2013. február 27.

Alessandro Baricco: Mr. Gwyn

"Jasper Gwyn megtanított rá, hogy mi nem szereplők, hanem történetek vagyunk. (..) Leblokkolunk annál az elképzelésnél, hogy ki tudja, milyen - meglehet, csak valami egyszerű - kalandban részt vevő szereplők vagyunk, de meg kellene értenünk, hogy mi az egész történet vagyunk, és nem csak az az egy szereplő. Mi vagyunk az erdő, melyben sétálunk, a gonosz aki átver, a káosz, ami körülvesz, valamennyi ember aki elmegy mellettünk, a dolgok színe, a zajok."

-------------------------------------------------------------------------
Ez a Mr.Gwyn egy érdekes figura. Fura figura.
Baricco-s figura.

Egy író, aki nem akar írni többet, s bár belegebed ebbe az elhatározásába, mégis próbál kitartani mellette. Faltam a sorokat, mégis rosszullét kerülgetett a szenvedésétől, hogy magányos, hogy hárít, hogy beszélget magával, azaz az elhunyt, vízhatlan fejkendős nővel.

Érdekelt, hogy ki ez a Mr. Gwyn, mi irányítja lépteit, gondolatait, miért szenved, hogyan keresi önmagát.
Teng-leng, majd kitalálja, mit szeretne. Egyszer csak ott találja magát a műtermében, hallgatja a zenét és sír.
Művész, akik gondolkodásmódja tőlem távol áll.
Az ilyen embereket, mint Mr. Gwyn, sajnálni kezdem unalmas életükért.

Aztán elkészül a terv, megjelenik Rebecca a láthatáron és elkezdek izgulni Mr. Gwyn-ért!
Izgulok, hogy sikerül-e neki? mert, ha sikerül, akkor talán feldobódik. Aztán azt gondolom, hogy nem fog, ugyanolyan közönyös marad.

van Baricco írásaiban valami bizarr....
-------------------------------------------------------  Eddig írtam az olvasás kezdetekor, amikor ez a bizarrság hajtott a könyv olvasására, és az a tény, hogy én szeretem Alessandro Bariccot!

Utána már azért hajtott  a vágy, mert valahogy elbűvölt Mr. Gwyn! Amit tett, ahogy tette, ahogy kitartott, ahogy ráérzett arra, amit szeretett volna csinálni, dolgozni. Mert ő portrékat akart írni. Emberi portékat. Másolni az embereket.

Tetszett. Lehet, hogy olyan csöndekre vágyom csak, amelyek ő élt meg. Lehet, hogy csak azt a nyugodtságot szeretném eltanulni, lehet, hogy az utolsó halvány fény megszűnését szerettem volna megtapasztalni, a várakozásét, az idő nélküliséget, nem tudom. Nem hiszem, hogy én szívesen lettem volna abban a műteremben, attól én szégyenlősebb vagyok, de fojtott izgatottsággal vártam mindent, ami ott , ami kívül, ami Gwyn-nel történik.
Sejtettem, mégis féltem, hogy csalódom.
Persze, P.miatt haragszom kicsit, de becsülöm is a döntéseiért.

„..mindegyikünknek van valami elképzelése saját magáról; lehet, hogy csak vázlatos, zavaros, de a végén mindannyian hajlamosak vagyunk rá, hogy kialakítsunk magunkról egy bizonyos épet, és az az igazság, hogy ezt a képet gyakran egy olyan képzeletbeli személlyel azonosítjuk, akiben magunkra ismerünk.”


Húúúúúúúúúú, nekem -talán- ez a Baricco lett a kedvencem!
Talán a Selymet is megelőzte. Szeretem ezt a Mr. Gwynt!


Helikon Kiadó
2012

2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...