2013. május 5.

John Green: Csillagainkban a hiba


"Nem csillagainkban, Brutus, a hiba, hanem magunkban." 
(- Shakespeare: Julius Caesar)

Hazel Grace története.
Hazel Grace betegségének története.
Hazel Grace szerelmének története? vagy éppen Augustus Walters története?

((Mondhatnám esetleg, hogy Anna története?))

Szerintem több ezeknél.
A maradandóság, az emlékezet története is lehetne akár.

Mit lehet leírni egy olyan könyvről, amelyben beteg, haldokló gyerekek és fiatalok szerepelnek? Ahol belemenekülünk a gondolatainkba, ahol nem tudjuk nem elképzelni, hogy éppen velünk, vagy a mi gyerekeinkkel történhetne meg. Nem menekülhetünk azoktól a gondolatoktól, hogy mi mit tennénk, mi hogyan élnénk meg, bármelyik oldalon állunk is.

"Mert csak egyetlen ótvarabb dolog van a világon annál, ha az ember tizenhat évesen harap a fűbe a ráktól, mégpedig az, ha az embernek olyan kölyke van, aki fűbe fog harapni a ráktól."

Tegnap, amikor a könyv felénél jártam, ráeszméltem hirtelen, hogy ez egy anyák-napi könyv! Az önfeláldozás, amikor megteszünk mindent a gyerekeinkért, ahogy ők a legfontosabbak annyira, hogy olykor még egy gyors zuhanyozást sem tudunk megengedni magunknak, hogy sürgős -és nem sürgős- esetben ott legyünk, amikor kellhetünk, hiszen mi leszünk az elsők, hiszen a régi baráti kapcsolatok egy idő után színlelésbe, feszengésbe mehetnek át.

"A szüleim voltak a legjobb barátaim. A harmadik legjobb barátom egy író volt, aki azt sem tudta, hogy létezem."

Aztán továbbhaladtam, és rájöttem, hogy ezek a gyerekek, mennyire okosak, vagy tapasztaltak. Mennyire két lábbal állnak a földön. Mennyire a saját bőrükön kell megtapasztalni az életet? Mennyire nem számít a plázázás, a szórakozás, ha éppen az oxigénpalackomat kell magam mellett húzni, vagy éppen, ha a lábaim száma -volt menő kosarasként- 1,4. Vagy ha éppen annak örülünk, hogy állapotunk KKM: kóros képlettől mentes- ami jó, de ehhez meg kellett vakulnunk- akkor ez most jó?

Fiatalok, gyerekek, akik gránátnak tartják magukat, de e mellett ők azok, akik megmutatják és bebizonyítják, hogy sok esetben felettem állnak, hogy önzetlenek, hogy bátrak, hogy beletörődőek, hogy felkészültek, hogy emlékek lesznek. Emlékek, mint egy hinta az udvaron, amit már nézni is rossz. Kell-e nagyot tenni ahhoz, hogy emlékezzenek ránk? Fontos-e?

Hazel tolmácsolásában egy maradandó élményt nyújtott a könyv [a sírásaimmal, nevetéseimmel], bepillantottam életének egy szakaszába, megismertem a családját, a gondolatait, az eszét, a látásmódját, a humorát, a szerelmét, Gus-t. Gus, aki egy szexi pasi, akibe beleszerelmesedtem én is, akit halhatatlannak gondoltam, és talán nem is bocsátom meg neki, hogy ő sem az, s, hogy senki sem az.

"Hiszem, hogy a világunkban megválaszthatjuk, miként adjuk elő a szomorú történeteket, és mi a viccet választottuk..."

de

"A világ nem egy kívánságteljesítő gyár."


Gabo Kiadó
2013

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...