2012. január 1.

Peter Marshall: Tombol a hold

Az 1960-as években Angliájában...

Lassan beinduló történet, amelyben megismerjük Bruce-t a pökhendi, édesen szemtelen, nőket-szerető és kedvelő, a bátyját sok mindenben felülmúló fiatal -16 éves- srácot és találkozunk  Anette-tel, a fiatal lánnyal, aki okos, orvosnak készül, és úgy tűnik, hogy tudja mit szeretne az életével kezdeni.

Hömpölygés, kapcsolatok, események, majd hirtelen a két egészséges fiatal kerekesszékbe kényszerül gyermekparalízis betegsége miatt (soha, semmilyen körülmények között sem használom a tolókocsi kifejezést-utálom), és életük -véleményük szerinti- megfelelő folytatása miatt otthonba kerülnek.

A könyv bepillantást ad az olvasónak, hogy az élet megy tovább, a homokóránk apró-láthatatlan szemcséi peregnek lefelé, van ami mögöttünk lesz, van ami még előttünk áll. Bruce és Anette élete is más síkon halad, mint ahogy ők ezt régebben elképzelték, de képesek voltak ezt folytatni, majd együtt folytatni. 
Problémáik közös problémákká egyesültek, szerelmük, azaz köztük lévő kapcsolat segítségével próbáltak megoldásokat találni az előttük álló akadályok leküzdésében. 
Hogy könnyű volt-e ez abban az időben? Hogy sikerült-e nekik? Hogy örült-e velük az egész otthon? Hogyan élték meg a közös perceket? - Érdemes elolvasni vagy azért, hogy tisztán lásson az ember, vagy azért, hogy elmondhassa: Én eddig is kiálltam a mozgássérültek érdekében.

Egyszer azt mondta egy tanárom, hogy nem mindegy, hogy egy kéregetőnek, utcán élőnek mit adunk. Ha tudunk neki adni,  ha szeretnénk neki adni valamit, akkor kérdezzük meg, hogy mit szeretne? Ő erre akkor jött rá, amikor egy gyorsétterem ajtajában egy kéregető asszonynak hamburgert adott, aki fogatlan mosolyával megköszönte azt, e nem fogadta el, hanem ezt mondta neki: "Egy kávét kaphatnék?"

Én tudom mit adtam volna ennek a két huszonéves fiatalnak. Egy közös szobát, a barátságomat.... stb. hisz Anette meg is fogalmazta: "Nem is akarok én abba az időbe visszamenni, amikor még használható volt a testem."
Mit adtam volna Anette-nek? ... egy saját ápolót. pl.
Hogy mit adtam volna Bruce-nak?... nehéz kérdés. Annyira megkedveltem, hogy szinte bármit- gondolom. Ha nem megyek bele ebbe a fantáziadús mondatba, akkor azt mondom, hogy odaadtam volna neki az arcomat, amely világ egyik ablaka mögött áll, akit nézhet, akit szerethet, akinek sírhat.

Nézzünk körül, vegyük észre a más embereket! Nézzünk körül, és vegyük észre, hogy lehet segíteni, hisz lehet. Egy képeslap megvásárlásával, telefonszám felhívásával, személyes szeretettel..... bárhogy, akárhogy, mindenhogy.

A Hold helyében én is tombolnék dühömben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...