2013. október 2.

Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek

"... akármilyen rosszra fordulnak a dolgok.. azért még mindig van választása."

Hogy is van a mondás?
Ami előre meg van írva...,

"Ez a legrosszabb az egészben, a teljes reménytelenség érzése."

Sam Kingston, a fiatal végzős gimnazista lány, valószínűleg tele tervekkel egy egyetemi továbbtanulás irányában, autóbalesetet szenved, és...............
...................és ekkor még azt hittem, hogy valami hasonló lesz, mint a Ha maradnék című könyv, ami nagyon tetszett.

Hamar kiderült, hogy itt nem erről van szó, azaz nem a kóma állapotában lévő agymunka, mint ott Mia esetében volt, hanem ebben a könyvben az történik meg, hogy Sam az autóbaleset napját, azt a Cupido napos pénteket élheti meg többször: szám szerint hétszer. S miközben újra és újra átélhetjük azt a napot, mindig
valami más történik 1-2 apróságban, aminek befolyásolnia kellene a végkifejletet és befolyásolnia valami mást. Sam az előző péntekek emlékével ébred fel a következő pénteken, a következő február 12-én, így tele emlékekkel, tele tettekkel, ötletekkel vág neki újra és újra ugyanannak a napnak, mégis valami másnak. Megismerjük őt, a barátnőit, a barátját vagy akár a szerelmét. De igazából nem ez a lényeg, hanem Sam napjai, Sam megvilágosodása, Sam bocsánatai, Sam segítségei, Sam boldogsága.

Ez egy jó könyv lehetett volna, ha nem ilyen lett volna ez a lány. Nekem nem volt igazán szimpatikus, mert valahogy nagyképűnek találtam, ezenkívül számítónak. (Persze-persze változott a napok során, ami mindenképpen pozitív, de akkor sem...) 16-17 évesen már van egy kialakult stílusa az embernek, és olyan amilyen. Értem én, hogy Lindsay, Elody és Ally a nagy barátnők, de nem tetszett a közöttük lévő hierarchia, a titkolózás, az őszinteség hiánya, hogy ennyi idősen is még gyűlölünk, megalapozatlanul ribancozunk olyan lányokat, akik meg sem érdemlik. Hogy felelőtlenek.
Lehet, hogy ez Amerika, akkor én ellenzem. Lehet, hogy ez még a kamaszkor, akkor én remélem, a lányom soha nem lesz ilyen szemét csaj. Lehet, hogy naiv vagyok, mint mindig, ez ellen nem tudok mit tenni. Azt viszont tudom, hogy érzékeny vagyok, így én nagyon sajnálta ezeket a lányokat. Az álarc mögötti arcukat kutattam: a gazdag csajét,  az alkoholista szülők gyermekének az arcát, a bulimiás csajét-aki ezer és ezer fájdalmat hurcol magával kiskora óta és természetesen látom Sam arcát, akit befolyásolnak ezek a lányok, a tettek, és nem látja a sok jót, ami körülötte van.

Komolyan meg kell halni vagy haldokolni kell, hogy megölelhessem a lányomat, és ő viszontöleljen?

Komolyan egy új lehetőségként kell megélnem, hogy a lányom által húzott piros körömlakkcsíkot átléphessem és bemehessek a szobájába? Naaaaaa...........!

Komolyan erről kell szólnia a reménynek, hogy átgondolhatom az életemet, és megmenthetek életeket, kijavíthatom a hibáimat, kiradírozhatom a rosszakat, hogy a lelkiismeretem makulátlanná válhasson? Minden nap egy új jótett, hogy tisztán léphessek tovább? Egyik nap még ő pletykál, másnap már ő mondja, hogy a pletykák valakik unatkozásából születnek.

Értem én, hogy sosem késő semmi sem! Hogy mindenkit meg lehet javítani! Hogy örüljünk, hogy észrevették magukat a lányok! Azaz inkább Sam, hiszem róla van szó. Nem szeretnék ítélkezni, messze vagyok még attól, hogy a gyerekeim  felnőjenek, és azt mondhassam: én jobban csináltam! nem is biztos, hogy jól végzem a dolgomat. Remélem, hogy nem lesz benne a kezük ilyen szörnyű tettekben. Remélem nem ülnek majd alkoholfogyasztással majd a volán mögé, sőt utasként sem. Remélem nem lesz senki miattuk ... Remélem segítenek majd az esetleg hasonló problémákkal szenvedő barátaikon, és nem csak hagyják sodródni őket. Remélem a jó oldalon fognak állni.

"Egy jóbarát meghagyja neked a titkaidat. A legjobb barátaid pedig segítenek megtartani azokat."

Szerintem vannak olyan titkok, amelyek feldolgozásában segítenek a barátok. Mert barátok. A titkolózás csak sebeket ejt, ahogy itt is történt. Göngyöltjük magunk előtt a titkainkat, aztán már ki sem tudjuk bogozni a hálót, amit ezekből magunk köré szőttünk.

Igen, a könyv megmutatja, hogy sosincs késő változni, változtatni, legfeljebb egy egyszerű határátlépésről lesz szó, amit először lehet, hogy fáj, aztán mint a csodák 3 nap múlva elfelejtődnek. Samnak nincsen három napja a csodákhoz, neki azonnal cselekednie kell. Napról-napra, apró változtatásokkal.

"Ha átlépsz egy határt és nem történik semmi, a határ elveszti a jelentését."

Nem igazán tetszett, szerintem sokkal jobban meg lehetett volna írni ezt a könyvet, de nincs ötletem, hogy hogyan, mert ne ez a lényeg, hanem az, hogy sosincs késő  változáshoz, még akkor sem, ha részünkről már nem aratjuk le ennek gyümölcseit. Tegyük önzetlenségből!

"Hogyan lehet, hogy ennyit változtam, és mégsem tudtam megváltoztatni semmit?


Régi értékelésem szerint akár 4, de a GR-es szerint csak 3.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...