2013. október 9.

Sara Rattaro: Tiéd az életem

Nekem olyan volt, mint Anna Gavaldát olvasni. (Eddig csak kettő könyvet olvastam, de valahogy ezt éreztem.)


Monológ, ami nem is lehetne az. Vagy mégis?


Nagyon hosszú a könyv fülszövege, és, ha valaki nem olvasta végig, talán nem is fontos, mert szerintem túl sok információt tartalmaz. Nekem elég volt az első három mondat, hogy kezembe vegyem ezt a könyvet, ettől az ismeretlen írónőtől:


"Viola egy szép tavaszi napon hívást kap a férjétől, Carlótól. Lányukat, a gyönyörű, húszéves Angit autóbaleset érte. Viola a tragikus hírt éppen a szeretője karjaiban fekve kapja, majd a hajnali utcán az autóban a kórház felé végigpergeti az elmúlt hónapok eseményeit."


Monológ, amiből megismerjük Violát. Azaz próbáljuk, mert nem tudtam megismerni. Kaptam egy szeletet belőle, megismertem az érzéseit, az érzéseinek egy részét, de nem állíthatom biztosan, hogy ismerem őt. Hiszen hol vannak azok a fontos benyomások, történések, események, amelyek befolyásolnak minket embereket, s főleg, minket nőket? 

Nem tudhatom, hogy Viola mint ment keresztül, mitől vált olyanná, amilyenné lett, miért nem volt jó neki a férje, mint házastárs, miért kellett más ölelő karjában vigaszt keresnie, s végül miért történtek azok az események, amelyek történtek?

..mert Viola keres-kutat valamit, nem jó neki a saját bőrében lennie. Önmagában is kutatja, de a történet rövidsége inkább kérdéseket hagyott bennem, semmiképpen nem adott válaszokat.

"Elolvastam a neveinket a csengő mellett, és először életemben megértettem, mit jelentenek: a mögé az ajtó mögé kell bezárkóznunk, ha szeret az ember valakit, létezik egyfajta tízparancsolat, melyet tiszteletben kell tartania, önkéntelenül valamiféle koreográfia alapján kezd élni, a színpad pedig ott van, az ajtó mögött."

Kiderül, a színfalak mögött néhány miért?-azaz gondolhatjuk, hogy mi kitaláltuk, megfejtettük! Én így gondoltam olykor, de Violát, ebben a néhány olvasásra szánt órában nem tudtam megszeretni. De Carlo-t, a férjét sem, pedig sok nő álmai férfija lehetne, aki kedves, szereti a nőt, elfogadja. Nos, ebben nincsen semmit, inkább amit mögötte láttam, az odaadó magatartás, a lemondások-amik elfogadására nem kaptam választ. De nem is kaphattam, hiszen Viola enged be a gondolataiba.

Vegyes érzésekkel zártam be a könyvet. Elgondolkodtam az életükön, amire csak következtetni tudtam. 

Luce, a lányuk kórházba került.
Luce viselkedésének a miértjei nem derültek ki, inkább sejthetjük, vagy ahogy Viola említi: jobban hasonlít rá, mint szerette volna?
Luce kórházba került. Súlyos beteg. Élet-halál között van.

..s erre mi a család reakciója? Carloé és Violáé? Különböző, mégis akár hasonló lehet. Ugyanaz, de másképpen. Olyasmi ami nem biztos, hogy eszünkbe jut egy édesanyáról. Olyasmi, ami lehet, hogy más édesanyának is eszébe jutna ebben a helyzetben: , javítani.  Épp olyasmi dolog, amikor most nézhetünk magunk elé, merenghetünk, elképzelhetjük, véleményt alkothatunk.

Nem szerettem Violát, de sajnáltam. Nem szerettem, mert nem kedvelem a gyereküket érzelmileg elhanyagoló szülőket, a többiről nem is beszélve...
... és vajon Luce hogyan élte meg a gyermekkorát, a kamaszkorát?



Én szívesen olvastam volna ezt a könyvet mindhármuk nézőpontjából, hogy összerakjam és megértsem őket!

4/5, GR 4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...