2013. július 9.

Charles Martin: A tücskök éneke

Az eredeti jobban tetszik.


Én annyira kedvelem Charles Martin könyveit, hogy még a németországi Freising könyvesboltjaiban is azt kutattam, vajon jelent-e meg ott olyan, ami Magyarországon még nem. Ezt az amazonon is kutattam, s be kellett látnom, hogy nem találtam.

Olvastam már folyón történő eseményekről, olvastam már repülőgép-szerencsétlenségről, olvastam már egyéb tragédiáról, de mindben az volt a közös, hogy a férj kimondhatatlanul szerette a feleségét. Sokszor annyira, hogy már ki is csöpöghetett volna a könyv lapjairól, sokszor annyira, hogy magam is meglepődtem, hogy ennyire tetszenek Martin írásai. Leszögeztem magamnak, hogy ő az egyetlen romantikus író, akit kedvelek.


A tücskök énekében is megfigyelhető ez a vonal, a rajongás, az imádat, az odaadás. Ez a fajta kapcsolat Reese és felesége között addig eljut, hogy a férfi a felesége szívbetegsége miatt az Államok egyik legkiválóbb szívspecialistája lesz, az elsők között, akik a szívátültetésekben részt vesznek, az első, aki erre tette fel már 10 éves kora körül az életét.
A gyermekkori szerelem, amely valóságosabbá válik. A gyermekkori szerelem, amely kitart a felnőtté válás időszakáig. A gyermekkori szerelem, amelyben a szív meghasadhat. Valakié egy betegség következtében, valakié pedig a szeretett elvesztése miatti fájdalom következtében.


"- Ide figyelj- hallottam Royer hangját a telefonban. - Itt van a ... lehetőség.
De a hangjából egészen mást hallottam ki.
- Kaptunk szívet.
- És? - kérdeztem.
- Jó lenne......."


Reese és felesége Emma, és az ő történetük az egyik oldalon. Reese és Annie, a 8 éves kislány története a másik oldalon. Annie, aki a nagynénjével él, és azért árul limonádét, azért termeszt tücsköket, hogy ezeket eladja egy szívműtét reményében. Mert Annie beteg. Nagyon beteg.

Reese, az orvos, aki már évek óta csak a vak sógorával épít hajókat, aki feladta a hivatását, aki a kórházaktól elbujdokolva, önmagát álcázva él, egyszerre csak ott találja magát Annie mellett, s a benne viaskodó két oldal közös nevezőre próbál jönni.

A regény Reese regénye. Nekem inkább az övé benne egy tündéri kislánnyal, aki segít neki, bár maga is hatalmas segítségre szorul.

A vége előtt lezártam a történetet, elkönyveltem magamban ezt a fajta befejezést. S most elmondanám a véleményemet a végével kapcsolatban, de az hatalmas szőrösszívű spoiler lenne, így nem tehetem. Remélem nem fogom elfelejteni...... vagy pedig meg fogom szépíteni.

Ennek ellenére 4/5!

Még rangsort is módosítottam magamban. De ezt majd máskor elmondom. Hiszen van még két olvasatlan könyv a polcon, és nemsokára megjelenik még egy! Hurrá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...