2012. október 30.

Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

"... az őrangyalok időnként félrefordulnak, vagy elvonják őket más ügyek."

Olyan volt olvasnom ezt a könyvet, mintha álmodtam volna. Repültek a percek, fogytak a lapok, és úgy éreztem, hogy azokban a percekben nincs szükségem a saját angyalomra, hiszen semmi nem történhet ott, akkor, abban a pillanatban.

Nem olvastam az írónő összes kötetét, néhány kimaradt, azonban azt el tudom mondani, hogy olvastam nagyregényeket és olvastam elbeszéléskötetet is. Most, mielőtt kezembe vettem az új Ljudmila Ulickaja kötetet, elgondolkodtam, hogy milyen újdonsággal fogok találkozni ebben a kötetben? Mi fog visszaköszönni, mit érzek most újnak?

És elkezdtem, azonnal hazafelé,
...könyvvel a kezemben - az utcán.
Könyvvel az ölemben- a metrón.
Könyvvel a tányér előtt- amikor egyedül reggeliztem itthon.
Könyvvel a pad alatt- amikor szabad perceim voltak a suliban.
Könyvvel a párnák között- amikor ébredtem, amikor feküdtem.

Ulickaja nyújtott újat: bebizonyosodott számomra, hogy könnyebben befogadom, megértem az elbeszéléseit, mint a regényeit. Könnyebben kedvelem meg a szereplőket, könnyebben húzok párhuzamot, s ha szükséges könnyebben értékelem át az olvasott helyzeteket, a saját helyzeteimet.
Aki ismeri az írónőt, aki több könyvét is forgatta, olvasta, ezt is szeretettel fogja fogadni. Aki nem ismeri még, annak őszinte és meleg szívvel ajánlom, mert stílusában gyönyörű, emberi elfogadásában pártatlan, őszintén ír az orosz, zsidó történetekről, az emberekről, a történésekről. Igazi szépirodalmi mű.
Meleg szívvel ajánlom, mert a történetek, hosszabb-rövidebb elbeszélések lapjai kedvet adnak a továbbolvasásra, a szemezgetésre, a megismerésre.

A Mi Urunk népe. Mennyien vagyunk ebben a népben! Mennyi és mekkora különbségekkel élünk, legyen szó személyekről, vagy állatokról! Mekkora terhek, bánatok vagy éppen örömök vannak mögöttünk és felmenőink mögött!
Ljudmila Ulickaja, nem ítél és nem ítélkezik: ugyanolyan hangszínnel közli az emberi válást, az elhagyást, mint a kedvenc kutya, vagy az utálatos macska iránti érzéseket. Döntsünk mi, döntsek én: mit gondolunk? Kidolgozottan, finoman és nőiesen fogalmaz, szövi a történeteket, mint egy mesét, egy-egy cérnával belehímezve a helyi eseményeket, történelmet, a hősöket.

A kötet 4 főcím alá rendezi az írásokat, amelyek között az összefüggés felfedezhető:
A címadó "A mi Urunk népe", amelyben megtalálhatóak az emberi és állati történetek a bennük lévő problémákkal, kirekesztettséggel, elhagyatottsággal, boldogsággal, szenvedéssel.
A második blokk "A vér titka" címben a családi kapcsolatokon merenghettem, gondolkozhattam.
A következő egység a "Sokáig éltek" címet viselte, amelyek kapcsán leginkább az "... És ugyanazon a napon haltak meg" címűn merengtem hosszan. És néhány másikon is. A lányokon, Anasztázián és Alekszandrán, Fridán és Alisza kapcsolatán.

"Az angyalok úgy látszik, néha elalszanak. Vagy elvonják őket más dolgok. Vagy egyszerűen csak közöttük is vannak hanyagok."
"Az őrangyal" főcím alá tartozó gyöngyszemek pedig a címadó kifejezéssel kapcsolatosak, amelyek megerősítették bennem azt a hitet, hogy léteznek, még, ha nincsenek is mindig mellettünk. Pedig jó lenne.

"Menj, menj, Isten veled! Kísérjen utadon az Őrangyalod!

Magvető Kiadó
2012

2012. október 27.

Bibliai matricás füzetek és Karácsonyi foglalkoztató

Ezekkel a kedves matricás füzetekkel közelebb hozhatjuk a gyerekekhez az adott történeteket. A kis alakú kiadványok egyszerű szövegezéssel készültek, a közös tevékenykedés, ragasztgatás kellemes és hasznos időtöltés lehet.

Eddig 6 ilyen füzetecske jelent meg, amelyek között 4 történet és két ünnepi kiadvány (Húsvét és  a Karácsony) lelhető fel. Mi nagyon élveztük a történetek megismerését vagy felelevenítését. Nálunk a történetek ismertsége és rövidsége sikerélményt jelentett, mert hamar olvastuk és ragaszthatták a matricákat.

Néha elgondolkodtunk, hogy pontosan melyik levonót (állatot, embert) kellene az adott szövegezéshez és képhez illesztenünk, de szerencsére a könyvecske hátulján találtunk segítséget. S ha véletlenül rossz helyre tettük? Sebaj, leszedhetőek és újra ragaszthatóak.

Aki már ismeri és kedveli Kállai Nagy Krisztina illusztrációit (a Harmat Kiadó mesés könyveiből, bibliai mesélő könyveiből), és már várja a gyermekével együtt a Karácsony szent ünnepét, az keresse és ismerje meg a Karácsonyi foglalkoztatót, amelyben történetek, fejtörők, karácsonyi üdvözlőlapok találhatók. S ha ez nem lenne elég, akkor elárulom, hogy egy újévi naptár is található benne az ismert történetek képeivel díszítve.


Mi élveztük a ragasztgatást, de bevallom, hogy a karácsonyi füzetek várnak még ránk, hogy az adventi időszakban hangolódjak majd a gyerekekkel az ünnepekre.


Harmat Kiadó
2012



2012. október 24.

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

Megint egy olyan könyv, amelyről nem tudom eldönteni a tetszésem mértékét. Hogy világos legyek, akkor azt mondom, hogy a nagyon tetszésem mértékét, mert a történet hömpölygött, csendesen, halkan és lassan; nem szólt nagyot oldalanként, hanem valahogy egészében volt hangos. Egészében kiáltott. Egészében volt teljes. Így ismét a pillanatnyi gondolataim, azaz inkább érzelmeim befolyásoltak. Azok az érzelmek, amelyek az idő folyamatos eltelésével egyre több emléket és gondolatot raktároznak el és hívnak elő.
Lehet, hogy nem is a történet egésze tetszik, hanem egy apró momentum.

A könyvre rátérve: tetszett, de kellettem én is (és az emlékeim), hogy ennyire tetsszen. Kellettek hozzá azok a könyves emlékek, amelyekre szívesen emlékszem vissza, amelyekben ezek a fekete-fehér ellentétek megjelentek, amelyeket mindig csodálkozva olvasok, nagyon naivan, hogy miért is történtek ilyenek, hisz a feketéket is Isten teremtette, vagy ha úgy jobban tetszik, ők is ugyanolyan emberek, mint mi fehérek.

Az alabamai Maycomb városában utolsó gondtalan nyarát tölti egy testvérpár, Jem és négy évvel fiatalabb húga Scout. Az őket anya nélkül nevelő Finch ügyvéd megpróbál tökéletes apaként viselkedni, ám neki sem könnyű. Izzik körülötte a levegő: egy színes bőrű férfit véd a bíróságon… Ráadásul váratlan események, misztikus jelenések, nyugtalanító hírek zavarják meg a család nyugalmát. A gyerekek élete is gyökeresen megváltozik: a felnőtté válás varázslatos és fájdalmas útja immár elkerülhetetlen számukra…


Ne bántsátok a feketerigót, mert ő csak énekel, nem bánt senkit, nincs kárára senkinek és semminek!

A könyv egy történet egy családról. A fentiekben írtak ellenére nem törődtem a hosszú időszakon keresztül elhúzódó fekete-fehér ellentétekkel, nem törődtem, hogy milyen nehéz lehetett Finch ügyvéd helyzete, (hiszen majdnem minden ilyen történetben szerepel egy jó, aki nem ítélkezik, hanem segíteni próbál) csak egy kicsit érdekesebbé tette, kiemelte azokat a fontos dolgokat, jellemeket, amelyek miatt felcsillant a szemem, amely miatt a lelkem mélyéig elgondolkodtam, elérzékenyültem. Sok helyen olyan részeket olvastam, amelyek beleillenének a Mesék testvérekről könyvbe, ott is azok közé, amelyek megmelengetik a szívemet. 
Hogy minden pillanatban ott vannak egymásnak, hogy a más testvéreknél, az ilyen korkülönbség miatt, vagy éppen a báty-húg viszony miatt fennálló feszültségek, ellentétek csökkentett állapotban, elenyésző mennyiségben jelentek meg. Hogy segítettek, hogy ott voltak, hogy támogattak. S, ha éppen nem? akkor ott volt az apa Atticus, aki özvegyként egyedül nevelte őket. S bár egyszer csak hirtelen megjelent a nővére, Alexandra néni, aki más értékeket hivatott képviselni főleg a kislány nevelésénél, mégis a helyére került minden a történet végére.
Atticusért (Finch) rajongtam, röviden ennyi. Szimpatizáltam vele. Elgondolkoztam rajta, hogy ténylegesen létezett-e ilyen ember abban az időszakban. Ekkora szívvel, ekkora empátiás készséggel, ekkora önismerettel, ekkora szeretettel, ekkora ösztönnel, hogy a gyermekeit is így tudta nevelni. Fittyet hányva az elvárásokra, teljesen másképpen, mégis jól.

S direkt a végére hagytam a narrációt, gyermeki mesélést. A kislányt, Scoutot, aki egy értelmes, érzékeny 8 éves-nem mindennapi lány. Szerettem őt, szerettem naivitását, őszinteségeit az iskolában, az életben. Aki mert kérdezni, és mert válaszolni és mert cselekedni, aki támogatott és támogatást kapott. Aki felnyitotta mások szemét is. Akinek sikerült úgy beilleszkednie a társadalomba, ahogy csak egy nyitott gyereknek sikerülhet.

Aki ténylegesen és mindörökre megértette, hogy a feketerigókat miért is nem öljük meg.....


2012. október 18.

Programok a Harmat Kiadótól


Philip Yancey Budapesten


A Harmat Kiadó és az "Ezazanap" szeretettel meghívja Philip Yancey legújabb könyvének bemutatójára, melynek címe "Mire megyünk Istennel?".
A New York Times bestseller szerző a helyszínen dedikálja könyveit.

Időpont: 2012.10.20. 15.20 (teremnyitás 15.00) 
Helyszín: Budapest Aréna, Kisterem

Belépéshez jegy vásárlása szükséges, mely az egész napi programra érvényes, így Philip Yancey, az est folyamán a nagyszínpadról elhangzó igei üzenetének meghallgatására is. 

További fellépők és jegyvásárlás: www.ezazanap.hu


Kedvcsináló a könyvbemutatóhoz: http://www.youtube.com/watch?v=Wm4gZ5ZWV3A





Hegedűs Endre zongoraestje


A Harmat Kiadó szeretettel ajánlja figyelmébe Hegedűs Endre zenekari zongoraestjét 2012. október 24-én, szerdán, 19.30 órakor a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

A hangversenyt követően a Liszt-díjas zongoraművész dedikálja a Harmat Kiadógondozásában megjelent Transzcendens etűdök - című könyvet.

2012. október 17.

L.M. Montgomery: A kék kastély


Csak úgy lekaptam a könyvtár polcáról ezt a könyvet, mert emlékeztem rá, hogy néhány virtuális ismerősöm kedvenc könyvnek nevezte. 

Ismerem Montgomery munkásságát, tudom, hogy milyen könyveket ír, nem is olvasom ilyen könyvet túl sokszor, de erre vágytam, így ezt jelként tekintve, hogy megállt a szemem a polcon, elolvastam.

Erős 4*ra értékeltem magamban, de a másik pillanatomban többet színeztem, többet gondoltam. Mert ő is, Montgomery is és Valancy is beszínezte az elmúlt napomat. Pedig nem ájultam el a könyvtől, nem kerültem mély extázisba, nem voltam ndulatos, nem gondolkodtam el, de L.M.M. nem árult nekem zsákbamacskát, csupán egy jó szórakozást ígért nekem. 
Bár nem tudtam mi lesz a vége, de úgyis sejtettem ott legbelül. Ettől függetlenül, amikor Valancy a könyv végén visszatért a Szirom utcába, elsírtam magam. Khm,öö, ennyire vannak nehéz napjaim. :$ 
:) 

A történetről dióhéjban csak annyit említenék, hogy egy 29 éves lányról szól, Valancyról, aki vénkisasszonyként, férj nélkül tengeti napjait. Boldogtalan, családjának megfelelő, takarót varró, kényszerből mosolygó, olvasni szerető lány, akit a családja lenéz, lesajnál, szórakoznak vele. Aztán történik valami... ami megváltoztatja az életét! 
Amikor megkapta dr. Trent levelét, azt hittem viccnek szánta, hogy annyira kedvelte a lányt. Talán ennyi nem spoiler.
A mélabút átveszi valami más, ami magával vonzza a család megvetését, kitagadását, mély szégyenét, amit mi meg sem érthetünk-talán.

Sajnáltam őt, de nekem könnyű volt sajnálni, hiszen én ismerem a múlt ezen elvárásait. Nem tudom, hogyan bírtam volna elviselni ezeket a dolgokat, hiszen nekem innen, a 21. századból, a sok nagy változás után, ami a nőket, a gazdaságot, a társadalmat is érintette sok évtizeden keresztül, könnyű észrevenni a másságot, könnyű összehasonlítani a különbségeket, így könnyű sajnálni is. Könnyű ítélkezni a családtagok felett, könnyű kívülállóként véleményt nyilvánítani. Inkább nem ítélkeztem, hanem elfogadtam, hogy ez régebben, más körülmények között játszódik, és sodródtam az eseményekkel. De a sodrás akkora volt, hogy önfeledten mosolyogtam, elfeledtem a mindennapi hercehurcámat, és belemerültem a Kék kastély nyújtotta örömökbe, bánatokba. Mígnem Valancy (vagy nevezzük inkább Dossnak?) arra a lépésre szánta el magát, hogy megalázkodik, és visszamegy a családjához és a takaróvarráshoz.

A könyv Valancy boldogságának, vagy felnőtté válásának, és a Kék kastélyának története. Én is szeretnék egy olyan kastélyszobát, amely egy szigeten áll, és ablakaiból a napfelkelte és a naplemente is látható. Ahol a Nap látványa, a víz látványa feledtetni tudja a problémákat, ahol a csend, amelyre nap, mint nap vágyom körülölel.




2012. október 13.

Nagy Péter: Hatvan párperces- Vasárnapi tanítások (nem csak) gyerekeknek

"....ő fogja hitünket meggyújtani, csak legyen gyertyatartó, legyen benne valami mécses, legyen bennünk lélek, és aztán kérjük, hogy gyújtsa meg, hogy hitünk lángra kapjon, világítson és melegítsen."

Én evangélikus vagyok, és nálunk külön időpontokban vannak a gyermek-alkalmak és a felnőtt istentiszteletek. 
Minden vasárnap, amikor 9 órakor elkezdődik a református istentisztelet, azt is látom, hogy egy lelkész/hittantanár a templomban lévő szülők gyermekeivel együtt egy terembe megy, ahol a kisgyermekek-alkalmai vannak. Soha nem voltam ilyenen, de nagyon tetszik, ahogy a családok együtt érkeznek, és együtt távoznak feltöltődve.

Nagy Péter, budafoki református lelkész Hatvan párperces tanításait elolvasva, ízlelgetve bepillantottam néhány ilyen alkalomba.
Valószínűleg egy másik kreatív -jó pedagógus szellemű, gyermek-centrikus- hitélettel szorosan kapcsolódó felnőtt is képes lenne ilyen összefüggésekkel közelebb hozni a gyermekekhez az egyházat Istent, de nem hallottam még ilyet, így belemerülve, elcsendesedve olvashattam. Átgondoltam, hogy a saját felgyorsult világba született gyermekeimnek is csak lassan, kiválasztva az alkalmas időpontot és témát fogom ezeket elmesélni.

Lassan olvastam, nem láttam értelmét a végigszaladásnak.

"Valahol ilyen a lelkünk is. (...) ha nem vigyázunk, nem emeljük fel a földről, ha hagyjuk ott a koszban, szemétben, nem tisztogatjuk, úgy jár, mint a birsalma." 

Nagy Péter csak körülnézett, átgondolta napjait és kiragadott egy olyan eseményt, amelybe beleszőve tanított. Tanította az igét. Befogadhatóvá tette a Bibliát. 
A 6 főcím ( A parókia kertjében;  Az Egyház; Ünnepek, ...és...; Iskola, Csak egy szó) alá tartozó rövid írásokban a macskák, a pókok, a kaktusz, az alma, a hervadó virág, a kotta, a gyertya csak egy-egy példa abból a 60-ból, amely a kötetben szerepel.
... hogy a sündisznók tudják a dolgukat, nekünk is illene tudni...
... hogy Cézár viselkedése mit tanított...
... hogy mi a kapcsolat a kaktusz és az emberek között...
.... hogy mi a kapcsolat a CD és az ember között
... és még sok átgondolandó, elcsendesítő írás.

".. ez az Adalbert nevű pók gyönyörű szép építményt csinált, teljesen természetes anyagból (.....) Ha pedig elromlik (...) nekiáll, és sző egy másikat, ha százszor elromlik, akkor százszor újra fogja készíteni. (...) az emberi lélek az egy ezerszer, milliószor finomabb háló, és egyszeri. Ezért fontos az, hogy figyeljünk egymásra, és ne rontsuk el egymás lelkét, ne szakítsuk el a hálót. (...) az emberi lélek az nem olyan,mint a pókháló. Arra vigyázni kell! A magaméra is, a másikéra is. ... ne bántsuk egymást!"

Harmat Kiadó
2009, 2012


2012. október 8.

Esti mesélő könyv - Állatos mesélő könyv

Erre a két mesekönyvere egész rövid idő alatt lecsaptam: amikor megláttam a borítókat, azonnal! A gyönyörűséges képek elvarázsoltak, és amikor kinyitottam a könyveket, a mesék tovább segítették ezt a varázslatos utazásomat.
A mesék elfeledtették az aktuális gondjaimat, olvasásukkor visszacsöppenek abba a világba, ahova a legtöbb felnőtt már nem képes visszatérni.
Nagyon jól szórakoztam miközben a történetek sorain szaladtak a szemeim, és olyan szerencsés helyzetben voltam, vagyok, hogy nem csak a saját gyerekeimnek olvashattam fel 1-1  királyos, tigrises, szegény legényes csodát, hanem az ovis gyerekekkel együtt is örülhettem, ott is folytathattam, akár egyedül is, a csendes pihenőjük alatt. Így történhetett meg, hogy egész hamar befejeztem a két könyvet, amely rengeteg mesét tartalmaz. 
S bár nem zavar, ha nincsenek rajzok egy mesekönyvben hiszen az audio-vizuális világ egyre nagyobb teret hódít a gyerekek életében is, bevallom, hogy ha vannak képek, azokkal nagyon kritikus vagyok. A Mesélő Bibliában (és társ-kiadványokban) megismert és megszokott kedves illusztrációk (Kállai Nagy Krisztina alkotásai) vezették végig a mesekönyvekben olvasható értékeket, amelyekben egyaránt megtalálhatóak voltak az emberek, állatok; a furfang és a szerencse, a jóság és az alázat, szeretet. Mindkét könyv végén megtalálhatóak azok a ötletek (ötlettár), amelyek segítik a mesék csoportban történő feldolgozását.


Az Esti mesélő könyv 40 története a világ különböző részeiből érkezett hozzánk. A vissza- visszatérő tigris és nyuszi, és az ő közöttük lévő kapcsolat Rémusz bácsi meséit juttatta eszembe, azaz nem is kellett drukkolnom a pihe-puha tapsifülesnek, tudtam, hogy ő lesz mindig az okosabb.

Megismertem Ostoba Jack-et, aki Mihók hasonmása volt, és találkoztam egy másik állatok nyelvén tudó juhásszal is. Ott voltam a kislány mellett, aki a csillagokkal szeretett volna játszani, és bandukoltam a kisegérrel, aki feleséget szeretett volna találni magának.
Ha arra is kíváncsi vagy, miért is nem bántja az oroszlán az egeret, akkor mindenképpen vedd kezedbe a könyvet, és még számtalan kedves rövidebb vagy hosszabb mese tárul a szemeid elé.


Az Állatos mesélő könyv (36 mese) annyiban tér el az előzőtől, hogy csupa csodajó állatos történet kapott benne helyet. Nekem, pedagógusként mindig az a legnehezebb, hogy az adott témához területhez olyan kiegészítőt keressek és találjak, amelyekben pont azok az állatok szerepeljenek, amelyet én szeretnék. 

Ebben a könyvben ezek megtalálhatóak. A holló, a szamár, a papagáj, a hangya, az egérszarvas(!) akinek a barátja a tarajos sül volt, a mangófás majmok, mind-mind megtalálhatók a könyvben, csak győzzed megkeresni őket!
Ebben a kötetben már külön iskolás korúaknak szóló történetek is olvashatók, és ez is tartalmaz a végén egy Ölettárat, a feldolgozásokhoz. A világ minden tájáról bemutatott meséken keresztül segíthetünk a gyerekeknek más tájakat, más népeket és más szokásokat is megismertetni.

Mindkét könyvben megfelelő hosszúságú mesék találhatók, amelyek a gyerekeket elröpítik egy új világba, éppen abba, amelybe vágynak: a mesék birodalmába.



Kiadta: Harmat Kiadó

2012. október 2.

Gayle Forman: Ha maradnék


"Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.
Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.

Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.

Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?"


Nem tudtam elképzelni a helyzetet, hiszen én itt vagyok, ő ott. Én soha nem voltam olyan, mint Mia, mindig is mások voltak a körülményeim, a hátterem, így csak azt mondom, hogy elolvastam a könyvet. nagyon gyorsan. És elgondolkodtam. Elgondolkodtam azon is, hogy mit írjak, mert ezt a könyvet, Mia történetét, menését vagy maradását olvasni kell, a könyv betűi által átélni kell, hogy aztán esetleg átértékeljünk..

Mi számít komoly döntésnek? Mikor mi... az élettől függően.
Nem lehetett könnyű neki.

Valaki mondja meg, milyen az élet,
Valaki mondja meg, mér' ilyen,
Valaki mondja meg, mér' szép az élet,
Valaki mondja meg, miért nem,

Valaki mondja meg, kinek kell hinnem,
Valaki mondja meg, kinek nem,
Valaki mondja meg, ki hova érhet,
Milyen az íze az élet vizének.

Valaki mondja meg, a hosszú évek,
Mért tűnnek úgy mint egy pillanat,
Valaki mondja meg, mi az, hogy elmúlt,
Valaki mondja meg, hol maradt.


Menjünk vagy maradjunk?

Első gondolataim között voltak azok a hasonlatosságok, amelyek összekötötték Miát és Rentai Reni (Szent Johanna Gimi) közötti láthatatlan hidat. (Vagy éppen a kapcsolatukat tekintve.) Másnak lehet, hogy lényegtelen, nem is ide tartozó dolog, de nekem igen, de nekem feltűnt. Ebből az is következik, hogy kedvelem Miát, vele voltam, próbáltam átérezni a könyvben megjelenő 1 napot, az emlékeivel, az eseményekkel, a helyzettel.

Kikerülhetetlen volt, hogy ne keringjenek össze-vissza a körülöttem lévő angyalok, akik suttogva, lehelve a füleimbe, el akarták velem képzeltetni, mi lenne ha én, velem, engem.........

Mindig van okom lepergetni az én XXX-akárhány évem fontos eseményeit, hogy én miket tudok felmutatni, maradnék-vagy mennék..... aztán elhessegetek mindent magam körül.
Ma arról is beszélgettem a Nagylányommal (amikor meglátta az autóból az osztálytársát, annak kishúgát és a bébiszitterüket), hogy hogyan érzi magát, anyagi gazdagság nélkül velünk felnőve, mint ez az osztálytársa, akiknek van mit a tejbe aprítani (bőven), utaznak stb, de jóval kevesebb időt tölt a szüleivel.

Mondd, te kit mit választanál?

Kicsit átgondolva, újragondolva a szöveget, még igaz is lehet.

"Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget
Mondd, te kit választanál?
Valakinek holnap át kell írni a régi meséket
Ó, mondd, te kit választanál ?
Valakinek holnap meg kell válni az életétől
Ó, mondd, te kit választanál?"


Egyébként pedig a könyvről nem is írtam, de ez így jó. Én tudom, hogy miről szól, olvassátok ti is, mert elgondolkodtató és érdekes.

A gyermekemnek ajánlani fogom. Majd. Egyszer.

Ez a történet Gayle Forman "Hová tűntél?" könyvének az előzménye.


Shilpi Somaya Gowda: Az eltitkolt lány

Nagy elvárásaim voltak ezzel a könyvvel kapcsolatban, végül csak annyi sikeredett, hogy levettem a kívánságlistámról.
Szóval semmi különös dolog nem történt az én kategóriám, mércéim szerint.

Természetesen 1-2 ismerősöm áradozott róla, s a fülszöveg is kecsegtető (amit természetesen csak részben olvastam el), de íme idemásolom, mert nem szeretnék sokat fogalmazni.


Minden tekintetben igazi mű az anyaságról, a családról és a megbocsátásról.
Somer minden vágya megvalósul – a szerelme nemrég vette feleségül, és San Franciscóban éppen elkezdte orvosi pályafutását –, mígnem egy nap kiderül, hogy soha nem szülhet gyermeket. 
Ugyanebben az évben egy szegény indiai anya újszülött kislánya életének megmentése érdekében szívfájdító elhatározásra jut: a kisbabáját árvaházba adja. Döntése Kavitát egész életében kísérti, és olyan hullámokat vet, melyek a világ túlsó feléről is visszatérnek. 
E két asszony sorsát Asha, egy bombayi árvaházból örökbe fogadott lány köti össze. Ennek a két, láthatatlanul összekapcsolódó családnak a sorsát követjük nyomon egész addig, amíg Ashát önfeltáró utazása vissza nem vezeti Indiába. 
Ez a letehetetlen, mélyen megrendítő regény nem csupán a szeretet kitörölhetetlen hatalmáról és számtalan formájáról szól, hanem arról is, hogy választásaink és családunk miként határozzák meg előre nem láthatóan az életünket.


Izgalmas, letehetetlen, igazi mű... ilyenekkel kecsegtettek engem ezek a sorok, mégis azt kell mondjam, hogy eddig is elrettentett az indiai élet; eddig is hallottam az ott lévő anyagi-, társadalmi-, nemi- és egyéb különbségekről, ezen nem akadtam fenn. 
Hogy is van ez a mondás? A nő két dologért képes megmozgatni hegyeket: azért, hogy legyen gyereke, és azért hogy ne legyen gyereke.

Olvastam már gyermekéért síró, gyermekre vágyó, küzdelmekkel teli életről, ez sem rendített meg, mert nekem kevés volt. És nem azért mondom ezt, mert  nekem van két gyönyörű gyermekem, hiszen senki nem tudja az előzményeket, a múltat, a jelent vagy egyéb mást.

A történet fejezetei néhány fontos évbe engednek betekintést a különböző szereplők nézőpontjából tekintve, az anyaság szempontjából tekintve mégis a két nő a legfontosabb szereplő. Így ismertem meg Kavitát, és tényleg a szívem szakadt meg a szülésénél, itt tényleg megrendültem a következő események miatt, de aztán annyira más irányt vett a dolog, annyira hiányzott nekem a mélyebb és több érzelem hogy nem rendültem meg a továbbiakban. 
Ugyanígy látom Somert is: rettenetesen sajnáltam őt a kudarcok, a sikertelensége miatt, bizakodtam vele együtt, hiszen én ismerem a gyermeki csodát, aztán ez is megváltozott. Teltek az évek, olykor bepillanthattunk egy-egy napba, hétbe, hónapba, kirajzolódtak olyan érzelmek, amelyek addig nem voltak kidomborítva, így a helyükre kerültek az én gondolataim is, de sajnáltam, hogy csak akkor. 
Másképp éreztem volna Somer iránt, Krist próbáltam kifürkészni, s én szerettem volna Kavita mélyen elrejtett gondolatait is megismerni. Mélyen, merengve, álmodozva.
Valahogy előre sejtettem a lépéseket, a történéseket, nem csodálkoztam Asha tettein, belemásztam volna a lapok közé, hogy segítsek neki.

A vége meg is lepett meg nem is. Azaz, majdnem eltaláltam.

Nem mondom, hogy nem tetszett a történet, mert nem lenne igaz. De a Hűha! élmény, amit várok a könyvektől, teljesen mindegy milyen területen (történet, mondanivaló, életembe-vágó stb.), azt nem kaptam meg. Nem gondolkodtatott, mindent a szemem elé tárt betű formájában, nem merengtem, nem bambultam, nem állt meg a levegő bennem, nem kellett azt a sort/szót/mondatot még egyszer elolvasnom, csak úgy haladtam.
Ez pedig az 5-höz kevés nálam.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...