2013. szeptember 15.

Gilles Legardinier: Állítsd le magad, Julie!

Gondban vagyok: nehéz értékelnem ezt a könyvet, mert két különböző érzést váltott ki belőlem.

Egyrészt nem értettem meg ennek a Julie-nak az érzéseit, a gondolatait, másrészt pedig a könyv közepén megjelenő magvasabb gondolatok, Julie személyiségének kedvező fejlődése végre kimozdított a szájhúzáson, és élvezni kezdtem egészen a végét megelőző dolgokig. (Hasonló érzések kerítettek hatalmukba, mint S.Kinsella könyveinél.)

De, hogy ne vágjak a dolgok közepébe, felvázolom, hogy miről is szól a könyv. Julie egy 28 éves hölgy, akiről hamar kiderül, hogy miért dolgozik egy bankban, amit utál; hogy miért hagyta abba az egyetemet?, hogy ki volt legutolsó barátja, és arról is képet kapunk, hogy mennyire dilis...., hogy képes beleszeretni egy pasiba úgy, hogy még nem is látta, csak a nevét olvasta a postaládán: Ricardo Patatraz.

Hát, azt kell mondjam, hogy én eddig magamat nagyon romantikusnak gondoltam, s, ha visszagondolok a fiatalabb kori önmagamra, képes voltam sokféle hülyeséget megtenni a szerelemért, hogy felfigyeljenek rám, hogy meghódítsak, hogy meghódítsanak, s bár nem mentem addig, mint ez a gyönyörű Julie, mégsem vagyok büszke. Annak nagyon örülök, hogy 28 éves koromra férjhez mentem, így nem kellett magamat meghülyíteni; így szimplán örülök, mert igazán vicces volt olvasnom Julie cselekedeteiről. Vicces és egyben szenvedős is, mert volt, amikor csodálkoztam a tettein. Julie élete egy merő szenvedést is rejt, amelynek központi öröme a barátnőkkel való pletykázással egybekötött vacsorázás, ahol jókat nevetgélnek egymáson, egymás szenvedésén, meghallgatják a történeteket,a siralmakat, örömöket. Segítenek a bajban, a legjobb barátnők készen állnak, ha segítségre van szükség. Julie jó ember, de keresnem kellett benne azt, amiért szívembe zárhatom őt. De megtaláltam!

Julie Ric iránt érzett szerelmének a szerencsétlenkedések mellett pozitív hozadéka az volt, hogy végre felfogta, hogy milyen sivár és unalmas az élete, hogy ezen változtatni kell. S belevágott: otthagyta a bankot és a tettek mezejére lépett minden területen. Kinyílt a szeme, dolgozni kezdett, új kapcsolatokat kezdett ápolni, és jobb, komolyabb nővé érett.

Miközben olvastam, hogy mennyi felesleges és idióta dolgot meg nem tett, hogy Ric szerelmét közelebb vonja magához, annyit csodálkoztam, hogy tényleg vannak ilyen nők?-, mert szerintem nincsenek, bár én naiv vagyok. Ezeket a próbálkozásokat inkább egy kamaszodó kislányhoz tudnám társítani, s ha figyelembe veszem, hogy végül mire jött rá a férfival kapcsolatban, s mit meg nem tett a szerelem eléréséért, a férfiért való küzdelemben, akkor a fejemet inkább a falba vertem annyira fájdalmas volt.

Nem tagadhatom le, hogy a könyv közepétől igazán élveztem a történetet (a vége előttig). A mondatokat, a beszélgetéseket, Julie változását, az életre való odafigyelését, a másokkal valókapcsolatát. Ezek a mondatok jól estek, jókat mosolyogtam is, itt a szívembe zártam a szereplőket, az egymáshoz fűződő kapcsolataikat.

Szokásomtól ellentétesen elolvastam a köszönetnyilvánítást is, ami kimondottan jó volt, lendített az érzéseimen, mert így legalább megtudhattam, hogy biztosan vannak ilyen majdnem harmincasok, mert Gilles Legardinier a feleségéről mintázta Juliet, s annak is örültem, hogy az író gyerekkoráról olvashattam, hogy őt örökbe fogadták, hogy milyen fontosak voltak neki a szülei. (Az utolsó oldalak elolvasásáig azt hittem, hogy Legardinier kifigurázza és kigúnyolja a nőket...)

S bár nekem a borító kissé távol áll a történettől (értem én, és össze is kapcsoltam, de mégis...), mindenképpen figyelemfelkeltő!

Park Könyvkiadó
2013

2 megjegyzés:

  1. Erről a könyvről még eddig nem is hallottam :O
    Mindenesetre érdekes a borító :D kicsit ifjúsági regényes hangulatot kap tőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát na! Nekem felhívták r a figyelmemet, a GR-en jókat csillagoztak.... a többit olvashattad. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...