2012. február 27.

Stieg Larsson: A kártyavár összedől

Rájöttem, hogy nem írtam meg utolsó gondolataimat Lisbeth Salanderrről, aki mindössze néhány évvel fiatalabb nálam, szóval neki is klassz lehet, hogy minden évben munkaszüneti nap van a szülinapja után nem mintha neki számítana.

Szóval a kártyavár összedől-t, de érdekes az a gondolat, hogy kinek a kártyavára? Hiszen, ha én építem, elszomorodnék, de ha gonoszkodom és a gonoszok várát döntöm szanaszéjjel, hogy csak úgy repüljenek a lapok, akkor akár élvezhetem is.
Szóval, a cím is elárulja, hogy valami összedőlt. Egy kártyavár, egy rendszer, egy politikai nemzetbiztonság, csoportosulás, miközben Lisbeth és Mikael kettőse úgy kezd el gyógyulni, mint a szétlőtt agyú tetovált lány.

Drukkoltam, izgultam, de mégsem, hiszen úgyis tudtam mi fog történni, sőt a bemutatkozós részeket már untam is, de azért Larsson-nak sikerült úgy megcsavarnia a végére, hogy ámultam. (Pedig bevallom őszintén, hogy ezt a köv. -soha meg nem íródó- könyvre tartogatta az elképzelésem.)

Annyira szerettem volna Camillát bevonni a történetbe, és annyira szerettem volna kihagyni dolgokat, de Stieg L. ismét jól csavarta a történetet, hogy megbocsátom neki. (Valószínűleg ezeket is későbbre tartogatta.)

Lisbeth a barátnőm lett, minden évben vele fogok ünnepelni. Vagy a szülinapunkat, vagy a Walpurgis-éjt. Vagy akármit. Boszorkányosan, végre van jogom a mágiához...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...