2013. június 1.

Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai


"Mert amikor a dolgok rosszra fordulnak, az erősek továbbmennek."

Wildflower Hill, olyan szépen hangzik...


Sok esetben nem tudom pontosan lefordítani a könyvnek a címét, így nem is hasonlítgatom a magyar címhez, de amikor megtudtam, hogy az eredeti cím egy ausztrál birtoknak a neve, akkor elgondolkodtam, hogy én hogyan fordítottam volna le. Nekem nagyon tetszik, amikor valamiféle néven nevezik a házakat, birtokokat, telkeket, de azt is tudom, hogy nálunk sok esetben más címet adnak egy új megjelenésnek, valami figyelemfelkeltőbbet, impozánsabbat. Nos, mindegy, csak arra szerettem volna kilyukadni, hogy a vadvirágok lányai kicsit félreértelmezhető: azt hittem bohókás réten-mezőn szaladgálások lesznek mezítláb örömben és boldogságban!

De nem. Birkák közötti munkás napokba csöppentem be, amelyek ezen a vadvirágosnak nevezett birtokon történtek.

A történet két szálon fut, amolyan családtörténet, ha nem vesszük nagyon szigorúan. Egyik szál, a jelen történései, Emmáé, a híres balerináé, a másik szál amely a múlt eseményeit fűzi fel, ez a már elhunyt Beattie-é, s elég hamar kiderül, hogy nagymama-unokája párosáról van szó. Emma londoni élete kicsit felborul -minden területen- egy baleset és a karrierje következtében, s egyszer csak a szülei ausztrál házában találja magát, s még egy kicsivel később már egy repülőgépen ül, ami a nagyija régi, még eladatlan birtoka felé viszi. A két szál, az igazság közelít egymáshoz, s míg én szerettem, kritizáltam Emmát, vagy éppen próbáltam neki kívülállóként tanácsokat adni, hogyan is kellene viselkednie, hogy mit kellene tennie, addig Beattie életének minden sorát faltam, támogattam, segítettem, drukkoltam.

A lapozásokkal, ahogy jobb oldalról balra kerültek az oldalak, úgy lettem egyre kíváncsibb, mi is lesz Emmával, vagy éppen hogyan történtek meg az események az 1930-as években Beattie-vel, hogy acélosodott meg, hogy haladt tovább az előtte álló láthatatlan úton, de arra is kíváncsi voltam, hogy fog megvilágosodni az unoka, miképpen történik majd az a bizonyos "öntsünk tiszta vizet a pohárba"- esemény.

A történet kedves, izgalmas, szeretetreméltó, sajnálatos, fordulatos, olykor kiszámítható. De ez nem jelent semmi rosszat, unalmasat, mert öröm olvasni a rejtélyről, ami nekünk, olvasóknak nem is annyira az. Öröm olvasni a csalódás utáni boldogságról, a szerelemről, s jó elgondolkodni a rossz dolgokon is. Nők, akik keresik a helyüket, holott azt hitték nekik megvan a biztos életük. Aztán schnitt.......... és máris változások történtek, olyanok, amitől a szemük nem maradt szárazon, amely megerősítette, megváltoztatta őket.
Mire a wildflower hill-i nagyháló is kinyílt, már majdnem helyre kerültek a mozaikdarabok, a tiara is lekerült a balerinák fejéről, összeraktam, hogy ki is lehet Mr.Taylor (de ez lehet, hogy csak képzelgés), addigra a könyv is a végénél járt, és már csak 3 oldal maradt nekem, hogy elengedjem a vadvirágos birtokot, a virágokat és mindent ott a messzi távolban.

Kedves könyv, könnyed, mégis elgondolkodtató. Én szerettem volna, ha a kis mozaikdarabok nehezebben illeszkedtek volna be a helyükre, ha Emma még kicsit tapogatózott volna a rejtélyek sokaságában, mert olyan jó volt olvasni. Jó lett volna, ha az utolsó oldal után még lett volna valami. Legalább egy érzés, mondat, mosoly.......... de erről nem beszélhetek, majd megértitek.



Athenaeum Kiadó
2013

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...