2012. március 19.

Ben Sherwood: Merülj alá az álmokért!

Te jó ég!
Hogy ez micsoda könyv volt!

SPOILER, de csak egy ici-pici, az is csak talán..

Emlékeztetőül magamnak:
Gyönyörű borító!
Világítótorony, egy kedvesnek tűnő férfi, víz, hajó, vízparti település, egy beagle: minden klassznak tűnik, aztán hirtelen egyre s másra megszűnik a jó, s jön a rossz. 
Előrevetítve minden, sejtem a történéseket, unom, mert én nem így csinálnám. Aztán majdnem elhiszem, itt jött egy jó kis klassz valami, de aztán rájövök, hogy jól birizgált odabent valami...
Találok benne logikai bakit, de ez már nem is érdekel, mert egyébként egy könnyen olvasható, számomra magvas gondolatokat nem tartalmazó könyvecske, amiben majd összezuhantam az ágyjelenetnél :S
Akkor majdnem sípcsonton rúgtam magam, mit Oscar Schell...
De végül a Charlie is felnőtt, vagy mi... A szél is fújkált, a hullámok is fröcsköltek, a testvérszeretet is megmaradt, meg Joe, az ateista is szerette továbbra is a whisky-t, no meg Tink is jógázhatott tovább....

Szóval na, hát hmm..  én kínlódtam kicsit.
 
Miért nem tetszhet a könyv?
A. Földhöz ragadt vagyok- egyszerűen nem hiszem el.
B. Nem szeretném, ha ilyenben lenne részem, mert különben jujjj.
C. Inkább Edward és Bella szerelme. :)

Kedves nem szeret olvasni, de ma amikor elmeséltem neki röviden a telefonban (vagyis úgy, ahogy én tudom elmesélni és összefoglalni=többszörösen összetett mondatokban), akkor jókat kacarászott röhögött hangosan a fülembe.
Nekem ez a történet sok volt.., sok és egyszerre kevés. A csillogás, meg a megszűnés, meg a mezsgyék, meg, hogy mi döntünk, meg, hogy merüljek alá az álmokért..., nem hittem el egy mondatát sem.

No, mondom, hogy a hitemmel van baj-biztosan…. én ebben nem hiszek, ellenben meseként sem tudtam elfogadni.
Mondjuk amikor megláttam rajta Nicolas Sparks ajánlóját akkor lelohadt a szemem csillogása, amit más neves jó nevek élesztettek és csiszoltak fel.
Most akkor mi van???

update: azt elfelejtettem: tisztára tiffany-romana hangulatom volt. De gondolom velem van a baj.. ma a könyvtárban a sikerpolcon láttam… vajon csak a Zac Efronos film miatt?


ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚgy megsimogattam volna a Beagle-t, aki egyébként Oscar. :)

2012. március 18.

Rém hangosan és irtó közel - másodszor: most kevésbé hangos, viszont sokkal közelebbi...


Nagyon érdekes volt újra elolvasnom ezt a könyvet. Kedvencnek jelölöm, mondom,  de nem tudom, hogy most is az lenne-e, de azt tudom, hogy szeretem még mindig, csak nehezen olvasok újra könyveket, és nehezen vagyok képes megjegyezni könyveket. Ezt mindenképpen sajnálom, hiszen............. na de mindegy. Szeretném a filmet megnézni, de az apró részletek már kimentek a fejemből, csak a váz maradt bent.
Az előző olvasásom 2011. májusában volt, ahhoz képest néhány dolog megváltozott. Túl vagyok tanfolyamokon, járok suliba, ismerek több gyereket, és nem teljesen gondolkodom ugyanígy a könyvről. De nem tudom, hogyan gondolkodnék, ha most olvastam volna először?


Oscarral hasonló gyerekkel még nem találkoztam, nem is tudom, vajon létezik-e ilyen. Lehet, hogy nem is; mégis elhiszem, hiszen annyi csodabogár éldegél körülöttünk. Szerettem Oscart, és reméltem, hogy megtalálja a maga békéjét. - ezt most másképpen látom, hiszen mint mondtam, most már találkoztam.


Most már nem úgy gondolkodom Oscar és mamája kapcsolatáról és másképpen olvastam a család történetét is. Voltak hangulatok, amit másképpen érzékeltem, voltak területek, amikbe jobban belemerültem és voltak olyanok is, amelyeket átfutottam.

Ami biztos, hogy ismét elgondolkodtam, ismét másképp láttam, másképp néztem, csak úgy, mint 10 hónappal ezelőtt.

Aztán, ha szeretnénk, akkor a könyv olvasása közben vagy az elolvasás után mi is elgondolkodhatunk, hogy mi, hogyan élünk?, mire keressük a választ?, mi keresnivalónk van az életünkben?
A könyv jó, nagyon. Kit szerettem benne? Őt? vagy őt? Melyik kezemet emeljem fel? A bal tenyeremet, az IGEN-t, vagy a jobbat?

Továbbra is ajánlom az elolvasását, de most azért, hogy lássa más is, hogy mások vagyunk...... a családok, a szülők, a nagyszülők. Hogy lássuk, hogy segíteni többféleképpen lehet. Hogy lássuk, hogy figyelni kell, hogy érezni kell, hogy időt kell hagyni, hogy igen!-t vagy, hogy nem!-et kell mondanunk. Mikor mit.., hogy fontos-e, hogy megéri-e;. hogy mennyire rém hangosan mondjuk, vagy, hogy mennyire kell közel lennünk.

A közeljövőben megnézem a filmet.

2012. március 17.

Pettson töredékek.....


Ugye a magyar ember (legalábbis sokan) a Vuk óta bírja a rókákat. Én is. Bírom Pettsont is (bár ilyen Nagypapám lett volna és én lettem volna az ő Findusza), így izgatottan vártam, hogy mi fog kisülni ebből a történetből. Izgultam, féltem, a történet nem is az általam elvártak szerint alakult az elején, hiszen féltettem a tyúkjaimat, és féltettem a rókát is. Aztán már én is féltem a petárdák miatt (no de ilyet!- csak úgy ilyen gonosz dolgot tartani a sufniban! :S), de azért mosolyogtam az ál-tyúk miatt, végül hatalmasra nyúlt a szám az éjjeli róka-esemény miatt, aztán már kacagtam a bolond Gustavsson miatt! Így végül mindenképpen kap + fél *-ot, és őszintén remélem, hogy a rókácska visszatérő vendég lett P+F konyhájában, ha már olyan csúnyácskának és betegecskének tűnt. 
Kérdés: hidegen vagy melegen jobb a csokipuding? :)) :D


Csalódtam Finduszban. 
Még mindig keresem Carusot (hisz nekem is hiányzik, mint egy csirkének… :D). De az is biztos, hogy én is utálom a hajnal csendességébe beszűrődő kukorékolást..
De akkor is csalódtam Finduszban... vagy Nordqvist-ban. Valaki vállalja már fel, hogy rosszul esett ez a dolog. :))

2012. március 15.

Boldizsár Ildikó: Királyfi születik

Mindenkinek lehetnek olyan élményei, amikor összekapcsolódtak az olvasmányai. Hogy egyiket befejezi, majd a következőt képes összekapcsolni az előtte lévővel tartalmában, folytatásában vagy akárhogy.
Én is sokszor kerülök ebbe, az Utam vezérelve van. :) (összefüggés: honnan jöttünk, mielőtt megszülettünk?- A szivárványgyermek című könyvhöz kapcsolódva)

Bár Királyfi nem vagyok, mégis nap, mint nap várom, hogy Gondolkodó és Emlékező egyszerre üljenek a vállaimra, vagy ne csak üljenek, hanem segítsenek nekem.
Boldizsár Ildikó Királyfi-s könyvének szövegében híre-hamva sincs  a királylányos kecsességnek, a szépségnek: a királyfikat férfias, ill. a fiúkhoz kapcsolódó tulajdonságokkal vértezi fel.
Mint az én Királylányom esetében, itt sem tudok elvonatkoztatni a saját gyermekemtől:
a Hajnalmadár bátorságát részben megkapta a mi fiúnk is, s a Vadludaktól az összetartozás titkát kapta; remélem, hogy ezt is jól tudja majd felhasználni az életében, s nem szúr hátba senkit. Mondjuk nem az a típus, nem is tudom elképzelni.....
A Vándorsólyom a helyes útirány, a helyes cél megtalálásában segít, remélem a legjobbakat a jövőre tekintve. A Sarlósfecskék szárnyalásának képességét, a szabadság örömét még kutatjuk, a csírák kezdenek kibontakozni, a Fekete Harkály kitartását és türelmét erősen rejtve találtam meg-itt van még egy nagy feladatunk. Peti nem is ásott még olyan mélyre magában. Tény, hogy van benne elhivatottság, el is kezdi a feladatokat, de valahogy híján van a tökéletes vagy megfelelő szintű jó befejezésnek.
A Vörösbegy adta át neki a legfontosabb dolgot: a nagylelkűséget, az adakozást, s remélem, hogy megkapta a Hattyúktól a hűség nagymértékű ajándékát is.

A madarak szállnak, nekem fontosak az égi szárnyasok. Remélem, hogy a két fekete holló végig kíséri majd életén, hogy segítsenek neki a gondolkozásban, a tanulásban, s majd egyszer az emlékezésben is.

Remélem észreveszi a két láthatatlan madarat amint a vállaira száll.

Edith Schreber-Wicke: A szivárványgyermek



Értékelni ezt a könyvet? Vajon hogy lehet? Mindannyian mások vagyunk - gondolom én is, amikor a Halász Judit (vagy éppen Bródy János) által énekelt dal eszembe jut.
Szőkék, barnák, alacsonyak, magasak, vagy éppen egészségesek, betegek, vagy akár egészségesen MÁS-ok.

"Mielőtt megszületnénk, egy kis időt mindannyian Szivárványországban töltünk. Itt készülünk fel a nagy és izgalmas utazásra - az életre. Feladatokat és célokat keresünk magunknak: könnyebbeket vagy nehezebbeket, attól függően, hogy milyen bátrak vagyunk. De bizonyosan olyat választunk, amellyel jobbá tudunk tenni valamit a világban. Mert mindenki a legjobb és legnemesebb szándékkal indul az életbe; még akkor is, ha útközben sajnos néhányan megfeledkeznek erről a nemes elhatározásról."

"Azt szeretném, hogy mindenki, akivel csak találkozom, elgondolkozzon azon, hogy mi az igazán fontos az életben. "

Sokszor elgondolkodtam én is a célokon, a miért?-eken, hogy mi legyen?, hogyan döntsünk?, és , hogy mi számít? Próbáltak rábeszélni, hogy a pénz, az anyagiak nem minden!, hogy miért ne vágjunk bele, de soha nem tudtunk közösen dönteni. Sokszor felmerült bennem a félelem, hogy jó így, van itt elég segíteni-való. Rébuszokban beszélek, de éppen elég, hogy én értem... vagy, hogy a közeli emberek értik. Mindig alakul valahogy....
Örüljünk annak, ami-aki van!!!







Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt



A minap hallottam: A felmérések szerint a szülők naponta 7 percet beszélgetnek a gyermekükkel. 

Ebből csak azt szeretném kihozni, hogy még ez a bájos Pettson is társaságra vágyik. No persze mondhatja a XXI. századi magyar 

vagy akárki, hogy mennyire klassz a fejlődés, hisz minden beszélgetésünket a világhálón intézhetjük, de hol vannak az emberi-állati kapcsolatok?
Nem merülök bele ebbe, csak azt szeretném mondani, hogy Pettson, amikor megkapta Finduszt, akkor gyökeresen megváltozott az élete.
Pettsonnak végre akadt egy beszélgetőtársa, aki nem szaladt el, és nem kezdett kotkodácsolni csak úgy hirtelen, Soha nem beszélt még annyit, mint most. Mesélt a gyerekkoráról, az ismerős tehenekről, hogy hogyan nő a krumpli, egyszóval mindenről, ami épp az eszébe jutott.

Ilyen egyszerű! A gyerekek megszületésével mindenkinek gyökeresen megváltozik az élete, még annak is, aki nem így fogja fel, és a felelősségeket át szeretné hárítani másra. Mégis hány csillagot adhatnék egy olyan könyvnek, amiben a hebehurgya tyúkok is jókedvűek, amiben Pettsonnak társa lesz, amiben a nagy igazságok is benne vannak? Hát persze hogy!
Csak ennyit kell tennünk: beszélgetni, beszélgetni… ha nem a krumplikról, akkor a fa rügyezéséről, vagy a tulipánhagymákról így tavasz táján..és minden rendben lesz! 

A könyvről szólva néhány szót: itt indul el e bájos öregúr és e nadrágos macska közös élete, közös egymásra találása, merthogy Pettson nem tűnik jókedvűnek Andersson asszony szemében. Mivel feleséget nem akar e kedves Pettson, így marad a Négylábú, aki a szeretet falai között növöget, hallgatja a gazdája történeteit, majd a nyávogás hirtelen mondattá áll össze: " Ilyen nadrágot szeretnék!". Ez után belekezdett állandó fecsegésébe......................., míg egyszer csak eltűnt.........


I love Pettson!

Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox

(Akár spoileres szavakat tartalmazhat. Bár figyeltem rá, de akinek jó a kombinatorikája...)

Mostanában számszerű értékelés nélkül hagyok könyveket, csupán azért mert magam sem tudok elvonatkoztatni, hogy az írás stílusa és a vonalvezetés mennyire tetszik és a történet tartalma mennyire tetszik. Mert ez nagyon távol állhat egymástól. 
Ebben az esetben nem zavart a fogalmazás, egész egyszerűben rosszul voltam a történettől. Mivel nem igazán olvasok fülszöveget, megállok a felénél, így elkerülte a figyelmemet, hogy ebben sci-fi is van, amit eleve kizárok sok esetben. 

Most hirtelen majdnem a közepe tájékán igencsak azon kezdtem el gondolkozni, hogy mennyire játsszunk a sors ellen? Mennyire változhat meg egy ember élete, ha a szülei úgy döntenek, ahogy.. Te vagy én hogy döntenék, ha ebbe a helyzetbe kerülnénk? Nem tudom. Én hiszem és hiszek, de biztosan elgondolkodnék, vitáznák, vagy nem, de egy életre szóló döntést kellene hozni.- és remélhetőleg nem egy nyilvános wc-ben.

De én biztos továbbgondolnám, hogy mi a jó neki. Hogy milyen lesz a családja, milyen lesz az unokám, milyen lesz a fiatalkora, milyen lesz....................? Kedveltem Jennát, drukkoltam neki, aztán távolodott a gondolataimtól.

Érzem, hogy Lily jó. Elképzelem olyan karakánnak, mint Rory G. nagyamamáját, de mégis jónak. Hogy szereti, de valamiért mégis ellene van. Vagy a helyzet ellen.

"Szerintem léteznek rosszabb dolgok is a halálnál."

A petefészek megmentésénél már összeszűkült a szemem.
A végén már csak annyi tudtam mondani, hogy:
Ó Lily, miért nem voltál erősebb?

Jenna Fox életébe szerettem volna bepillantani, amibe sikerült is, de egy olyan kérdéssel találtam magam szemben ("valamikor a messzi valamikor"), ami nem tűnik összeegyeztethetőnek az én gondolataimmal. Bármennyire is nem akartam, de:
felháborodtam- egy kicsit.

2012. március 11.

Ljudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekről

Kivételesen nem tudok itt sem többet írni, mint a molyon. Édes, aranyos kis rövidke mesékre vágytam, aztán uppsz, belekeveredtem valami sötét szekrénybe, beleütköztem mindenféle kicsike állatba, meg néhány lóba. Aztán elvarázsolódtam, de lehet, hogy csak beütöttem a fejemet, mert rájöttem, hogy itt nem találok aranyos, rövidke meséket, hanem megtaláltam a nygö rörök igazságokat a szeretetről, a segítségnyújtásról, az önzetlenségről, az út-keresésről, a nevelési kérdésekről...

Először azt gondoltam, hogy Ulickaja Szutyejev vidám meséin nőtt fel, tudjátok, ahol Mihail Ivanovics a Medve. Végülis lehetséges. Az agyam kapacitása nem volt elegendő, hogy a megszokottól (mint Cirmos, Cin-cin, Ráró, Bogár vagy éppen Csótány és a többi…) eltérő neveket megtanuljam (mint pl. Mihéjev macska, Vászja, a kedvencem Pettson Májusi Rózsája után a Marija Szemjonovna százlábú és itt is a többi…), de erősen próbálkoztam… mondjuk levontam az egyik csillag egyik ágát ezért. Aztán azért is muszáj volt vonnom, mert a Magányos Egér nagyon magányos volt és én nagyon sajnáltam. Persze aztán jó lett neki, mondjuk veszteségekkel, de őt igazán szerettem a Minden egér szereti a sajtot mese óta. (Javaslom, hogy vegyük be a képeslap-küldős karácsonyozásba.). Azért is levontam, mert egy jófej kedves kutya sem volt benne, ellenben két macsek is, akik nem voltak tökéletesek, így sajna… sőt ez az Ignáciusz kiborított. Pedig a Magányos Egér segítséget kért tőle.
Mennyit kellene még levonni… sok apróságért, de félelmetesen neveletlenek voltak azok a bébi százlábúk, s bár olvastam, hogy sokaknál a 3. mese vitte a prímet, engem kiütött a Nevelési tanácsadó pszichológiai könyv olvasása miatt. No persze a benne lévő többi, az önzetlenség, a szeretet, a segítségnyújtások, a barátságok nagyon jól lettek ábrázolva, de a macska leforrázása még nekem is fájt.
A középső mese lovait a szívembe zártam maradéktalanul, s a szöveg nem nyújtott annyit, mint az előbb említett, mégis ezt jobban elfogadtam. Hogy ki Kalácsov és Kedves miért sír mindig, hogy Zellő miért nem Szellő, vagy éppen melyik fagyit szereti a legjobban a cirkuszigazgató… ebben semmi elvetemültet és fájót nem találtam.
Összességében: összetartó-segítő, önzetlen barátságok, ahol a biológiai tápláléklánc törvényszerűségei egyáltalán nem jelennek meg.
Drága Abelárd, Achát, Aritmia, Athéné, Ábrahám és így tovább, egészen a Zsurnalisztikáig! Becsüljétek meg a neveteket! ……………………….. Ez aztán a nagyszerű gondolat!
 
..és hol voltak az emberek?........ ja!.hogy Fegya?........ja, őt nem annak tekintettem.....uppsz....:))

2012. március 10.

Sven Nordqvist: Pettson sátorozik



Amikor a szemem elé kerül egy Pettson-Findusz könyv: lecsapok rá a könyvtárban.

Amikor meghallják a füleim a mese zenéjét: örömmel tölti el lelkemet.
Ez most került a kezembe, és szép, mosolygós perceket okozott!

Imádom a tyúkokat! Kár, hogy nem kacsák vannak a könyvben, mert akkor megkapta volna az 5 csillagot. Ha egy édes kutya is lenne benne, akkor kedvenccé avattam volna. Így viszont csak annyit tudok mondani, hogy lennék macska Pettsonnál. Vagy lennék az unokája. Vagy a mosolygós felesége. Vagy……… akár a tyúk is, az a Májusi Rózsa. Mennyire szép neve van!
Jah, és mi lett a sátorozással? …. azért elindultak… és el is jutottak valameddig. :)
Olvass Pettson és Finduszt, nem érhet semmi grimbusz!

Sándor Anikó: El Camino - Az út, ami hazavisz


Szeretek fotókat nézegetni. Másokét is, csak ne legyen kötelező, azaz ne hívjanak meg egy hosszú út utáni fénykép-nézegetős és mesélős estre, mert azt nem kedvelem. Nem voltam ott, nem éltem át, nem tudom megjegyezni a hozzá kapcsolódó történeteket. 

Valahogy így vagyok ezzel a könyvvel is. Nem mondom, hogy nem hiszem el, mert semmi jogom kételkedni, de mégis messze állt tőlem. Pedig szívesen végigjárnám, de egy idegen ember problémáit meghallgatni fárasztó dolog volt.
Szívesen végigjárnám, mert érdekel, hogy képes lennék rá. Azt is tudom, hogy igen, sikerülhet, ha nagyon akarnám, ha nagyon oda vágynék, ha nagyon egyedül lennék, ha...
Azt is sejtem, hogy kivel mennék, nem sok ember jöhet szóba, sőt annyit elárulok, hogy egy-két olyan ember is belekerült, akivel még nem is a legnagyobb barátság köt össze, de mellettük jól érzeném magam. Azt is gondolom, hogy max. 3 embert vennék magam mellé. Nem tudom, hogy miért indulnék útnak, hiszen sok oka lehet, így azt sem tudom megmondani, hogy mennyire komolyan gondolnám.
Azt is tudom, hogy nem ülnék taxiba két település között, nem keresném a csodákat, mert azok nagyon-nagyon idegesítettek. Komolyan. Félek bevallani, és magam számára is meglepő volt az a felismerés, amikor az írónőt összehasonlítottam egy kortárs magyar ponyvaregény hősnőjével, aki szintén jelek után rohangált a kontinenseken. Úgy voltam vele, hogy itt ez a nő, akinek elege van a jólétből, meg a luxusirodájából, az élete nem sikerült úgy, mint gondolta, nem volt annyira klassz gyermekkora, így nekivágott Argentínának majd Spanyolországnak. Találkozott Michael-lel, akiben önmagát ismerte meg... ?, ez komolyan fájt. Nem is a reinkarnálódás ténye zavart (az hisz benne aki akar), hanem ahogy leírta. Aztán ott volt Kaito-esete, aki után vágyódott, aki miatt csodálkozott, akit kutatott-keresett, majd megtalált, majd elhagyott. Néha nehezen viseltem a szenvedését, a kínlódásait. Azt hiszem befejezem...., mert idegesebb leszek tőle.

Szóval e könyv után nem is tudom. Én szívesen elmennék és körbejárnám akár a Balatont, szerintem ugyanolyan klasszul tudnék gondolkodni, és mivel ez az ÚT a csodák híján lehet, nem remegnék, hogy valamikori önmagammal, aki lehet, hogy egy őskori barlanglakó, találkozhatok. Igaz nincs 790 km, de majd beleveszem a Balaton-felvidéket is. 

Viccet félretéve: nincs jogom kételkedni Sándor Anikó írásának igazságában, még ha hihetetlen is. De nem fogott meg, nem érdekelt, inkább elrettentett. Lehetséges, hogy velem is történnének csodák, de én nem tudnám megírni. Azok csak az enyémek.. és olyan vagyok, hogy ha nem tetszik egy számomra kedves ismerősnek, máris képes vagyok megbántódni. Szóval félve tenném közzé.
Nem kerültem közelebb Camino-hoz csak annyiban, hogy jobban érdekel a téma, el fogom olvasni -valamikor- még két magyar személy róla írt könyvét. Spanyolország mindig is vonzott, a spanyol nyelv is és még soha nem voltam az országban. 
Talán a kíváncsiság hajt? Nem tudom.
Talán csak félek megtudni az én félelmeimre kapott válaszokat? Nem tudom.
Talán csak boldog vagyok itt a mi nélkülözéseinkben, a kevés fizetésünkkel, a kisebb-nagyobb problémáinkkal. Ezt sem tudom.

Úgy megyünk el életünk eseményei mellett, hogy észre sem vesszük?" (133. oldal)

Az én válaszom igen, így már bölcsebbnek is tartom magam. Már csak meg kell oldanom, hogy ezen lassanként változtassak, amennyiben muszáj és szeretném.

Nem tudom, hogy mennyire értékeljem... talán 3, de inkább alatta, mert nem sokat nyújtott. Igazán sajnálom, mert úgy terveztem, hogy a könyv után hitelt veszek fel és indulok... :)

2012. március 8.

Gary Chapman: A szeretet mindent legyőz

A szeretet mindent legyőz...........


A szeretet mindent legyőz? Hát, ha körülnézünk minden irányba, több olyan helyzetre is ráláthatunk, aminek hatására nem mondanánk ezt ki ennyire biztosan. De tudhatjuk, hogy ők tesznek valamit nem megfelelően.


Akkor, hogyan is van ez? A szeretet minden legyőz(het)? Igen, én is ezt hiszem, de mindig kell hozzá a megfelelő kommunikáció, a megfelelő helyzet, a megfelelő partner, tehát a megfelelő visszacsatolás is -még nekem is, azaz nekem sem megy tökéletesen, mert nem vagyok az. Vannak rossz napjaim, viselkedhetek hárpiaként, mérgesen, de mivel mindig tanulom magamat, így próbálok ellene tenni. De hiszem, hogy a szeretet csodákra képes.

A kötet számtalan olyan történetet tartalmaz, amelyekben segített. Amelyekben az adott történet leírója vagy éppen a másik ember képes volt a szeretet segítségével megváltozni vagy megváltoztatni sorsokat, életeket, életminőségeket...Olvastam több történetet a családokról, a benne lévő szülő-gyermek vagy éppen házaspárok közötti feszültségekről; vagy akár családon kívüli, az adott személlyel kapcsolatos írásba merültem bele.
Előttem voltak életek, a rossz döntések, betegségek, családi problémák, szenvedély- és egyéb betegségek.
Olvastam a változásokról,  a lemondásokról, amit jó, segítő szándékkal tettek.

Vannak közöttünk olyan személyek, akik nyitott szemmel járnak, akikben megtalálható a másik ember, a felebarát felé is nyújtott feltétlen szeretet. (Sok szülő még a saját gyermeke felé sem mutatja ki ezt a feltétel nélküliséget.)
Vannak olyanok, akik képesek lehetnének rá, akik látják, de mégsem képesek megtenni...
.. és vannak olyanok, akiknek szüksége van erre a szeretetre. Akár a közelben. Akár a családban, akár éppen melletted. Lehet, hogy nem is gondolod.

A kötetben található történetek közül néhánynál megálltam, elgondolkoztam: így is lehet?, vagy éppen: "De jó, hogy sikerült nekik!"

Szeretni jó dolog, de nem mindig megfelelően tesszük: mert önmagunkat helyezzük előtérbe, hogy nekünk mi a jó, a jobb. Ha nem találjuk a helyes utat, akkor se keseredjünk, ha próbálkozunk egy másik úttal, már dicséretes. Ha nem adjuk fel, megtalálhatjuk mindenkiben a jót, mert mindenkiben ott lakozik.

A könyv igaz történeteiben győzött a szeretet, még akkor is, amikor tragédiák történtek. Átment minden akadályon, még a magaslatokat is átugrotta.

Hogy mindenkinek sikerülhet minden helyzetben, abban nem vagyok biztos, de amiben igen: "Két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon!"
Bízzunk magunkban, bízzunk az isteni szeretetben.

"szeretetben létezni
áldáskabátba öltözni
társakkal osztozni
kenyéren, boron, jelenléten
és
bizakodón megadni magad
a nagyobb Valóság ölelésének"

(Varga Gyöngyi: Remény s ég -172o.)


Köszönöm a könyvet a Harmat Kiadónak!

(és akkor most megyek a saját feltétel nélküliségem keresésére 1-2 kedves emberrel kapcsolatban.)

2012. március 5.

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 6. - Ketten

Hát majdnem elfelejtettem!

De mindegy, a szita agyam úgyis emlékezne e romantikus remekműre :P

Nem szaporítom a szavaimat, legyen elég annyi, hogy annyi nyál csöpög belőle, mint a vámpíros Eward-Bella sztoriból, de ha azt vesszük, hogy nekem még az is tetszett (wííííííííííííííííííííííí!!!!!!!!!!, de ciki), sőt még a hétvégén megtekintett Dawson és a haverok az isteni napomon is csöpögős volt (pedig nem is láttam vagy 10 éve), no de mindegy. Spoilert nem írhatok, bemásolom a molyos értékelést, de bevallom, hogy Kinga megint idegesített kicsit........ Davet bírtam, Ricsi maradt a kedvencek között, Andrisék most bosszantottak, Karcsi élete már nekem is ciki volt, pedig én elég toleráns és elfogadó vagyok :)................. és a többi...(ek).

De amúgy újraéltem ismét a hülye szerelmes fiatalságomat! ..és ha tudnátok, hogy a 10 éves lányom miket fel nem fedezett már a 3. részben... sokkal tisztábban lejött neki a lényeg.. remélem "tanul" a könyvekből.. :)

Összegzés:

Reni fejlődőképes, amit már el is vártam tőle!
Egyébként amolyan: lassan helyére kerül minden-érzésem volt, konfliktusok nélküli hömpölygés, ami nekem itt és ebben a szerelemben teljesen helyénvaló volt, de mégis hiányzott valami: katarzis…, eget-rengető problémák, ami nekem tényleg nem igazán kellett, mert elmerültem ebben a nagy boldogságban, de már annyira szép, hogy nekem sem elég, nekem sem teljes.
Remélem a folytatás is jó lesz, mert most csak a romantikus lelkem miatt kap ennyi csillagot. Egyébként lehúznám.
Mindenesetre hatalmasakat kacarásztam, már majdnem eljutottam a röhögésig is, ezt a szót egyébként nem szeretem, de a regényben Cortez mindig röhög, így ez is bántotta a szememet.
Na, nem leszek szőrös szívű, mert szívesen olvastam, nem akartam letenni, szóval…… : lájk.



2012. március 1.

Joanne Harris: Kékszeműfiú

Idegesítő, hogy nem tudok semmi érdemlegeset írni erről a könyvről -természetesen spoiler nélkül :)
Megszállottan keressem a lényeget? A megfoghatót? Az érdekeset? Vagy...?

Harris olyat írt, mint az Urak és játékosok, azaz nincs benne főzés, nincs benne bor, sem háború, hacsak a családi háborús övezetet nem tekintem annak.
Van a három fiú, Nigel, Brandon és Benjamin, és a könyv közepéig azt sem tudom, hogy ki kicsoda? Van nekik anyukájuk, akiket bezáratnék, mert gyermekvédelmi eset lehet az ügyből... Óh Gloria, vajon lesz glória a fejeden?
Vannak benne lánynevek is, no és ezeknek is vannak szüleik, és az egész szereplőgárda mellé kapcsolódik egy kis, vagy csipetnyi virtualitás, amiben senki nem az aminek látszik, ahol mindenki más lehet, ahol lehet hazudni, áltatni, becsapni, ahol igazán kiderülhet(ne), hogy ki a vaníliafagylalt vagy kik a mások?

Keveredem-kavarodom, amiből csak az sülhet ki, hogy érdekel, de kezdek meghülyülni (a szó szoros értelmében), de nem adom fel, bízok magamban, bízom, hogy a helyére kerülnek majd a kockák. 
Gondoljunk egy Rubik-kockára, amit soha nem tudtam kirakni (összetekerni), inkább szétszedtem darabjaira, és még úgy sem tudtam.... Szóval....... ilyen vagyok. (A többsíkú filmekkel is bajom van. Pl. sosem fogom tudni, hogy a Deja Vu című filmben éppen hány és melyik Denzel Washington szerepel ...) Próbáltam a kocka színeit és mintázatát (ami nincsen is) összeilleszteni, hogy kijöjjön egy klassz kép, már éppen betuszakoltam volna az utolsókat, amikor Harris asszony arcon csapott vagy hideg vízzel leöntött, hogy magamhoz tértem és csak bámultam magam elé.

Annyira összevisszaságokat írok, hátha kedvet kap más is, hogy megértse. :)
De hiába tetszett, mégis hiányzott nekem valami apróság, ami megváltoztathatott volna mindent.
 Izgalmas volt, csavaros volt, meghökkentem olykor, de mégis van bennem egy hiány, mert 
– nem volt elég izgalmas, olykor csak folyt, hömpölygött.. 
– nem egy százas csavar volt benne, hanem jóval kisebb (ráadásul anya nélkül). 
– nem hökkentem meg eléggé, inkább csak enyhe bólintással tudomásul vettem a végét. (Ellenben meghökkentem a közbenső személyek-személyiségek alakulásán, változásán.) 
Mégis azt mondom, hogy jó volt, hogy elolvastam, mert nem unatkoztam, sőt azt is megtudtam, hogy "a világ némely országában a kék szemet balszerencsének, a titkolt démon jelének tekintik" , szóval reszkessek vagy reszkessetek, meg azt is kibogoztam, hogy én minek a megszállottja vagyok, merthogy "valamennyien megszállottak vagyunk" .

Azt mindenképpen megjegyzem, mert mostanában kétszer is elém került a tűzzel való játék, hogy "aki a tűzzel játszik, megégeti magát."

(Amit mindenképpen nyertem vele: Imádom hallgatni a Voltaire-muzsikát!!!)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...