2011. június 28.

Alkyoni Papadaki: A Hold színe


Miről szól a könyv? Az életről..
Tehát nem is érdemes foglalkozni vele, hiszen, életünk csak hömpölyög, szerintem kitérőket tehetünk, de úgysem változtathatjuk meg a dolgokat...
Az életről szól, egy család életéről: a nagymamáról, a menyéről (Nina), két fiúunokáról (Fotisz és Petrosz) és két lányunokáról (Angeliki és Hrisztina). Az ő történetük hömpölyög, tele kétségbeeséssel, munkával, kitörési szándékokkal, és bölcsességgel.

Kiről szól mégis?:
Nináról, aki aggódós, idegeskedős;
Fotiszról, a legértelmesebb gyermekről, a legidősebb gyerekről, aki nem elégszik meg a dohányültetvényes sorsával, és kitörni vágyik;
Nagymamáról, aki egy tündér vagy egy angyal.., aki bölcsességeit, nyugalmát tanulni szeretném;
A cseresznyefáról és a csillagról , akik megtestesítették nekem a nyugalmat és minden jót.
Vagy..... a többi gyerekről, akikkel mindenféle dolog megesett?

Á, nem is ez a lényeg!

„Az élet szép. Higgy nekem. Megéri, hogy megszüless, még ha fájdalmas is olykor. Értelek én. Azt hiszed nem értelek? De mindig tartsd eszedben, kis barátom, hogy holnap megvirrad, és új nap kezdődik. Az élet sehol nem áll meg. (...) Az ember, olyan mint a fa. Virágzik gyümölcsöt hoz, lehullajtja a levelét, aztán kezdi elölről."

"Sose engedd, hogy a jelen túllépjen rajtad. Ne hagyd, hogy az élet kifolyjon az ujjaid között, mint a homok. Élj! Érted? Élj! Ne hallgass azokra a kishitűekre, akik a jelent zálogként adják a holnapért. A jelen a tiéd, barátom. Becsüld meg!"

"Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? (...)

- Nem... nem. Nem annyira ritkák. Csak hát... az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az -hogy mondjam neked?- szív ügye."

Ők megtalálták az életükben a boldogságot? Nehéz elmondanom, nehéz megértenem. Olyan sok keserűség és bánat van benne, hogy nehéz elfogadni a sok-sok receptet a boldogságra. Keressük a titkot, ami segít? Ami átkattintja a fejben lévő fogaskerekek forgását? Valahogy születni kell az optimizmusra, hogy képesek legyünk a rosszban is a jót keresni. Szerintem nem mindenki képes erre. Vagy a helyzet miatt, vagy a személyiség miatt, vagy egyéb külső-belső tényező miatt...

"Ne törődj a fiúval- mondta kisvártatva a csillag.- Egy nap megismeri majd a titkokat.
- Vagyis mik azok a titkok?

- A madarak mennek, majd visszatérnek. A nap lenyugszik, és minden reggel újra ébred. És az a kövér és szőrös hernyó a káposztaleveleken, arra vár, hogy szárnya nőjön, és pillangó lehessen. Mondjak még mást is? A virágok nem élhetnek, ha a lelküket nem adják oda a méheknek. Nézd azokat a százszorszépeket...

A fa megrázta magát.

- Meg kell találnom a módját, hogy megtaníthassam a srácnak a titkokat.
- Ne fáradj... Képtelenség. Van egy szűk ösvény a csillagok között. Az ember egymaga találhat rá. Egyedül! Amikor kétségbeesetten és meztelenül fut ki az esőbe. Egyedül! Ki az éjszakába, a meztelenségbe és a viharba!"


Én készülök egy futásra. (Csak ez a meztelenség ne lenne.) :)


... és olyan nehéz, hogy ne ragasszak címkéket más hátára..

2011. június 27.

Békés Pál: Viola violával


Gyerekkönyv, kicsit spoiler. De itt nem ez a lényeg.

Fülszöveg:
Viola modern lány. Körte a feje, zöld a haja, piros a szeme. És 40 x 60 centiméter. Ne rémüldözz, nem szörnyszülött, hanem festmény egy múzeumban. Ilyennek alkotta őt a mester. Egy szép napon aztán megunta a múzeumot, a képkeretet, megunta az egyik oldalán lógó szarvast a téli erdővel és a másik oldalon a hálót foltozgató halászokat. Útnak indul hát, hogy új keretet találjon a modernségéhez. Sokat kipróbál, de egyik sem illik hozzá: a mi Violánk válogatós. Kóborol erre, kóborol arra, ide is bebújik, oda is. Mit gondolsz, végül is megtalálja a keretét?

Történet Violáról, aki nem érzi magát jól, vagy tökéletesen a képkeretében, így kimászik, otthagy csapot-papot, és útra kel, hogy újat keressen.
"- Keresem a keretem.
- Ó, de érdekes probléma- örvendezett a kert (...).
- Nem csupán érdekes, mondhatnám, kifejezetten kínzó. A régi keretem ugyanis nem az igazi. Lemondtam róla. Most viszont semmim sincsen.

- Aha. Márpedig keret az kell-állapította meg határozottan a kert.- Keret nélkül, ugye, hova lennénk."


Melyik készülékemben van a hiba? Tkp. bennem- úgy összességben- legalábbis az értelmezések tekintetében. Ugyanis még ezt a néhány oldalas Már tudok olvasni regényt is felnőtt fejjel értelmeztem, olvastam.
Nekem a keretem megvan, s noha kimászom belőle, hogy újat, jobbat keressek, akkor is mindig visszatérek az én helyemre, az én keretembe, abba az életbe, amelyet élek. Néha nem tetszek-tetszik másnak, néha nem tetszik magamnak, néha újra vágyom, de belátom, hogy ez most a lehető legjobb, ami hozzám passzol.
Mint Violának a sajátja.

(A mínusz fél: a gyerekek többségét szerintem nem érdekli ez a történet.)

2011. június 26.

E.L. Konigsburg: Szavak nélkül


Mit tennél, ha a legjobb barátodat nevelőintézetbe zárnák egy "ügy" miatt, de te hiszel benne, és hiszel abban, hogy ő semmi rosszat nem követett el, azaz nem bűnös?

Connor és Branwell 13 évesek, benne a serdülőkorban. Branwell néhány hónapos kistestvére Nikki életveszélyesen megsérül otthon, kómába esik. Egy 911-es telefonhívás hangfelvétele miatt a fiú nevelőintézetbe kerül, a kislánnyal történtek napján megnémul, képtelen lesz megszólalni. A történet lényegéhez hozzátartozik Vivien, aki au-pairként él a Zamborska családnál, és vigyáz Nikkire, s aki szintén otthon tartózkodott, amikor a kislánnyal az eset történt.
A barát, Connor nem adja fel, naponta bejár az intézetbe, s mivel hallott a "Szkafander és pillangó" c könyv szerzőjéről Jean-Dominique Babuby-ról, aki a szeméve kommunikált, Connor is kialakított egy képkártyás kommunikációs formát a barátjával. Ennek segítségével és Connor testvérének segítségével - 27 éves Margaret- kibogozzák a csomókat, a homályos részeket felderítik. A regény serdülő fiataloknak íródott. Olvashatunk benne az au-pairségről, a dohányzásról, a serdülőkorról, a barátságról, a családi kapcsolatokról, a csonka családoknál előforduló problémákról.
Szerettem olvasni, próbáltam kibogozni, fényt deríteni, s bár sokkal nagyobb dologra számítottam, nem szomorodtam el, sőt inkább örültem. Figyelemfelkeltő számomra az ok, ami miatt Branwell, a testvér, aki az eset napján elnémul vagy megnémul nem beszél az esetről, nem beszél, nem szólal meg, addig, amíg....
Érdekes volt erről olvasni, majd később arról hogy a problémák változásával, felgöngyölítésével mennyire változott a helyzet.

Érdekes dolog ez némaság. Tudom, hogy a gyerekeknél előfordulhat a mutizmus/elektív mutizmus, azaz gyermek visszautasítja a beszédet, kiválasztott személyekkel vagy helyzetben vagy időpontban kommunikál. A gyermek beszédprodukciója és beszédmegértése ép. Az állapot kialakulása környezeti, pszichés eredetű, de az ártalmak csak azoknál a gyermekeknél váltanak ki tartós viselkedésváltozást, akiknél ezt alkati adottságok is elősegítik.



Hogy Branwell mutizmusban szenvedett abban az időszakban vagy csak szégyenkezett, mindenki döntse el maga. Egész egyszerűen nekem egyből ez a betegség jutott eszembe a némaság kapcsán. Természetesen nekem is megvan a véleményem...

2011. június 18.

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert


Bevallom őszintén, nem nagyon szeretnék erről a könyvről írni, de azért teszem, hogy ne feledjem, és, hogy vállaljam a gondolataimat. Elgondolkodtam, vajon én miért nem ájultam el tőle?
Kiveszett belőlem a romantika? A mesék szeretete? Nem hiszem, hiszen vannak kedvenc könyveim a szórakoztató irodalom alkotásait tekintve.
Annyira szerettem volna kedvencelni, de többre vágytam? Még ezt sem mondhatom, hiszen nem olvastam véleményt csak a tetszési indexeket figyeltem a molyon.

A Waverley-kert a Waverley lányok kertje, otthona, azaz Claire-é. Itt él egyedül, de nem magányosan, munkája és csodakertje kitölti az életét. Fél a változásoktól, a mástól. Ebbe az életébe csöppen bele régen nem látott húga Sidney és annak kislánya Bay, aki -bár soha nem gondolta, hogy valaha vissza fog térni ide- váratlanul felbukkan életében, és itt ragad.

Az események izgalom nélkül peregnek, különösebb izgalom nincsen, az a kis esemény sem ért váratlanul. Megismerjük a lányokat, a múltjukat: miért élt itt Claire, és miért menekült el innen Sidney, ki volt az édesanyjuk, és megismerjük a kisváros néhány lakóját.
A regényben csordogál a romantika, a szerelem, a mágia, a kedves idős ténykedése, élete és személyisége irigylésre méltó; a kisváros olyan lehet, mint amilyenek az amerikai filmekben láthatunk (=állóvíz, kevés hullámmal, amit a gazdag családok keltenek). Természetesen van benne hárpia szereplő is, aki szánalmas, és annak egy még hülyébb anyja, aki látszik, hogy beleszületett a jóba, az intrikába és, hogy a női fortélyokkal próbálja meg életét megfelelően irányítani.

A könyvet gyorsan elolvastam, érdekelt, így nem mondhatom, hogy nem volt jó, hiszen azokat a könyveket be sem fejezem.

Mondjuk úgy, hogy nekem kevés az 5 csillaghoz. Előttem mindent leírtak már, aranyos, gyorsan olvasható, kikapcsolódós könyv strandra, vagy éppen, ha elfáradtunk a problémákkal vagy háborúval teli szép- és szórakoztató irodalom olvasása közben. De most azt kellett megállapítanom, hogy kategóriájában olvastam szebben fogalmazottat, izgalmasabbat, érdekesebbet.
Valakinek az „jön be”, hogy csak úgy csordogálnak az események, de én azt vettem észre, hogy elolvastam a kétharmadát, de még semmi váratlan, kiszámíthatatlan új nem történik, mint amit elképzeltem. Mondjuk ez még mindig 4 csillag lett volna, de a durr! elmaradása miatt csökkent az érték.
De olvassátok, tkp. nem rossz! Olyan, mintha egy rossz matekosnak az év végi tz-je 3/4! Az jó- ebben az esetben!
Kedvenc gondolataim, amik tényleg elgondolkodtattak, a házzal, az otthonnal, és a kerttel kapcsolatos voltak (azaz a röghöz-kötöttséggel)
A hazatérés jó dolog, mindenkinek van otthona.

Ill. ezen a mondaton is nagyon elgondolkodtam, nem is kicsit: "Claire megtanulta, hogy a családtagokra sem számíthat mindig. azt is megtanulta, hogy ők nagyobb fájdalmat okozhatnak neki, mint bárki más a világon."

3/4

Richard Yates: Húsvéti korzó



Nem olvastam még Richard Yates-től könyvet. Nem tudtam mire számíthatok, egyszerűen a fülszöveg tetszett meg:
"A két testvér már kislányként is nagyon különbözött egymástól. Emily csodálattal tekintett érzékeny lelkű nővérére, és féltékenyen szemlélte apjukhoz fűződő kapcsolatát, Sarah viszont húga önálló gondolkodásmódját és függetlenségét irigyelte. Felnőttként egészen más életet élnek. Sarah a biztonságot jelentő házasságot választja, Emily az állandó útkeresést. De vajon melyik jelent szabadulást az otthonról hozott, bénító minták alól, és melyik vezet a boldogsághoz? "
Kíváncsian vártam melyik lányhoz fogok hasonlítani, melyik fog közel állni hozzám, de bevallom egyikükkel sem éreztem hasonlóságot vagy barátságot. Ez nagy szomorúsággal töltött el. Milyen lehet egy testvérpár élete, ha az író így kezdi el történetüket:
"Egyik Grimes nővérnek sem adatott meg boldog élet."

A kislányok szülei elváltak, egy igencsak érdekesnek mondható édesanyjuk volt, ő nevelte őket, de az apa is fontos szerepet kapott életükben. Az anya -Édi- önmegvalósítási szándéka miatt (no és munkája miatt) folyamatos lakóhely-változtatásaik következtében eléggé megalapozta a lányok fontosnak mondott korszakát.
Sarah, az idősebb gyermek hamar rájött, hogy ő a biztonságos családi kapcsolatokra vágyik, így már fiatalon a menyasszonyi ruháról álmodott, ill. a vonzó fiatalemberek kapcsolatát kereste. Már gyermekkorában is a külsőségek voltak számára a fontosak ellentétben húgával, Emilyvel, aki soha nem érezte magát szülei kedvencének, s ő a tanulással, a karrierjének építésével próbálta a lehető legnagyszerűbb életet megteremteni magának. Ő nem az anyaszerepre vágyott, sőt nem hitt a házasság előtti szüzességi fogadalomban sem. Ő szabad szellemű volt. Erkölcsi értékei nem terjedtek ki a monogámiára. Élete bővelkedett partnerekben szerelmekben, míg Sarah (ahogy ő fogalmazott) "szűzen ment férjhez, és szűz is maradt".
Ebben nincsen semmi probléma, ez rendben is lett volna, de nekem unalmas volt a történet. Nem hajtott a vágy, hogy megtudjam a folytatást, nem vártam csattanót, nem vártam tornádót, hiszen nem volt boldog életük. Ezt tudtam, max. arra voltam kíváncsi, miért nem lett jobb?

Sarah élte -saját maga bevallása szerinti- boldog és temperamentumos életét férjével Tonyval és gyermekeikkel.
Emily pedig nagykanállal ette az életét, de kapcsolatai rendre nem sikerültek valamelyikük hibájából. Volt valami baj mindig, de a könyv elején még azt hittem, hogy kialakul egy kép, mert egyik pasi szexelni nem tudott vele, a másik pasi nem tudta a versírást folytatni, aztán valamelyik folyamatosan a régihez vágyódott, szóval itt is-ott is mindig volt valami probléma, aztán rájöttem, hogy sajnálom Emilyt, mert ha muszáj lenne választanom, akkor inkább őt szeretném.
Tehát adva vannak ezek a lányok, akiknek nem sikerült az élet. A regény középpontjában a kapcsolatok, ill. azok hiánya van. Zajlanak az események, semmi különös nem történik, élnek, ameddig élnek, együtt élnek ameddig bírnak. Megismerjük (és kiismerjük Édit is, aki magányosan éli majd utolsó napjait.) Nem történik semmi, de ha mégis, akkor nem izgulok semmin, ásítok nagyokat, és kiborulok, hogy itt mindenki alkoholista, mint Jockey Ewing a Dallasban, vagy, mint Carver könyveiben a szereplők. Itt meg is találtam a kapcsolódási pontot, olyan volt, mintha Carver könyvet olvastam volna. Abban is ez a fajta realizmus volt, és ott sem tetszettek a történetek. Ugyanúgy nem tudtam azonosulni semmivel és senkivel.

A regény 1976-ban íródott, és mások véleménye szerint (itthon és külföldön egyaránt) egy nagyon jó történet. Így csak arra tudok gondolni, hogy nem nekem íródott, mert engem idegesített, hogy unatkozom az olvasás közben.
Ajánlom sok-sok olvasónak, már csak azért is, hogy megismerjétek azt a fajta érdekes látásmódot, ahogyan több amerikai író írt.

3

2011. június 17.

Charles Martin: Hegyek között


Ha egy legrosszabb is egy lehetőség, nem szabad félresöpörni. Nem szabad elbújni előle. Vagy elfutni. Megtörténhet. Azután ha és mire megtörténik, fel kell készülni rá. Így nem roskad össze az ember, ha a legrosszabb gondolata valósággá válik.
Ben Payne-nel ez történt.- Szerintem többször is. De, ha összességében nézem, akkor már nem is tudom. Kinek, mi a legrosszabb?
Van ilyen férfi, mint Ben? A könyv kétharmadának vagy épen háromnegyedének elértéig azon gondolkoztam tényleg van-e ilyen férfi? Létezik-e ezen a bolygón? Bevallom nagyon őszintén ¾-es csillagozás és osztályzatnál álltam nagyon sokáig. Ez kb. azt jelenti nálam, hogy jó-jó, nem fergeteges, vonz a történet, falom a sorokat, nem kell gondolkodni a mondatokon, az ott hallottakon. Tetszik, de nagyon hihetetlen a sztori, pedig semmiképpen nem a hihetetlen kategóriával kiadott regény. Aztán mégis feltornázta magát. Szubjektíven.
Charles Martin előző könyvével belopta magát a szívembe. Itt ismét egy kimagasló személyiségű férfit ismerhettem meg: Ben Paynet, az orvost. Egy férfi, aki egy kis magánrepülőgép lezuhanása után sok-sok napon, temérdek mennyiségű havon keresztül húzza-vonja-eteti-tisztítja-ellátja útitársát Ashleyt, aki megsérült és egy kutyát. Barátok lesznek, együtt küzdenek, együtt mennek, együtt beszélgetnek, együtt élnek.
Olvasáskor megismerhettem Rachelt, a feleséget (ó, de lennék ilyen én is!) és Vince-t a vőlegényt. Kialakultak gondolataim, megfogalmaztam kérdéseket, kitaláltam valamit, és kíváncsian vártam, hogy meddig lesz fehérség előttük.
Amolyan „Életben maradtak” érzésem volt, olyan volt, mintha ebből merített volna erőt az író. Természetesen nem adaptáció, és minden másképpen van, sőt egyszer meg is említik ezt a történetet.
Ben egy tökéletesnek látszó férfi. Sokáig kerestem benne a hibát, és nem találtam olyan nagyot, hogy említésre méltó legyen. Szomorú, ilyen nincs. Aztán, amikor kezdett összeállni a kép, beleszerettem, és újraértelmeztem a mondatait, amik akár közhelyesnek is tűnhetnek, de sok benne az igazság. Persze továbbra sem értettem a multifunkciós dolgait, hogy mindenhez ért, de saját magáról is megemlítette, hogy Bear Grylls kiröhögné őt. Nem tudom, hogy a kényszerhelyzetben mennyire hajtana a túlélőösztön, (biztosan nagyon) mindenesetre Ben kitartása és Ashley lényegre törő mondatai és humora elgondolkodtatott.
Azt pedig nagyon megtanultam, hogy mindig CSAK az előttem lévő egy akadályra figyeljek. Csak egyre!
Olvastam, lapoztam, mérges voltam, ha megzavartak percenként, és végül a könnyeim is kicsordultak. Így lett 4/5.
Néha elgondolkodom, hogyan szerettél belém. Olyan dolgokban hiszel, amiket én nem is látok, és olyan nyelven beszélsz, amit csak a szív ismer.

2011. június 15.

Agota Kristof: Trilógia


  1. Fiúk, szukafattyak, nagyanya, gyilkolás, erotika(?)-szex, ikerség- lelki-összenövés, magunkra maradás, érzelemmentesség, kínzás, életben maradás, csontváz, lelki háború, kézigránát, II. világháború, németek, zsidók, szado-mazo, homofóbia, aknamezők, szögesdrót, egyedül maradás.
  2. Egyedül maradás, személyiség-keresés, gyilkosság, írás, vérfertőzés, tiltott szerelem, szex, szex, szex, Mathias, papír-ceruza, mozgássérült- nyomorék, szerető, szovjetek, őrület, gyereknevelés, pia, kóborlás, öngyilkosság, alkoholizmus, alvászavar.
  3. Claus-Lucas, Lucas-Klaus (Claus), ikrek. Ikrek? Vízió? Valóság? Édesanya, őrület. Gyilkosság. Vérfertőzés (?), hibáztatás, bűnbánat, szeretet, felelősség, gyűlölet, öngyilkosság, halál, katarzis.

Mit mondhatnék? (ÁÁáááááááááááááááááá!!!)

Nem mondom, hogy egyszerű volt olvasnom.

Nem mondom, hogy mindent egyből megértettem az önálló részek olvasásakor. Bekerültem egy mátrixba, és delíriumos állapotba kerültem, úgy éreztem magam, mint aki nem százas.

Most akkor mi van? Ki ez, és ki az? Ha akkor így volt, akkor most miért is van úgy? Aztán utánanéztem, hogy ezek különálló részekként íródtak, mégis szerves egészet alkotnak.

Aztán rájöttem, gondolkodni kezdtem: kitaláltam egy sémát, hogy kinek az oldaláról láthatom, vagy hogyan képzelhetem el?

Végre összeállt, mire jött a harmadik, és összeálltak a mozaikok, s bár vannak aprócska részletek, amik még finomításra szorulnak, az nem számít. Nekem van egy történetem, és a következő elolvasásig így is marad. Bevallom, nekem sok volt az erotikusnak nem nevezhető (olykor öklendezésig eljuttató) szexualitás. Ez volt a szereplők között összekapcsolódás (fizikailag is, történetileg is).

Monumentális mű két fiúról, az ő életükről valahol a szögesdrótokon belül és kívül, úgy ahogy ők ezt megélték, átélték, megszenvedték, túlélték. Túlélték?

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

(…)

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

(…)”

(Radnóti Miklós)

Agota Kristof magyar. Csíkvándon született, Kőszegen élt, Szombathelyen tanult, Svájcba emigrált. Vallomása (forrás: wikipedia.org):

- "Azt mondta valahol, hogy nem lett jobb az élete az által, hogy elment 56-ban.

- Ez igaz, mindig ezt mondom.

- Jobb lett volna itthon íróvá válni?

- Igen."

(Idézet "Az analfabéta" című művéből)

2011. június 7.

Chitra Banerjee Divakaruni: Szívtestvérem


...........
.............
...................
(Itt az állt, hogy milyen jó, hogy a magam élvezetéért írom le a gondolataimat, és, hogy minimális "ingyen" példányról van itt szó. :)- egyrészt mert feszélyezne a sok "kötelező", másrészt, mert egyszerűen rettenetes a memóriám, harmadrészt gyűjtöm az ötleteket a gyerekeimnek, és a "nem moly"-barátaimnak.)

Shuda és Anju két Indiában élő lány. Rokonok vagy sem, ez maradjon titok, mindenesetre unokatestvéreknek tartják magukat, egy olyan családban, ahol a családfenntartók nők. Shuda és Anju édesapja egyszerre halt meg egy expedíció során, feleségeik az egyik sógornőjével együtt él Kalkuttában és nevelik a lányokat.
Mostanában játszódik a regény, egy, hagyományokhoz ragaszkodó családnál. Fontosak a hiedelmek, a babonák, a hozomány, keresik a férjeket, de megtapasztalható, hogy ezek a lányok is képesek más iránt szerelembe esni.
A lányok intenzív kapcsolatának megismerésekor az írónő bemutatja az olvasónak a lányok jellemét, a szoros érzelmi barátságukat, a családot, a szokásokat, a bánatot, s végül az életük alakulását, amiből az is kiderül, hogyan távolodnak el egymástól, majd kerülnek ismét egymás közelébe.
Sudha egy bájos szépség, aki lemond minden jóról egy múltban történt esemény miatt. Nem küzd, megalkuszik, lemond..... mindig megalkuszik?.. mindig lemond?
Anju egy vagány, egy reformer, aki küzd, aki ki akar törni, akinek sikerül.... vagy nem.
Ketten kétfelé kerülnek a számukra kiválasztott férjükön keresztül, de kapcsolatuk nem szakad meg.
A múltbeli titok gyűrűzik, Sudhán keresztül folyamatosan lebeg a szemünk előtt, kiszakítanám Sudha fejéből a rosszakat, megráznám, hogy ő egy tündér..., de látom, hogy ezzel neki kell megküzdeni.
Nem ismerem Indiát, azt sem tudom igazán, hogy milyen az élet ott? Nézegettem képeket Kalkuttáról, olvastam a hagyományaikról, próbáltam elképzelni, milyen lehet ott nekik?
A titok lapul, rajtam nem fogott ki, egyszer csak bevillant, és nem szabadultam tőle. Pedig nem is volt titokként feltüntetve.
Izgalommentes, kellemes regény, gondolkodást nem igénylő, de -szerintem- érdekes történet. Egy olyan történet, amely egy egy patakocska, mely lassan csordogál, de viharok idején a vízhozama is megnő és sebesen szalad tova. Zavaros a víz, mert az alján sok mindenség van benne. Rossznak tűnő jók? vagy Jónak tűnő rosszak…
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...