2012. január 9.

Michael Cunningham: Az órák

Értékelés helyett.

Ahhoz képest, hogy azonnal írom a véleményemet, egyből az elolvasás után, itt állok elgondolkodva, mélán és némán. Órák teltek el, nem egy nap és nem kettő, és befelé fordultam, figyeltem, hogy tényleg mekkora az én hárításom. 
Ezt mondták, és jééé, tényleg, biztosan van, a konfliktuskerülésem miatt. Nem igazán azt mondom, hogy nem vitázom, mert nagyon tudok vitázni, de csak akkor, ha a becsületemről a boldogulásomról, a családomról, a munkámról van szó. Egyébként nem. Feleslegesnek tartom, mert belefutottam már olyan vitapartnerbe, aki csak a saját magáét hajtotta. 
Szóval hárítok, talán ezért nem fogadtam el ezeket a nőket, szereplőket tökéletes mértékben. Nekem depresszív volt, szenvedés volt, nem találtam meg önmagamat semelyik szereplőben, és ez fájt. vagy kevés volt.
Három nő, három élet, három kor, három nap. Összefüggnek, egyik hatással van a másik kettőre, ott van Virginia Woolf  írása, élete a háttérben. Nekem hátborzongató volt Mrs Brown.... sajnáltam, hogy kilátástalannak látja, hogy így látja, hogy szenved.... megoldotta.
Virginia Woolf írt, visszavágyott, szenvedett.. megoldotta.
Clarissa szeret, szenved, szervez, kérdéseket tesz fel, megmenteni szeretne, de kit? saját magát vagy mást? vagy a lányát, vagy a barátnőjét vagy?................. mindegy, megoldódott.

Három nő, három megoldás. Magamra ismertem?- mint mondtam, egyelőre nem, de még keresem..
Magadra ismersz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...