2013. január 6.

Catherine Ryan Hyde: A jövő kezdete

"Ez itt a mi világunk. Mutassanak valakit, akit ez ne érintene! Igen, ez a ma mi világunk. Az egyetlen, amelyben részünk lehet. Amelyben átkozottul nehéz élni. Hogyne érdekelne minket, hogyan élünk? Érdekel bizony! Ez az életünk! Erről van itt szó!... És akkor jött ez a kisfiú, aki elhatározta, hogy mindezen változtat. Az egész világrenden. Hogy élhetővé, otthonossá teszi mindenki számára. Talán, mert túl fiatal, tapasztalatlan és optimista volt, hogy megértse, nem sikerülhet..."

Itt kezdődne a jövő, a pozitív jövő? Azaz:
Találj ki valami korszakalkotót, légy olyan ember, aki önfeláldozó, segítőkész és önzetlen, keress három embert akinek ezt az önzetlen jótettet átadod, akik feltehetően ugyanilyenek, vagyis reménykedj, hogy ilyenekké váljanak, és ők is keressenek... és építsünk fel egy hatalmas önzetlen és szeretetre épülő piramist, amely befolyásolja az egész emberiség életét, s végül egyre több jó történik.....

Trevor a 12 éves kisfiú így gondolta. Reuben St. Clair új társadalomismeret tanár ezt a mondatot írta fel a táblára szorgalmi feladat gyanánt:

"Gondolkodjatok egy olyan ötleten, ami megváltoztathatja a világot, és valósítsátok meg."

A feladat eredményeképpen elindult az "Add tovább!", amit később csak "Mozgalom"-ként említettek. A szép ebben az egészben, hogy a fiú nem is tudott róla, ő mégsem adta fel. Hitt ebben az eszmében, s segíteni akart.
Megismertem
- Trevort, aki csak a mamájával élt, (aki maga sem tudta, hogy várja-e vissza az egy éve lelépő élettársát, gyermeke apját...) és a közöttük lévő kapcsolatba pillanthattam bele.
- Reubent a tanárt, aki különös kapcsolatba került már az első napon a tanulójával.
- a feladattal kapcsolatba kerülő embereket.

Voltak ilyen gondolataim az elején, amit akkor így lejegyeztem:
Ó, azt hittem valami álomvilágos dolog lesz, hogy ennyire egyszerű elmélettől hip-hopp minden jóra változik. Azt hittem működni fog a dolog. Azt hittem. De már az elején megfogalmazódott, hogy az emberek nem jók. Ők csak a maguk jólétére törekednek, nem azon munkálkodnak, hogy másnak jó legyen. Aztán megint reménykedtem, és Jerry első fizetésénél felálltam és vettem két nagy levegőt.

Aztán haladtam tovább, egyre inkább bontakozott ki a kép, egyre inkább biztos voltam abban, hogy ezen a szombati napon, az előttem lévő tételekkel sem fogok foglalkozni, inkább befejezem, és megnézem mi is fog kialakulni a történetből.
Haladtam, volt ami nem tetszett, nekem nem kelletek volna bizonyos helyzetek, jelenetek, részek. Trevor mellett álltam, mellette feltétel nélkül. Mindig: az elején, a közepén, és ott, akkor is! Minden örömnél és minden fájdalomnál. Aztán vége lett, becsuktam, és rájöttem mindenre. Mindenre, amire az elején gondoltam.

Végül, összegzésképpen:
Álom, álom, édes álom, Magamat most hol találom?
Ahogy elolvastam ma ezt a könyvet, folyamatosan Böjte Csaba könyve és gondolatai futottak párhuzamosan a fejemben. Hogy ne legyünk számítóak, hogy a határtalan szeretetet adjuk tovább, hogy képesek vagyunk rá, és te is képes vagy rá. S akkor itt van ez a Trevor kisfiú, aki ilyen, aki kivitelezni próbálja, hogy a világ jobb legyen.
Igen, mese is lehet akár, de mondom, hogy Böjte Atya is kavargatja a lelkemet folyamatosan, meg a lelkiismeretem és neveltetésem is szerepet játszik benne.
Érdekes történet… biztosan minden olvasónak lesz egy álláspontja.
Megtörténhetne?…………
Egyébként pedig a mellette lévő dolog, a család, vagy éppen a szerkesztés, a történetvezetés, és a vége nem tetszett igazán, így összességébe nem is tudom csillagozni, mert a kisfiú elvarázsolt, ő 5 csillagos, de többi nem. Nem érzem úgy, hogy átlagolnom kellene… Passzolok.

Tervek szerint a tételek helyett megnézem este a filmet, ami 2000-ben készült. 
(A könyv eredetije 1999-ben jelent meg.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...