2012. szeptember 30.

Forgó-mozgó járműveim

A könyv történetének eleje az, hogy alig tudtam kiszedni itthon a fiúk kezéből.

Amikor hazahoztam ezt a könyvet és meglátta a gyerekek apukája (közel a 40-hez), örült, hogy kapott egy ilyen klassz könyvet. Végignézte, húzta-vonta, tolta, pörgette, forgatta, nézegette, nekem nem is mutatott semmit. Aztán megérkezett köreibe a gyerek-kisfiú, már ketten húzták-vonták, tolták, pörgették, forgatták, nézegették, és nekem nem is mutattak semmit. 
Amikor hozzá szerettem volna nyúlni, amikor én is húzni-vonni, tolni, pörgetni, forgatni, nézegetni szerettem volna, nem bíztak bennem, nehogy elszakítsam, nehogy baja essen az ő könyvüknek, alig akarták kiadni a kezükből. A majdnem 40 éves mellettem guggolt, hogy megmutassa, hogyan kell óvatosan a képekhez nyúlni, forgatni stb.

Ez a könyv csúcsszuper! Szuperságos!

A fejezetek a különböző munkagépektől kiindulva (bontás, építkezés, vetés-aratás) a segítő járműveken keresztül (tűzoltás, rendőrség), az utazás-szállítás-közlekedés járművekig sok mindent bemutat, kipróbáltat. 
Egy nagyalakú könyv színes képekkel, tele kihajtható fülekkel, forgatható, mozgatható és csúsztatható részekkel - azoknak, akik mindent szeretnének tudni a repülő, lebegő vagy guruló járművek és gépek működéséről! Mindössze a megnevezés van a járművek alatt.

Kedvencem a hajó és az űrhajó!

Minden kisfiúnak, és érdeklődő kislánynak nagyon ajánlom, mert mindig lehet benne valami érdekeset és újat találni!

Kolibri Kiadó
2012

2012. szeptember 29.

Alex Miller: Lovesong - Végzetes szerelem Párizsban

Ez a könyv egy nagy Hűha! a számomra.
Vártam egy könnyed történetet, mit sem törődtem én ezzel a végzetes szerelemmel a borítón, vagy éppen a hátoldalt elolvasva (szigorúan a könyv harmadánál, nehogy valami spoilerbe ütközzek) a "tragikus kimenetelű szerelmi kaland"-ot!

Könnyednek könnyed, ha a tartalmát, az olvasmányosságát tekintem. Tetszettek a karakterek, elképzeltem őket külső és belső tulajdonságaikkal együtt. Ellenben maga a történet, a benne szereplőkkel történt események, kiemelve itt Sabihát vagy éppen férjét John-t, egyből visszavonom a könnyedségét.

Sabiha tunéziai leányzó hirtelen, a húszas évei elején járva kerül Párizsba nagynénjéhez Houriához, hogy segítse őt gyászában, és segítsen neki a Café Chez Dom kis éttermében lévő munkálatokban, ahol a helyi vágóhídon dolgozó észak-afrikai bevándorlóknak kínálnak házias ételeket és menedéket, és ahová turisták nemigen jutnak el. Itt ismerkedik meg a fiatal lány egy ausztrál fiatalemberrel, akivel gyorsan egymásba szeretnek, és megkezdik életüket e helyen.

A könyv két szálon halad: az egyik a fent említett házaspár, akik sok évvel később már Melbourne egyik külvárosában élik életüket, de ott lebeg az a dolog, esemény fejük felett, ami Párizsban történt velük. 

A másik szál egy ausztrál író vonala, aki megismerkedik John-nal, beszélget vele, a beszélgetéseik, illetve Ken bölcs hallgatásai által alakul az új könyvének története, miközben halványan és röviden az ő élete aktualitásait, töprengéseibe is bepillanthatunk.

E rövid ismertető után csak annyit tudok mondani, hogy olvassátok el, mert kíváncsi vagyok a véleményeitekre főleg Sabihát illetően. Sabiha, akiről nem tudok véleményt mondani, mert vitatéma lehet. Nem tudok véleményt mondani, mert nem kerültem ilyen helyzetbe, de azt látatlanban tudom, hogy nem így oldottam volna meg a problémámat, és ha mégis véleményt kellene mondanom, akkor inkább az elítélem őt, teszem le a voksomat.
Sabiha az a nő, aki kisgyermekkorától kezdve az anyaságra vágyott, aki -szerintem- nagyon egoista volt. John pedig egy olyan férfi, aki nem látta a fától az erdőt sok esetben. A 100%-os szerelem Sabiha iránt, ami benne lakozott, számomra hihetetlen. Na nem a 100%, az hihető... inkább a kerek egész, amit olvastam.

Az a fajta rögeszme, ami végig kísérte Sabiha életét, fájdalmas és kiábrándító volt. Innen, kívülről. Az egyfajta magánya, az egyedülléte, amit ő érzett, hogy nem váltott, nem ment másik útra, nem volt alternatíva. Szimplán egy darab másik megoldás létezett. Éltek egymás mellett, sokszor idegennek érezték magukat.

"Ja, hogy te vagy az: John Petterner! Istenem, igen, most már emlékszem. Hát persze! Te vagy az a férfi, akihez hozzámentem, és akivel együtt töltöttem azt a sok üres, értelmetlen évet abban a hülye étteremben, az Esclaves utcában. Mekkora ostobaságnak tűnik most mindez! Milyen nyomorult kis életünk volt, istenem!"

Pedig szerintem nem volt az. Én John mellett (is) álltam. Sajnáltam. 

Mindenesetre nekem azt jelentette a történet most hirtelen, hogy én is átestem, vágyódtam ilyenek után, megtapasztaltam egy rövid ideig, akár tapasztalom is, de akkor legyen ez is egy jel, hogy ne vágyódjak annyira, mert még a végén nem teljesül  Pedig azt is tudom, hogy sem a könyvek, sem más történetek nem befolyásolják a vágyaimat, az életemet. 

"A berber asszonyok sem ösztökélik sietségre tevéjüket, mikor átkelnek a tuniszi országúton: olyan nyugalommal vonulnak, mintha egy ősi, belső utat követnének, amit csak az ismerhet, aki részese közös emlékezetüknek Ez az út mindig ott lesz előttük, függetlenül attól, milyen újabb és újabb akadályokat raknak eléjük az emberek."

(Kíváncsi lennék a másik verzióra.)

2012. szeptember 27.

Jean Mattern: Tejjel-mézzel

Tejjel-mézzel.........
Mi jut eszedbe róla?
Mi jut Önnek eszébe róla?

Én szeretem a meleg mézes tejet, így ezzel a pozitív érzéssel kezdtem el olvasni a könyvet. Jean mattern neve nekem nem csengett idegenül, hiszen a Királyfürdő kisregényét is azonnal a megjelenés után olvastam, így erre is kíváncsi voltam ezzel a pozitív címmel.
S azt kell mondanom, hogy a tej megsavanyodott. Nem, nem az történt, hogy a könyv nem tetszett, hanem egész egyszerűen szomorúsággal a lelkemben olvastam.

Mesélőnk egy férfi, egy apa, egy férj, egy menekült, egy szomorúságokkal teli múlttal rendelkező ember. A második világháborúban, kamaszként elveszíteni a szülőket, majd egy baráttal elhagyni a hazát, a szülővárost Temesvárt nem lehetett egyszerű feladat, mégis azt kell mondjam, hogy büszke voltam rá, hogy józan fejjel, fiatalon átlátta, hogy neki a Bécsbe induló vonatnál el kell válnia legjobb barátjától, Stefantól.
Franciaországban egy új életben reménykedve, később egy magyar lánnyal megismerkedve együtt képzelik el tejjel-mézzel, édesen csordogálva az életüket, melyet összeköt a múlt, a jelen,  a múlt örömei, a múlt tragédiái, amelyek elvezettek azokhoz a tényekhez, amelyek ezt az édes életet megkeserítették.

A könyv egy élet elmesélése röviden, célirányosan, amikor megismerjük a helyzetet, a tényeket, hogy miért lett Zsuzsannából Suzanna?, hogy a világháborún vagy éppen az 1956-os magyar helyzeten kívül mivel kellett megbirkózniuk a családi életük során?
Megismerjük a kamasz fiút, aki nagyon erős kapoccsal kapcsolódott a barátjához, néha már betegesnek éreztem ezt az erős köteléket, de mégis úgy gondolom, hogy inkább a közös múlt az, ami ezt megerősítette, megszépítette.

Egy emlékezés, egy élet. Mindenki gondolja át, hogy neki mit jelent, mit hoz elő ez a történet! Nekem sok mindent: a család-nélküliséget, a magunkra maradást, a háborús szörnyűségektől kezdve az újrakezdésig mindent, a saját emlékeimmel összefűzve. ... és a gondolataimtól nem szabadulok.... folyton vissza-visszatérnek a könyv képkockái.

Részlet a fülszövegből:
Azon a napon nemcsak legjobb barátjának fordított hátat: a pályaudvaron egész addigi életét hagyta maga mögött. A történelem szorításában néha a leggyötrelmesebb, sorsfordító döntés is lehet köznapian egyszerű.
A szikárságában is lírai erejű szöveg egy apa vallomása élete alkonyán fiának – egy magyarázatot, talán felmentést és önigazolást kereső ember végső búcsúja. Elbeszélésében a múlt meghatározó pillanatai váltakoznak a jelennel, miközben a történet mozaikkockái egyre pontosabb képpé állnak össze: a Bánságon végigsöprő háború, a német kötődése miatt idegenné vált, soha viszont nem látott gyermekkori jó barát.

Magvető Kiadó
2012

2012. szeptember 25.

Könyv- és eseményajánló: Philip Yancey: Mire megyünk Istennel?

A könyv rövid tartalma:

Vajon mit nyer a hitéből az üldözött kínai paraszt, az egyetemista, aki túlélte egy ámokfutó vérontását, az egykori szexrabszolga, és az apartheid áldozata, akit megfosztottak szeretteitől? 
Philip Yancey legújabb könyvében tíz embert próbáló helyzetről tudósít, ahol nemcsak újságíróként, hanem a kegyelem üzenetének közvetítőjeként is jelen volt. Benyomásai, amelyeket a helyszínen elhangzott előadásai
szövegével egészít ki, bemutatják, mihez kezdenek hitükkel a keresztények ebben a sokszínű világban, a legképtelenebb élethelyzetekben ma, a 21. században.

Philip Yancey hivatásos újságíróként számos magazinnak dolgozik; írásai több ismert amerikai lapban megjelennek. Jelenleg is a Christianity Today egyik főszerkesztője. Műveit 25 nyelvre fordították le, és több
mint 14 millió példányban adták el szerte a világban.

Philip Yancey októberben hazánkba is ellátogat: 2012. október 20-án a Budapest Sportarénában megrendezendő "Ez az a nap" Fesztivál főelőadója, ahol legújabb könyvét is bemutatja.

Harmat Kiadó 
2012


2012. szeptember 22.

Kováts Judit: Megtagadva


Nem könnyű írnom erről a könyvről.

Nem könnyű, mert mindig érzékenyen érintenek a második világháborúval kapcsolatos események, legyen szó akár a holokausztról, vagy a szovjet katonák által elkövetett erőszakokról nem beszélve azokról a hazánkat és az itt élő embereket ért megtorlásokról, amelyeket elszenvedtünk.
Az én dédpapám is egy bombázás közben vesztette el életét.

Kováts Judit Megtagadva című könyve is a háborús események egy lenyomata.

"Most, hogy visszatekintek azokra az időkre, úgy tűnik, mintha nem is velem történt volna mindaz, ami történt, mintha nem lenne közöm akkori önmagamhoz. Nem tudom, min múlott az élet. Számított-e valamit az egyéni akarat? Volt-e választásunk, lehetett-e bármilyen csekély befolyásunk a sorsunkra, vagy a véletlen döntött el mindent?"

 Egy 18-19 éves lány, Somlyói Anna visszaemlékezései. Már az első fejezet beszippantott a pozitív kisugárzásokkal, Anna boldog, bár nélkülözésekkel teli szerelmes életéről. Az iskolába járásról, ahol mindenki egyenlő volt felekezettől függetlenül; a barátnőkkel való fecsegésekről, a szerelemről. Akkor még olyanoknál csóváltam a fejemet, hogy lám, egy szakadt cipővel is lehetett boldog az ember, akkor még a pofonoknak nevelő hatásuk volt, akkor még csak egy szerelmes kézfogás menyire elég volt egy jól nevelt leánynak. Benne volt az életbe vetett remény, az álmok, a vágyódások, hogy Anna tudott örülni minden apróságnak.
Aztán vége lett az első fejezetnek, vége szakadt az örömnek, s kezdetét vette valami más. Az öröm elszállt, s ilyen formában vissza se tért.

"... véget ért a diákélet, és öregasszony lett belőlem."

Nem tudom és nem is szeretném részletezni Anna visszaemlékezéseit, amely tartalmazza mindazon borzalmat, amit én, fel sem tudok fogni, de talán el tudok képzelni.

A bunkerok zsúfoltságát, a zsidók menetét és kifosztását, a katonák okozta lelki terheket, amelyek feldolgozásához egy élet kevésnek bizonyult. Az állandó koszt, a tetveket, a folyamatos nélkülözést, a meneteléseket, a bujkálásokat, a munkaszolgálatot, a szökéseket, a szeretethiányt. Mert az is kijutott Annának. A könyv lapjai közül áradt Anna édesanyjából áradó szeretetlenség. Hogy Anna ezt kiemeli, hogy soha nem kapta meg, hogy mennyire jó lett volna neki. Hiszem, hogy sok dolog feldolgozásában segített volna neki az anyai szeretet. Bár volt egy nagybácsi, aki feltétel nélkül szerette az unokahúgát, valljuk be: az nem olyan.

Én túléltem volna? Fel tudtam volna kelni onnan a mélyről? Nekem jobban sikerült volna alakítanom életem hátralévő, háború utáni részét? Én mit tettem volna a titkaimmal?- Titkok maradtak-e volna, vagy megkönnyebbültem volna?

"Az igazságot már csak én tudom, a többiek mind elmentek. Soha nem akartam emlékezni. Egész életemben próbáltam elfelejteni mindazt, ami történt. Hiába, nem szabadulhatok."

Kováts Judit könyve ismét egy olyan könyv, amely megismertet, kinyitja a szememet, elgondolkodtat.

Bevallom: zavart egy kicsit, hogy nem mindenhol időrendben történt a mesélés, a visszaemlékezés, olyankor kerestem a szálat. Olyankor át kellett gondolnom, hogy hol is vagyok. Megértettem, hogy az emlékek össze-visszaságban törnek elő az emberből, de nekem olvasónak, ez nem volt egyszerű. 
Szerettem volna többet megtudni az elhurcolt zsidókról, de róluk nem ejtett többé szót, mikor a német megszállást a szovjetek váltották fel.

De ezek apró problémák voltak ahhoz a tényhez, hogy a könyv tetszett, ha egyáltalán ilyet lehet mondani egy ilyen borzasztó dolgokkal teli olvasmányra.

Magvető Kiadó
2012


2012. szeptember 21.

Török András: BUDAPEST KÖNYV avagy Simplicissimus szerint a világ


Már a borító is elkápráztatott, mert imádom a régi fekete-fehér fotókat, s a többi fényképet és aláírásukat is élvezettel nézegettem, olvastam el.
Azt is nagyon szeretem, ha Budapestről olvashatok akár csak néhány sort, néhány emlékezést, mert annyi minden más volt, annyi minden másmilyen volt régen, mint amit én tapasztalok 2012-ben. S mivel szívesen bandukolok Pest és Buda utcáit járva, ez a könyv tökéletesnek bizonyult a megfogalmazásaival, a jópofa szövegeivel anekdotázásaival.

Én, Budapest mellett élőként, aki a Fővárosban tanult, bulizott, itt dolgozik, egész egyszerűen úgy gondoltam, hogy ismerem a várost. Azt hittem, hogy nem tud még egy gyönyörű ablak elkápráztatni, vagy nem tudok még jobban elámulni azon, ha az egyik hídon átsétálok.
De igen! Hiszen a 33 érdemes épületből, helyből vagy éppen élményből, amit egy Budapestre látogatónak érdemes megnéznie, ahova érdemes ellátogatnia, abból több, mint a felét nem ismerem, nem láttam.
De igen! Mert olyan dolgokat nem tekintettem meg eddig, amik miatt érdemes budapestinek lenni! Az olvasás közben akkora vágyódásom támadt, hogy győzzem majd megnézni ezeket a helyeket, képeket.

Török András könyvét olvasva máris nyakamba kapnám a várost, és
-          megkeresném azt a cégért, melyet említ a könyv,
-          vagy megnézném azt a két erkélyt, amelyet N.Kósa Judit említett,
-          a mai online világban igenis vennék egy képeslapot egy csodaszép jellemző képpel és elküldeném egy kedves ismerősömnek, még akkor, ha Budapesten lakik,
-          megnézném a Dunát, hátha mégis kék a vize valamely szakaszon,
-          megkeresném a kis királylányt,
-          ennék ismét egy sütit a Ruszwurmban..
-          ...
-          ..
-          .

A Budapest Könyvben található, különböző hosszúságú séták érintik a Várnegyedet, a Citadellát, a Belvárost, a Városligetet és minden olyan fontosnak mondható nevezetességet, amelyről mindenki, vagy sokan hallottunk, de mégsem ismerjük teljesen. Minden séta mindig, minden alkalommal tud újat mutatni nekünk, újat üzenni nekünk. Csak nyitott szemmel kell járnunk!

Olyan hasznos információkat is tartalmaz a könyv, amelyek pl. segítenek az ideutazóknak a közlekedésben, a telefonok használatában, a térképek használatában, a szálláskeresés ötletelésében, s ebben tippeket is ad az ideutazóknak.
S még egy kvíz kapcsán is nyerhetünk egy nagy mosolyt, ha tudjuk a helyes választ.
Bevallom, én ezen elbuktam, de vállalom, mert nem is vagyok fővárosi.
Elbuktam, de mégis gazdagodtam, mert új információkat nyertem arról a városról, amelyet szeretek.

Most veszem is a kalapomat, s kalandra, azaz útra fel!
Tegyétek ezt ti is!

(S bár vigyázok a könyveimre, ez biztosan gyűrődni fog a folyamatos lapozgatás és kirándulások során.)

Park Kiadó
2012

Jan-Uwe Rogge: Nevelési kérdezz-felelek


Jan-Uwe Rogge Nevelési kérdezz-felelek könyvét hatalmas érdeklődéssel vettem a kezembe, és az érdeklődésem a vége után sem hagyott alább.

A könyv célja az lenne, hogy még jobban tudatosítsa a szülőkben, hogy mekkora felelőssége van a nevelésnek. Hiszen a legtöbben abból indulunk ki, hogy jól végezzük a „nevelési munkánkat”, de ahelyett, hogy elégedettek lennénk az eredménnyel, inkább a hibákat vesszük észre, illetve sajnáltatni kezdjük magunkat, hogy nem tökéletes a nevelésünk.

Rogge szerint a gyerekek azokat a szülőket szeretik, akik hibáznak, akik nem a tökéletességre törekednek, akik vállalják önmagukat és beismerik a tökéletlenségüket, hiszen a nevelés nem más, mint gyermekeink elkísérése az élet váltakozó, különböző minőségi útjain. Amikor bármi váratlan is befolyásolja az előre elképzelt útvonalat.

A Nevelési kérdezz-felelek egy olyan könyv, amely 111 kérdést tartalmaz a gyerekek életkorának különböző szakaszaiból.
A kisgyermekkorban megjelenő rengeteg kérdésből, problémából kiindulva (szorongás, bepisilés, esti lefekvés, hiszti és egyéb felmerülő gondok) az iskoláskorban felmerülő kérdéseken keresztül (zsebpénz, tévénézés, segítségnyújtás, fegyelem, pofon…. stb.) a kamaszkor okozta, nyújtotta új problémákig (lopás, függőségek, partnerkapcsolat stb.) rengeteg kérdésünkre választ kapunk.
A kérdés feltétele után három (A-B-C) válasz található, amelyben mi is kiválaszthatjuk a hozzánk tökéletesen passzolót, de mivel nem midig van hozzánk 100%-ban tökéletesen illeszkedő válasz, ezért az én esetemben előfordult olyan, hogy a legközelebb állót választottam. Az elején azt hittem, hogy ez egy teszt, hogy kiderüljön az én tökéletlenségem vagy éppen az én tökéletességem. J
De szerencsére nem ilyen a könyv. Nem éreztem magam rosszul, inkább kíváncsian haladtam kérdésről-kérdésre, amely a mi életünkkel, életkorunkkal egybevág.
A 111 kérdés mindegyike, azonnal megválaszolja a mi kérdéseinket: azaz, hogy miért tesszük jól, amit teszünk, vagy pedig miért kellene másképpen. Éppen ezért, a könyv segít elgondolkodni, újra kinyitni egy új téma kapcsán, vagy éppen újra elővenni egy új korszak kezdetén.

Gyermekeink azt szeretnék, hogy a jelenben fogadjuk el őket annak, amilyenek, ne pedig folyamatosan a jövőt vetítsük eléjük, az elvárásokkal, a találgatásokkal együtt. A szülő gyermek kapcsolat résztvevői egyrészről nem egyenrangúak, hiszen több éves élettapasztalat választja el őket egymástól, másrészről pedig egyenrangú, hiszen mindkét fél tanulhat a másiktól, a gyermek a szülőtől és a szülő is a gyermektől. Csak érzékenyen és empatikusan kell feléjük fordulni!

Park Kiadó
2012

2012. szeptember 18.

Clara Sánchez: A láthatatlanok


Mielőtt írok a könyvről elárulom két gondolatomat: 

1. Szeretem, ha a filmeknek két-három, úgynevezett alternatív befejezése van. Hogy kiválaszthatom, nekem melyik tetszik jobban. 
2. A Meseterápia könyvben van egy mese, amelyet az olvasónak kell befejezni. Utána, természetesen olvashatók azok a végek, amelyeket a különböző korosztályok alkotnak meg nagy átlagban. Elég az, hogy én nem a korosztályom befejezését fogalmaztam meg, kissé erőszakosabbra sikeredett, mint a legtöbb bölcs édesanyáé. Amikor ezt megtudtam, akkor erősen elgondolkodtam, hogy bennem van-e a hiba, vagy ők csapták-e be magukat. 

Ennyi kitérő után a Láthatatlanok című könyvről annyit tudok írni röviden, hogy igazán tetszett. Nagyon. 

Sandra és Julián a két szál. A két narrátor, akik egy oldalon állnak. Sandra az önmagát és rendezett életét kereső, kb. félidős terhes lányanya, akit egy spanyol tengerparti városka strandján felkarol a norvég Christensen házaspár, akik unokájukká fogadják a fiatal egyedülálló hölgyet. Beköltöztetik a villájukba, magukhoz babusgatják őt, aki élvezi a törődést és a kényelmet. Christensenék (Fred és Karin) és idős nyugdíjas barátaik úgy jöttek, mentek mindenki orra előtt, mintha láthatatlanok volnának. Élték életüket és befogadtak egy fiatal hölgyet. Befogadtak?! …. 

Julián egy koncentrációs tábort megjárt 80 év körüli öregúr, aki soha nem bocsátotta meg az őt és népét ért sérelmet, az eseményeket, a tábort, az átélni kényszerült, ma már rossz emlékké változott dolgokat. Aki egy mozgalom tagjaként az életét szentelte annak, hogy nem felejt. Argentínából a spanyol városkába keveredik egy barátjához, és beindul a gépezet, beindulnak a motorok, megismerjük a szereplőket, sőt peregnek a szemünk előtt a képsorok. 

A két szál összeismerkedik, s ahogy ők egyre szorosabb barátságot, vagy nagypapa-unoka-szintű kapcsolatot alakítanak ki egymással, úgy bontakozik ki a múlt és a jelen. Ki kicsoda, miért ilyenek, mit csinálnak, mi az a Testvériség? Mi történik a Napsugár Villa falai között, kerítése mögött? 

Sodródtam, belemerültem, izgultam, oldalt választottam, hogy mi mellett, ki ellen. Mit miért tesznek, miért fontosak bizonyos dolgok. Csodálkoztam Julián erején, hogy még nem fáradt bele a kutatásba, a figyelembe, s aggódtam érte. Nem egyszer, egy-egy mondat olvastán be kellett zárnom, nagy levegőt kellett vennem, el kellett gondolkodnom, és reménykednem kellett. 

S, ha visszautalok az első soraimra, akkor bevallom, hogy más véget képzeltem, s azt is bevallom, hogy nagyon másat. 
Talán mert nagyon mélyen érint a történelem ezen szakasza. De azt is belátom, hogy jó így, ahogy van. De sajnálok dolgokat, embereket, szereplőket. 

„A rossz addig nem mutatkozik rossznak, amíg valaki le nem rántja róla a maszkot.”

Lerántották, vagy csak félig lehúzták? vagy csak áttetsző anyagból készült az a maszk?
„Mindig azt hittem, hogy azért jöttem a világra, hogy megváltoztassam. Ez volt életem célja, küldetése, különben fölösleges lett volna megszületnem…”

Amikor ezeket a sorokat olvastam, és én tudom, hogy ez miért és hova lett írva, én is elgondolkoztam, hogy mi az én célom? Érdemes-e ilyen célokat hoznom? Kell-e világot megváltó célokat hoznom, ami már másokat is érint? Úgy gondolom, hogy nem. Elég a magam és a körülöttem élő szeretteimért célokat hoznom. Vagy a munkámban. Hiszen, ha „kicsiben” működik akkor azzal az életemet és ez által a világot is megváltoztathatom. Nekem nem szükséges nagy, globális terveket, célokat kitalálnom és véghezvinnem, az nem én vagyok. 

Milyen célokat? Sajnos a II. világháború alatt is olyan célok fogalmazódtak meg, ami maradandó hatással bír az emberiségre: az egyik oldalon, ahogy itt fogalmazták, ilyen szépen:
„Visszabillentettük volna az egyensúlyt, amiről ön beszél, mert az egyensúly nem más, mint rend, szépség és tisztaság.” 
A másik oldalon pedig ott voltak az életek, az ő céljaikkal:
„…ha nyakig ülünk a szarban, megalázottan és kisemmizetten, rabszolgaként, az életünk a miénk. Persze az életem nem volt jó élet, nem volt rendes élet, de senki nem élhette volna meg helyettem.”
A láthatatlanok közöttünk élnek. Én, hiszékeny és naiv emberként el sem tudom képzelni azt a fajta gonoszságot, gyűlöletet, amit képesek megtenni a rendért, szépségért vagy a tisztaságért. 

Nekem mást jelent a tisztaság, a szépség és a rend: a tökéletlen, rendezetlen, egyedi szépségű mivoltunkat teljes látható formánkban és valónkban.

S bár elgondolkodtam a 4/5 és 5* között, de azért mert én más véget írtam volna. Mert más vagyok. De megérdemli az 5-t.

Park Kiadó
2012



2012. szeptember 16.

Jó éjszakát - Bibliai történetek és imádságok

Kedvelem a Harmat Kiadó gyerekeknek illetve gyerekeknek és felnőtteknek együtt-olvasásra szolgáló kiadványait.

Ha ezt a legújabb kiadványt a "Jó éjszakát - Bibliai történetek és imádságok"- at összevetem az eddig megismertekkel, akkor azt fontos leszögeznem, hogy néhol kevesebb, néhol pedig több, mint a többi (pl. a Mesélő Biblia vagy a 101 történet a Bibliából.)
De a kevesebbet nem róvom fel hibájaként, mert én úgy gondolom, hogy ez az első, a figyelemfelkeltő könyv, amit én a legkisebbeknek ajánlanék. Az olvasni tanulóknak akár önálló olvasásra is odaadható, amely után mehetünk a többi könyv történeteihez, nyithatjuk ki velük az illusztrációban hasonlatos Mesélő Bibliát. 

Mi itthon ténylegesen esténként olvastuk, azaz olvastam külön-külön a két gyermekemnek. Ők az ágyban elpilledve, én pedig 2-2 történetet olvastam fel, hiszen ők nagyobbak, és emlékeznek is a legismertebbekre, fel is tudtuk idézni őket mélyebben, ha szükségesnek tartották. Ez a kiadvány a "legismertebb" bibliai eseményeket vonultatja fel, igemegjelöléssel együtt mind az ószövetségből, mind az újszövetségből.

Amit pozitívumként említek: a történetek mellé írt imádságok. Hiszen a gyermekek számára ezeknek megfogalmazása lehet a legnehezebb. Esténként elmondják az egyik vagy a másik, esetleg mindkettő imájukat, de itt újakat, a történetekkel összefüggőeket megismerhetnek. Én nagyon szerettem ezeket felolvasni, elmondani nekik, hisz a történetekkel párhuzamosan és összekapcsolódva meg is értették ezeket.

Az illusztrációt Kállai Nagy Krisztina készítette ismét.

Harmat Kiadó
2012

2012. szeptember 15.

Nemsokára jön a rettegés, a félelem..., jön A KÖR című könyv

Nagyon ritkán veszek a kezembe misztikus, fantasztikus, gyilkolós vagy véres éppen könyvet, mégis megakadt a szemem ezen a könyvön: A kör

A borítója miatt? -szerintem gyönyörű.
A története miatt, hogy fiatalokról szól?
A boszorkányság miatt, ami sok esetben rabul ejt?
Nem tudom, de gyorsan utánanéztem a történetnek a svéd oldalakon, ahol nagy sikereket ért el.

Én mindenképpen várom az októberi megjelenést, csak győzzem az egyre gyorsabban bekövetkező sötétedés alatt elolvasni!

A rövid tartalom:
"Épp hogy elkezdődött a tanév, amikor egy halott lányt találnak a suli egyik mosdójában. Mindenki öngyilkosságra gyanakszik, kivéve a hat lányt. Egyedül ők sejtik az igazságot. Egyik éjjel, amikor a hold kísérteties vörös színre festi az eget, a lányok találkoznak a parkban. Maguk sem értik, mi vezette őket oda, csak azt tudják, szükségük van egymásra a túléléshez. Boszorkányok lettek. Egy ősi prófécia szerint kiválasztottak.

A rejtélyes gyilkosság óta a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Pedig fogytán az idő, mert valami vadászik rájuk, és ha nem találják meg, nem pusztítják el az ismeretlent, akkor ők halnak meg…"

A netes világban a könyvtrailerek versenyében is figyelemfelkeltő volt, végül egyik kategóriában egy második helyet sikerült elcsípnie. Nem is rossz...

A Geopen Kiadó tervei szerint A KÖR október 25-én jelenik meg.

Karen Thompson Walker: Csodák kora


Ki ne szeretett volna, életében legalább egyszer hosszabb napokat, vagy nappalokat? Ki ne szeretne olykor csak egy órácskával többet egy napjába beleszorítani, mert úgy érzi, hogy nem fér bele az adott 24 órába. Mondjuk nekem általában elég, elég jól bírok szelektálni a teendők között, de biztos volt fiatalkoromban nekem is olyan, hogy ne érkezzen még el az adott óra, hogy ne kelljen hazamennem, hagy maradjak még ott, ahol annyira jó nekem. ...és még folytathatnám.
De vajon jó lett volna, ha ez megtörténhetett volna?

Csodák kora.
Én a csodák szó hallatán inkább a pozitív történésekre, dolgokra asszociálok. Ezek helyett pedig belecsöppentem Az út című könyv hangulatába, vagy éppen az Armageddon című filmet néztem, amikor kilátástalanság áradt a sorokból. Nem hasonlítottam össze egyik alkotással sem, mert természetesen teljesen másmilyen minden tekintetben, de ahogy hagytam magam mögött a könyv lapjait, a fejezeteket, be kellett látnom, hogy itt a pozitivizmus nagyon halványan jelenik meg Julia életében.

Julia egy 12 éves, visszahúzódó, kaliforniai kislány. Az ő egy éves visszaemlékezéseit olvashatjuk a könyvet forgatva, így nem is vártam magasröptű fogalmazást. Az írásában olvashatjuk azokat a változásokat, amelyeket a Föld lassulása okozott. Amikor a Föld forgása lassulni kezdett, még sokáig nem lehetett érzékelni a napok peremén domborodó plusz időt. Sokáig nem, de aztán olyan is bekövetkezett, amikor egy nap 72 órán keresztül tartott, vagy még hosszabb ideig.
Amint fogytak a lapok, és éltem Julia mellett, nem tudtam nem elgondolkozni, hogy én mely idő szerint éltem volna:  hivatalos 24 órás verzió szerint, vagy a valósidősök táborát gyarapítottam volna, akik az elején a naplementéhez, napfelkeltéhez igazították életüket.

Julia és egyben a Föld lakosságának történetét olvasva: féltem. Örülök, hogy nem élek ilyenben. Örülök, hogy bolygónk lassulása miatt és az e következtében létrejött természeti- gazdasági- és a családi állapotokban történt bekövetkezett változásokat, nem beszélve az egészségügyi panaszok hatványozott megjelenéséről, nekem nem kell megtapasztalnom. Éppen elég nekem a napi problémák feldolgozása.

Julia egy kiskamasz, aki a változásokat először nem is érzékeli igazán. Egy visszahúzódó fiatal, akit elhagy a barátnője, aki reménytelenül szerelmes, akinek lába remegni kezd, amikor meglátja a fiút, aki az iskolai ebédidejét egyedül tölti a könyvtárban. Aki észreveszi az édesapján történt változásokat, akinek édesanyja az őrületbe kergetne engem. A nagypapáját kedveltem. A napok teltek, a hetek és hónapok is a 24 órás verzióban számlálva. Eltelt majdnem egy év, majd végül még több, ez utóbbit nehezen feltételeztem.
Kilátástalanság, monotonitás, reménytelenség.

Nem egy „hihetetlenül klassz” a sci-fi témában sokat olvasó személy számára, de nekem, aki semmi ilyet nem olvas, sőt kerüli ezeket a könyveket, sőt kevés kreatív fantáziával rendelkezik, tetszett. Érdekes volt.  Ez a fiatal gyermek szájából elhangzó írás nekem pont elég volt, így nem kellett szakszavakkal bajlódnia, nem kellett tudományosan fogalmaznia, nem bocsátkozott fizikai- és egyéb magyarázatokba, s belekerülhetett a napjait körülölelő szerelmi témakör is.

A vége jár a fejemben, rányomta a hangulatot az amúgy sem fényes napomra. 

5.


(P.S. Ha belegondolok, hogy a saját lányom is 11 és jövőre lesz 12, akkor tulajdonképpen akár ő is írhatta volna. Pont ezért, s mert nem tudom elképzelni, hogy a korosztálya ilyen történetet leír, én 14-15 éves narrátort képzeltem volna el.)

Libri Kiadó
2012

2012. szeptember 12.

Maggie O'Farrell: A köztünk lévő távolság


Azért azt nem mondom, hogy csak úgy, egyszerűen elolvastam ezt a könyvet. Néhány nap telt el a kezdetek óta, mégis úgy érzem, mintha hetek alatt olvastam volna el. Egyrészt a történet, amely lüktetett, titkot rejtett és sejtetett, másrészt a történet íve, vonala, fonala, vezetése. S ez a titok nem hagyott nyugodni, mert érdekelt. Nagyon.

Bevallom őszintén: nehéz volt felvennem a ritmust. Olykor elhagytam a gurigámat, hogy ki kicsoda?, és, hogy kivel mi történt?.
A fonalat majdnem elvesztettem, vagy éppen nagyon legurítottam és nem győztem feltekerni. Olykor zavart, hogy ugrált az írónő az időben minden jezés nélkül. Egyik oldalon még Jake-ről mesélt, aztán hirtelen más helyen, országban emberek között találatam magam. Ez elterelt, elgondolkodtatott, kirepített a ritmusomból, visszalapoztatott. Tudtam én, hogy ezek lényegesek lesznek, mégis  legalább a könyv feléig el kellett jutnom, hogy helyére kerüljenek az információim Jake és Stella életével kapcsolatban, és végre csak a felettem ködbe burkolózó titok maradt. Az nem zavart, hiszen mindig jó, ha marad a végére valami izgalmas. Tudtam én, hogy nem szabad feladnom!

Tetszettek a szereplők, érdekesnek találtam őket. Stella és Jake; illetve a körülöttük élők. 
Stella és Jake akik mindketten önmagukat keresték: egyik válaszokat és felejtést, vagy talán a gyermekkorát és állandóan menekült valami elől, a másik pedig azt a részét, amelyet nem tudott megismerni, aki csak Caroline-nal élt, és bevallotta végre magának is, hogy ez kevés.
A többiek annyi érdekességet tartogattak a történetben, amennyi elegendő volt arra, hogy maguk előtt lássam fájdalmukat, beilleszkedési nehézségeiket, próbálkozásaikat, kitörési szándékukat. Stella és Jake a menekülésükkel, amelyre egy-egy esemény után került sor. Számomra nem volt egyértelmű az előző kuszaságom miatt, de aztán ezek is a helyükre kerülte. A londoni Waterloo-híd és a hongkongi kínai új év ünnepe.

Így kerültek vissza mindketten Skóciába, így kerültek véletlenül mindketten ugyanarra a helyre.

De addig míg ez megtörtént saját magam is szőhettem a saját mintázatomat, azaz kitalálhattam, hogy Stella és nővére közötti kapcsolat miért olyan -számomra- borzalmas, amit O'Farrell mélyrehatóan érzékeltet és mutat be;  hogy Stella ki elől/mi elől menekült, vagy éppen elgondolkodhattam azon, hogy Jake és Mel között történt esemény szép vagy éppen borzasztónak mondható.
Miközben ezeket szőttem, és elértem a könyv felét, amikor is már értettem mindent, gyorsabban és élvezetesebben haladtam, míg az utolsó mintázat is kialakult.
Nehéz spoilerek nélkül írni a könyvről, el kell olvasni. Melléjük állhatunk, támogathatjuk őket, vagy éppen szörnyülködhetünk.

Érdekes könyv, érdekes felépítéssel, izgalomban tartással, amit a kíváncsiság felkeltésével és megtartásával ért el Maggie O'Farrell.


2012. szeptember 11.

Mike Mason: A gyerekek misztériuma - Amit a gyerekek tanítanak nekünk

A gyermekek misztériuma, a gyermekek isteni titka, rejtélye, vagy nevezzük, ahogy szeretnénk a gyermekeket körülvevő megfejthetetlen szépségeket és csodákat. 
Mike Mason könyve, a saját története és munkája, és gyermekének története segítségével nagyon olvasmányos módon végigvezet egy úton bennünket, amelyen felfedezhetjük a bennünk élő, vagy éppen elfelejtett gyermeket, amelynek segítségével egy másik oldalról tapasztalhatjuk meg a gyermeki világ csodáit. A szülő-gyermek kapcsolat és az Istennel való kapcsolat között von párhuzamot e könyvében.

Ki ne érezte volna már egy kisbaba különleges ártatlanságát? Egy gyermek születésével egy új angyal száll le hozzánk, akik a legtöbbet képesek tanítani nekünk, felnőtteknek. Ha gyermekivé szeretnénk válni, akkor el kell sajátítanunk annak a művészetét, hogy hogyan tartsuk frissen  a múltat, hogy az egynek tűnjön a jelennel, hogy felnőttként is megmaradjon bennünk a gyermeki lét.

Mason könyve sok-sok fejezeten keresztül építi fel a könyvét a szív kiáltásától a toronyépítésen keresztül, a megszületéstől a tipegőkoron át a növekedésig a kamaszok által kirobbantott forradalomig. A forradalomig, amikor már nem a szó szerinti kisgyermekkorról van szó, amikor már egy megváltozott, fejlődő gyermeket nézegetünk, vizsgálgatunk: a mi gyermekünket, akitől a legtöbb szeretetet kapjuk, és akinek a legtöbbet adjuk.

"Talán a valódi szeretet ott kezdődik, ha vállaljuk - Isten, önmagunk és a gyerekeink előtt-, hogy nem tudjuk, hogyan is kell szeretni."

A gyermekek misztériuma című könyv a Biblia igéinek segítségével vezet be minket a gyermeki létbe, hogy könnyebben megismerjük a gyermekünkkel való kapcsolatunkat, hogy megértsük, elfogadjuk őket,
- hogy a síró csecsemők saját magunkra emlékeztetnek minket; hogy lelkünk, olyan, mint egy kisbaba;
- hogy gyermekünk születésével újra tanulunk járni, s hogy újra félni kezdünk a sötéttől; hogy önszántunkból kell a megfelelő figyelmet fordítanunk rájuk.
- hogy miért rettegünk mi, felnőttek a gyerekektől;
- hogy a gyerekek tettekkel és példaadással vezetnek minket, ahogyan nekünk kellene őket.
- a mesék, a történetek, a dramatizálások fontossága, úgy ahogy Jézus a történeteivel tanította a tanítványokat;
- hogy a dolgok csakúgy megtörténnek a világban? hogy a tudományos magyarázatok érnek-e valamit?;
- hogy az akaratosság belőlünk, szülőkből indul-e ki?, akkor viszont hol a hiba, ki a hibás?;
........ még sok felismerés, megismerés, elgondolkozás, tanulás.

Mike Mason önéletrajzi ihletettségű mondataival és bibliai idézeteivel érinti a fontos témákat, amely minden szülő fejében, szeme előtt megfordul, történik a gyermeki léttel kapcsolatban. Az játszmák, a felmerülő generációs problémák után a felnőttség kapujáig jutunk el, miközben mi szülők is elgondolkodhatunk boldogok vagyunk-e.  

A gyermekiség  misztériuma mindenki számára ott rejtőzik, ahol a legkevésbé keresi, azon a helye, amelyet rendszerint elkerül: a legnagyobb gyengesége környékén.

"Tudom, kemény az élet, de közben egy remek parti zajlik. Az egész föld ünnepel. Az ég úgy lengedez a fejünk fölött, mint királyi palást, melyet épp a vállunkra készülnek teríteni. Szaladj csak oda az ablakhoz és nézd meg! Miért ne feledkezhetnénk el a kötelességekről, a ránk nehezedő nyomásról, a teregetnivalóról, a nyomós indokokról és minden egyéb felnőttes aggályunkról? Miért ne rúghatnánk le a cipőnket most rögtön, hiszen szent a talaj ahová lépünk, amikor gyerekeink mellé kuporodunk."

2012. szeptember 8.

Hidasi Judit: Április út



Hogy nehéz volt a hetem?, hogy voltak mostanában  érzelmileg nehéz hónapjaim, akár éveim? - nem tudom, de a könyv ütött. Odacsapott. Gyomorszájon rúgott. Olyan érzékletesen jelentette meg Hidasi Judit az eseményeket, mintha moziban ültem volna. elképzeltem, ott volt, tördeltem a kezemet és a többi...

Aki ismernek, azok tudják, hogy nem olvasom a mai magyar trendi írónőket. Van okom: olvastam egyet, és csak őszültem tőle. Azóta messze elkerülöm ezt a fajta irodalmat. Hidasi Juditot nem ismertem, fülszöveget nem olvasok végig csak az első néhány sorát, így csak arra hagyatkoztam (néhány ismerős elismerő véleményén kívül), hogy a kilencvenes évek elején volt Vera 15 éves. Majdnem és akár én is lehettem volna. Szeretek emlékezni, no nem mindenre, de a kellemes dolgokra igen. Így elkezdtem, és nem szakadtam el. Ez nem holmi lányregény, hanem egy mély, elgondolkodtató történet.

A könyv Veráról szól, aki 15 éves. 15 éves lány, akár lehetne bármelyik lány. Van jó barátnője, vannak barátai és haverjai. Ismeri mindenki a kisvárosban a szülei munkája miatt: kosárlabdaedző és ügyvédnő. Van egy 10 éves húga. Bepillanthatunk Vera gondolataiba, lázadó magatartásába és mi már mondhatjuk, felkiálthatunk joggal: Emberek, figyeljetek már oda a gyereketekre! Nézzétek és lássátok is őt!
Vera elmenekül a kisvárosból.... valami történt. Meglepődtem, hogyan képes egy 15 éves lány ezt megtenni? Nem hittem el-bevallom. Hogy képes ezt megtenni? Én is átmentem sok mindenen, emlékszem a sírásokra... de eszembe sem jutott volna ez - gondoltam akkor.

15 évvel később:
Fájdalmas, szomorú, megrázó, akár szánalmasnak is tűnhet egy 30 éves nőtől, sőt bennem is felmerült, hisz én is voltam 30 éves... teljesen másmilyen élettel. 15 évvel később... Vera felnőtt nő, és elgondolkodom, hogyan élte túl: az emlékeket, a gondolkozást, a múltat. Hosszú műszak, mindig csak dolgozni- élni nuku, munka-munka, hogy kitisztuljon az agy, vagy éppen, hogy ne tisztuljon ki. Hogy ne kelljen gondolkodni.

"A nem alvás, a munka, a szótlanság, a zene, a filmek, az írás. Mind-mind függőségeim. Nem élhetek nélkülük."
Hogyan éltem volna én túl? Szánalmas vagy erős volt Vera? Néhány hét alatt olyan impulzusok és találkozások érték őt, amelyek elindítottak benne egy változást. 

Ahogy olvastam lassan megértettem. Helyére kerültek a dolgok. Kedveltem Dávót, aki annyit tudott adni. Önzetlenül. Fantasztikusnak gondoltam. Közel a mindenhatósághoz Vera életében. Aki segített, aki ott volt. Mindig. Jókor.
 "Nem tudom, mi az, amit tettél, kedves szomszéd, de az biztos, hogy a világnak hiányzol. Nagyon." 
Aki ezzel a váratlan barátsággal jót tett.
"Mindenkinek saját ritmusa van. És a gyógyulást nem lehet erőltetni.  A virágok is úgy nőnek. Ahogy akarnak. Egyszerre veted el a magokat, aztán van, amelyik azonnal kihajt. Van, amelyiknek több idő kell. De a maga módján, a maga tempójában előbb-utóbb mind előbukkan."

Ahogy lassan helyére kerültek a dolgok, úgy változott meg a szánalmasságról és a 15 éves lány elmeneküléséről a véleményem. Még mindig nem tudom, hogy ezt a lépést egy 15 éves lány meg tudja-e tenni. De azt gondolom, hogy lehet benne ráció, ha kevés is. 
...és akkor ismét párhuzamba hozhatnék dolgokat, de nem tehetem. Én biztos nem vagyok ennyire erős. És nem is történtek ennyire ilyen dolgok az életemben. Meg amúgy is? - miért tenném?

Vera életének köre -talán- bezárult. Muszáj volt neki. 

A mai szombati napomat megjelölte ez a könyv. Rágódom, hallgatom a zenéket. Igen, zenéket, mert Hidasi Judit beavatott a gondolataiba, a könyv zenéibe. És igen, fantasztikus lett volna cd-vel olvasni. De megtettem ma reggel, amikor hihetetlen sírásom közepette (ó, az utálatos szentimentalizmusom!) leültem a gép elé, végighallgattam a zenéket, olvastam a szövegeket fordító segítségével (jobban kellene angolul tudnom... :S), és kész voltam.

Hidasi Judit gondolataival zárom.

"Az apró órákból, az apró csodákból áll az életünk. És ezt én is így gondolom. Azt csak remélni merem, hogy igazán jelen tudok lenni bennük. Mert a végén semmi sem számít. Csak a kis dolgok. Mosolyok, gesztusok, érintések. És igenis hiszem, hogy a szavak. Azok is fontosak. Nem szabad kimondatlan szavakat hagyni magunk után..."
4/5 (igazából öt, de a fiatal Verával történt néhány esemény, és a könyv vége picit elgondolkodtatott)

(u.i. szerintem a fülszöveg nem adja vissza a könyv hangulatát.)

GABO Kiadó
2012


2012. szeptember 2.

Gayle Forman: Hová tűntél?

Érdekes pillantás az élet, egy kapcsolat másik oldalára. Egy olyanra, ahol egy sikeres rocksztár áll. Érdekes pillanatok, amelyek segítségével bepillanthatunk a háttérbe: milyen a sztárélet, milyen szenvedésekkel, lemondásokkal jár, miként tudja ezt feldolgozni, milyen menekülési útvonalai vannak...?
Adam Wilde az Üstökös frontemberének ismét eltelt 3 év az életéből, mióta barátnőjét Miat és családját baleset érte.
A könyvet olvasva bepillanthatunk Adam elmúlt éveibe, az ő visszaemlékezéseiben, az ő mesélésében. Olyan mélységeket ismertem meg általa, ami még nekem is fájt, és nem is tudom, hogyan tudtam hideg fejjel olvasni. Folyamatosan szenvedtem vele, s bár messze állok a sztárságtól, (sőt még annál is messzebb) mégis teljesen megértettem a gondolatait, a cselekedeteit. Hogy hagyják őt békén és nyugalomban! Hogy ne akarják őt kizsigerelni! Hogy szeretné magának megtartani az emlékeit! Hogy ő ezt az egész valóságot nem szereti, nehezen tolerálja, de az életével, s így a feléje mutató elvárásokkal együtt járnak bizonyos dolgok, aminek meg kell felelnie! De milyen áron? Függőségekkel, lemondásokkal, álmokkal.
Mindamellett, hogy együtt éreztem vele, haragudtam is rá, hogy nem kért segítséget, hogy egyedül akar megbirkózni a problémákkal. Haragudtam rá, mint minden függőre, mindenkire, aki a jobb érdekében nem tesz semmit, semmilyen lépéseket, semmilyen próbát.
De végig ott volt bennem a drukk! Hogy megismerjem az egész történetet, az elmúlt 3 évet. Hogy rájöjjek, hogy a romantikus, kedves, szerelmes, lírai Adam miért változott kemény rockerré, tele fájdalommal a szövegeiben, a zenéjében.

A könyv időtartama nem hosszú. Tulajdonképpen kb.másfél nap, ha szigorúan nézem. Az a másfél nap, ami kerekké teszi. Ami lezárja. Nem mondom, hogy nem vártam más a Brooklyn-hídon, mert akkor nem mondok igazat. Így vagy úgy, ez lett a vég.

Adam története. Történetének egy fontos szelete. Olyan, mint a tortán a nagy marcipános rész. A habos kakaón a hatalmas hab, a cipőben a cipőfűző, a gitáron a húr. Hiszen ezek nélkül nem is azok lennének. Úgy, mint Adam. E három év nélkül nem ő lenne, úgy igazán.

"Gyűlölj, hé!
Ne legyek többé!
Nyomoríts péppé!
Alakíts széppé!
Teremts egésszé!
Hát nem, hát nem, 
hát nem megérné?"

4/5-5 (nem tudok dönteni)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...