2012. szeptember 22.

Kováts Judit: Megtagadva


Nem könnyű írnom erről a könyvről.

Nem könnyű, mert mindig érzékenyen érintenek a második világháborúval kapcsolatos események, legyen szó akár a holokausztról, vagy a szovjet katonák által elkövetett erőszakokról nem beszélve azokról a hazánkat és az itt élő embereket ért megtorlásokról, amelyeket elszenvedtünk.
Az én dédpapám is egy bombázás közben vesztette el életét.

Kováts Judit Megtagadva című könyve is a háborús események egy lenyomata.

"Most, hogy visszatekintek azokra az időkre, úgy tűnik, mintha nem is velem történt volna mindaz, ami történt, mintha nem lenne közöm akkori önmagamhoz. Nem tudom, min múlott az élet. Számított-e valamit az egyéni akarat? Volt-e választásunk, lehetett-e bármilyen csekély befolyásunk a sorsunkra, vagy a véletlen döntött el mindent?"

 Egy 18-19 éves lány, Somlyói Anna visszaemlékezései. Már az első fejezet beszippantott a pozitív kisugárzásokkal, Anna boldog, bár nélkülözésekkel teli szerelmes életéről. Az iskolába járásról, ahol mindenki egyenlő volt felekezettől függetlenül; a barátnőkkel való fecsegésekről, a szerelemről. Akkor még olyanoknál csóváltam a fejemet, hogy lám, egy szakadt cipővel is lehetett boldog az ember, akkor még a pofonoknak nevelő hatásuk volt, akkor még csak egy szerelmes kézfogás menyire elég volt egy jól nevelt leánynak. Benne volt az életbe vetett remény, az álmok, a vágyódások, hogy Anna tudott örülni minden apróságnak.
Aztán vége lett az első fejezetnek, vége szakadt az örömnek, s kezdetét vette valami más. Az öröm elszállt, s ilyen formában vissza se tért.

"... véget ért a diákélet, és öregasszony lett belőlem."

Nem tudom és nem is szeretném részletezni Anna visszaemlékezéseit, amely tartalmazza mindazon borzalmat, amit én, fel sem tudok fogni, de talán el tudok képzelni.

A bunkerok zsúfoltságát, a zsidók menetét és kifosztását, a katonák okozta lelki terheket, amelyek feldolgozásához egy élet kevésnek bizonyult. Az állandó koszt, a tetveket, a folyamatos nélkülözést, a meneteléseket, a bujkálásokat, a munkaszolgálatot, a szökéseket, a szeretethiányt. Mert az is kijutott Annának. A könyv lapjai közül áradt Anna édesanyjából áradó szeretetlenség. Hogy Anna ezt kiemeli, hogy soha nem kapta meg, hogy mennyire jó lett volna neki. Hiszem, hogy sok dolog feldolgozásában segített volna neki az anyai szeretet. Bár volt egy nagybácsi, aki feltétel nélkül szerette az unokahúgát, valljuk be: az nem olyan.

Én túléltem volna? Fel tudtam volna kelni onnan a mélyről? Nekem jobban sikerült volna alakítanom életem hátralévő, háború utáni részét? Én mit tettem volna a titkaimmal?- Titkok maradtak-e volna, vagy megkönnyebbültem volna?

"Az igazságot már csak én tudom, a többiek mind elmentek. Soha nem akartam emlékezni. Egész életemben próbáltam elfelejteni mindazt, ami történt. Hiába, nem szabadulhatok."

Kováts Judit könyve ismét egy olyan könyv, amely megismertet, kinyitja a szememet, elgondolkodtat.

Bevallom: zavart egy kicsit, hogy nem mindenhol időrendben történt a mesélés, a visszaemlékezés, olyankor kerestem a szálat. Olyankor át kellett gondolnom, hogy hol is vagyok. Megértettem, hogy az emlékek össze-visszaságban törnek elő az emberből, de nekem olvasónak, ez nem volt egyszerű. 
Szerettem volna többet megtudni az elhurcolt zsidókról, de róluk nem ejtett többé szót, mikor a német megszállást a szovjetek váltották fel.

De ezek apró problémák voltak ahhoz a tényhez, hogy a könyv tetszett, ha egyáltalán ilyet lehet mondani egy ilyen borzasztó dolgokkal teli olvasmányra.

Magvető Kiadó
2012


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...