova most a jogásznő is elutazik. Itt találkozik egy férfival, akitől megtudja, hogy a belülről jövő hang egy elhunyt nő hangja, s addig vele lesz, míg ki nem deríti, hogy ki ő, mi az ő története. 

"Azt, hogy az élet és a csillagok kegyesek voltak-e velünk, sokszor csak évekkel később tudjuk  meg. Az élet önkényesen alakul. Amit egyszer szerencsétlenségnek tartunk, arról később kiderülhet, hogy szerencse, és ez fordítva is megtörténhet, nem igaz?"

Bevallom, hogy eddig a pontig én is kételkedve olvastam, a belső-ellenkező hangot nehezen viseltem, de amikor Julia ismét találkozott U Ba-val, és elkezdődött a könyv valódi története, a valódi értéke, akkor beszippantott. Még azzal sem törődtem, hogy éppen azon a helyen találják meg elsőre azt a nőt, aki azonnal segíteni tud, aki a belső hang féltestvére. Mert ez nekem nem jelentett semmit.  Egy kis írói segítség, egy átkötő valami a bestseller-ség miatt. Még a vége sem zavart, sejtettem, hogy ez lesz szintén a női olvasótábor többsége miatt.

De ahogy megismertem Nu Nu és családjának történetét, abban minden olyan benne volt, amely az elcsendesedésre, a gondolataim áramlására, a nyugalomra intettek. Hogy nem a külsőségek a fontosak, hogy boldogan lehet élni sokkal rosszabb körülmények között, ha képesek vagyunk elhatárolódni, ha nem a felszínesség mellett szavazunk.

"Azon tűnődöm, vajon képesek vagyunk-e lelkünk egy részét levedleni magunkról, ha egy másik réteg már növésben van alatta. Akár a régi kígyóbőr.vajon egy meggyötört lélekből válhat kiegyensúlyozott? Egy szomorúból lehet vidám? Egy magányosból boldog? nem egy-két napra, hanem örök időre."

Nu Nu-nak nem egyszerűen indult az élete. Szülei két éves korában haltak meg a szeme előtt, őt egy rokon nevelte fel: egy nagynéni és annak férje. Nu Nu későbbi férjét Maung Szejn nagyon megkedveltem, szerettem a szeretetét. Születtek gyerekeik is, két fiúk: az elsőt rajongásig imádta a mama, a másodikat annyira nem szerette volna, hogy mindent megtett azért, hogy ne szülessen meg.

"Mit is mondott neki annak idején a bábaasszony? A gyermeki lélek mindent tud. Hogy megbocsájt-e, arról nem beszélt."

 Nu Nu élete, családjuk élete, és Tar Tar története bontakozik ki a lapok sorai között szívszorítóan, fájdalmasan, akár pálcát törően is, hogy mi nem tetszett, mi taszított Nu Nu-ban, mikor ráztam volna meg őt.
S nem tudtam nem értékelni a saját életemet. A múltamat, a jelenemet, s talán a jövőmet is. Hogy mit tudnék megtenni, és mit nem. Hogy miről tudnék lemondani, s miről nem.

..s, hogy mi a fontos az életünkben, s mi nem az.
....s, hogy a szeretet a legfontosabb, amit eddig is sejtettem.
.......s, hogy, ha ez nincs meg az életben, akkor keresgéljünk, míg egy önzetlen valaki, a mi szívhangolónk, szívszelídítőnk segíteni nem tud, s engedjük be a szeretetet.

"- ...mit követtem el, hogy kiérdemeltem ezt a gyötrelmet? (.....)
- És enyhült az idő múlásával?
- Nem, az idő nem hozott gyógyírt.
- Akkor micsoda? (..) Ma már nem vagy foglya semminek. Vagy tévedek?
(...)
- Elhatároztam, hogy szeretni fogok.
- Ezt el lehet csak úgy határozni?
- csak úgy nem lehet.  (..) Helyesebb ha úgy mondom, hogy a szeretet hozzám talált.Egyik reggel
az ajtóm előtt állt, és bebocsájtást kért. Sokáig volt úton, és én nem küldtem l.Biztos voltam benne, hogy másodszor nem fog bekopogni hozzám.
- Mi köze van a szeretetnek a rabságodhoz?
- Csakis az tud megbocsájtani, aki szeret, és akit viszontszeretnek. És csakis az lehet szabad ember, aki meg tud bocsájtani. Aki megbocsájt, többé nem rabja önmagának."

S, hogy mi a bestseller vég? Annyi a lényege, hogy végre Julia is magára talál, képes eldönteni, hogy mi a fontos az életében, s, hogy a tervek vagy az álmok megvalósítása fontosabb-e neki, s hogy ezek aránya hogyan alakult eddigi életében?

Tegnap hallottam egy mondatot, hogy a kiadók (többsége?) szeretik az objektív bloggereket. Én szubjektív vagyok, nem is tudnám másképpen, mert az a könyv is olyan mondandókat közvetített a számomra, amelyekről éppen a napokban beszélgettem valakivel, azaz, hogy jövő héten ádvent első vasárnapja, és nagyon vágyom az elcsendesedésre, a belső magányra a nap bizonyos részein, s, hogy legyen elég időm készülni békében, boldogságban az előttem álló ünnepre azzal a családdal, akik a legtöbbet jelentik nekem. Bár ezeket a gondolatokat végül kihagytam, de ott vannak a sorok között.

Tericum Kiadó
2013

4 megjegyzés:

  1. egyébként én valahol csodálom, hogy valaki képes szinte objektíven írni, de tényleg van ilyen :D

    VálaszTörlés
  2. Szee: Akkor sajnos, le kell mondanom a csodálatodról egyszer s mindenkorra!
    :-) :-P

    VálaszTörlés
  3. azért vannak még lehetőségek :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...