2012. augusztus 21.

Muriel Barbery: Ínyencrapszódia

Pierre Athens, étteremkritikus, leélte élete javát, végigette a temérdek étterem széles palettáját, s mégsem tudja mit enne élete utolsó napján.
Hiszen haldoklik, két napja van hátra. ..és valamit enni szeretne. De nem tudja, mi is az. Csak érzi. Érzi mélyen a zsigereiben. Ebbe az utazásba lépünk mi bele. Követjük, megyünk mellette, miközben kibontakozik halványan az élete. (Az olvasás közben volt egy olyan érzésem, hogy azért nem találja gondolataiban azt az elveszett ízt, mert "keserű a szájíze", hiszen ő csak a szeretetet keresi.)

Mielőtt tovább folytatom, megemlítem, hogy -talán egyedül vagyok ezzel a ténnyel- nekem jobban tetszett Muriel Barbery-nek ez a könyve, mint a nagy sikert aratott "A sündisznó eleganciája". Azt is megemlítésre érdemesnek tartom, hogy számomra az evés, mindössze ösztönszükséglet. Leginkább egy finom, vékonytésztás pizza vagy egy gyönyörű szendvics tud lázba hozni az ételek tekintetében. Akkor hogyan is viszonyultam Pierre Athens munkájához? Hát, nem csigázott fel, de biztosan meg tudtam volna szokni, csak ne kelljen tengeri herkentyűket fogyasztom.

Mégis azt kell mondanom, hogy a könyv tetszett. Véleményt tudtam formálni, hogy milyen ember Pierre, ez a házas, 3 gyermekes családapa, akiről kiderült, hogy ő is csak egy esendő ember.
Gyönyörű leírásokat olvashattam többek között, a húsról, a halról, a friss ropogós kenyérről (itt megemlítem, hogy csakis az egészségtelen magyar, friss, ropogós fehér kenyeret képzeltem magam elé), és a FAGYI-ról!

Igen, ezt kifelejtettem a pizzás felsorolásomból.

"Imádom a fagylaltot, ezt a tejtől, zsírtól, mesterséges illattól, gyümölcsdaraboktól, kávészemektől, rumtól áradó eges krémeket, a bársonyosan szilárd olasz fagylaltokat a maguk vanília-, eper- és csokoládérétegeivel, imádom a tejszínhab, az őszibarack, a mandula és a sokféle öntet alatt roskadozó jeges poharakat, de megőrülök a roppanós, finom és szívós ostyájú tölcsérekért is, (...)"

Ahogy az írónő az ízekről, ételekről és italokról ír, az tényleg nyálcsorgató és fantasztikus. Utazunk, kóstolunk, történeteket halunk, kritikákat alkotunk. Mégis nem ez a lényeg itt-nekem. Korábban írtam, hogy "kibontakozik halványan az élete". Nekem ez volt a lényeg. Hiszen mindannyian dolgozunk, és családunk is van. De kérdem én: melyik a fontosabb? Normális esetben rávágjuk, hogy "a család, hisz ez egyértelmű!", de Pierre-ünk a munkájának él, és a családjáról eléggé lekicsinylő módon beszél. Utolsó két napján nem a családját szeretné maga mellett tudni, hanem egy íz kutatása miatt, a munkájára gondol. Ha belegondolok, hogy egy nemrég olvasott könyvben egy kedvenc idézetemként az alábbi mondatot jelöltem meg: "Az ember gazdagságának igazi mértéke a gyerek. Végül is mi egyéb marad utánunk ezen a földön…?" akkor semmiképpen nem fogom elfogadni, sőt elítélem Pierre Athens gondolatát, amelyben kifejti:

"..hiszen mi más is a gyermek, mint önmagunk szörnyű kinövése, megvalósulatlan vágyaink szánalmas pótléka."

Elítélem. De nem őt. Őt csak szimplán nem kedvelem, mert én család-centrikus vagyok. Ő pedig önző, ellenszenves, egocentrikus. Nem tudom, hogy szeretem, kedvelem-e, maradjunk annyiban, hogy szánom. Biztos lesz valaki, aki kedveli őt.

S bár a könyvben a kulináris élvezetek mélyebben kidolgozottak, mint a személyek (rokonok, ismerősök) jellemei, én mégis teljesen el tudtam képzelni a közöttük fennálló kapcsolatot. Hogyan viszonyulnak egymáshoz. Félelmetes volt, hogy várják a halálát. Pedig ha tudták volna előre, hogy mi lesz az az egy étel, amit végül megkíván, akkor rájöttek volna, hogy ő is egy esendő és halandó ember.

Ínyencrapszódia: zaklatott szereplők, az érzelmek és gondolatok  hullámzanak, gondolataink hullámzanak, miközben jókat falatozunk Pierre-rel, aki talán bánja már sok-sok cselekedetét.

Nem tudom, kiből mit vált ki ez a történet. Én szívesen olvastam, és szívesen alakítottam ki azokat a gondolatokat, amelyeket az én személyiségem és életem kiváltott.


„Nem az az igazi szenvedés, amikor el kell hagynunk azokat akik szeretnek, hanem amikor azoktól kell elszakadnunk, akik nem szeretnek.”

4/5

Geopen Kiadó
2012

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...