2012. március 10.

Sándor Anikó: El Camino - Az út, ami hazavisz


Szeretek fotókat nézegetni. Másokét is, csak ne legyen kötelező, azaz ne hívjanak meg egy hosszú út utáni fénykép-nézegetős és mesélős estre, mert azt nem kedvelem. Nem voltam ott, nem éltem át, nem tudom megjegyezni a hozzá kapcsolódó történeteket. 

Valahogy így vagyok ezzel a könyvvel is. Nem mondom, hogy nem hiszem el, mert semmi jogom kételkedni, de mégis messze állt tőlem. Pedig szívesen végigjárnám, de egy idegen ember problémáit meghallgatni fárasztó dolog volt.
Szívesen végigjárnám, mert érdekel, hogy képes lennék rá. Azt is tudom, hogy igen, sikerülhet, ha nagyon akarnám, ha nagyon oda vágynék, ha nagyon egyedül lennék, ha...
Azt is sejtem, hogy kivel mennék, nem sok ember jöhet szóba, sőt annyit elárulok, hogy egy-két olyan ember is belekerült, akivel még nem is a legnagyobb barátság köt össze, de mellettük jól érzeném magam. Azt is gondolom, hogy max. 3 embert vennék magam mellé. Nem tudom, hogy miért indulnék útnak, hiszen sok oka lehet, így azt sem tudom megmondani, hogy mennyire komolyan gondolnám.
Azt is tudom, hogy nem ülnék taxiba két település között, nem keresném a csodákat, mert azok nagyon-nagyon idegesítettek. Komolyan. Félek bevallani, és magam számára is meglepő volt az a felismerés, amikor az írónőt összehasonlítottam egy kortárs magyar ponyvaregény hősnőjével, aki szintén jelek után rohangált a kontinenseken. Úgy voltam vele, hogy itt ez a nő, akinek elege van a jólétből, meg a luxusirodájából, az élete nem sikerült úgy, mint gondolta, nem volt annyira klassz gyermekkora, így nekivágott Argentínának majd Spanyolországnak. Találkozott Michael-lel, akiben önmagát ismerte meg... ?, ez komolyan fájt. Nem is a reinkarnálódás ténye zavart (az hisz benne aki akar), hanem ahogy leírta. Aztán ott volt Kaito-esete, aki után vágyódott, aki miatt csodálkozott, akit kutatott-keresett, majd megtalált, majd elhagyott. Néha nehezen viseltem a szenvedését, a kínlódásait. Azt hiszem befejezem...., mert idegesebb leszek tőle.

Szóval e könyv után nem is tudom. Én szívesen elmennék és körbejárnám akár a Balatont, szerintem ugyanolyan klasszul tudnék gondolkodni, és mivel ez az ÚT a csodák híján lehet, nem remegnék, hogy valamikori önmagammal, aki lehet, hogy egy őskori barlanglakó, találkozhatok. Igaz nincs 790 km, de majd beleveszem a Balaton-felvidéket is. 

Viccet félretéve: nincs jogom kételkedni Sándor Anikó írásának igazságában, még ha hihetetlen is. De nem fogott meg, nem érdekelt, inkább elrettentett. Lehetséges, hogy velem is történnének csodák, de én nem tudnám megírni. Azok csak az enyémek.. és olyan vagyok, hogy ha nem tetszik egy számomra kedves ismerősnek, máris képes vagyok megbántódni. Szóval félve tenném közzé.
Nem kerültem közelebb Camino-hoz csak annyiban, hogy jobban érdekel a téma, el fogom olvasni -valamikor- még két magyar személy róla írt könyvét. Spanyolország mindig is vonzott, a spanyol nyelv is és még soha nem voltam az országban. 
Talán a kíváncsiság hajt? Nem tudom.
Talán csak félek megtudni az én félelmeimre kapott válaszokat? Nem tudom.
Talán csak boldog vagyok itt a mi nélkülözéseinkben, a kevés fizetésünkkel, a kisebb-nagyobb problémáinkkal. Ezt sem tudom.

Úgy megyünk el életünk eseményei mellett, hogy észre sem vesszük?" (133. oldal)

Az én válaszom igen, így már bölcsebbnek is tartom magam. Már csak meg kell oldanom, hogy ezen lassanként változtassak, amennyiben muszáj és szeretném.

Nem tudom, hogy mennyire értékeljem... talán 3, de inkább alatta, mert nem sokat nyújtott. Igazán sajnálom, mert úgy terveztem, hogy a könyv után hitelt veszek fel és indulok... :)

35 megjegyzés:

  1. Milyen érdekes... nekem pont az tetszett benne, ami neked nem... Én max. 1 emberrel mennék, pont a csodák miatt. :) Hogy tudjak befelé figyelni, hogy megismerjek embereket, hogy letegyem a terheket, amiket cipelek.
    Nézd a jó oldalát! Legalább nem kell a bankba rohanni! :)))

    VálaszTörlés
  2. Claudia: én 1-3 személlyel. Eggyel is akár, de lehet, hogy egyedül is- ezt nem tudom- mekkora lenne az okom, a hirtelen elhivatottságom az induláskor.
    Mindenképpen fontos lenne a befelé fordulás, de én a beszélgetések következtében tudom elképzelni, nem pedig a csodák miatt. Az lenne a jó, hogy aki eljönne velem, az ugyanazért jönne, így lehetne egyedül is lenni. Nem lenne sértődés, ha külön szeretnék vonulni. :)

    VálaszTörlés
  3. olvastam ezt a könyvet (is) Camino-fanságom okán, és bevallom, nem ennek a hatása, hogy elhatároztam: végigmegyek rajta! bár nem idegesített, néha úgy éreztem, túlírt a szöveg.
    útitársat "csak" azért szeretnék, hogy legyen valaki, aki velem tart a kifelé úton, ill. ott találkozni "véletlenül" valamelyik elágazásnál.
    a kinti gyaloglást egyedül az igazi végicsinálni. szerintem. de majd megtudom, ha visszajjöttem.

    VálaszTörlés
  4. @oximoron: mindenképpen számolj be!.. és írj egy jó könyvet! :)

    VálaszTörlés
  5. OK! tervben van :)
    a gyaloglás 2013 második felében valamikor, a könyv pedig értelemszerűen utána.ha túlélem! :)

    VálaszTörlés
  6. Sokféle Camino-élmény van, mármint azoktól, akik kíváncsiak, bátrak és képesek nemcsak végigmenni, hanem leírni is az átélteket. Mert ebben a közegben mindenki megváltozik, és ad valamit a másik embernek. Valami tudósítást a változásról: az élményekről, a véletlenek játékáról, a sokkról, ami óhatatlanul az Úttal jár. Aki nem ezért indul el, az maradjon otthon. Én sokszor végigjártam, mások élményei által. Mind nagyon nagy hatással volt rám. Ha szabad akarok lenni, Camino-s könyvet olvasok. Minden tiszteletem a bátraké. (egy vágyakozó)

    VálaszTörlés
  7. Én szívesen végigjárnám, őszintén. De attól ez a könyv nem tetszett, ill. én nem biztos, hogy írnék könyvet. Még azt sem mondom, hogy tuti nem, mert nem tudom, hogyan élném át.

    VálaszTörlés
  8. Az történt velem,hogy a könyv, amikor elolvastam,
    nagyon tetszett.Többek között azért mert nem volt tele képekkel a "szereplökröl".Ez aztán a könyv facebook oldalán nap mint nap olvasottak alapján,megváltozott.Kicsit túl van kombinálva.Föleg hogy,újra megteszi az utat.Szenzáció? Mi történhet még,ami másokat is érdekel,vagy amiböl új könyv lesz.
    Hogy elmegyek az biztos! Èvek óta érzem,ha eljön az idö megyek,nem irok könyvet, nem viszem a laptomomat stb.Egy utitársat azonban szivesen vennék,és ha lehet nem a baráti vagy ismertségi körömböl.

    VálaszTörlés
  9. Kedves F-andi!Igazán megtisztelő, hogy ennyit foglalkozol a könyvemmel. Ha szó nélkül megy el mellette valaki, az bánt, a te igyekezeted, hogy lejárasd, amit átéltem az Úton, azt jelenti számomra, hogy nagy hatással volt rád a történetem. Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Aniko, nem volt celom a lejaratas, hiszen akkor -marcius ota- meg mindig ezzel foglalkoznek. Egesz egyszeruen csak elolvastam egy kedves ismerosom ajanlasara, majd leirtam a gondolataimat ugyanugy, mint a tobbi olvasmanyomrol. Reszemrol a lejaratas maskeppen zajlik, sajnalom, ha annak tunt. Tisztelettel: Frona Andrea

      Törlés
  10. Oh, és még valami. Szeretettel várlak a szerzői oldalamon a facebookon, (Sándor Anikó szerzői oldala), ott szintén megoszthatod a véleményedet másokkal.

    VálaszTörlés
  11. En most olvastam vegig. Ezen kivul meg P.Coelho es a nemet H.Kerkeling konyvet is olvastam az utrol. Ram orias hatassal van az UT meg igy ismeretlenul is.Nem tudom adodik e valaha lehetosegem arra hogy megcsinaljam..Itt nem arrol van szo hogy az ember gyalogoljon egy nagyot, kedves Andi. De aki nem erti a melyebb osszefuggeseket, a jeleket a lelek csodait, annak ezt nem lehet elmagyarazni, hat szep kis setikat kivanok a Balatonnal..N.Erika

    VálaszTörlés
  12. Kedves N.Erika!
    Akár ismerjük egymást, akár nem (mert van egy N.Erika ismerősöm, és ezt a magamnak alkotott stílust neki is társíthatnám akár) kérlek ne gondolja azt, hogy én egy sétáról beszéltem. Főleg, ha nem ismer, és nem tudja, hogy nekem mit jelent a Balaton. A jelek.... khm. ööö... nekem mást jelentenek, máshol keresem, és továbbra sem kell találkoznom -akárhol- gyermekkori önmagammal, hogy helyére kerüljenek a dolgaim, mert jól emlékszem, és tisztában vagyok önmagammal. Egész egyszerűen azt érzem ennél a bejegyzésemnél, hogy a Sándor Anikó fan-club tagjai ide járnak hozzám "lealacsonyítani". Teszek rá nagy ívben, nekem nem tetszett a könyv, ugyanúgy mint Coelho legtöbb írása sem. (bevallom 1-2 igen, de a többi szenny... még jó, hogy az olvasásukkor még nem blogoltam, mert mit kaptam volna azért is..)
    üdv.

    VálaszTörlés
  13. A vilagon semmi okom sincs lealacsonyitani. Egyszeruen csak nem ertetted meg a lenyeget ezeknek a konyveknek, de ez nem baj. Hiszen mindanyian masok vagyok, ahany ember annyi ujlenyomat, annyi mas erdeklodes, vélemeny.. En csak azt szerettem volna kifejezni, hogy neked mas dolgok fontosabbak..En ezt elfogadom es nem irok ide tobb kommentet..P.S.Nem hiszem hogy ismernenk egymast, ausztriaban elo szlovakiai magyar vagyok..N. E.

    VálaszTörlés
  14. Andi, én is olyan lehetek, mint te, nyilván nem tartozunk a célközönségbe. A Libriben böngésztem, megláttam a címet és érdekesnek tűnt a "megszabadulunk a fogyasztói társadalomtól" c. felvezető, bár a stílus nem jött be. Mikor rákerestem, mindenhol az írónő oldalával találkoztam, és mikor megláttam a tiédet, örültem, hogy van végre nem hivatalos vélemény is.

    Lényeg az, hogy rettentő gáz, ahogy az írónő hozzászólt a blogodhoz. Ha eddig érdekelt volna a könyv, ettől kihúznám a listáról. Az érdeklődők nem vásárlók, a vásárlók meg nem annyira befolyásolhatók, hogy ha elolvasnak egy blogot, akkor letesznek a vásárlási szándékukról. Nem lett volna szabad ennyire megijedni, mert valaki leírta a véleményét az interneten.

    VálaszTörlés
  15. Kedves "Nevtelen"!
    Koszonom szepen a velemenyedet, s azert is koszonom, mert ez a konyv az egyetlen, amelynek minden nap van latogatottsaga. Olyan, mintha valaki naponta visszanezne.
    Udv: Andi

    VálaszTörlés
  16. Bocs, rákattintottam egy-két bejegyzésedre, és elnézést: csak én nem tartozom a célközönségbe :)

    A többi továbbra is áll.

    VálaszTörlés
  17. Nem baj, orulok, hogy itt jartal. :-)

    VálaszTörlés
  18. Nekem csak annyi jutott eszemben a vélemények kapcsán, hogy milyen különbözőek vagyunk, ki mit tart fontosnak a szűkre szabott élete során, mire nem sajnálja idejét és figyelmét. Nem szeretnék soha olyan lenni aki a saját "bosszantására" olvas el valamit csak azért hogy aztán majd a további rágódásaival még tovább hergelje magát. Körülöttem is van sok olyan dolog ami távol áll tőlem, nem egyezik a gusztusommal, ember is akitől távol akarom tudni magam ezért ezen dolgokat , embereketpróbálom figyelmen kívül hagyn i.

    VálaszTörlés
  19. Kedves Névtelen! Most igazán nem értettem meg, hogy mellettem vagy ellenem írtad ezeket a sorokat, de nem is ez a lényeg. Én simán becsukok olvasatlanul, -a felénél vagy akárhol, ahol tartok- könyvet, nekem nem ciki. Végülis mindegy! Amikor ezt a könyvet a kezembe vettem, azért tettem, mert egy ismerősöm, akivel vannak egyező -és természetesen különböző- véleményeink az olvasmányainkról, nos, neki nagyon tetszett, és ez akkor garanciát jelentett, hogy elolvassam. Megtettem, és arra jöttem rá, hogy....... (cenzúráztam magamat) nem olvasom el a többi könyvét, maradok inkább Böjte Csaba gondolatainál.
    Köszönöm a látogatásodat! :))

    VálaszTörlés
  20. Nos, én is elolvastam a könyvet.
    Nem olyan, amit egyszerűen nem tud letenni az ember, de nem is olyan, amit ne akarna végigolvasni.
    Elég vegyes érzelmek vannak bennem.
    Egyrészt jó hatással volt rám, mert én is gondolkozok az úton, és kíváncsi voltam, más hogy élte át, és most még jobban foglalkoztat, hogy végigjárjam én is. (pont ezért olvastam el, így a könyv megtette hatását)
    Szintén jó, mert alternatívát mutat másnak, hogy van kiszállás a mókuskerékből, lehet azt mondani, hogy állj, én ezt nem csinálom tovább, és úgy akarok élni, ahogy én szeretnék.
    Bár ne tévesszen meg senkit, jelen esetben egy újságírónő kezdett új életet, és lett belőle - gondolom többek között - író. Ez másnak valószínű nem jön majd be, főleg, hogy minden második ember azon gondolkozik a teljesítők között, hogy ezt könyvben ki kellene adni, annyira egyedi, fantasztikus élmény - neki.
    És itt jön a bökkenő. Az írónő szintén így gondolta, pedig nem kellett volna.
    Szerencséje azért volt, mert a mai könyvolvasó közösség már nem egy egyedülálló, ambiciózus, mégis szeleburdi vagy arrogáns, ezáltal szerethető önjelölt írónőt felemelt a sokkötetes, népszerű szerzők közé.
    Anikónak azért volt szerencséje, mert bár már a témában írtak nem egy könyvet, pátoszos, érzelmileg kiszolgáltatott, és az életének momentumait felismerő aspektusból még nem született Camino mű.
    Céltudatos, merész nőként hölgyolvasók százainak a szemében tündökölhet, mint egy olyan hős, aki meg meri lépni a lehetetlent, mer változtatni az életén.
    A tartalmat illetően meglehetősen lehangolt vagyok. A nagyvárosból kiszabadult, saját bevallása szerint még a közértbe is autóval járó nő egy olyan útra vállalkozott, ami egy gyakorlott vándornak is megterhelő.
    A gyakorlat hiánya, és az ugrásszerű terhelés nem csoda, hogy elbódítja az embert. Még szerencse, hogy rendszeresen ivott vizet, mert még hihetetlenebb, akár látomásszerű szintre is juthat az ember, még pátoszosabb könyvet szülve.
    Miki, Kaito. Két ember a sok milliárdból. Mindegy, melyik kettő. Anikóban hasonló érzelmi kötődés alakul ki, mint bennem anno a gyerekkorok táborai, osztálykirándulásai után. Egyszerűen szerelmes lettem abba az élménybe, ami ott ért, és nem szerettem volna tőle megválni. De mivel vége volt, rettenetesen szenvedtem, mígnem a hétköznapok meghozták a lassú felejtést.
    Kaitonak biztos vagyok benne, hogy Anikó nem jelentett többet, mint egy kihívást egy európai, érett nő személyében. Próbálkozott a szerelemmel, de a célt, hogy bebocsátást nyerjen a legféltettebb szentélybe, nem tudta elérni. Gondoljunk bele, egy 25 éves japán fiú nyilván nem egy érett korú nő mellett képzeli el hátralévő életét. Anikó viszont, mint a legtöbb nő, érzelmi vonalon kezdte a kapcsolódást, és ez teljesen beforgatta. Amikor Kaito látta, hogy esélytelen, tovább állt, már rá sem bagózott. A szerzői oldalán olvasható utólevelezés is ezért áll csak nyitott kérdésekből. Erre Anikónak jó lenne rájönnie.
    A koncepció, miszerint az életének különböző pontjait vélte felfedezni a vele együtt vándorló személyekben, tetszik. Neki egy Caminora volt szüksége, hogy foglalkozzon a saját lelkével, én ezt a hétköznapokban is megteszem. Mindaz, amit sokan hihetetlennek gondolnak, nagyon is hihető, de minden csak a véletlen, amiből mi bizonyos részeket kiragadunk, és üzenetként értelmezünk. De működik, és fölöttébb szórakoztató.
    Végezetül: jómagam mindig megvásárolom azokat a könyveket, amiket kölcsön kapok, és megtetszenek. Ez a könyv sajnos nem ilyen, és én sem vagyok kíváncsi a szerző többi kötetére. Irodalmilag kevés, nem szórakoztató (egyszer derültem, amikor a téren tojást tojt a két spanyolnak, de éppúgy hiányzik belőle bármilyen érzés, ami karaktert adhatna a műnek), nem emlékezetes. Ettől még lehet sikerkönyv, mert a közönség nagy része nem válogatós. Aki viszont kicsit is minőségre, és nem a konzumra vágyik, kevesellni fogja.
    Jó utat!

    VálaszTörlés
  21. Kedves @Hegcsi!
    Őszintén köszönöm a soraidat! Teljesen egyetértek veled, nagyon szuper értékelést írtál a könyvről. Nekem is, én is pont így....
    Egyébként nekem nem szükséges elmennem zarándoklatra, hogy kiszálljak a mókuskerékből. Egész jól megteszem a mindennapokban. Csak ismernem kell a határaimat, önmagamat, mindent!
    Szép napokat!
    a.

    VálaszTörlés
  22. Sziasztok!

    Ezek után be sem merem vallani, hogy a pillangó a vállamon is magával ragadott és még a folytatást is várom ! De remélem van megbocsátás egy konzumra vágyónak.

    Csók Néktek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hozzászòlò! Én mindig örülök, ha olvasó emberrel talalkozom. Az, hogy nem egyezik a véleményünk, mit sem szàmìt.
      Jò olvasàsokat!
      a.

      Törlés
  23. Kicsit olvastam belőle................nagyon amatör szintén van írva. És nem is tudtam hogy El Caminórol lehet ennyire felületessen írni. Nagyon szőke nő sztori, sajnos. De remélem, hogy könyvírás jó terápia volt Anikónak. Minden jót neki.

    VálaszTörlés
  24. Kedves Anikó!

    2 nap alatt olvastam el a könyvedet. Azóta is folyton ezen jár az eszem. Nekem nagyon tetszett, feltöltött engem is pedig én nem tettem meg az utat, csak elképzeltem általad.
    Nem hiszem, hogy én valaha is eljutok oda, de a bogarat beültetted a fejembe. Sajnálom, hogy el kellett veszítened egy gyermeket, én is elveszítettem egyet és most azon gondolkodom találkozom e én is vele valamikor.

    Köszönöm szépen
    Győrika

    VálaszTörlés
  25. Engem végtelenül elszomorít, hogy sokan, mint Anikó is, nem találják a helyüket a világban. Úgy érzik, félresikerült az életük és várják a csodát.. Nem ezt kellene tenni.
    A kommentelők megítélésem szerint kivétel nélkül nők. És elégedetlenek, boldogtalanok, önmagukat keresők.
    Közhelyeket tudnék írni ezzel kapcsolatban, amit nem akarok. De az önmegvalósításért, a boldogságért nem kell sem Caminoba, sem Indiába utazni, mert az itt van az emberrel. Legfeljebb nem veszi észre, mert nyafogni, siránkozni jobb.
    Anikó igazából gyökértelen, ennek oka a mély, őszinte kapcsolatok, a család hiánya. Mert ki vágyna Caminoba, ha otthonában mindig várná valaki, akiért felelősséggel tartozik???

    VálaszTörlés
  26. Kedves....!
    Nem hiszem, hogy ennyire sarkalatosan kell tekinteni a dologra, vagy inkább úgy mondom, hogy én nem ismerem Sándor Anikót, nem ítélhetem meg, hogy milyen (volt Camino előtt) az élete. De abban igazad van és én is úgy gondolom, hogy aki képes megtalálni a lelki békéjét, vagy a boldogságát, annak nem feltétlenül kell oda messzire elmenni. Ha nehézségeink is vannak, akkor itt kell megkeresni a megoldást a körülöttünk lévő apróságokban, nagyságokban.
    Köszönöm a hozzászólásodat!
    Andi

    VálaszTörlés
  27. Szeee, nem latom itt, amit irtal.
    En utaznek szivesen, ugyanugy mint te teszed, ahogy irtad, megvan mar onmagad, azert utazol mert jo, szep, klassz, oromet okot. Szerintem ez mas, szoval utazz sokat, es meselj rola! Te is, en is elmennek Caminoba, de az en elmenyem nem osztanam meg konyv, mert az az enyem. Egyebkent pedig en is azt gondolom, hogy nem feltetlen CAMINO kell a tisztanlatashoz. Csak teljesitmenyturaznek egyet a lelki toltodessel, amit azon a hosszu menetelesen szereznek.

    VálaszTörlés
  28. nem tudom, hol a hsz-om :D úgy látszik tényleg nem szabad véleményt nyilvánítanom :) egyetértek, én is a kaland miatt mennék, meg azért, hogy lássam képes vagyok-e rá, ilyenek. meg persze a táj stb.
    ettől függetlenül meg tudom érteni, hogy valakinek ez kell a magára találáshoz, mert tapasztaltam valamennyire. rám mindig nagy hatással van egy eltávolodás, más tájak, más emberek, más értékek, más nézőpontok. kicsit kívülről látja ilyenkor az ember az életét. Ajánlom Moravia: A figyelem c. könyvét, abban tökéletesen leírja, hogy miért jó néha távolabb kerülni a megszokott-tól. El is kéne kezdenem újra.

    VálaszTörlés
  29. Névtelen, 2013. május 23. 16:43 leveléhez:

    Ahhoz képest, hogy milyen "profi" értékítéletet mond, helyesen írni nem igazán sikerült megtanulnia. Még az a szerencse, hogy csak kicsit olvasta........ (az biztosan nem volt annyira felületes, mint Sándor Anikó regénye)

    VálaszTörlés
  30. Kedves Mindenki :)

    Érdekes és megmosolyogtató olvasni ezeket a kommenteket olyan emberektől, akik nem jártak az Úton, mégis annyira tudják mi van ott vagy mi nincs, és hogy ki milyen ember, miért indul el. Leginkább az a vélemyény sarkallt írásra, miszerint az útra kelők többségének félresikerült az élete, elégedetlenek, és várják a csodát... A legtöbb útra kelőre ez egyáltalán nem jellemző. A valóban elégedetlenek és csodára várók sajnos nem indulnak sehová, még csak magukba sem néznek. Nem kell ahhoz gyökértelennek vagy sikertelennek lenni, hogy az embernek kérdései legyenek magával, az életével, a jövőjével kapcsolatban, hogy meg akarjon tapasztalni valamit, amiről érzi, hogy át kell élnie. Nem arról van szó, hogy az útra kelők nem tudnák a válaszaikat a mindennapjaikban megkeresni, hisz egész életünkben ezt tesszük. Ez egy érzés, hogy menni kell, mert ha nem teszem, azt egész életemben bánni fogom. Aki ezt nem érezte még semmivel kapcsolatban az életben, az úgysem érti, aki pedig igen, az úgyis tiszteletben tartja... Nem akarom ezt ragozni, de őszintén kívánom mindenkinek, hogy találja meg a maga útját. És azért, mert valami a jelenlegi világotokon kívül esik, még nem jelenti azt, hogy nem létezik.

    VálaszTörlés
  31. Hú, Andi, én most olvasom ezt a könyvet és nekem pont az tetszik benne, ami neked nem :D A "csodák", amiket nem feltétlenül kell szó szerint érteni. Elég egy apró jel, hogy úgy érezze az ember, hogy ez valami "csoda" és megvilágosodjon abból az apróságból számára valami. Nekem ilyen volt nemrég is, amikor egyszerűen tudtam, hogy egy bizonyos könyvet el kell olvasnom, mert csak és kész. És olyan volt, mintha a saját életemet olvastam volna, nem viccelek. Rengeteg apró momentum stimmelt, alig akartam elhinni. Aztán a végén le is vontam magamnak a saját kis következtetésemet, tanulságomat. Nekem ez is egy ilyen csoda volt.
    Szerintem az úton azért érezhetik sokan, hogy csoda történt, mert sokkal jobban benn vannak magukban, a viszonylag ingerszegény környezetben, monoton menetelve sokkal jobban felértékelődik egy-egy apróság, sokkal jobban lehet rajta gondolkodni, a jelentésén, ráhúzni egy-egy apró viselkedésünket az egész életünkre és esetleg tanulni belőle. Az emberek, a jellemek is sokkal élesebben látszódnak. Talán tényleg az van, hogy az út az élet szimbóluma, amit szerintem pont úgy jársz végig, ahogy az életben viselkedsz. Nem véletlen, hogy csak bizonyos típusú emberek indulnak el rajta és most egyet kell értenem az előttem (jó régen) szólóval, pont hogy nem azok fognak elindulni, akiknek félrement az élete, és tehetetlenül vergődnek benne, hanem azok, akik az életben is haladnak előre, tudják mit akarnak és keresnek, tudni akarják, hogy mi miért van és tanulni. Nagyon tetszett, ahogy a könyvben egy fiatal lány azt mondta, hogy azért jött el a Caminora, mert meg akarta tudni, hogy miért vágyik annyira oda. És megtette, megélte a vágyát. Én hiszek abban, hogy ha valahová vagy valamire nagyon vágyunk, azt meg kell tenni, meg kell élni és egy csomóan mégsem merik, vagy azt gondolják nem képesek rá, vagy nem fog sikerülni stb, mert ezek a vágyott dolgok biztosan adnak valamit, nem véletlenül merülnek fel az emberben. Amikor két éve azt írtam itt, hogy kalandvágyból, kihívásból mennék, annak is van egy jelentése számomra. Azóta egyébként viszonylag sokat mentem - máshol, nem a Caminon - és rájöttem, hogy mennyire imádok menni a természetben, ez valami más tudatállapot, nem véletlenül vonz engem ez az egész. Tök jó gondolataim vannak ilyenkor és rádöbbentem már ilyenkor egy-két fontos és okos dologra, ami amúgy a szokásos környezetemben soha nem jött volna elő. Úgyhogy kicsit változott azóta a véleményem az egész úttal kapcsolatban, illetve sejtem, hogy miért akarok én menni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mennék, még mindig, bárhova, ami visz előre,ami kikapcsol. A hozzászólásod akkor is jobban tetszett mint a könyv. Én értem amit írsz, és igaz is, de nekem ez egy bensőséges dolog, bármi is történne képtelen lennék így leírni- szerintem. Mert aztán ki tudja? Nagy tervem az a magyar út, de nekem ilyen egy magányos séta, egy Balatonnál (vagy egy szép tónál) lévő üldögélés. Úgy érzem továbbra is, ahogy írtam, hogy nem feltétlen Camino-ra vágyom, hanem a menetre. Itthon vagy máshol, a lényeg, hogy tartson néhány napig a mezőn, erdőben, akárhol. Mert jó. De a könyv stílusa nem tetszett.

      Törlés
    2. Ja, hogy az zavar téged legfőképp, hogy ezt így leírta? Mondjuk én sem írnám le, nyilván, mert teljesen személyes, de engem nem zavar, ha őt sem :)
      Egyébként igen, pontosan ilyen egy magányos séta és az üldögélés egy padon, ezzel teljesen egyetértek. Ami szerintem pluszt ad a Caminón (főleg a spanyolon), hogy ott valahogy jobbak lehetnek az energiák, az emberek vélhetőleg kedvesek és segítőkészek, mert ott mindenkinek nagyon hasonló a célja. (azt már alig merem megemlíteni, hogy a Földnek állítólag valami csakrája vagy energiamezője van ott, mert ebben annyira nem hiszek. Most olvasom Shirley MacLaine Caminoját, az sokkal-sokkal elborultabb, mint Sándor Anikóé, nem igazán tetszik, túl ezoterikus és hihetetlen nekem...)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...