2011. augusztus 8.

Amélie Nothomb: Vádirat



Lélektan, filozófia.
Émile és Juliette a friss nyugdíjas értelmiségi házaspár nyugodt és csendes életre vágyott, így vidékre költöztek a HÁZ-ba. Egyetlen szomszédjuk van a kietlen területen. A szomszéd házaspár férfi tagja érdekes ismeretséget köt a nyugdíjasokkal.

A látogatások miatt a könyv elején dühöngtem nagyon sokat, megoldásokat sugalltam Émile-nek.
Aztán tovább olvastam, és megtapasztaltam, hogy a nem mind arany, ami fénylik és ez visszafelé is igaz. Mi az, ami szerintünk jó, és mi az ami a másik szerint jó?- ezt kellene összevetni mindig. Itt a probléma az emberi kapcsolatokban, hogy sokszor -vagy úgy általában?- ezt nem tudom- nem gondoljuk át megfelelően, mit is kellene tenni a másikkal kapcsolatban, hanem durr bele! módon cselekszünk.
A történet vége felé közeledve azt is beláttam ismét, hogy én is csak egy ember vagyok, nem mindig jó, illendő gondolatokkal.
Valami hiányzott a történet végéről. Vagy ugyanezt egy kicsit másképpen írtam volna meg. Valamiért kevés volt.
Émile-nek jobb lett? Juliettnek jobb lett? Bernardin úrnak jobb lett? ..és Bernadette-nek?

Szerintem az elsőnek nem biztos.., azért írta le.

(Az írónő Holt határon című könyve egy fokkal jobban elvarázsolt.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...