2013. augusztus 5.

Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél


Az első két épkézláb gondolatom:


1. Rólam senki nem mondhatja, hogy nem szeretem a szépen megírt, kellemesen romantikus történeteket, de ez kicsit sok volt nekem. Moyes annyira jól akarta csavarni a szálakat, hogy összeérjenek végre, vagy ahogy az anya-és kis csavarja végre egymásra talál, de nekem éppen az volt a problémám, hogy megszakadt a csavar menete, és akkor sem lehet összeilleszteni őket.

2. Ha nem írom le azonnal, a könyv elolvasása után az érzéseimet, akkor kapaszkodnom kell az apró megmaradt foszlányokba, amelyek, ha nem elég erősek, tőből kiszakadnak és nem is tudom mit akartam velük.  Most is így vagyok, eltűntek azok a mély gondolatok, amelyek az olvasáskor ott voltak, s bár van néhány lejegyzett mondatom, nem is tudom van-e értelme leírnom?

Valami mérhetetlen szomorúság volt bennem végig. De a történet cselekményeinek sokasága levont az értékből fél csillagot.
Egyébként pedig volt egy pont, amikor azon gondolkodtam, hogy ha bejön a sejtésem, akkor levonok még. Levontam, mert szerintem az tényleg nem kellett volna.

De nem futok a történet végére: a történet kerete napjainkban van: Ellie, egy újságírónő szerelmi életének és munkahelyi szenvedésének következtében beleássa magát egy kb. 40 évvel korábbi szerelmes levél elemzésébe, további kutatásokba, s kibontakozik előttünk egy történet, ami az 1900-as évek második felének elejénél kezdődik. Jennifer és Boot története, szerelmük, szenvedéseik, kapcsolatuk leírása, hogyan is alakul életük.

Más világ. Olyan, amilyet én el sem tudok képzelni. Jennifer, akit arra neveltek, hogy egy gazdag férjet szerezzen, és ne csináljon semmi mást, mint megszólalás nélkül, alázattal, ellenvetés és hozzászólás nélkül viselje el a férje gazdagságát, munkáját, s maradjon csendben. 

Sok ilyen könyvből megismerhetőek e társasági hölgyek élete, s magunk elé képzelhetjük, hogy nekünk megfelelne-e az ilyen élet? Mert bevallhatjuk, vannak még ilyen életek. Ahogy Jennie életét megismertem, s ő is kezdett rájönni egy baleseti amnézia részleges megszűnése következtében, hogy hazugságokra épül a jelene, az élete, úgy jutott eszembe a Titanic című film, vagy éppen a való élet társadalmi kasztjai: a gazdagok báljai, megjátszásai, külső pompája és a szegények vidámsága, önzetlensége. Persze, tudom-tudom, ne általánosítsak, nem teszem, csak már annyit olvastam és láttam ezzel kapcsolatban, hogy megrajzoltam a könyvet a fejemben. Jennifert erre az életre nevelték, megverték, amikor egy falubeli csóró fiúba volt szerelmes. Jennifer és Boot, akik szerették egymást. Ez a fiatalember egy iszákos, főleg háborús újságíró volt, aki belecsöppent egy cikk erejéig ebbe a társaságba, hát na...! épp olyan gondolatai voltak, mit nekem. Aztán Ámor onnan fentről célzott, és kialakulni kezdett valami. 

Viszontagságok, elkerülések, egymásra találások, ismét elkerülések. Nekem sok volt. Már annyira szomorú voltam, hogy ez a belevaló nő nem éri el, amit akar, hogy az újabb akadály után már csak azért olvastam végig, hogy melyik közhely fog győzni ennyi szerencsétlen beteljesületlenség folyamán?
Az, amikor végre egymásra találnak?
Az, hogy soha nem teljesedhet be ez a szerelem?

Miközben olvastam, és gyorsan a végére értem, végre Ellie is kapott az élettől néhány pofont, és észhez tért. Éppen itt volt annak is az ideje.

És mit is írtam az elején? 
Egyébként pedig volt egy pont, amikor azon gondolkodtam, hogy ha bejön a sejtésem, akkor levonok még. Levontam, mert szerintem az tényleg nem kellett volna.Szóval az a dolog nem tetszett, valahogy jobb lett volna az a vég, ami.......................

Kellemes kikapcsolódás volt, figyelmemet lekötötte nagyon, és gyorsan elolvastam az 500+ oldalt. Szóval ajánlom, mert aranyos, elgondolkodtató, mert nem is beszéltem még Moira-ról a titkárnőről, s mint minden ilyen könyvben, M.itt is fülig szerelmes az igazgatójába. Tudjátok annyira, hogy már hányunk, mi olvasók az alázatától. De végül is észhez térítették, és a lábára állt! Elgondolkodtam, hogy a könyvben terhesen is ittak, cigarettáztak, és vezetés előtt is (na jó, tudom, hogy manapság is sokan isznak vezetés előtt, bár megvetem őket); elgondolkodtam, hogyan hagyták cserben Jennifert az állítólagos barátnői, ezt is értem, hiszen a mai világban is átélhető ugyanez a szitu.

Ajánlom a romantika kedvelőinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...