2012. január 3.

Elena Ferrante: Nő a sötétben

Én most nem tudok itt az anyaságról írni. Sőt nem tudom elemezni sem ezt a történetet. Szóval alig tudok írni.
Van ez a nő, akire végig haragudtam, aztán ki tudja, hogy miért? Azért mert magamra  is ismertem benne, vagy azért mert gyökeresen ellentétes, mint én, és haragszom rá.
Passz, remélem a másodikat, szóval van egy tengerparti történet (i love), napozás nyár, meg sár, meg kukacok, na de ne fussak előre, minden napos, heppi, vidám, aztán nem is tudom, hogy ez a 48 éves nő, aki elhagyta a gyerekeit, majd visszatáncolt, majd a gyerekek hagyták el őt, na ő most mit is akar az életétől? Mit szeretne Ginotól, mit szeretne Elenától, a babájától, a családtól? Mit szeretne bárkitől is, ha még önmagával sincsen tisztában- vagy éppen nagyon is tisztában van?

Utáltam őt...brrrrrr... sötétben tapogatózom vele együtt.

Azt írja: "Jól csináltam. Milyen boldog voltam, amikor Bianca kiszakadt belőlem, néhány percig a karomba tarthattam, és ráébredtem, hogy ez életem legintenzívebb örömszerzése."
Igen, én is így gondolom.. éppen ezért haragszom. Nagyon haragszom. Hogy mit vállal fel ebben a könyvben? Hát az egész életét. S bár vaciláltam, a 4,5 – 5 csillag között, mert utáltam, mert gyűlöltem, mert kegyetlenül őszinte, mert igen, vannak ott gondolatok, bár szerencsére tőlem még? távol állnak, de az írásmód miatt, a történet miatt mindenképpen 5. De kedvenc nem, soha… Az nem lehet. Nekem fájnak a tettei. Nagyon. 
Remélem én különb vagyok-leszek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...