2012. szeptember 16.

Jó éjszakát - Bibliai történetek és imádságok

Kedvelem a Harmat Kiadó gyerekeknek illetve gyerekeknek és felnőtteknek együtt-olvasásra szolgáló kiadványait.

Ha ezt a legújabb kiadványt a "Jó éjszakát - Bibliai történetek és imádságok"- at összevetem az eddig megismertekkel, akkor azt fontos leszögeznem, hogy néhol kevesebb, néhol pedig több, mint a többi (pl. a Mesélő Biblia vagy a 101 történet a Bibliából.)
De a kevesebbet nem róvom fel hibájaként, mert én úgy gondolom, hogy ez az első, a figyelemfelkeltő könyv, amit én a legkisebbeknek ajánlanék. Az olvasni tanulóknak akár önálló olvasásra is odaadható, amely után mehetünk a többi könyv történeteihez, nyithatjuk ki velük az illusztrációban hasonlatos Mesélő Bibliát. 

Mi itthon ténylegesen esténként olvastuk, azaz olvastam külön-külön a két gyermekemnek. Ők az ágyban elpilledve, én pedig 2-2 történetet olvastam fel, hiszen ők nagyobbak, és emlékeznek is a legismertebbekre, fel is tudtuk idézni őket mélyebben, ha szükségesnek tartották. Ez a kiadvány a "legismertebb" bibliai eseményeket vonultatja fel, igemegjelöléssel együtt mind az ószövetségből, mind az újszövetségből.

Amit pozitívumként említek: a történetek mellé írt imádságok. Hiszen a gyermekek számára ezeknek megfogalmazása lehet a legnehezebb. Esténként elmondják az egyik vagy a másik, esetleg mindkettő imájukat, de itt újakat, a történetekkel összefüggőeket megismerhetnek. Én nagyon szerettem ezeket felolvasni, elmondani nekik, hisz a történetekkel párhuzamosan és összekapcsolódva meg is értették ezeket.

Az illusztrációt Kállai Nagy Krisztina készítette ismét.

Harmat Kiadó
2012

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...