2013. augusztus 6.

Fehér Klára: Narkózis/ Négy nap a paradicsomban/ Sárgaláz


Ahogy olvastam Fehér Klára kötetét, úgy jöttek elő az emlékek az én gyerekkoromból. Ami nem az 1940-es és az utána következő években volt, és nem is a 20-as években születtem. De emlékszem, hogy mennyire nehezen lehetett Nyugatra utazni, hogy én csak Csehszlovákiában voltam sokszor rokonoknál, hogy amikor egyszer, még az Ausztriába tömegesen és hisztériásan utazó magyarok előtt utazhattam én is az osztrákokhoz, meg volt határozva a kivihető valuta összege.

Ahogy olvastam, az is eszembe jutott, hogy én iskoláskoromban voltam 2-3 országban, általában éppen a rendszerváltás után ill. közvetlen előtte, és megtapasztaltam én is, hogy mi, magyarok mennyire sokkal jobban vendégszerető, szívesen vendéglátó nép vagyunk, hogy sokkal jobbak vagyunk az emberségben, a szeretetben sokaknál. (Vagy lehetnénk, ha mindenki ezt vallaná.) Persze, mondhatják, hogy pesszimisták vagyunk, és, hogy szeretünk panaszkodni, és képesek vagy a Hogy vagy/van? kérdésre azonnal az összes betegségünket, bajunkat, kórházi zárójelentésünket kiteregetni (s ne említsem a családtagjaink nyavalyáit), nem a műmosolyos "Fine, thanks!"-et, és a "Szép időnk van!" mondatot odavágni, sokak ezt utálják. Aztán nem egy ismerősöm ment külföldre az elmúlt időszakban, és bár többen hazavágynak (talán), többen tudják, hogy hazajönnének, de nem fognak, de ismerek olyat is, aki nem is akar, de a vágyódást sem érzem.
Szóval ilyen apróságokra. gondoltam.

A három történet teljesen más hangulatba repített.

Ki érti meg az én magányomat? A hideg kék fényben ragyogó műtőlámpát? A lekötözött rettegésemet?
De hát mit rettegek, és miért rimánkodom?
Nevetséges.
Mintha a porszem könyörögne: szél, ne fújj el.
Mintha a tengerparti kavics könyörögne: hullám, ne sodorj el.
Mintha a tiszavirág könyörögne: nap, ne nyugodj még le.
Mintha a fűszál könyörögne a turista talpa alatt: élni akarok, ne taposs el.
Mintha a csillagok könyörögnének: nem akarunk széthullani.
Miért könyörgök? Miért lázadok a sorsom ellen? Hiszen a semminél is semmibb vagyok.
De nincs több, nekem csak ez az egy életem van.

A Narkózis-ban én is ott voltam abban a halálközeli állapotban, sirattam és sírtam, kába voltam, gondolkodtam, és annyira szerettem volna tudni a magányosság érzetének okát, fokozatát, mert ez nem derült ki számomra. Talán a gyermek hiánya, talán az jó házasság csak egy felszín? Nem tudom, így szívesen olvastam tovább a könyvet, ahol Juli és András története folytatódott. 4 nap a paradicsomban eltöltve, de tényleg az volt? Már én is kínomban nevettem. A feszültség végig ott vibrált a házaspár között, egyre kíváncsibb lettem, hogy meddig bírják majd, mi fog ebből kisülni. 300 dollár két hétre, úgy, hogy a tervezett vendégséget is fizetniük kell. Hát, na... Annyit szaladtam, futottam, kocogtam, siettem a történetben, hogy keményen elfáradtam. Valami olyan fáradtság lett úrrá rajtam miközben Juli és Andris, rokonokkal való találkozását olvastam, hogy egyre erősebben kívántam a történet végét.

Ahány ház, annyi szokás. Ha egy magyar otthonba vendég érkezik, akkor tömni kezdik, mint a mangalicát. No, az én kedvemért. Megsértődöm, ha ebből nem vesz. Nem ízlik a főztöm? (...)Japánban például nem illik kezet nyújtani. Mélyen meg kell hajolni. (...) És a két órán át tartó teaceremónián nem adnak mást enni-inni, csak egy fületlen csészécske méregerős, keserű zöld teát és egyetlenegy darabka túl édes, kőkemény teasüteményt. Svájcban, ha meghívják az embert, letesznek az asztal közepére egy tál szilvát, és közlik, hogy ebből mindenkinek kettőt szántak. Angliában ráírják a meghívóra, hogy mettől-meddig látják szívesen az embert. Hattól nyolcig. Vagy héttől kilencig. És akkor nem lehet az előszobában megállni, és háromnegyed tizenegyig történeteket mesélni és búcsúzkodni a háziaktól...

A Sárgaláz, befejező kisregény vagy inkább rövidke történetben kicsit csalódtam, mert nem Juli és Andris történetét olvashatom tovább, és olyan mérges lettem dr. Horváth Géza felnőtt lányaira, hogy utáltam az egészet. Az egészből a kilátástalanság, a rosszkedv, a negativizmus áradt, szikrányi mosolyt nem tudtam magamra erőltetni.
Az 5*, 4* és 3,5 * miatt az összértéke: 4*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...