2011. november 3.

Alessandro Baricco: Vértelenül


Baricco neve egyenlő a minimalista szuperságossággal!
Azaz: szeretem, kedvelem, rövid, érthető, tetszetős, érdekes.
Ilyen volt a Selyem, ilyen volt a Novecento.

Ilyen volt a Vértelenül? Hát... khm...
Rágódom, gondolkodom, mit is írjak, mit jelentett nekem... jöhetnek emlékek, mondattöredékek, szófoszlányok, képek...
A könyvet @sztimitől kaptam, benne a Debreceni Moly Klub pecsétjével. Aztán letettem, éreztem én, hogy "kell a vér a pucámba", hogy bevállaljam... pedig rajta volt a kívánságlistámon...., örültem, mint majom a farkának, ahogy mondani szokás, de mégsem vetettem rá magam :$

Utazás ide-oda, Vértelenül a táskámban, olvasás indul. Sok titkosat nem árulok el, ha megmondom, hogy a 2. oldalon előkerül a puska....
aztán vér............ vér.................. végül felszárad, eltűnik, vértelenné válik minden.

Igen, van benne egy kislány-nő-nénike-anyóka-...- Nina- Dulce- Donna Sol-....

Itt egy snitt.. , mert nekem a Nináról és a vérről eszembe jut egy Nyina és eszembe jut a vörös, így eszembe jut a Quimby és meg is hallgatok néhány számot.......


Olvastam a könyvet, és csak olvastam, kívülről néztem őket az asztalnál, próbáltam következtetni, de nem ment. Vajon mi fog történni? Mit akar? ..
Aztán közeledett a vég. Közeledtek a California hotelhez.... , C.A.L.I.F.O.R.N.I.A- virított a vörös betűivel, és én akkor azt mondtam, hogy igen, na most, de hogy is lesz? Aztán akkorát estem, hogy összetört a szívem egy része.
A vége: olyan váratlan, vagy lehet, hogy vértelen, mert felhúztam a szemöldökömet, fehér lettem, kiment a szín a fejemből: szóval vértelenül fejeztem be, és ütöttem a falba a fejemet, hogy felébredjek..
Arra gondoltam, hogy elfehéredtem , majd bevörösödtem magamtól, hogy milyen vagyok már.... Komolyan ezt és így gondoltam? Hogy elvakultan csak a vöröset láttam? Csak egy megoldás lebegett? vagy mi a csodát akartam? A mindent vagy inkább a semmit?

Elfordultam magamtól, gondolkozni kezdtem, megtaláltam magamat, a pulzusom helyreállt, megveregettem a vállamat, hogy nyugi, hogy vége, és itt fennáll a belső vérzés esélye. Nem tudom, mit akart Baricco, és azt sem tudom, mit szeretnék én.. tiszta pszichológia.

Az az igazság, hogy nem vagyok bölcs, gondolom tele vagyok a múltamból különböző erősségű indulatokkal, érzelmekkel és ezért volt nehéz olvasnom a végét…. nem ezt vártam. Ellenben az elejét is nehéz volt, mert az is kiborított……. így vártam, hogy mi sül ki belőle, élveztem, ahogy helyére kerülnek a kirakó darabjai, de mégis olyan számomra, mintha nem oda kerültek volna a darabok, ahol a helyük volt. Mintha a nagyság, a méret, a vágás máshova is illett volna, de a színeket (a vörösöket) összekeverték. Vigyázzunk, hogy hova tesszük ezeket a kis elemeket!
"Bármennyire igyekszik is az ember, hogy egyetlen élete legyen, mások ezer életet látnak bele, ez az oka annak, amiért képtelen vagyunk elkerülni, hogy bajba keveredjünk."

Nem hiszek a véletlenekben, így tudtam, hogy el kell gondolkodnom bizonyos dolgokon. vagy csak szimplán mindenen, ami mostanában foglalkoztat. Ne stresszeljem túl, ne görcsöljek...

"- Vannak gyerekei?- tudakolta.
- Nincsenek.
- Miért?
Ahhoz bízni kell a világban, hangzott a válasz."

Nekem vannak, bízom a világban.................
De mennyire bízom a világban? Vagy mennyire bízhatom a világban? Ez most a nagy kérdés. Erre kellene rájönnöm.

(Sajnos ezt sem Nina, sem Dulca, sem Donna Sol, sem Titó, sem Pedro Cantos nem tudja, sőt szerintem még Baricco sem; ők bíztak azért jutottak ide. Ők nem bíztak, azért jutottak ide. Válaszd ki........................................)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...