2013. július 7.

Martin Pistorius: Néma üvöltés



Martin Pistorius életének történetét olvasva egyre több kérdés és gondolat fogalmazódott meg bennem. Egy gyerek, kamasz, fiatalember, aki egy gyógyíthatatlan degeneratív betegség következtében egy csecsemő szintjére zuhant vissza 13 éves korában, és legfeljebb 2 évet jósoltak neki, hogyan tudta ezt a könyvet mégis megírni?
A könyv elején úgy éreztem magam, mint Keanu Reeves a Mátrixban, amikor egyszerűen eltűnt a szája és pánikba esett, hogy nem tud megszólalni.
Valahogy ez a kép tárult elém, pedig neki sokkal több lehetősége volt a kommunikációra, hiszen a metakommunikáció széles tárházát felhasználhatta a közlésre. Nem így Martin, aki 12 éves korában beteg lett, és egy egyszerűnek tűnő torokfájásból egy év alatt a saját testének a foglya lett: kerekesszékbe kényszerült és majdnem belekerült a katatónia állapotába. Szerencsére csak majdnem, mert 16 éves korában úgy döntött, hogy élni akar, s bár sok év telt el, mire kikerült az intézet falai közül, ahol a nappalait töltötte, de mégis sikerült neki egy kis szerencsével. Ha van szerencse... vagy inkább az isteni gondviselésről beszéljünk?

Olvasás közben a következő gondolatom a Szkafander és pillangó című könyv volt, amikor is az író a szemével, a pislogással diktálta le a könyvét. Azon gondolkoztam, hogy miért nem ismeri ezt a könyvet senki abban az intézetben, aki próbálkozhatna Martinnal szemben ülve. Hiszen a szeme volt az egyetlen, amelyiket viszonylag jól mozgatta, amiben az értelem volt.

Olvastam Martin székbe kényszerült életét, és elgondolkoztam, vajon mekkora kitartás és akarat kell, hogy ne adja fel? A feladás egy elmezavar lehetett volna, hiszen mindenben segítségre szorult, de életének véget vetnie nem tudott volna.
Milyen lehetett éreznie az édesanyja ellenérzéseit, hogy csak az édesapja tartja benne a lelket?
Milyen lehetett a folyamatos megalázásokat, az éveken át tartó szexuális, étkezési, érzelmi és egyéb kihasználásokat tűrnie, hogy nem tud megszólalni, hogy nem tud megmozdulni, tehetetlenül tűrnie kell mindent, amit elkövetnek ellene?

S, hogy lett belőle is pillangó? Egy lány, az intézeti masszőr, Virna az, aki hallott egy kutatásról, s ragaszkodott hozzá, hogy Martint is megvizsgálják, hogy mi rejtőzik benne, hogy tényleg agyi problémái vannak-e, vagy pedig csak a külső sérülések gátolják meg a kommunikációját.

S a vizsgálat után megindul lassan, de biztosan a fejlődés: a gépek segítségével történő kommunikálás, a munkavállalás, az előadások tartása, az egyetem elvégzése, s a szerelem is. Mondhatjuk, hogy élete nem a legtökéletesebb, hiszen mindig rájött, hogy mi hiányzik még neki, mivel lehetnének még könnyebbek a kapcsolattartásai, az interakciói; talán számunkra a tökéletestől is messze áll a saját életünk, de soha nem tudhatjuk, hogy mi mire lennénk képesek egy rosszabb helyzetben, s hogy értékelnénk azt? Mi mit tudtunk volna tenni? Hogyan tudtunk volna, tudnánk túlélni a saját életünket? ..mert Martin boldog volt, és révbe ért az élete minden területén.

Martin életének, fejlődésének, a lehetőségein belüli akaraterejének lehettem tanúja a könyv elolvasásakor, és úgy gondolom, ehhez az úthoz rengeteg energiára és akaratra volt szüksége: egy mozgásképtelen ember, hogy tud annyit fejlődni, amennyit csak tud. Hogyan sikerül az önellátásának maximumát elérnie?

Tanulhatnánk tőle sokan!

Athenaeum Kiadó
2013


Érdekelni kezdett, hogy Magyarországon is vannak-e ennyire profi lehetőségek, segítségek. Ezeket az eszközöket használják más betegséggel élőknél is, pl. autistáknál, de valahogy nem találkoztam még ilyen írásokkal. (Lehet, hogy csak keresni kellene.)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...