2013. június 18.

Jennifer Worth: Hívják a bábát!


Mi lehet csodálatosabb egy gyermek megszületésénél? Talán csak az előtte lévő 9 hónap!



Azt írja az írónő a könyv elején, hogy nincsenek olyan irodalmi művek, amelyek a bábákról szólnak: a munkájukról, a küzdelmeikről, róluk.
De igen, mert én már olvastam ilyen könyvet, bár az igaz, hogy más évszázadban játszódott, s az is igaz, hogy egy kitalált történet. Tehát elég hamar kimerült a hasonlóság. Jenny egy bába volt, aki összefoglalta és papírra vetette életét, munkáját, amelyet a Nonnatus Rendház falai között és a londoni East End nyomornegyed utcáiban -is- élt és dolgozott bábaként.


A rövid fejezetek olvasásakor bepillanthattam a nyomornegyedekben zajló életekbe, a Nonnatus kolostor életébe, s bár Jenny nem volt apáca, s nem is tartotta magát hívőnek, mégis eljött az ő életében is a pillanat, amikor a színpadias karácsonyestét felváltotta valami magasztosabb érzés. A fejezetek megismertettek az asszonyokkal, akiknek segített, akikkel kapcsolatban állt, akiknél járt, akiktől irtózott, akiknek örömet okozott. Nemcsak egy szakmával ismerkedtem meg, hanem különleges asszonyokkal. Mary, a fiatal menekülő lány története könnycseppeket indított útjára az arcomon, vagy Choncita, akit a 25. gyermekének a születésénél engedtem közel magamhoz. Olyanokkal találkoztam akik esetleg bántalmazottak, akik nem is beszélnek angolul, de valahogy meg kell magukat értetni, vagy éppen olyanokkal akiknél egy betegséget is meg kell tudni állapítani.

S itt a lényeg:
a bábák olyan nők voltak, akik ellátták a terhesgondozást, felismerték a terhesség melletti vagy esetleg a nembetegségeket, ott voltak a születéseknél, ellátták az utógondozást. Segítettek, bátorítottak, titkokat őriztek meg, erőt öntöttek a nőknek.

A könyvből többet tudtam meg a régmúlt nőgyógyászati dolgairól, mint a saját szüléseim előtt. Olvastam azokról a problémákról, amelyek a kórházi megjelenések előtt sújtották, vagy éppen veszélybe sodorták a magzatokat és édesanyjukat. Láttam a fejlődéseket. Drukkoltam, undorodtam, sírtam és nevettem, mint Jennifer Worth, aki megismertette velem a kolostori élet egy szegmensét, aki felkarolta az elesetteket is, aki életét erre áldozta fel.

Az én gyermekeim kórházban születtek, mert így tartottam jónak.
Az én gyermekeim választott szülésznő nélkül születtek, mert -a körülmények miatt- nem éreztem szükségesnek.
Ha megszületett volna egy harmadik gyermekünk, akkor is kórházban szültem volna, de lett volna egy dúlám, aki szépségessé varázsolhatta volna az eseményt.

 Jó volt olvasni ezt a könyvet, hogy a kulisszák mögé pillanthattam, hogy a csodákat közelről, a VIP szektorból követhettem nyomon.
S ha azt mondom, hogy kedvenc epizódszereplőim férfiak voltak?.......... a legesleg: TED.

Gabo Kiadó
2013

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...