2012. augusztus 19.

Isabel Allende: Kísértetház


Első könyvem Isabel Allende-től. Mondjuk úgy, hogy jobb későn, mint soha, mert nagyon tetszett.


Nagyon rövid élménybeszámolóként ennyit tudnék említeni:
Ez tényleg jó volt. És érdekes. És folyamatos. És teljes. Sokrétű és széleskörű. 
És nagyon szerettem Clarat.

Ha olyan könyvet veszek a kezembe, amely egy jó történettel kecsegtet, és a végén úgy zárom be a könyvet, hogy tényleg tetszett, és elgondolkodtatott, akkor mindig nehéz egy olyan értékelést írnom, amellyel nem csak a saját emlékezésemet szeretném meghosszabbítani, hanem mások figyelmét is szeretném felhívni erre a könyvre. Ilyenkor csak olyanok törnek elő belőlem, hogy wow, hogy aztamindenit!, de értelmesen nem igazán vagyok képes megfogalmazni, hogy miért is kellene elolvasni azt a bizonyosat.

A Kísértetház egy ilyen könyv.
Egy igazi nagy ívű Chilében játszódó, 4 generációs családregény egy olyan férfi központi szereplővel- az apa, nagyapa, férj, a fiú-, akit utáltam, elítéltem a gonoszkodásai, erőszakos viselkedései miatt, és én nem tudom, mennyi időbe telt volna megbocsátani neki. Egy nővel-anya, nagymama, feleség, a kislány-, akinek minden mozdulatát és cselekedetét szerettem (na igaz, a boszorkányságát nehezen toleráltam volna olykor), és a gyerekekkel, akik a történet folydogálása közben felnőttek. Egy család, akiken keresztül sok-sok éven keresztül nem csak őket, hanem a korszakot, a politikai helyzeteket is megismerhetjük több oldalról, hiszen a családtagok is más-más oldalon állnak. Egy történelemkönyv fejezetében sem lehetett volna befogadóbban leírni azokat az információkat, amelyeket itt szerezhettem. Állást foglaltam, véleményt nyilvánítottam, és kedvencet avattam.

Clara: nekem ő volt a -leg-. Pedig ő nem is a Földön élt, ha fogalmazhatok így. Ő röptetett, madarakkal társalgott, szellemekkel sétált, s ezek távol állnak tőlem. Mégis azt kellett megállapítanom, hogy közel került hozzám. Irigyeltem a nyugalmát. Bármit is látott, érzett, előre tapasztalt, képes volt higgadtan elfogadni a tényeket. Nagyon szerettem az édesanyját, Níveát, aki elveivel semmit nem erőltetett rá a gyermekeire, úgy fogadta el őket, amilyenek: apró változtatások nélkül. 
Allende fantasztikus jellemábrázolással kerekített egy olyan történetet, amelyet nem feledhetek, annyira megismertem a benne szereplőket. 

Hiába volt Esteban a központi szereplő, én egy másik oldalról figyeltem a történet alakulását: inkább a nők oldaláról követtem az eseményeket, ami nem is volt nehéz, hiszen kidomborítva jelentek meg a történetben. Hogyan alakul életük egy ilyen férfi mellett/társaságában:
(Nívea-) Clara- Blanca- Alba.

S hiába voltak ott a testvérek, akiknek szintén fontos szerepük volt a történeti és helyszíni eseményekben, azt elmondhatom, hogy a lányok olyan jellemmel és felruházott cselekedetekkel vannak megáldva, hogy csak nekik drukkoltam, és egyáltalán nem kedveltem Esteban Trueba-t, Clara férjét, Blanca édesapját, Alba nagypapáját. Ezt az embert kiírtam volna a könyvből, annyira sokáig élt, és annyira sok eszement, hirtelen haragból kiinduló gaztettet vitt véghez. Pedig kellett oda, de én mimózább lelkű személy vagyok.

Isabel Allende egész életében feminista volt, feminista ügyekért harcolt, ez a törekvései és gondolatai a történetben is megjelennek legyen szó a családról, vagy éppen egy chilei háborúról; legyünk városban, vagy éppen Tres Marías-on, amely földjein a könyv egy  része játszódik. Belém égett a történet, s főleg a karakterek megjelenítései.

5.

Geopen Kiadó
2012

2 megjegyzés:

  1. Hát ilyen nincs a világon :) Ma kezdtem el a saját Olvasónaplómat és ma gondoltam erre a könyvre, ugyanis nagyon szeretem és tessék, itt van nálad részletesen leírva. Vannak véletlenek?

    VálaszTörlés
  2. Kedves @martinelli!
    Nem hiszek a véletlenekben, inkább az "eleve-elrendeltetett"-ben. :) Ennek így kellett lennie.
    örülök, ha örülsz!
    f-andi

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...