2012. január 29.

Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 5. - Remény


Menthetetlen vagyok, én bírtam ezt a részt.
Nem is tudok mit írni, mert nagyon személyes lenne, az pedig nem ide való, ilyen mértékben, mert
Félelmetes a sok hasonlóság(om)… 
Jókat vihogtam, Reni apját a hólapáttal toltam volna le a lépcsőn, meg Kingának néha benyomtam volna egyet, hogy Ébresztőőőőőőő, de szerettem, pedig  növekvő szimpátiám meredeken zuhanni kezdett lefelé a szemétségei miatt. 
Szerintem Reni jellemfejlődése is megér egy pozitív gondolatot: lassan felnő, tud visszavágni, egyre jobban...

Bevallom, hogy nem hiányzott Arnold, még a telefonhívásait is utáltam.
Én eddig is bírtam Cortezt (vííííííííííííííííííííííííííííííí- *pirul*), most is, és azt hiszem, hogy meg is értettem...... vagy nem, de nagyon próbáltam. :)


…és végre-végre-végre!!!!!!!!!!! ezt mindenki értse úgy, ahogy gondolja, de ha belegondolok, hogy mi jöhet még, akkor már előre megijedek.  Várom a következő részt, és úgy gondolom, hogy abban valami olyasmi fog történni, amit utálni fogok
 
Tisztára pillangó-repkedős
P.S. Csak egy dolgot nem értek, vagy nem tudok feldolgozni: miért olvas Reni Zsoltiéknál, a garázsban?
Teljesen olyan érzésem volt, mint mikor Varga Katalin: A kesztyű című meséjét olvasom, gondolva a hangyácskára, aki a klubdélutánon...:

"Délután egy kicsit pihentek. Majd saját mulatságára mindenki muzsikált egy kicsit. Ez volt még csak az igazi zaj, ricsaj, zenebona!
a pocok hegedült,
a cinke zongorázott,
a béka szájharmonikázott,
a szarvasbogár trombitált
s az öreg, rövidlátó hangya sírdogált." 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...