2012. október 30.

Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe

"... az őrangyalok időnként félrefordulnak, vagy elvonják őket más ügyek."

Olyan volt olvasnom ezt a könyvet, mintha álmodtam volna. Repültek a percek, fogytak a lapok, és úgy éreztem, hogy azokban a percekben nincs szükségem a saját angyalomra, hiszen semmi nem történhet ott, akkor, abban a pillanatban.

Nem olvastam az írónő összes kötetét, néhány kimaradt, azonban azt el tudom mondani, hogy olvastam nagyregényeket és olvastam elbeszéléskötetet is. Most, mielőtt kezembe vettem az új Ljudmila Ulickaja kötetet, elgondolkodtam, hogy milyen újdonsággal fogok találkozni ebben a kötetben? Mi fog visszaköszönni, mit érzek most újnak?

És elkezdtem, azonnal hazafelé,
...könyvvel a kezemben - az utcán.
Könyvvel az ölemben- a metrón.
Könyvvel a tányér előtt- amikor egyedül reggeliztem itthon.
Könyvvel a pad alatt- amikor szabad perceim voltak a suliban.
Könyvvel a párnák között- amikor ébredtem, amikor feküdtem.

Ulickaja nyújtott újat: bebizonyosodott számomra, hogy könnyebben befogadom, megértem az elbeszéléseit, mint a regényeit. Könnyebben kedvelem meg a szereplőket, könnyebben húzok párhuzamot, s ha szükséges könnyebben értékelem át az olvasott helyzeteket, a saját helyzeteimet.
Aki ismeri az írónőt, aki több könyvét is forgatta, olvasta, ezt is szeretettel fogja fogadni. Aki nem ismeri még, annak őszinte és meleg szívvel ajánlom, mert stílusában gyönyörű, emberi elfogadásában pártatlan, őszintén ír az orosz, zsidó történetekről, az emberekről, a történésekről. Igazi szépirodalmi mű.
Meleg szívvel ajánlom, mert a történetek, hosszabb-rövidebb elbeszélések lapjai kedvet adnak a továbbolvasásra, a szemezgetésre, a megismerésre.

A Mi Urunk népe. Mennyien vagyunk ebben a népben! Mennyi és mekkora különbségekkel élünk, legyen szó személyekről, vagy állatokról! Mekkora terhek, bánatok vagy éppen örömök vannak mögöttünk és felmenőink mögött!
Ljudmila Ulickaja, nem ítél és nem ítélkezik: ugyanolyan hangszínnel közli az emberi válást, az elhagyást, mint a kedvenc kutya, vagy az utálatos macska iránti érzéseket. Döntsünk mi, döntsek én: mit gondolunk? Kidolgozottan, finoman és nőiesen fogalmaz, szövi a történeteket, mint egy mesét, egy-egy cérnával belehímezve a helyi eseményeket, történelmet, a hősöket.

A kötet 4 főcím alá rendezi az írásokat, amelyek között az összefüggés felfedezhető:
A címadó "A mi Urunk népe", amelyben megtalálhatóak az emberi és állati történetek a bennük lévő problémákkal, kirekesztettséggel, elhagyatottsággal, boldogsággal, szenvedéssel.
A második blokk "A vér titka" címben a családi kapcsolatokon merenghettem, gondolkozhattam.
A következő egység a "Sokáig éltek" címet viselte, amelyek kapcsán leginkább az "... És ugyanazon a napon haltak meg" címűn merengtem hosszan. És néhány másikon is. A lányokon, Anasztázián és Alekszandrán, Fridán és Alisza kapcsolatán.

"Az angyalok úgy látszik, néha elalszanak. Vagy elvonják őket más dolgok. Vagy egyszerűen csak közöttük is vannak hanyagok."
"Az őrangyal" főcím alá tartozó gyöngyszemek pedig a címadó kifejezéssel kapcsolatosak, amelyek megerősítették bennem azt a hitet, hogy léteznek, még, ha nincsenek is mindig mellettünk. Pedig jó lenne.

"Menj, menj, Isten veled! Kísérjen utadon az Őrangyalod!

Magvető Kiadó
2012

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...