2012. november 18.

Charlotte Rogan: Mentőcsónak

A Titanic című film óta már mindenki el tudja képzelni -még, ha nem is valósághűen- milyen is az, amikor egy nagy hajó elsüllyed és a megmenekülő utasok mentőcsónakokba kényszerülnek.
A film óta azon is sajnálkozunk, hogy ha a szemünk előtt zajló szerelem kettétörik a tragédia kapcsán.

Az Alexandra cárnő egy hajó, amely kb. 2 évvel a Titanic elsüllyedése után gyulladt ki, s lett a tenger martaléka. Megszokott módon itt is gondok adódtak a csónakokkal, egy részük elégett, a többi pedig spórolás miatt lett kisebb, mint kellett volna a tervezett 40 fő számára.

A Mentőcsónak című könyvben nem a hajó tragédiáját éljük át, hanem az egyik csónakban megmenekült 39 ember, nők és férfiak, életének elkövetkező 2-3 hetét. Két héten keresztül csónakázunk, evezünk, szomjazunk, éhezünk velük. Szükségleteinket próbáljuk éjszaka elintézni  próbálunk reménykedni, Istenhez imádkozni, próbáljuk túlélni a mentőcsónaki létet, és próbáljuk nem feladni a reményt, hogy megmenekülünk, mert hamarosan érkezik a megmentésükre érkező hajó.

A csónak hányattatásai Mrs.Grace Winter tollából és visszaemlékezéseiből ismerhető meg, aki két csónakbeli társnőjével együtt a vád padján ülnek. Az ok, amiért odakerültek: a csónakban utazó, "parancsnoki" feladatokat ellátó, egykori Alexandra cárnő-alkalmazottját, Mr. Hardie-t megölték. Előre kitervelve.

Grace írásából megismerjük a Hardie megöléséig eltelt időszakot, pontosan 14 napot, megtapasztaljuk az utazók szenvedését, megismerjük Grace gondolatait, kombinálásait, megvilágosodásait. Megismerjük  hogy melyik oldalon áll, ki mellett foglal helyet mind fizikailag, mind lelkileg.

Mrs. Grace Winter, aki friss asszonyként szállt fel a hajóra, és lett özvegy. Mrs. Winter, aki nem esett kétségbe, hanem higgadt fejjel szemlélte a lehetőségeket, aki a bíróságon is kitűnt hármuk közül.

Nem tudom, hogy mit gondoljak erről a könyvről. Valószínűleg, egy fantasztikus operatőri munkával és szuperságos rendezéssel ott sírnék a képernyő előtt, siratnám az egyetlen megható jelenetet, a kisfiút, sírnék a szenvedésen, sírnék, hogy nem tudja az az ügyész elképzelni, hogy mennyire nem volt egyszerű Hardie gondolatait, tetteit elviselni. Mégis.... a könyv kevés volt. Semmi különös. Semmi eget rengető. Persze ott volt a szenvedés, és én nem is élnék túl egy ilyet, vagy de, ha jól felszívnám magam..., de akkor sem éreztem át a nagy szenvedést, az 1-2 falat ételt, vagy a kevéske vizet. Még a fájdalmakat, a szenvedést, a retegést sem éltem át nagyon.
Ráadásul még Grace-t, ezt az erős fiatalasszonyt sem kedveltem meg igazán. Olyan számító volt számomra.
Sajnálom. Annyira akartam szeretni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...