2012. augusztus 27.

Én is rukkoláztam...., eddig!

Mivel lassan befejezem rövid rukkolás pályafutásomat, én is néhány gondolatban a saját happolásaimról:

1. Joanne Harris: Csokoládécipő

2. Ottlik Géza: Iskola a határon (régen szerettem)
3. Philip Roth: Düh (abszolút moly-hatás)

4. Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat (nekem tetszett, hátha a gyerekeimnek is tetszeni fog)

5. L.M.Montgomery: Emily 1. - A tűzpróba (szerettem volna a szép kötésű sorozatot, de a többit nem sikerült- nincsenek vagy rondák)

6. Irwin Shaw: Szegény ember, gazdag ember (fiatalkorom egyik kedvence)

7. Joyce Reardon: Ellen Rimbauer naplója (lecsaptam rá az egyik elvetemült napomon)

8. William Paul Young: A viskó (kíváncsi vagyok)

9. J.R.R. Tolkien: A gyűrűk ura ((lecsaptam rá az egyik elvetemült napomon)

10. Margot Berwin: A vágy virágai (kutattam az ismerősöknél és éppen volt egy példány)

11. Anne Fine: A kilencedik felhőn (Hanna választotta)
12. Katherine Paterson: Csillagnéző (Hanna választotta)
13. Fehér Klára: Narkózis/Négy nap a paradicsomban/Sárgaláz (kutattam az ismerősöknél és éppen volt egy példány)

14. Hans-Ulrich Treichel: Az elveszett fiú (kellett még egy, és szembejött..., ráadásul @Csengáé, akit ismerek)

Jóval az indulás után csatlakoztam, így nem jöttek szemben velem olyan könyvek, amelyeket igazán szerettem volna. Amikor a nem is annyira keresett könyveimet mégis passzolni tudtam, szántam rá néhány összefüggő órát a szabadságomból és a gép előtt ültem, frissítettem folyamatosan, már kissé szánalmasnak is érezte magam, hogy nem csinálok mást, csak nyomkodom ugyanazt a gombot, miközben az aktuális könyvemben a sorokat duplán olvastam. Viszont lett így néhány jó könyvem. Ez a két-három délután annyira kiakasztott, hogy csak nyomkodok és nem csinálok mást a jó könyvekre várva, a családot is kiakasztotta, a férjemet pedig a hatalmas postaköltségek akasztották ki, szóval úgy döntöttem abbahagyom. Volt még néhány -5-6- happom, így keresgélni kezdtem az ifjúsági könyvek között, és a molyos ismerősök kedvenc könyvei között. Végül ezeket az utolsókat ilyenekre szántam.
Végeredményben 14 lezárult happom van, az első példányom, a Csokoládécipő kicsit saláta (:S) egy könyvet még várok, sőt kettőt, de egy nem fog megérkezni, nálam ő a "szemét" felhasználó, aki levélváltás nélkül passzolta amikor még meg sem kapta a címemet, majd írtam neki néhány levelet, de azokra sem válaszolt, de mivel csak mínusz pontjaim vannak, happolni úgysem tudnék, így nem is vonatom vissza a könyvet, ez lenne az Odaadó hívetek, Surik Ulickajától.
Ami még jönni fog: Szabó Magda: Sziget-kék


Ami nincs a képen: @Csengától a Hans-Ulrich Treichel: Az elveszett fiú regénye


.....és nagyon köszönöm @Neela-nak az önzetlenségét, amelynek következtében lett két "ingyen" könyvem:
Joanne Harris-től az Urak és játékosok és az Aludj kislány! 


Nekem elég volt, úgy érzem, s bár több új könyvem lett, ellettem volna néhányuk nélkül az életem folyamán. A postaköltség drága, nekem most nem megy, bár így is amiket lehetett személyesen adtam át.



2012. augusztus 25.

Winkler Nóra: Csillagtúra


Csillagtúra: adott szálláshelyre minden nap visszatérő túra.

Winkler Nóra Csillagtúrája igazi csillagtúra.
Elindultunk az ő személyéből, személyiségéből és naponta azaz fejezetenként kirándulhatunk a kultúra különböző szegmenseibe. Kirándulásaink alatt az útközben elsuhanó fák, bokrok jelentik a gyermekkori visszatéréseket, a gyermekkori találkozásokat, amelyekből a fiatal Winkler Nórát ismerhetjük meg.


"Figyelem magamat, és most már összeállt: elég erősen él bennem a vágy, hogy meggyőzzek másokat arról, milyen hatalmas élmény a kultúra. Pláne az a fele, amiről sose gondolnák, hogy nekik bármit is tud adni."

Itt léptem én a képbe. Kulturális kirándulásaim semmit sem érnek, értékük 0, ha ezt a könyvet veszem alapul.
Néha eljutok 1-1 színházi előadásra, rengeteg könyvet olvasok, a tévét kizárom az életemből, néhány film megnézéséig eljutok, de csakis itthon. Múzeum a legkevesebb, ezt nagyon sajnálom, de mindig a családdal szeretnék menni, az pedig már inkább a kivitelezhetetlen kategória.
Winkler Nórával azonban kirándultam a csillagok csúcsai felé, érintve sok apró ill. fontosabb eseményt, információkkal lettem gazdagabb, aminek hatására máris többnek érzem magam.

W.Nóra élete és munkái tényleg felölelik azokat a területeket, amelyekkel azt az életet tudja élni, amit szeret, amiben jól érzi magát.
Rengeteg jó ismerőssel körülvéve széles spektrumát felöleli a kultúra iránti szomjának oltására, kiállításokról-kiállításokra jár, aukciókat vezet, a médiában foglalatoskodik, műsort vezet, találkozókat bonyolít és vezet le, utazik szerte a világban: olyan életet él, amilyet én el sem tudok képzelni a saját életemet élve. Itt a kulisszák mögé láthattam, csipegethettem az elejtett morzsákat, amelyeket felszedve az én szomjamat/éhségemet csillapíthattam. Olyan magyar nevekről és az ő munkásságukról olvashattam, akik eddig elkerülték életemet; és fel sem tudom fogni azokat az összegeket, számokat, amelyek itt felmerültek.

Winkler Nóra könyve az ő kis morzsáiból, szeleteiből megindította azt a fajta étvágyamat, aminek hatására leültem a gépem elé, nézegettem a festményeket, fotókat, olvastam az említett személyekről, megnézendő filmlistámra vettem az említett filmeket. S ez jó volt. Élveztem. Csillapítottam azt a fajta  vágyódásomat, ami bennem rejtőzik.

S bár életem messze áll az övétől minden tekintetben, nagyon örülök, hogy olvashattam róla, hogy ki is valójában az a hölgy, akit oly sokat láttam, hallottam már.

4/5


Libri Kiadó
2011


2012. augusztus 24.

Mary Nichols: Nyári lak


Szeretnék egy nyári lakot, egy olyat, amely a könyvben benne van, mert akkor azt jelentené, hogy van egy tavam is abban a kertben (és lennének saját kacsáim).

Olvasás közben peregtek a szemem előtt az események, és abszolút -magamnak tökéletesen- megjelenítettem az összes szereplőt. Amilyennek elképzeltem.
Nem szoktam filmeket nézni, de most szeretném megnézni ezt a történetet. Szeretnék ott lenni Angliában a háborús időszakokban és megnézni mindazt, amit olvastam.

A történet Helenről és Lauráról szól. Róluk, a kapcsolatukról, az életükről, a hozzájuk kapcsolódó ismerősök és barátok életéről, a háború sújtotta történelmi helyszíneken. Semmi különös nem történt. Nem izgultam, nem sírtam, egész egyszerűen csak belemerültem a történetbe és haladtam a cselekménnyel. Nem nyújtott semmi elgondolkodni valót, nem ráncoltam a szemöldököm, és ez most így volt jó. Egy könnyű történet a múltban. Helen egy grófi család leánygyermeke, akit az első háború időszakában férjhez adnak egy hozzávaló fiatalemberhez, S hogy is volt ez akkoriban? Hozzá kellett mennie, mert úgysem mondhat nemet. Így tiltakozás és a szerelem érzésének hiány nélkül megtörtént az esküvő, Helen pedig várta haza férjét a háborús Franciaországból. 

A várakozás közben a gróf a házában vendégül lát kanadai katonákat, így Helen beleszerelmesedik Oliver-be. Végül Helen szerelmük gyümölcsének hiányával és magányos életével küzd az egykori kastélyban. 

A II. világháború alatt Laura egy szegény, de annál boldogabb gyermekorral a háta mögött dolgozik egy kórház ápolónőjeként, és boldogan készül az esküvőjére és az anyaságra.
Aztán életük összefonódik. Hogyan? Kik ők? Hogyan jutottak idáig? Ezekre és sok más kérdésre kapjuk meg a választ a könyv elolvasásával.

S bár voltak benne meglepetések, amelyek felpörgették az eseményeket, de ez sem egy gyors változást idézett elő, hanem kis kérdőjelek jelentek meg akkor éppen.

Vágytam erre a könyvre, mert csodaszép, mert a könyvesboltban elolvastam az elejét és tetszett, így először meglepődtem, hogy a továbbolvasáskor ez a langyos történet tetszeni kezdett. Végül úgy zártam be a könyvet, hogy a polcomon marad, megtartom, kölcsönadom ismerősöknek, s remélem, hogy majd a kislányom is szívesen elolvassa egyszer. (Mary Nichols egy kedves idős hölgy, aki sok történetet alkotott már. Nálunk csak ez az egy könyve jelent meg, remélem, hogy nem az utolsó.)

4/5


2012. augusztus 23.

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 7.- Útvesztő


Megelőzve a Nyári Lak-ot muszáj írnom a 12/b-ről.

Ez a 7. rész vitte nálam a prímet.
Semmi kedvem visszaolvasni az előző részek értékelését, tudom, hogy tele voltam kritikával az 1.és 2. részben, főleg negatívakkal, de aztán valahogy átállítottam a felnőtt gondolkodásomat, lementem a fiatalok szintjére és megszerettem. Azonosultam Renivel, szerelmes voltam Cortezbe, mert mindig az elérhetetlenek vonzottak; Kingát közel engedtem magamhoz, egyre közelebb kerül, de a szívem mélyéig még mindig nem sikerült neki. Ebben az Útvesztőben sem. Most már elfogadom, látom én, hogy egy esendő lány, de olyan dolgai és mondatai vannak, amelyek engem bántanak. Látszik Reni jobb nálam, őt nem zavarja.

Visszatérve erre a részre: én is izgatottan vártam, így a Hannát és a barátnőjét kocsiba ültetve, az első napon már 3/4 11-kor végeztünk, kezünkbe a dedikált példánnyal távoztunk.
Mivel enyém volt az elsőbbség a gyorsaság és a Lány előtt kinyitva fekvő Tüskevár miatt, belevetettem magam, és el is keseredtem, mert nem szippantott be az elején. De aztán annál inkább.
Hallottam olyanokat, hogy unalmasabb lesz, ismétlések lesznek, de én nem így gondolom.
Egész egyszerűen ez a rész: MÁS. Az egészen keresztül húzódik az utolsó év tanácstalansága, a pályaválasztási mizéria, a felnőtté válás. Megdíszítve egy kis szalagavatóra készüléssel, ami ismét egy vég kezdetét jelenti minden érettségi előtt állónak. Én tudom: felesleges minden fogadalom, úgysem sikerül úgy együtt tartani a nagy baráti társaságokat, ahogy azt eltervezik a benne lévők.
Most figyelmen kívül hagytam azokat a kritikus pontokat, mint:
- hol vannak a történetben a törődő szülők?
- hogy überciki volt Reni büntetése (vajon én mit tennék??!!)
- elegem van, hogy itt mindenre van pénz, pedig a való élet nem ilyen (tudom, hogy magángimnázium, azért is hagytam annyiban)
- figyelmen kívül hagytam a "röhögés, röhögött, és egyéb ragozott alakú" szavakat.
- stb.

Inkább sodródtam ezzel a felnőtté válással, (figyeltem a megbújó didaktikát, ) a szerelem fejlődésével, a tanulással, a viccelődéssel. Először elgondolkodtam, hogy tényleg előfordulhatnak-e ezek a hülye poénok, viselkedések ebben az életkorban? De rájöttem, hogy előfordultak nálunk is, csak sajnos elfelejtettem a legtöbbjét, hisz mi sokkal többen voltunk.
Sodródtam, visszaemlékeztem,álmodoztam, elmélkedtem. 
Ricsi "szerelmi vallomása", ami nem is az, hanyatt vágott, mondjuk mindig bírtam őt. Cortezt továbbra is bírom, lassan örökbe fogadnám, hogy ne érezze magát annyira egyedül. Minden morzsát felcsipegetem, hogy jobban megismerjem az életét. Bár ilyen fiú nem létezik-szerintem.

Ha össze kellene vetnem az eddigi kedvenc 5.-Remény résszel, akkor azt kell mondanom, hogy ez a nyerő. Azt a romantikus énem nagyon szereti, mert ott volt az addigi katarzis a számomra, hogy végre együtt vannak. Ez pedig több annál. Örülök, hogy végre a nemiség, a szexualitás is szóba került, bár én korábbra tettem volna a szülői beszélgetést, és örülök, hogy Reni is helyre rázódott. Szerintem az ebben megjelenített karaktere sikerült a legjobban: bár sokat ismételte magát (de ez egy naplóban megengedett, hiszen saját magát erősítgette ezzel), de felnőtté vált, stabil kapcsolatban és barátságban van, ez jót tett neki: vicces, humoros.

Ebben a könyvben van együtt igazán az osztály, helyére kerül lassan mindenki. S, hogy a végén ismét problémák jelentek meg?- Hát persze hogy, hiszen kell valamit tartogatni az utolsó kötetre is.
S persze van teóriám arra is, ami remélem, hogy bejön, vagy, ha nem lehet annál jobb. De erre várni kell.
Sokat...

5.

(Jövő nyáron egyben végigolvasom az egészet.)

2012. augusztus 21.

Muriel Barbery: Ínyencrapszódia

Pierre Athens, étteremkritikus, leélte élete javát, végigette a temérdek étterem széles palettáját, s mégsem tudja mit enne élete utolsó napján.
Hiszen haldoklik, két napja van hátra. ..és valamit enni szeretne. De nem tudja, mi is az. Csak érzi. Érzi mélyen a zsigereiben. Ebbe az utazásba lépünk mi bele. Követjük, megyünk mellette, miközben kibontakozik halványan az élete. (Az olvasás közben volt egy olyan érzésem, hogy azért nem találja gondolataiban azt az elveszett ízt, mert "keserű a szájíze", hiszen ő csak a szeretetet keresi.)

Mielőtt tovább folytatom, megemlítem, hogy -talán egyedül vagyok ezzel a ténnyel- nekem jobban tetszett Muriel Barbery-nek ez a könyve, mint a nagy sikert aratott "A sündisznó eleganciája". Azt is megemlítésre érdemesnek tartom, hogy számomra az evés, mindössze ösztönszükséglet. Leginkább egy finom, vékonytésztás pizza vagy egy gyönyörű szendvics tud lázba hozni az ételek tekintetében. Akkor hogyan is viszonyultam Pierre Athens munkájához? Hát, nem csigázott fel, de biztosan meg tudtam volna szokni, csak ne kelljen tengeri herkentyűket fogyasztom.

Mégis azt kell mondanom, hogy a könyv tetszett. Véleményt tudtam formálni, hogy milyen ember Pierre, ez a házas, 3 gyermekes családapa, akiről kiderült, hogy ő is csak egy esendő ember.
Gyönyörű leírásokat olvashattam többek között, a húsról, a halról, a friss ropogós kenyérről (itt megemlítem, hogy csakis az egészségtelen magyar, friss, ropogós fehér kenyeret képzeltem magam elé), és a FAGYI-ról!

Igen, ezt kifelejtettem a pizzás felsorolásomból.

"Imádom a fagylaltot, ezt a tejtől, zsírtól, mesterséges illattól, gyümölcsdaraboktól, kávészemektől, rumtól áradó eges krémeket, a bársonyosan szilárd olasz fagylaltokat a maguk vanília-, eper- és csokoládérétegeivel, imádom a tejszínhab, az őszibarack, a mandula és a sokféle öntet alatt roskadozó jeges poharakat, de megőrülök a roppanós, finom és szívós ostyájú tölcsérekért is, (...)"

Ahogy az írónő az ízekről, ételekről és italokról ír, az tényleg nyálcsorgató és fantasztikus. Utazunk, kóstolunk, történeteket halunk, kritikákat alkotunk. Mégis nem ez a lényeg itt-nekem. Korábban írtam, hogy "kibontakozik halványan az élete". Nekem ez volt a lényeg. Hiszen mindannyian dolgozunk, és családunk is van. De kérdem én: melyik a fontosabb? Normális esetben rávágjuk, hogy "a család, hisz ez egyértelmű!", de Pierre-ünk a munkájának él, és a családjáról eléggé lekicsinylő módon beszél. Utolsó két napján nem a családját szeretné maga mellett tudni, hanem egy íz kutatása miatt, a munkájára gondol. Ha belegondolok, hogy egy nemrég olvasott könyvben egy kedvenc idézetemként az alábbi mondatot jelöltem meg: "Az ember gazdagságának igazi mértéke a gyerek. Végül is mi egyéb marad utánunk ezen a földön…?" akkor semmiképpen nem fogom elfogadni, sőt elítélem Pierre Athens gondolatát, amelyben kifejti:

"..hiszen mi más is a gyermek, mint önmagunk szörnyű kinövése, megvalósulatlan vágyaink szánalmas pótléka."

Elítélem. De nem őt. Őt csak szimplán nem kedvelem, mert én család-centrikus vagyok. Ő pedig önző, ellenszenves, egocentrikus. Nem tudom, hogy szeretem, kedvelem-e, maradjunk annyiban, hogy szánom. Biztos lesz valaki, aki kedveli őt.

S bár a könyvben a kulináris élvezetek mélyebben kidolgozottak, mint a személyek (rokonok, ismerősök) jellemei, én mégis teljesen el tudtam képzelni a közöttük fennálló kapcsolatot. Hogyan viszonyulnak egymáshoz. Félelmetes volt, hogy várják a halálát. Pedig ha tudták volna előre, hogy mi lesz az az egy étel, amit végül megkíván, akkor rájöttek volna, hogy ő is egy esendő és halandó ember.

Ínyencrapszódia: zaklatott szereplők, az érzelmek és gondolatok  hullámzanak, gondolataink hullámzanak, miközben jókat falatozunk Pierre-rel, aki talán bánja már sok-sok cselekedetét.

Nem tudom, kiből mit vált ki ez a történet. Én szívesen olvastam, és szívesen alakítottam ki azokat a gondolatokat, amelyeket az én személyiségem és életem kiváltott.


„Nem az az igazi szenvedés, amikor el kell hagynunk azokat akik szeretnek, hanem amikor azoktól kell elszakadnunk, akik nem szeretnek.”

4/5

Geopen Kiadó
2012

2012. augusztus 20.

Palya Bea: Ribizliálom

"- Miért írsz tulajdonképpen? (...)
- Mert öröm, élmény, élvezem, hogy valami születik, élvezem, ahogyan én és az életem figurái elevenné válnak írásban. (...)
- Na jó, de ezek megvannak attól is, hogy csak írsz. A fiókba is rakhatnád. Miért kell, hogy olvassák mások?
- Hát... várj csak. Részben azért, mert mit palyabeáról, az énekesről tudnak eddig az emberek, az szükségszerűen csonka. Az csak a színpadon és az interjúkban látható része mindannak, ami én vagyok. (..) Nem találgatnak rólam majd mindenfélét, nem töltik ki a hiányzó lukakat a saját belső sztorijukkal. Hanem inkább mesélek én, úgy ahogy én érzem."


Aki ismeri őt a zenéin keresztül, annak mindenképpen ajánlom a Ribizliálmot, mert Palya Bea mesél, mesél, mesél, kíméletlen őszinteséggel. Olyannal, amilyennel én nem lennék képes. Mondjuk híres vagy éppen ismert ember sem lennék. Én mindig egy ismert mamája szerettem volna lenni, ez pedig még lehetséges. :)


Az én találkozásom a könyvem nem véletlen: számomra első ismert lemeze az "Álom, álom, kitalálom", amely számomra lett igen kedves, a gyermekeim számára sajnos nem. S ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, úgy kezdtem el belemélyedni, és jött a felfedezés, hogy én akár ismerhetném is Palya Beát. Ha személyesen nem is, gyermeki lelkével nagyon nagy hasonlóságot mutatok.
Ő 76-os, én 75-ös. Mindketten néptáncoltunk, sőt mivel Pest megye ugyanazon körzetébe tartozunk, valószínűleg szerepeltünk ugyanazon a versenyeken és gálákon. Imádtam énekelni, legyen szó a népdalokról vagy kamaszkorom aktuális slágereiről, és állandóan halandzsaként énekeltem az angol nyelvű számokat.
S bár szüleimmel nem volt ennyire vészesen nehéznek mondható korszakom, de rengeteg időt töltöttem a nagyszüleimmel, és én is keresgéltem a krumplibogarakat. Átestem ugyanazokon az öltözködési korszakokon, amelyeken ő, s bár nem énekeltem a csirkéknek altatót, mégis dúdoltam olvasás közben vele.

"Nemcsak születtek állatok, a halál is gyakori volt, de nem tűnt tragédiának, az élet természetes rendje volt. Sűrűn vágtunk csirkét, nekem kellett fogni a lábánál lógatva, hogy a fejébe menjen a vér. Legtöbbször megsajnáltam a kivégzendőt, a karjaimba vettem, altatót dúdoltam neki, kicsi Bea énekel, csukódik a csirkeszem. Gondoltam, így könnyebb lesz átmenni a kapun."

S ahogy a gyermekkori egyezésünket megleltem, úgy távolodtam el kb. 14 éves korunktól -az életem tekintetében-Palya Beától. Csak a víz, a tenger maradt a kapcsolódási pont.
Kíméletlen őszintesége nekem sokszor fájt, de ahogy megismertem őt, tudott változni és változtatni. Rengetek széppel és jóval, de ugyanannyi negatívval a háta mögött hozta létre és énekli el a dalait, amelyek talán nem lennének ilyenek, ha nem élt volna át ennyi mindent.
Palya Bea sokat kapott, mert tudott élni vele; és sokat szenvedett, mert ilyen természete volt. Daloltak a sorai, néha boldogan, néha szomorúan, talán én megértettem őt.

Már gyerekként szabad volt és határtalan, hát milyen legyen felnőttként?

"Otthon -még Bagon- gyerekként éjjelente futottam, azokban a mágikus éjszakai illatokban, tücsökcirprlésben, akkor voltam ilyen szabad és határtalan."
"Hogy szeretnék élni? Kapcsolódom, de mégis szabad vagyok, alkotok aktívan, de mégis van pihenésre lehetőségem, együtt vagyok az emberekkel, de el is tudok vonulni." 

Beácska azt mondja, hogy mindenki találkozik egyszer az életében az Angyallal. Remélem észre fogom venni, fel fogom ismerni ezt a különleges alkalmat.

S, hogy miért Ribizliálom? ...

4/5

Libri Kiadó
2011


2012. augusztus 19.

Isabel Allende: Kísértetház


Első könyvem Isabel Allende-től. Mondjuk úgy, hogy jobb későn, mint soha, mert nagyon tetszett.


Nagyon rövid élménybeszámolóként ennyit tudnék említeni:
Ez tényleg jó volt. És érdekes. És folyamatos. És teljes. Sokrétű és széleskörű. 
És nagyon szerettem Clarat.

Ha olyan könyvet veszek a kezembe, amely egy jó történettel kecsegtet, és a végén úgy zárom be a könyvet, hogy tényleg tetszett, és elgondolkodtatott, akkor mindig nehéz egy olyan értékelést írnom, amellyel nem csak a saját emlékezésemet szeretném meghosszabbítani, hanem mások figyelmét is szeretném felhívni erre a könyvre. Ilyenkor csak olyanok törnek elő belőlem, hogy wow, hogy aztamindenit!, de értelmesen nem igazán vagyok képes megfogalmazni, hogy miért is kellene elolvasni azt a bizonyosat.

A Kísértetház egy ilyen könyv.
Egy igazi nagy ívű Chilében játszódó, 4 generációs családregény egy olyan férfi központi szereplővel- az apa, nagyapa, férj, a fiú-, akit utáltam, elítéltem a gonoszkodásai, erőszakos viselkedései miatt, és én nem tudom, mennyi időbe telt volna megbocsátani neki. Egy nővel-anya, nagymama, feleség, a kislány-, akinek minden mozdulatát és cselekedetét szerettem (na igaz, a boszorkányságát nehezen toleráltam volna olykor), és a gyerekekkel, akik a történet folydogálása közben felnőttek. Egy család, akiken keresztül sok-sok éven keresztül nem csak őket, hanem a korszakot, a politikai helyzeteket is megismerhetjük több oldalról, hiszen a családtagok is más-más oldalon állnak. Egy történelemkönyv fejezetében sem lehetett volna befogadóbban leírni azokat az információkat, amelyeket itt szerezhettem. Állást foglaltam, véleményt nyilvánítottam, és kedvencet avattam.

Clara: nekem ő volt a -leg-. Pedig ő nem is a Földön élt, ha fogalmazhatok így. Ő röptetett, madarakkal társalgott, szellemekkel sétált, s ezek távol állnak tőlem. Mégis azt kellett megállapítanom, hogy közel került hozzám. Irigyeltem a nyugalmát. Bármit is látott, érzett, előre tapasztalt, képes volt higgadtan elfogadni a tényeket. Nagyon szerettem az édesanyját, Níveát, aki elveivel semmit nem erőltetett rá a gyermekeire, úgy fogadta el őket, amilyenek: apró változtatások nélkül. 
Allende fantasztikus jellemábrázolással kerekített egy olyan történetet, amelyet nem feledhetek, annyira megismertem a benne szereplőket. 

Hiába volt Esteban a központi szereplő, én egy másik oldalról figyeltem a történet alakulását: inkább a nők oldaláról követtem az eseményeket, ami nem is volt nehéz, hiszen kidomborítva jelentek meg a történetben. Hogyan alakul életük egy ilyen férfi mellett/társaságában:
(Nívea-) Clara- Blanca- Alba.

S hiába voltak ott a testvérek, akiknek szintén fontos szerepük volt a történeti és helyszíni eseményekben, azt elmondhatom, hogy a lányok olyan jellemmel és felruházott cselekedetekkel vannak megáldva, hogy csak nekik drukkoltam, és egyáltalán nem kedveltem Esteban Trueba-t, Clara férjét, Blanca édesapját, Alba nagypapáját. Ezt az embert kiírtam volna a könyvből, annyira sokáig élt, és annyira sok eszement, hirtelen haragból kiinduló gaztettet vitt véghez. Pedig kellett oda, de én mimózább lelkű személy vagyok.

Isabel Allende egész életében feminista volt, feminista ügyekért harcolt, ez a törekvései és gondolatai a történetben is megjelennek legyen szó a családról, vagy éppen egy chilei háborúról; legyünk városban, vagy éppen Tres Marías-on, amely földjein a könyv egy  része játszódik. Belém égett a történet, s főleg a karakterek megjelenítései.

5.

Geopen Kiadó
2012

2012. augusztus 15.

Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret

"Hugo Cabret a forgalmas párizsi vonatállomáson él, teljes titokban. Az árva kisfiú az épület rejtett járataiból felügyeli a pályaudvar óráinak működését. Ám amikor a sorsa, akárcsak az általa javítgatott fogaskerekek, összekapcsolódik egy könyvmoly kislány és a pályaudvar mogorva játékboltosának történetével, élete és legféltettebb titka is végzetes veszélybe kerül."

…állandóan arra gondoltam, hogy nehogy megálljanak az órák…. 
tik-tak, 
bim-bam 
.. csak halljam őket, csak lássam mögötte Hugo szemeit, amikor ki-kiles a forgatagra, az emberekre, és a felhúzhatós egérre 
…álom, álom, kitalálom… 
nem kellett kitalálni az álmait, ott voltak a sorok között 
megvalósult vagy nem- szerintem nézőpont kérdése 

Ahogy elgondolkodtam a könyvön, elszomorodtam.
Elszomorodtam, pedig nem lett volna annyira nagy okom rá, hiszen Hugo története teljes egész volt, s nem mondható hepiendnek, de kellemes érzésként hatott rám.
Akkor miért szomorodtam el?
Az álmok miatt.
A gyermeki álmok miatt.
Meddig mernek álmodni? Hogyan szűnnek meg ezek a vágyakozások? Meddig maradnak meg, hogy célokat tűzzünk ki, hogy az álmokból valóság- vagy ahhoz közeli élmény lehessen?
Én, csak a saját gyermekeim álmaira tudok gondolni, hogy azokat mennyire nem tudom megvalósítani, hogyan "ölöm ki" esetleg ezeket.
Hugo Cabret -talán- megtanított arra, hogy ne kezeljem ezeket a vágyakat elérhetetlennek, ne mondjam nekik, hogy ez nálunk pl. lehetőség vagy anyagi- vagy egyéb okok miatt- lehetetlen. Hogy ösztönözzem őket, hogy ne adják fel.


Szerettem ezt a kisfiút. Megtanított arra, hogy merjek, akarjak, -jobban- küzdjek. Néztem, húztam, tekertem, szereltem vele. Nyomoztam, terveztem, megoldottam. Néha én voltam Isabelle. Sajnáltam, hogy nem avat bele a bizalmába.

Leskelődnöm kellett. Néha én voltam az, aki kukucskál.
De én dobtam ki a megszokott szemetesébe a maradékomat, sőt én tartottam fel az asszonyt, Madame Emile-t, hogy ne menjen még ki a pékség elé a tejért és friss croissant-okért, hogy lophasson, azaz inkább vehessen belőlük.
Mit írja még róla?
Ő az, aki annak az embernek is visszahozta az örömet, az álmot, aki ezt mondta korábban:
"Egy üres doboz vagyok, egy kiszáradt óceán, egy elfeledett szörnyeteg, semmi, semmi, semmi.."

Még sokat szeretném olvasni a könyvet.
Még sokat szeretném nézni a filmkockákat a könyvben.
Félve nézem meg a filmet, de úgyis megteszem hamarosan.

Gyönyörű képek. Gyönyörű írás. Szomorú írás. Szomorú Hugo. Majd, öröm, vidámság, ÉLET. Így nagybetűsen.

(A könyvet könyvtári példányként olvastam, de marad kívánságlistás.)

5*

2012. augusztus 14.

Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz


"Az emberek többnyire csak azt látják, amit látni akarnak."

Van egy helyem, ahol mindig mindenre választ kapok. Ahová, ha bemegyek, ott megszületnek az ötletek és a megoldások. A hely, amelyben a kapott válaszaim olyan illékonyak, hogy mire leírhatnám, már el is felejtem őket sokszor, mert itt az összes problémám, kérdésem és kétségem előtérbe kerül. De amilyen gyorsan jöttek, úgy röppennek el a legtöbb esetben.

Befejeztem az Éjszakai cirkuszt, és azon gondolkodtam percekig, hogy miről írhatnék, milyen érzéseim keletkeztek Celia és Marco történetének és versenyzésének a kapcsán. És akkor be kellett vallanom, hogy nem tudok írni róla, róluk. Mert ez egy olyan történet, amelynek helyszínét, ötleteit én soha nem tudnám elképzelni. Imádtam olvasni a sátrakban történő csodákat, az ikerekkel kapcsolatos dolgokat, a varázslatokat. Sajnos olykor megkavarodtam az évszámok közötti évszám-ugrándozásba, s abba is, amit a két fél „egymás legyőzése” címén tett (vagy nem tett). 
A végére egy varázslatos, leíró  csattanót vártam. 
Aztán arra a Helyre vetődtem, és kialakultak azok a gondolataim, hogy miért nem varázsolt el maradéktalanul?

Adva volt egy mese, amelyben megjelentek a mesékben megjelenő motívumok. Egy cirkuszi mese, mint amikor a családunk bevonul a cirkusz épületébe és kinek mi a kedvence. Nekem mindig az egy-két kötélen lévő becsavart akrobaták a kedvenceim, és olyan is van, amit nem bírok. Éjszakai cirkusz, amiben a sötétség és a félhomály nem azt adja mint a fények. Amiben a jégszobrok bármikor elolvadhatnak, amelyben a fekete és a fehér két véglete Marco és Celia versenyzésének két pólusa, vagy nevezzük inkább Hector és Alexander bábuinak küzdelmének.
Mi is van a mesékben? A jó legyőzi a rosszat, a jó elnyeri a jutalmát, a szerelem győz a halál ellen..... és a többi.
Mese. Éjszakai cirkusz. Éjszakai mese. Éjszakai varázslat. Olyan, amelyről álmodni sem tudunk legtöbben. Olyan káprázat, amelyet a legtöbb halandó el sem tud képzelni.

"Elmondják egymásnak, hogyan bukkantak rá a cirkuszra, és hogy amikor először léptek be a kapuján, az maga volt a varázslat. Mintha szétvált volna a csillagok függönye, és ők beléptek volna tündérországba."
 Imádtam bolyongani a sátrakban,de a fekete-fehér-szürke ezüstös csillogása nem mindig vakított el, hanem olykor elvett a csillogásból és homályosabb lett. A fekete-fehér fehér csillogása néhol elveszett a számomra és keresnem kellett .Ettől függetlenül az illúzió, a mese az benne van. Benne, mint legtöbbünk álmában. Az enyémben is. Szeretem a meséket. Szeretem a varázslatokat, de csak a hihetőket, amelyek megvalósulhatnak, hogy ne hiába álmodjak és varázsoljak.

S, hogy mi az én mesém....? Titok. De azt tudom, hogy a porcukromat csak ott nyalogatom, ahol törölni szeretnék. A többit otthagyom, így jól vigyázz! - hozzám ragadhatsz. Van aki már ott van a Múltamban. van a ki a Jelenben, de az biztos, hogy a porcukromra figyelni fogok, hogy valaki(k) a jövőmbe maradjanak, ill. beköltözzenek még, ha nem is ismerem még őket.

"A múlt ottragad rajtad, mint ahogy a porcukor ottragad az ujjadon. Néhány embernek sikerül megszabadulnia tőle, de azért mégiscsak ott van, az események és dolgok, amelyek odáig löktek, ahol most vagy."

2012. augusztus 11.

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája


Még emésztem. 
A történet tetszett, de a megfogalmazás nem. 
Szerintem nincs ilyen 12 éves. Pedig sokat ismerek, a nagyon okos, intelligenstől kezdve a másik végletig. Szerintem nincs. És ez el is döntötte a könyv sorsát. Ez egyszer nem tudtam helyeselni, hogy igen, ismét itt van a beszélgetés hiánya, a nem megfelelő nevelés hiánya és a többi, ismét mondhattam volna, hogy igen itt van egy kedves néni… 
Annyira más mondatokat adtam volna a szájukba, annyira nehezen hangolódtam rá, annyira nem tudom megemészteni, hogy Renée nem beszélgetett senkivel Manuelan és a macskáján kívül, hogy a többi sem illett nekem a képbe. Persze tudom, hogy sokan élnek közöttünk négy fal között olyan emberek, akik megállnák a helyüket egy Ki nyer ma? vagy egy Legyen ön is milliomos! játékon, akik önmaguk válnak ilyenné.. 
Áh, olvastam a véleményeket, az enyém távol áll. Maradjunk annyiban, hogy emésztem a történetet. 
Természetesen a vége……….paff. 

Volt időm gondolkodni a történeten, és továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy nagyon tetszettek a karakterek, a két sors, történet vonala, az összetalálkozás, a kapcsolatok, a lány családi háttere, Renée jelleme és múltja és jelene, de nekem nem volt hiteles. Szívesebben olvastam volna teljesen más mondatokkal ábrázolva, a környezetet jobban kidomborítva, a történetet.

Vagy nem én vagyok a célcsoport. Vagy a túl sok filozófiával van problémám. 

2012. augusztus 3.

A kérdésekre válaszoljon mindenki... :D

11+11+11
@Meseanyunak és @Lobonak köszi! "Szabályok" leírásához nincsen kedvem. :)

A 11 kérdés @Meseanyu tollából:
1. A rövid hajat szereted vagy a hosszút? Kislányoknak vállig érőtől lefelé; nőknek válltól fölfelé.

2. A nagy városokat szereted vagy inkább a vidéket? Vidékies kisváros.

3. A tengerparton nyaralnál inkább vagy a hegyekben? Korfu, ahol sok a zöld és mászhatok, de ott a tenger. 

4. Moziba jársz vagy inkább tévézel? Ált. nem köt le a filmek nézése, így inkább mozi, mert onnan soha nem jövök ki (max. pihenek csukott szemmel.)

5. A medencét kedveled vagy a természetes vizeket? Mindenképp az utóbbi.

6. A humoros könyveket kedveled vagy azokat, amik megríkatnak? Ó, állandóan sírok.

7. Könyvtárba jársz vagy inkább vásárolsz? Szeretem azokat megvásárolni, amelyeket már olvastam és mégis a polcra szeretném feltenni. Egyébként inkább vásárolnék.

8. Könyvre költesz többet vagy ruhára? Könyvre költenék, ha választhatnék, de mostanában utóbbira.

9. A hagyományos konyhát kedveled vagy az újdonságokat? Hagyományos. Félek az újtól.

10. Milyen sportot választanál szívesen, ha mindenben tehetséges lennél? Passz. Első gondolatom a futás volt, aztán jött egy vitorlázás és egy sakk is...

11. A kutyákat vagy a macskákat kedveled jobban? Egyértelmű: I love kutty!


A 11 kérdés, amelyek @Lobo fejéből pattantak ki:

1. Ki a kedvenc szerelmespárod? Húhh, hirtelen nem is tudom... Legyen kettő, amelyek hirtelen eszembe jutottak: A Szerelmünk Lapjai filmben/könyvben; ill. Charles Martin párja az "Ahol a folyó véget ér" c. könyvben.

2. Van olyan téma szerinted a könyvkiadási palettán ami mostanában alul van reprezentálva? Nem igazán tudom, nem követem ezt a témát. Az ajánlásokat barangolások és az ismerősök ajánlásai során találom. Amik érdekelnek azokban nincs hiányom, de mondjuk mostanában gondjaim vannak a gyermek-ifjúsági irodalommal. Több, másabb, széleskörűbb történeteket vagy jobb marketinget szeretnék. Ezek nézelődésénél, célirányos keresésénél gondjaim vannak.

3. Mi volt a kedvenc gyerekkönyved? Voltak kedvenc lapozóim: Még a cica is mosakszik; + ami így kezdődött: Itt a reggel, szép a reggel, keljetek fel, szól a vekker....., és amiben Kati pogácsát süt. Aztán két gyermekkori kedvenc, amikre már emlékszem: A két Lotti és Martina újra táncol

4. Mikor voltál utoljára moziban és mit néztél meg? Gyermekfilm: Kalózok- A kétballábas banda

5. Mi a kedvenc tévésorozatod? Már nincsen. 

6. Mennyi időt töltesz blogok olvasásával naponta? Változó. Nyáron, szabadság, szünidő alatt többet, akkor napi/kétnapi szinten nézem. Szeptembertől júniusig ált. hétvégén.

7. Hol nyaralnál a legszívesebben? Annyi ötletem van..

8. Szoktál hangosan olvasni? Oviban a gyerekeknek. Itthon már nem igénylik-sajnos.

9. Fontos neked, hogy egy könyvnek te legyél az első tulajdonosa? Nem fontos, de szeretem, ha én adhatom kölcsön másnak.

10. Ha nem kapod vissza a kölcsön adott könyvet, szólsz érte? Akinek kölcsön adom, abban megbízom, így hosszabb időnek kell eltelnie, hogy rákérdezzek.

11. Miért blogolsz? Azért kezdtem, mert nagyon hamar elfelejtem a könyvek tartalmát- szita agyam van. S bár nem írok igazán a történetről, mégis nem felejtem el azonnal. :)
A 11 ÉN fontossági sorrend nélkül, ahogy sikerül:

Kutyák!! 
 Kacsák 
Balatonpart
 Nyugalom
Család 
 Görögdinnye
 Kikötő
 Két fontos könyv
 Napraforgó
Pitypang
R.E.M. Losing my Religion














11. kérdés
Annyian megkapták ezt a valamit... Nincs kedvem gondolkozni, hogy kik nem, mert akiket olvasok, azoknál már láttam. Vagy nem, de őket mások is annyian szeretik, hogy biztosan már izzítva vannak a kérdések. Így nem is tudom mi legyen, de azért kérdezek.... :) Aki szeretne válaszoljon kommentben. Tényleg érdekelnek. :) Sőt meg is osztom, kedves nem molyok! Érdekelnek a válaszaitok... :)

I. Tojásos nokedli salátával vagy bolognai spagetti?
II. Paradicsomszósz alapú pizza vagy tejfölös alapú?
III. Télen sapka vagy kapucni?
IV. Harry Potter vagy Gyűrűk ura?
V. Kortárs vagy régebbi?
VI. Határidőnapló vagy cetlik/telefon/internetes cuccok...?
VII. Fésűs Éva vagy Vass Virág? (:D)
VIII. Szent Johanna Gimi: igen vagy nem?
IX. Bogyó és Babóca vagy Kippkopp és Tipptop?
X. Krimi vagy thriller?
XI. Pöttyös könyv vagy csíkos?

Andrew Nicoll: Valdez


A derék polgármester után egy aljas íróról, azaz szerzőről olvastam.
Hasonló stílus, hasonló történetszövés, szórakoztatóan elgondolkodtató, de mégis merőben más történet. Azonosság talán a férfi főhős tekintetében látszódik, akinek egy nő iránti vonzalma érdekes eseményeket vonz maga után.

Luciano Hernando Valdez egy író, egy sikeres író. Olyan, akinek könyveit sokan olvassák és várják, akire nemzeti kincsként gondolnak (s mellesleg imádja a női nemet, s ezen dolgokról is felemelően fogalmaz).

Igen ám, de az íráshoz kellenek a gondolatok, amik megfelelően-érdekfeszítően megfogalmazva leírásra, kinyomtatásra és megjelentetésre kerülnek. 

Valdez egy író.  De hirtelen megáll valami az időben, és nem jönnek a mondatok, a gondolatok. Mindössze egy randa sárga macska bandukol. De az nagyon és sokszor.
Valdez egy gyilkos. Andrew Nicoll nem árul zsákbamacskát, hiszen ez a tény elég hamar kiderül az olvasó számára, sőt fokozatosan megismerjük a fiatal hölgyet, akinek majd az életére tör.

Mondják, hogy nem minden arany ami fénylik. Valdez Úr sem olyan, mint amilyennek látják.

Mi a látszat és mi a valóság?
Hány olyan emberről hallunk a hírekben vagy éppen ismerősöktől, ne adj'Isten a saját ismeretségi körből, hogy nem az az ember, akinek gondoltuk. Mennyi minden történhet, mennyi mindent elkövethet, hogy kialakuljon egy olyan véleményünk, hogy elforduljunk tőle, hogy megvessük őt.
Valdez tele van ellentéttel, változással, amit szembetűnően jelenik meg előttünk az olvasás folyamán.

Fontos momentuma életének, központi helyet foglalnak el az életében a nők. Gyönyörrajongónak, azaz ahogy ő mondja magáról, aktusrajongónak tartja magát, és retteg attól, hogy ha nem ír, akkor nem kell a szebbik nem képviselőinek. Abba belepusztulna, hiszen még a sárga macskája is a kuplerájba bandukol.
Aggódik- de nem tesz semmit.
Aztán jött ez a lány, Caterina, akinek az apja lehetne, beleszerelmesedett és megölte. Nekünk, olvasónak  azért kell elolvasni a történetét, hogy megtudjuk, miért is tette? Hogyan tette? Ki volt Caterina? Mit csinált? Miért volt olyan, amilyen? Miért volt olyan elvakult Valdez? 

Valdez figuráját nem kedveltem. Sőt, régen találkoztam ennyire tenyérbemászóan negatív szereplővel...!
Minden pillanatomban ellenszenves, unszimpatikus volt, 
Caterina személyének megformálásában nem tudok ennyire egy oldalra állni, de mindenképpen a kedvelem kategóriából indult, de szép lassan csúszott lefelé. No persze, nekem könnyű kívülről ítélkezni, ezt meg is tettem majdnem minden oldalon. Mindig volt véleményem, én mindig tudtam volna, hogy mit tegyek.

Drukkoltam a lánynak, de minek?,  hisz tudtam, hogy mi lesz vele... reméltem, hogy mégsem, reméltem, hogy  ő lesz a másik oldalon.
A könyv, számomra sok témát és kérdést érintett az emberek kapcsolatain belül, legyen szó a szerelemről, vagy éppen az anya-gyerek kapcsolatról, de még ide vehetjük a munkahelyi viszonyokat is. Jól megismerhetjük a történet helyszínét, a környezetben lejátszódó eseményeket is, a detektív megfigyeléseit, a korrupciót és egyéb megjelenő negatív jellemzőket. 

Többször elméláztam a történteken, a sárga macskán, annak bandukolásán, a mamán, Valdez fürdőszobáján, vagy éppen azon, hogy miért nem vette észre a sebhelyét? Kialakítottam a saját képemet, s a végén még mérges is lettem!

Andrew Nicoll saját maga stílusában írta meg ezt a regényét is, ami bár -számomra- a derék polgármester mögött marad, de akkor is érdemes elolvasni a szépirodalmat kedvelőknek.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...