2013. február 11.

William Paul Young: A Viskó


hát hmmm. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mit írjak?!
Nem szeretem a természetfelettiként beállított dolgokat, könyveket. Nem szeretem a szájbarágós, mócsingos hittel kapcsolatos történeteket. Nem tudom, hogy miért, egész egyszerűen nem megy. Azokat még elfogadom, amiben kiderül, hogy valami álom, baleset vagy valami hatására történtek meg dolgok, de azokat nem ahol ilyenről nincs szó, legalábbis nem a szó szorosan vett értelmében.

Ez a történet is arról szólt, hogy van egy ötgyermekes családapa, akinek az életében lett egy Nagy Szomorúság, történt egy esemény, ami megváltoztatta egész életét. Sőt, az olvasó már tudja, hogy nem is egy ilyen történt, elég csak a gyerekkorára gondolni. És akkor egyszer csak elment a Viskóba, ahol a télből tavasz lett, ahol Papa, az Isten egy gyönyörű hölgy, ahol Jézus farmert hordó asztalos, és a Szentlélek is gyönyörű. Nem, nem szeretnék vitázni senkivel. Akár el is tudom ezt fogadni, hihetetlen asszociatív képességeim vannak, legyen így, hiszen ez talán lényegtelen kérdés. Mármint a megtestesítő közeg. 

Miután beleképzeltem magam egy mély álomba, vagy éppen egy kómába, olvastam tovább a könyvet, belemerültem a mondatokba, és rájöttem, hogy jobban bírom Böjte Csaba vagy éppen Pál Feri előadásmódját. Pedig nem vagyok katolikus, csak vallásos. De az amerikai vallásos stílus, amivel már több esetben találkoztam, nos, ez nem jön be. Pedig voltak olyan gondolatok, amelyek tetszettek. Amelyek foglalkoztatnak folyamatosan. A félelem, a szeretet mindenhatósága, maga a hit-ez folyamatosan. Nekem is el kell fogadnom elfogadhatatlanokat, nekem is el kell viselnem megváltoztathatatlanokat, nekem is fel kell dolgoznom veszteségeket, amelyekről szépeket is olvastam, de…..de az arcomba üvöltést azt nem bírom. Komolyan, a vége felé volt olyan, amikor megértettem a szektásokat, akik közös öngyilkosságokat követtek el…., milyen lehet már fejünket a falba verni, megbánni mindent, majdnem simán megbocsátani az ellenünk nagyon borzalmasat elkövetett személynek hűűűűűűű. Lehet, hogy én vagyok az egyik bűnös ember, a sok millióból, sőt biztos, de nehogy már ezért legyek. Tudom én, és nincs jogom azt mondani, hogy milyen nehezen vagy könnyen mehet, hiszen a fele sem történt meg az én életemben ilyen eseményeknek, mint ami Mac életében történt. De át kell menni a tragédia elfogadásának a fokozatain a sokktól.... az elfogadásig, szükség esetén a megbocsátásig. 
Hányszor tesszük fel magunknak azt a kérdést, hogy "Miért pont én? - engem? - minket?" Belegondoltunk, hogy lényeges-e a kérdésünk? Én régóta a helyzetek, a jelenek elfogadásából élek, próbálok nem hibáztatni, hiszen megteszem, ami tőlem telik, de biztosan én is érdekesen/esetleg visszataszítóan reagálnék rizikósabb esetben. Nem tudom. Nem szeretném tudni.

A könyv stílusa nem tetszett, nem ez az első hasonló, ami nem tetszett, de mégis kíváncsi voltam rá, mert úgymond a sikerlistákon évek óta szerepel. Hát... biztos jó a marketingje.
Szóval én is azt a tábort képviselem, akik szerint kihagyható a történet, vagy pedig aki olvasni szeretné, alkalmazzon előolvasót, aki aláhúzza neki a lényegi mondanivalót.
Hogy a Katie-s dolog is csak a végén derült ki Mac számára?!- ezen felháborodtam, hisz én az első perctől kezdve tudtam, hogy honnan fúj a szél vele kapcsolatban! Lehet, mert empatikusabb, jobb emberismerő vagyok. Vagy, mert jobban figyelek a gyerekeimre. Sőt másokéra is.

Kíváncsi lennék más véleményre. Nem támadóra, hanem eszmecserésre. Személyesen, ha valaki személyes ismerős olvasta.

5 megjegyzés:

  1. mócsingos? :)))
    rég volt, de alapvetően poz., mert nem vártam tőle sokat, a humorára emlékszem, ami nagy dolog vallásos, neadjisten szektás körökben... (egy exszektás ismerős ajánlására olvastam)

    VálaszTörlés
  2. Draga Pavel,
    ha humorra vagynek ilyen mu tekinteteben, akkor valami mast keresnek. :-)
    Vagy elolvasnek egy parodiat Herri koklerrol vagy masrol.
    Olyan nagy, hangzatos szavakkal hirdettek ezt a muvet, aztan olyanokat is hallottam, ami miatt kivancsi letem.... De igen, mocsingos :-), es en nem tudtam nevetni. Irigyellek erte. :-D
    A.

    VálaszTörlés
  3. én is magam, mert annyian leszólják, nekem meg annyira más az emlékem, hogy lehet hogy 'kétlényegű' ez a kötet és én egy másikat olvashattam... na majd újra előkapom.

    VálaszTörlés
  4. Én már kétszer kértem kölcsön ezt a könyvet, de egyszer se jutottam el odáig, hogy elolvassam... Na majd most :)

    VálaszTörlés
  5. Annamari, ki ne hagyd! egy élmény..valamelyik pólus felé.:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...