2012. november 12.

Mariam Petroszjan: abban a házban

Most azt mondom, hogy Hűha!, értem ezt a könyv 800 oldalas terjedelmére, ami igencsak meghaladta az én kedvenc 350-400 oldalas befogadóképességemet.

Most azt mondom, hogy Hűha!, a könyv tartalmára vonatkozóan.

Most azt mondom Hűha!, ha arra gondolok, hogy még egyszer el kellene olvasnom a későbbiekben, mert, ha mondhatom vagy érezhetem ezt, akkor mondom: egy nagyon rossz periódusomban kapott el a regény, amikor nem vagyok annyira érzékeny befogadó, amennyire szoktam lenni, ha a fiatalokról  vagy éppen sérültekről van szó.

.. és el is érkeztem a könyvhöz, amely "abban a házban" játszódik.

"A Ház a város szélén áll. (...)Ahogy nevezik: a Szürke. (...) A Ház magányos - a többi elhúzódik tőle-, és nem hasonlít foghoz, mert nem nő a magasba. (...) A Szürke Házat nem szeretik. Ezt senki nem mondja ki fennhangon..."

"A tanulók egyszerűen úgy nevezik: a Ház, és ebben a tömör szóban egyesítik mindazt, amit az iskolánk jelképez számukra: a családot, az otthont, a kölcsönös megértést és a gondoskodást."

Ebbe a Házba érkezik egy kisfiú is, hogy csatlakozzon a házbéli életbe, a többi gyermek társaságába, ahol a beilleszkedés sem egyszerű. Abba az életbe és épületbe érkezik, ahol olyan gyermekek élnek, akiket MÁS-nak nevezünk mostanában. Akik másmilyenek, mint az átlag. A Házban élnek valamilyen fogyatékossággal, mint vak, kerekesszékes vagy éppen csonka-kezű, kar-nélküli és még sorolhatnám a gyermekek típusait. Olyanok, akiket a szülők nem otthon nevelnek a családi légkörben, akiket elutasítottak. A Ház, amely a fehérből koszossá vált szürkeségével kirítt a semleges területéről, amelyben más, de mégis ugyanolyan hús-vér személyek, gyerekek élnek a maguk félelmeikkel, élményeikkel, vágyaikkal, küzdelmeikkel.

A Ház, amely magába zárta a problémákat, az örömöket, a gondokat, bajokat, a barátságokat, amely nehézzé tette az élet néhány területét, de világosan felismerhető lett és láthatóvá vált, hogy bárhol is élünk, bármilyenek is vagyunk, mindig lesznek álmaink, vágyaink, lehetünk szerelmesek, boldogok, de elegünk is lehet a világból, és akkor akár egy tölgyfára is felkötözhetünk lakni.

A Szürke, amely egy külön világ, egy külön Univerzum, amelyben a fogyatékosságok, a különbségek elenyészőek, ahol ezek nem számítanak oly nagyon, mint a kívül. Mindenki Valaki. Mindenki számít. Mindenki megtalálja a helyét. Mindenkinek lesz egy beceneve. Mindenkit befogad valaki előbb-utóbb. Mindenki tartozik valamelyik csoporthoz, szobához, sőt ki is tudnak közösíteni valakit. Fácánok, Patkányok, Madarak...  Van legzajosabb társaság, vannak veszélyesebbek. A Patkányoknak nem adnak kést, sőt a villájuk is az asztalhoz van fogatva, A Madarak hímezni szeretnek, ők a legjobban neveltek a Fácánok után. A Fácánok, akiket egy egyenruhás csoport is megirigyelhetne. Innen kerül ki a Bagós, aki egy deviáns Fácán. Akinek egy piros tornacipője van, ami különbözik a többiek cipőjétől, akit áthelyeznek emiatt egy másik csoportba. Megszokni vagy megszökni? Befogadni vagy kikészíteni? Elismerni, felismerni, elfogadni, kitaszítani? Nem a fogyatékosság a lényeg, ezek mellékesek, hanem a csoportok, a falkák, a vezérek működése, működtetése. Ki hová tartozik, ki kit fogad és nem fogad el. Kitől nehéz az elválás, kinek nehéz a búcsú, a halál...

A négyes szoba megismerése nem volt kis feladat a számomra. Sokszor kapkodtam a fejem és cikáztak a gondolataim, hogy kiről is van éppen szó, ki mesél, hogy kivel történt meg éppen az az eset, ki halt meg, milyen hatalmi harcok folynak éppen, és mindvégig az a kifejezés lebegett a szemem előtt, nem-e a "magányosok gyülekezetéről" olvasok? Hiába láttam cserebere napot, hiába ismertem meg a "Mesék éjszakáját", láttam a rajzokat és olvastam a naplóbejegyzéseket, ittam vagy éppen ettem az asztaluknál, valahogyan mindig visszatértem ahhoz, hogy nagyon sajnáltam ott mindenkit, pedig éppen ez lehet a baj, hogy ne szánalommal tekintsek rájuk, hogy inkább legyek egyenrangú velük. Hiszen a Ház az elzárt, benti világot testesíti meg, ugyanúgy, mint jelenti az egyes gyerekek közötti különbségeket, elzárást, elkülönítést is.

"Hát, tessék, ez a Ház. A maga teljes szépségében. Az ember ül, bámulja a falat vagy a mennyezetet. Közben hallgatja a zenét, vagy nem hallgatja. Meghal az unalomtól, és szakadatlanul cigarettázik, hogy valamivel elfoglalja magát..."
.... és egyszer mindennek vége lesz. Mindig a legutolsó év a legnehezebb, a legrettenetesebb... és a kibocsátás napja is elérkezik egyszer.



Éreztem, hogy nem a legjobb pillanatban olvastam, mert nem tudtam tökéletesen beilleszkedni a Házba,  -főleg- kívülállóként tekintettem rájuk. Olvastam a meséiket, hallgattam a történeteiket, drukkoltam, vagy éppen szörnyülködtem, gondolataimmal próbáltam segíteni a döntéseikben, de eggyé nem váltam velük. Pedig szerettem volna jobban, erősebben.
Ettől függetlenül- a könyv tetszett, érdekes, elgondolkodtató, mély.

4.

Magvető Kiadó
2012

3 megjegyzés:

  1. Hú, én ezt nagyon szeretném, főként, hogy még orosz is! :D

    VálaszTörlés
  2. @Erika:
    Szerintem nem elvont, inkább emberi történet, ami egy otthonban játszódik hús-vér gyerekekkel, fiatalokkal. Olvasmányos, de idő kell hozzá, ami nekem nem volt sok.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...