2012. szeptember 18.

Clara Sánchez: A láthatatlanok


Mielőtt írok a könyvről elárulom két gondolatomat: 

1. Szeretem, ha a filmeknek két-három, úgynevezett alternatív befejezése van. Hogy kiválaszthatom, nekem melyik tetszik jobban. 
2. A Meseterápia könyvben van egy mese, amelyet az olvasónak kell befejezni. Utána, természetesen olvashatók azok a végek, amelyeket a különböző korosztályok alkotnak meg nagy átlagban. Elég az, hogy én nem a korosztályom befejezését fogalmaztam meg, kissé erőszakosabbra sikeredett, mint a legtöbb bölcs édesanyáé. Amikor ezt megtudtam, akkor erősen elgondolkodtam, hogy bennem van-e a hiba, vagy ők csapták-e be magukat. 

Ennyi kitérő után a Láthatatlanok című könyvről annyit tudok írni röviden, hogy igazán tetszett. Nagyon. 

Sandra és Julián a két szál. A két narrátor, akik egy oldalon állnak. Sandra az önmagát és rendezett életét kereső, kb. félidős terhes lányanya, akit egy spanyol tengerparti városka strandján felkarol a norvég Christensen házaspár, akik unokájukká fogadják a fiatal egyedülálló hölgyet. Beköltöztetik a villájukba, magukhoz babusgatják őt, aki élvezi a törődést és a kényelmet. Christensenék (Fred és Karin) és idős nyugdíjas barátaik úgy jöttek, mentek mindenki orra előtt, mintha láthatatlanok volnának. Élték életüket és befogadtak egy fiatal hölgyet. Befogadtak?! …. 

Julián egy koncentrációs tábort megjárt 80 év körüli öregúr, aki soha nem bocsátotta meg az őt és népét ért sérelmet, az eseményeket, a tábort, az átélni kényszerült, ma már rossz emlékké változott dolgokat. Aki egy mozgalom tagjaként az életét szentelte annak, hogy nem felejt. Argentínából a spanyol városkába keveredik egy barátjához, és beindul a gépezet, beindulnak a motorok, megismerjük a szereplőket, sőt peregnek a szemünk előtt a képsorok. 

A két szál összeismerkedik, s ahogy ők egyre szorosabb barátságot, vagy nagypapa-unoka-szintű kapcsolatot alakítanak ki egymással, úgy bontakozik ki a múlt és a jelen. Ki kicsoda, miért ilyenek, mit csinálnak, mi az a Testvériség? Mi történik a Napsugár Villa falai között, kerítése mögött? 

Sodródtam, belemerültem, izgultam, oldalt választottam, hogy mi mellett, ki ellen. Mit miért tesznek, miért fontosak bizonyos dolgok. Csodálkoztam Julián erején, hogy még nem fáradt bele a kutatásba, a figyelembe, s aggódtam érte. Nem egyszer, egy-egy mondat olvastán be kellett zárnom, nagy levegőt kellett vennem, el kellett gondolkodnom, és reménykednem kellett. 

S, ha visszautalok az első soraimra, akkor bevallom, hogy más véget képzeltem, s azt is bevallom, hogy nagyon másat. 
Talán mert nagyon mélyen érint a történelem ezen szakasza. De azt is belátom, hogy jó így, ahogy van. De sajnálok dolgokat, embereket, szereplőket. 

„A rossz addig nem mutatkozik rossznak, amíg valaki le nem rántja róla a maszkot.”

Lerántották, vagy csak félig lehúzták? vagy csak áttetsző anyagból készült az a maszk?
„Mindig azt hittem, hogy azért jöttem a világra, hogy megváltoztassam. Ez volt életem célja, küldetése, különben fölösleges lett volna megszületnem…”

Amikor ezeket a sorokat olvastam, és én tudom, hogy ez miért és hova lett írva, én is elgondolkoztam, hogy mi az én célom? Érdemes-e ilyen célokat hoznom? Kell-e világot megváltó célokat hoznom, ami már másokat is érint? Úgy gondolom, hogy nem. Elég a magam és a körülöttem élő szeretteimért célokat hoznom. Vagy a munkámban. Hiszen, ha „kicsiben” működik akkor azzal az életemet és ez által a világot is megváltoztathatom. Nekem nem szükséges nagy, globális terveket, célokat kitalálnom és véghezvinnem, az nem én vagyok. 

Milyen célokat? Sajnos a II. világháború alatt is olyan célok fogalmazódtak meg, ami maradandó hatással bír az emberiségre: az egyik oldalon, ahogy itt fogalmazták, ilyen szépen:
„Visszabillentettük volna az egyensúlyt, amiről ön beszél, mert az egyensúly nem más, mint rend, szépség és tisztaság.” 
A másik oldalon pedig ott voltak az életek, az ő céljaikkal:
„…ha nyakig ülünk a szarban, megalázottan és kisemmizetten, rabszolgaként, az életünk a miénk. Persze az életem nem volt jó élet, nem volt rendes élet, de senki nem élhette volna meg helyettem.”
A láthatatlanok közöttünk élnek. Én, hiszékeny és naiv emberként el sem tudom képzelni azt a fajta gonoszságot, gyűlöletet, amit képesek megtenni a rendért, szépségért vagy a tisztaságért. 

Nekem mást jelent a tisztaság, a szépség és a rend: a tökéletlen, rendezetlen, egyedi szépségű mivoltunkat teljes látható formánkban és valónkban.

S bár elgondolkodtam a 4/5 és 5* között, de azért mert én más véget írtam volna. Mert más vagyok. De megérdemli az 5-t.

Park Kiadó
2012



4 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon tetszett ez a könyv, teljesen letaglózott. Nálam Sandra nem illett a képbe, ill. az ő személyisége nagyon idegesített, Julián viszont... :D én is úgy aggódtam érte.

    VálaszTörlés
  2. Valahogy ezt a hormonoknak es a kilatastalansaganak (amit magaban eppen lat) tudtam be. De ertem amit mondasz. Nagyon klassz konyv.

    VálaszTörlés
  3. Valahogy ezt a hormonoknak es a kilatastalansaganak (amit magaban eppen lat) tudtam be. De ertem amit mondasz. Nagyon klassz konyv.

    VálaszTörlés
  4. Kedves F-andi!
    A Vándorköny ajándék könyvlánc játékra szeretnélek meghívni téged és az olvasóidat is. További részletek itt http://olvaso-naplom.blogspot.ro/2012/09/vandorkonyv.html

    Mindenkit szeretettel várok.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...