2011. szeptember 18.

Katherine Webb: Örökség


Egy évszázad, egy család, két szál.
Közelít egymás felé, sejtet dolgokat, megtörtént eseményeket, de nekem túl hihetetlennek tűnő sztori. Lehetséges, hogy szeretem túlkomplikálni a saját történetemet, lehetséges, hogy mégsem vagyok annyira empatikus, mint gondolom… Mondjuk ezt nem annyira tudom magamról elképzelni.
Henry, Beth, Rick, Dinny, Harry, Meredith, Caroline története, ami hömpölyög, elgondolkodtat, dühít, aztán a közeledik a vég felé. Milyen vég? Dühös maradtam? vagy éppen megkönnyebbültem? Mindenesetre örültem, hogy vége lett.

Hogy miért is?

Az úgy kezdődött, hogy megpillantottam a könyvet, és vágytam rá. Aztán maradt a vágyakozás... egyszer csak Peti szülinapjára kértem, és megvettem magamnak. Még azon a napon el is kezdem olvasni. Belemerültem az egyik szál -Caroline- történetébe ami az 1900-as évek elején kezdődött.
Közben, mielőtt belemerülhettem volna igazán, át is váltottam Beth és Erica (fiús nevén Rick) mában futó eseményeire, majd a legizgalmasabb pillanatban mindig váltakozni kezdtek. Csak, hogy izgatottan várjam a következő fordulatot.
Egyre közelített a két dolog, tudtam -és ezzel nem árulok el titkot-, hogy egyszer összeérnek a dolgok, de mégsem lettem maradéktalanul boldog, mert nem éreztem azt a frenetikus kapcsolódást, amit szerettem volna, amit egy író el szeretne érni. Az egyik oldal történetében rájöttem a lényegre, ill. ezt nem is fogalmaztam meg, de felmerült bennem, végül, nem érdekelt a dolog, mert más kötött le.
A másik szálban a sajnálat, a szánalom, az utálat váltakozott, nem álltam közel ehhez a történethez, de lehetséges, hogy csak távol állt tőlem ez a szereplő a személyiségével együtt.

Nem rossz történet, nekem valami hiányzott belőle. Ráadásul sokszor túlságosan úgy éreztem, hogy nehéz felfogásúnak tart az írónő, hogy ennyiszer leír 1-2 dolgot, érzelmet. Ismételte magát, ami nekem soknak tűnt.

Az érzelmi szál is idegesített, még jó, hogy...

Ami igaz, hogy "… azok az emberek, akik erőszakosak, utálatosak, ridegek, agresszívak, nem boldogok. Azért viselkednek így, mert boldogtalanok."

Az alábbi a mondatokért pedig be bírtam volna verni annak, aki kiejtette a száján őket: "Haszontalan gyerek! Nincs anya, aki szeretni tudna!"

Összességében jobbra, többre összetettebbre, 100%-osra számítottam, haragszom a tettek miatt, de nekem könnyű haragudnom, hiszen nem kerültem bele ilyen helyzetekbe. Mondjuk lehetőségem sem adódott, de nem hiszem, hogy így oldottam volna meg, ha ilyennel találkozom. Valahogy érthetetlen számomra sok minden, de a 4-est megkapja. Pontosabban 4 alá, de azt hiszem jobb, mint 3/4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...