2011. május 28.

Jodi Picoult: Házirend


"Házirend:
1. Takaríts fel magad után!
2. Mindig mondj igazat!
3. Naponta kétszer moss fogat!
4. Ne késs a suliból!
5. Vigyázz a tesódra, hiszen rajta kívül senkid sincs."

Jodi Picoult könyvében a 18 éves Jacob "magasan funkcionált" autista.

(Az autizmussal élõ gyermek problémájának lényege a szociális-kognitív és kommunikációs készségek fejlõdésének zavara, amely a személyiség fejlődésének egészét áthatja (pervazív), és általában fogyatékos állapothoz vezet és egész életen át tartó fogyatékos állapotot eredményezhet. Minőségi károsodás és általános elmaradás három területen: a) a reciprok (kölcsönösséget igénylő) szociális interakciókban (a metakommunikáció, pl. szemkontaktus használata a szociális kapcsolatok szabályozásában, a kölcsönösség, a kortárskapcsolatok, a vigasz, az öröm, élmények kölcsönös megosztás stb.); b) a kommunikációban (beszéd kialakulása, a kialakult beszéd funkcionális használat, pl. társalgás fenntartására, illetve nem beszélő gyermeknél kompenzációra való törekvés más eszközökkel, a beszéd metakommunikatív oldala, mint ritmus, hangsúly, intonáció stb.) és a játékban (változatos és spontán szerep-, illetve imitatív játék); valamint c) a rugalmas viselkedés-szervezés területén (pl. sztereotip, repetitív, (azonosan vagy azonos jelleggel ismétlődő), illetve azonossághoz való ragaszkodást tükröző tünetek). információ: Autizmus Alapítvány, www.autizmus.hu )

Jacobnak Asperger-szindrómája van, magasan funkcionált autista. Ha egy súlyosabb autizmussal élővel hasonlítanánk össze, nagy különbségeket tudnánk felfedezni. (Itt csendben megjegyzem, hogy manapság a vizsgálati eredményeken is általában feltüntetik az autizmus mely oldalával találkozunk egy személy kapcsán. Ez megváltozni látszik, nemsokára a vizsgálati eredményeken az autista/autizmussal élő fogalmakat kell használni.) Jacob beszél, a zseniség határát súrolhatja, hatalmas IQ-val rendelkezik, de belőle hiányzik -az autistákra nagyon jellemző- képi gondolkodás. Azaz önmagát nézi, veszi figyelembe, nem egoizmusa miatt, hanem másoknak nem tud mentális dolgokat tulajdonítani. Jacob azt érti meg, amit "tisztán" mondanak. Az iróniát nem érti, ő sem tud ironikusan beszélni. Ha valaki azt mondaná neki, hogy "Falra mászok tőled!"- akkor ő várná, hogy az a valaki pókember módjára falra másszon, és ugyanígy előfordulna, hogy ha azt mondja neki valaki, hogy ugorjon a kútba, megteszi.
Jacob "Ha valamit elhatároz, azonnal véghez is akarja vinni, .., és rendkívül ingerült lesz, ha valamiért ez em sikerül. Általában se a pozitív, se a negatív érzelmeit nem mutatja ki, és nehezen kommunikál a kortársaival. Mindent szó szerint ért. Például, ha arra kérnék, hogy egyen csukott szájjal, azonnal elmagyarázná, hogy ez lehetetlen. Érzékelési problémái vannak. Nem bírja az erős fényt, a zajokat, az érintést. Nem szeret a figyelem középpontjában állni. Pontos időbeosztás szerint él, a váratlan események szorongással töltik el. A viselkedése ilyenkor még a szokottnál is furcsábbá válik. Hadonászni kezd, magában beszél, vagy filmekből idézget. Ha túlterheltnek érzi magát, elbújik a szekrényébe vagy az ágya alá, és nem hajlandó megszólalni."

Jacob szemszögéből az érzéseiről:

"Hogy hova tűnök olyankor?
Ajtó-ablak nélküli szobába, aminek a falai elég vékonyak ahhoz, hogy mindent lássak és halljak az odakinti világból, ahhoz viszont már túl vastagok, hogy áttörhessek rajtuk.
Ott is vagyok, meg nem is.
Dörömbölök, de kívül senki sem hallja.
Hogy hova tűnök olyankor?
Idegen országba, amelynek lakosai még csak nem is hasonlítanak rám, ráadásul beszéd nélkül beszélnek, és a levegővel együtt az örökös zajt is be kell lélegeznem. "Rómában mint a rómaiak", mondogatom magamnak, és meg is próbálok szóba elegyedni a helyiekkel, akikről csak azt felejtették el közölni velem, hogy valójában tök süketek.”

Jacob szociális-készségfejlesztő magántanárát, az egyetemista Jess eltűnik, majd a lányt holtan találják. Jacob a kriminalisztika megszállottja elég hamar a gyanúsítottak lesz, majd egyből a vádlottak padján találja magát, mi pedig egy bírósági tárgyalásba csöppenünk.
Miközben bepillanthatunk Jacob családjába (anya, 3 évvel fiatalabb-15 éves- öccs, apjuk elhagyta őket 15 éve), úgy kezdtem a fejemet egyből kapkodni. A csattanó nem jött el, mert -talán- amit Picoult annak szánt arra a könyv első negyedében rá lehet jönni. Ettől függetlenül faltam a sorokat, érdekelt a téma, és szerettem, sajnáltam Jacobot és édesanyját.

Véleményem szerint a nyomozás és a tárgyalás nem volt hiteles, nem volt tökéletes. Alapvető -laikusnak fellelhető- hibákat találtam a nyomozás menetében, mint a kérdések feltevésénél, mint pedig a helyszín vizsgálatánál. Így ez nem volt csattanós!

Bizonyos dolgokat feleslegesnek tartottam (Olivernél), valamit hiányosnak találtam (Theo bevonása a történetbe!!).
Nem szándékozom kifejteni a Picoult-os sztorik felvetését, amik szerint az egészséges gyerek mindig valami pszichés elnyomást érez, ami őt egy negatív szálra, deviáns viselkedésre sarkallja. Nem elemzem, nem élek benne, nem szeretném hinni, hogy ez törvényszerű, de amíg egészséges gyerekek családjainál látom a gyerekek közötti "erőviszonyokat", hasonló problémákat, addig igazán sok mindent el tudok képzelni.
Nem tudom, hogy kellett volna Theoval bánni. Megoldási stratégiáim vannak, de ki garantálja, hogy sikerülne is kivitelezni?

3/4

(A könyv 2009-ben íródott, bár Jess 2010.januárjában tűnt el. A könyv kiegészítéséhez hozzátenném, hogy a kutatások mai álláspontja szerint a könyvben többször kihangsúlyozottakkal ellentétesen, a gyerekkori -higanytartalmú- védőoltások nem felelősek az autizmus kialakulásáért (2010-es konferencián hangzott el először ez a mondat), ill. az étrend-kiegészítők sem annyira hatásosak, vagy számítanak mint a könyvben állítják. Az autizmus kialakulásáért a géneket hibáztatják!- ezeket nem én, hanem az ezzel foglalkozó tanárok, dékánok mondják itthon és külföldön egyaránt.)

2011. május 19.

Szakonyi Károly: Pál apostol szigetei


Végre ismét egy elvarázsolós, utazós én-könyv! (Amit nem tudok megfogalmazni. Ez egy érzés, hogy jó, hogy nekem jó, hogy számomra kellemes olvasmány. Biztosan nem mindenkinek.)
Ezt az érzést majdnem egy az egyben a Szederbort olvasva éltem át! Ott más kapcsán jött, de máig emlékszem arra a hangulatra ami akkor megtalált.
A Pál apostol szigetei könyvben görög szigeteken történt, megtörtént eseményeket, csodákat élhetünk át.

Csoda... mi a csoda? Valami természetfeletti? Valami megfoghatatlan? Valami olyan, amit szuperlatívuszokban lehet kifejezni?
Nekem a tenger is egy csoda. Sokszor nem láttam még, de Görögországhoz csupa kellemes élményem kötődik, Korfuhoz, a szigethez még inkább.
Szakonyi könyve hevert a kölcsönkönyvek között. Kedves barátunk ajánlotta nekem, nagyon kedvesen, majd tavaly télen a kezembe is nyomta. Sajnáltam ezt a művet, mert nem volt kedvem a kezembe venni, egyszer kávéval is leöntöttem kicsit (uppsz) sok más könyvvel együtt, mér majdnem visszaadtam, de "Ráér nekünk" miatt ittmaradt.

Tómániám (állóvíz mániám), mint a nyugalom helyszíne számomra egy biztos pont. Most kedden jött el az a pillanat, hogy kezembe vettem a könyvet, kimentem a napra, és nem raktam le egy darabig. Aztán folytatni akartam!
Az elbeszéléskötet elkalauzolt engem a korfui és a körülötte lévő kisebb szigetek életébe, ismét ott sétálhattam az öreg házak között, hallgattam a vigyorgós öregeket, amint ülnek a ház előtt és beszélgetnek. Emlékszem a saját emlékeimre.
A történetek mindegyike valami apró apostoli jelenést hordoz, ami megváltoztatta a benne lévő főszereplő életét. Mindegyikben szerepel a NŐ, mint a vágy megtestesítője, és a férfi, mint szenvedő alany. Hol hibás a nő... hol hibás a férfi?
Volt pillanat, amikor elküldtem arra a bizonyos melegebb éghajlatra a nőt, volt, amikor sírtam szomorkodtam a férfival. Gyűjtögettem gyógyfüvet, ültem naphosszat a kikötőben, hittem és nem hittem a valóságban.
Semmi különös, csak elvarázsolt.

Részlet egy elbeszélésből:
Klara
"Hajnalban kel, amikor a nap még nem lobban fel a láthatáron, csak fényét küldi előre, mely ott dereng a tenger borzongó színén, és a szigettel szemközti púpforma szikla is láthatóvá válik a szürkeségből. Friss a kora reggel, néptelen, a parti vendéglő teraszán az asztalokra borítva tótágast állnak a székek, pirkadati szél söpör végig a sétányon, megzörgeti a veyeskereskedés ellazult cégtábláját. Két búslakodó ezüst sirály sétál lomha léptekkel a homokon, még fiatalok s gömbölydedek a piszkosszürke tollazatukkal, egy harmadik dagályban félig ellepett köveken babrálgatja kampós csőrével a szárnytövét. A strandok felől felbukkan a mocskos kis eb, zsemlebarna, loboncos szőrű korcs, szimatolva meg-megtorpan, vizeletével jelet hagyva maga után kutyagol a vendéglőig, aztán átvág a szemközti oldalra, a parti kövek közé kitett zománcos tányérig. Klara asszony mindig élvezi a jelenetet, a fiatal sirályok már felfedezik a tányérba kiszórt hulladékot, a vendégek esti maradékából összekotort haldarabokat, mire a kutya odaér, de a madarak békésen tűrik, hogy az is odadugja nedves orrát, és kikapdosson egy-egy falatot.
Csendes a part, csak a hullámok neszeznek a köveknek csapódva, s még akkor sem tűnik fel senki, amikor a napkorong felbukkan a víz távoli peremén és buja színekkel festi meg a tengert. Későn kelő itt Klaran kívül mindenki, csak a halászok meg a hajósok vannak talpon. De Klara, bármennyi év, évtized telt is el azóta, hogy parancsra kellett ébrednie egy mocskos börtöncellában, ahová tizennyolcévesen az önkény bírái vetették, mindig pirkadatkor kel, és még a téli, esős évszak idején is ott áll a keleti égbolttal szemben, hogy lássa a virradatot. A virradat csillapítja le örökkön rettegő szívét. És a megpillantott nap. Hogy él. Hogy az éjszaka lidércnyomása elmúlt, s a halálfélelmet elűzte a fény."

(Lejegyzett gondolataim a helyi tó partján, a könyv olvasásakor, a könyvről, az életről elmélkedve:
Vitatható, hogy azért talált-e meg a könyv, mert a vízre vágyom, a nyugalomra vágyom, a csendre vágyom. Nagyon szeretek egy tó partján ülni, és csak úgy ott lenni, nézni a horgászokat, halászokat, a kacsákat.
Görögosrzság, Korfu közel áll a szívemhez, hisz összekapcsolódik Kedvessel, az ott lévő emberek hangulatok, színek, állatok, a mindenség annyira mélyembe hatolt, hogy folyamatosan vágyódok vissza arra a környékre, ülnék a kis öregek mellé és hallgatnám őket.)

2011. május 14.

Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak


Nem tudtam elolvasni :$
Nagyon szerettem volna elolvasni azóta, mióta a Nagy könyv 100 -ba bekerült. Várakozott.
Aztán tisztára műveletlennek éreztem magam, amikor nem értettem 42, azaz @negyvenketto nevét, és akkor a törölközőnapról nem is beszéltem még.

Annyi embernek a kedvence, így most aztán belevágtam, de csak az első két fejezet tetszett. Az viszont nagyon! Feküdtem a Rezső tér (vagy hol, szóval a Delej utca) környékén a fűben, néztem a felhőket a napsütéses fák lomkoronáján keresztül, elmélkedtem e csodás bolygóról, aztán elillant a bolygó, és haragudtam... :D
Pedig annyira szerettem volna. De, amikor a Földdel gondok történtek, a fele szöveget nem értettem. Nekifutottam még egyszer, aztán kinevettem magamat!
Szóval….. ez így nem jó. Gondoltam, hogy majd idős koromban, amikor más dimenzióban fogok élni, majd megpróbálkozom vele, és így válok majd fiatalos öreggé! :) Galaxisokról fogok olvasni és görkorizni fogok!

Győzzetek meg!! :D

A Star Wars-ben is Harrison Ford és Csubbakka (hogy a fenében kell írni?) volt a kedvencem, és nem értettem a Galaxisokat már ott sem- szóval a hiba az én készülékemben van, de vállalom!

Soazig Aaron: Klara nemet mond


Klara nemet mondott.
Mire is?
- Az életére?
- A múltjára?
- A családjára?
- A barátaira?

Gondolkojunk csak! El tudjuk képzelni, milyen lehetett Auschwitzban élni, lenni, "táborlakónak" lenni? Onnan hazajönni? Felvenni az élet fonalát? Kizárt dolognak tartom..
Lehetnek rokonaink (nekem nem volt), akik ott voltak, meghaltak. Akik ott voltak és túlélték.
Akik meséltek, bár én mindig azt hallottam az én köreimben, hogy nem szívesen emlékeztek.
Akkor mire is várunk? Klara mondjon igent?

Szerettem Klarát? Nem is tudom... nem ismertem meg őt, csak néhány napján keresztül tekinthettem a színfalai mögé.

„Klara akár az üres lap.”- Szerintem sosem fog neki sikerülni.
„Minden jól ment, és jól is fog menni.”- szerintem csak utóbbi sikerülhet, ha az üres lap-hoz egyre közelebb kerül.
Nem vártam mást Klaratol, inkább büszke vagyok rá. Azt hiszem. Semmiben nem vagyok biztos most. Vagy csak próbáltam elfogadni? Nem is tudom, de soha, egy percre, egy mondat erejéig nem ítéltem el őt. Sajnálom, megértem, szánom, támogatom, próbálom tökéletesen megérteni. De hogyan is érthetném meg Auschwitz borzalmait? Sosem fogom- remélhetőleg.

4.

2011. május 8.

Daniel Gottlieb: Drága Sam!

"Rúmi: A fogadó ház
Az emberi lény mint egy fogadóház

Minden reggel más vendéget vár
Az öröm a szomorúság és a

hitványság

Gyakori vendégek
De nagy ritkán a tudatosság is betéved

Fogadd be őket szívesen

Még ha a fájdalom is durván bedörget

Adj neki helyet

Hisz ő is a te vendéged

Fogadd be őket szívesen
Mert új örömöket hoznak neked

A szégyenkezés a rosszindulat

Borús gondolatok

Szívéllyel fogadd őket úgy szintén

Légy hálás mindegyiknek

Mert mindnyájan Istentől jönnek"

(Simon Imre fordítása)


Drága Sam!

Bár nem ismerlek, kicsit megismerhettelek a nagypapádon keresztül, aki mesélt neked, s nekem. A nagypapád, a Papid elmesélte súlyos balesetét, amelynek következtében mind a négy végtagjára lebénult. Elmesélte, hogy sokszor depressziós, elmesélte sok páciense problémáját, aminek boncolgatásakor rájöhettem (volna) a nagy igazságokra: azaz ne féljünk kérni, próbálkozni, ne szégyenkezzünk bizonyos esetekben, és hogy lehet kijönni s gödörből. Illetve neki hogyan szokott sikerülni, ugyanis én csak azt tudom, hogy két egyforma életút nincsen. Kinek így sikerül, kinek úgy sikerül.
Drága Sam, nálad 2 éves korban diagnosztizálták az autizmust. Senki nem tudja, hogy mekkora mértékű, azt sem tudják, hogy érteni fogod-e ezeket a leveleket. Kb. annyit tudtam meg rólad, hogy fantasztikus édesapád van (gondolom édesanyád is az), és hogy nagyon jól golfozol! Persze olvashattam még a cumidról, a beszédedről meg egyébről, de annyira szerettelek volna megismerni. Szerettelek volna ölbe venni, simogatni, mélyebben meglátni benned az értéket. Sajnos nem sikerült, de azért megkedveltelek. Hisz te nem tehetsz semmiről!
Kívánom Neked a lehető legzökkenőmentesebb életet családoddal!
f-andi

U.I: ".. a lelkünk akkor nyer megnyugvást, amikor egészen egyszerűen felhagyunk a küzdelemmel, és tudomásul vesszük a tényeket."

[Mást vártam. Mélyebb gondolatokat. Túl könnyen olvastam, nem gondolkodtam el a mondatokon.Kíváncsi lettem volna Sam-re, az ő történeteire az író-nagypapája szemszögéből.

Ehelyett Daniel Gottlieb életét ismertem meg, a sok emlékeiből leszűrt tapasztalataival. Ami nekem szájbarágósan akart mély lenni.]

3/4

2011. május 7.

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel


A gondolataim kezdenek körbeérni... Pedig még csak ehhez a könyvhöz sem tartoznak szorosan, de a magam emlékezetébe vésés miatt leírom ide.
A moly.hu-n követtem egy "vitát" (vagy nevezzük inkább hosszú többszemélyes párbeszédnek) a Meg nem született gyermekeim c. könyv kapcsán (és az abortusz témájának kapcsán). Természetesen nekem is van véleményem, ami igazán nincs is. Nincs rossz tapasztalatom, nem tudok érdemlegesen hozzászólni, hisz nem kerültem még választás elé, és gyermekeim is vannak.
A fejemben azért mocorgott a dolog, majd meg is rendeltem a könyvet, amit 2 hét után mondott vissza az antikvárium. Elkezdtem olvasni Rém hangosan-t, amiben szintén kapcsolatba kerültem egy "kisebb" problémával, ahol egy nem kívánt gyermek fogant meg.
Olvastam, haladtam, tetszett... majd találkoztam egy ismerősömmel, akivel könyvekről kezdtünk beszélni, és ajánlotta a Meg nem született gyermekeim c. könyvet. Majd ehhez mesélt egy megtörtént eseményt, és elmondta, hogy nem tudja, hogy döntött volna a barátnője helyében... - őt örökbefogadták.
Szóval nem is ide tartozott ez a dolog, de már megszoktam, hogy mindig a gyerekek oldaláról figyelem az eseményeket. Csodálkoztam, hogy milyen gondolatokkal telített ennek a kisfiúnak a feje..., miket ki nem talál. Megszerettem Oscart. Csodabogár, nem a földön járó, bánatos kisfiú, aki a problémák mögé sem mer nézni. akit azt hisszük egyedül hagynak, és azt mondjuk tényleg- egyedül hagyják.
Nem tudhatom, mi zajlott New York-ban 2001. szept. 11-én és utána. El sem tudom képzelni azt a pánikot, amit ott megéltek az emberek. Csak a saját emlékeim maradtak meg a fejemben: a majdnem két hónapos gyermekemmel voltam, és anyukám szólt a történtekről. Boldogan éltem, és néztem a szörnyűséget. Kapcsolgattam a tévécsatornákat, és próbáltam elhinni a hihetetlent.
Írok itt mindenféle mást, az érzéseimet, amik előjöttek az olvasás közben.

Oscar és családja nem dolgozta még fel a történteket. Bárhova nézek: a nagyi nem dolgozta fel az egész életét. Az anya, a feleség nem dolgozta fel férje halálát. A nagypapa? ............ Háttérben szenved. Oscar? Egy kb. 9 éves kisfiú: OSCAR SHELL, feltaláló, ékszertervező, amatőr entomológus, frankomán, vega, orgamista, pacifista, dobos, amatőr csillagász, számítógép-tanácsad, amatőr régész, Ritka pénzérmék, természtes halált halt pillangók, miniatűr kaktuszok, Beatles-kegytárgyak, féldrágakövek és egyebek gyűjtője, aki egyedül próbálja feldolgozni édesapja telefonhívásait. Én jobban odafigyeltem volna rá! Egy szülőnek mindig érettebben kell felfognia a dolgokat, legalábbis meg kell próbálnia!
Szóval nem csak arra gondolok, hogy Oscar keresi a kulcsnak a helyét, és egy idegen férfival keresi, hanem, hogy egész életének a feldolgozását magának kell megoldania. Én így értelmeztem. Hogy ne legyek ott a gyermekeim problémájánál? Hogy ne tudjam, hogy nem megy el egy befizetett különórára? Érdekes, és felháborító és fájdalmas.
Oscar nyomoz és nyomoz.. majd a kulcs a zárjába kerül. S mikor ez megtörténik, a többi probléma is, a többi kulcs is megtalálja a helyét.

Összegzés:
Oscar és családja elgondolkodtatott, és nem csak Oscart vizsgáltam. Ott volt az anyukája, akire először haragudtam, aztán becsülni kezdtem. Ott van Nagyija, aki mellette áll, ha szükséges árnyék formájában. Ott van édesapja, aki tulajdonképpen nincs is, mégis érezzük jelenlétét és kíváncsian várjuk, mi is hallható az üzenetrögzítőn.
Oscarral hasonló gyerekkel még nem találkoztam, nem is tudom, vajon létezik-e ilyen. Lehet, hogy nem is; mégis elhiszem, hiszen annyi csodabogár éldegél körülöttünk. Szerettem Oscart, és reméltem, hogy megtalálja a maga békéjét.
Aztán, ha szeretnénk, akkor a könyv olvasása közben vagy az elolvasás után mi is elgondolkodhatunk, hogy mi, hogyan élünk?, mire keressük a választ?, mi keresnivalónk van az életünkben?
A könyv jó, nagyon. Kit szerettem benne? Őt? vagy őt? Melyik kezemet emeljem fel? A bal tenyeremet, az IGEN-t, vagy a jobbat?
Kedvenc idézetem egyike:
"Mi lenne, ha a vizet, amelyik kijön a zuhanyból, valamiféle vegyszerrel kezelnék, ami hatással lenne gy csomó dologra, például a szívdobogásra, a testhőmérsékletre és az agyhullámokra, s emiatt az ember hangulatának megfelelően elváltoztatná a bőr színét? Aki rém izgatott, annak a bőrszíne zöldre váltana, ki dühös, azé pirosra, ez evidens, és aki úgy érzi magát, mint egy szaracén, az meg barnára, aki meg rosszkedvű, az kékre. Mindenki tudhatná, hogy a másik milyen hangulatban van, és akkor tapintatosabbak lehetnénk egymással, és soha nem vetemednénk arra, hogy közöljük valakivel, akinek a színe már amúgy is bíborpiros, hogy haragszunk, amiért későn érkezett, azt pedig, aki rózsaszínű, szívesen vállon veregetnénk, és szerét ejtenénk, hogy valamiért gratuláljunk neki. Másik ok, amiért ez nagyon jó ötletnek tűnik: annyiszor előfordul, hogy ilyennek-olyannak érzi magát az ember, csak épp nem tudja pontosan, milyennek. Frusztrált vagyok? Csak bepánikoltam? És ez a zavartság befolyásolja a hangulatát, sőt az illető ebben az állapotában totál szürke lesz. Ezzel a spéci vízzel elég, ha a narancssárga kezére néz, és máris azt gondolja: Boldog vagyok! Végestelen-végig boldog voltam! Micsoda megkönnyebbülés!"
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...