2011. július 9.

S.J.Watson: Mielőtt elalszom


Az olvasás előtt elgondolkodtam, milyen lehet ez a könyv? Milyen lehet memóriazavarral élni?
Milyen lehet minden nap "elölről kezdeni az életünket", hogy nem emlékszünk temérdek fontos eseményünkre, emlékünkre? Akaratlanul szemem elé száguldott Lucy (Drew Barrymore) az 50 első randi filmben, neki milyen volt.

Utána elgondolkodtam: milyen könyv, mennyire jó könyv lehet, ha Joanne Harris ill. David Lehane ajánlja. Harrist szeretem, Lehane könyvéből készült Viharsziget film pedig az idegeimet borzolta, amikor megnéztem.

Ezekkel a gondolatokkal kezdtem bele Christine Lucas történetébe.
A regény egy amnéziás története az életéről, önmagáról, betegségéről, családjáról izgalmas formában.
A regény 3 részből áll. Christine naplója van körbevéve egy nap történetével.
A nő negyvenes évei közepén jár. Egy régi -22 évvel ezelőtt bekövetkezett- trauma következtében napjai ugyanúgy telnek sok-sok időn keresztül: felébred, nem tudja ki fekszik mellette az ágyban, nem emlékszik semmire az életéből. Férje Ben, aki minden reggel felkészülten várja a reggeli "kiakadásokat", sírásokat, a "Ki vagyok én?"-kérdéseket.....
Nap, mint nap...
Christine megismerkedik dr. Nash-sel, egy neuropszichológussal, akinek tanácsára naplót kezd el vezetni a napi eseményekről, mert csak az éjszakai hosszú alvás hatására törlődnek emlékei.

A napló olvasását nem tudtam letenni, csak fizikai segítséggel, azaz valaki kivette a kezemből. Folyamatosan az járt a fejemben, milyen lehet Christine élete, milyen kellemetlen és rossz lehet neki fizikailag és lelkileg is a minden napok megélése. A napló és dr.Nash segít neki. Lassan jönnek elő a fontosnak hitt emlékek, egyre dagad és tömörödik Christine története, vártam, hogy összeálljon nekem is a kép. természetesen a magam kis összeesküvés-elméleteit is mindig megalkottam. :)

Sok benne az ismétlés, ami kikerülhetetlen, hiszen a nő (majdnem)mindig új-ként éli meg ezeket.
Érezzük benne a feszültséget, a "nincs minden rendben"-feelinget, így még gyorsabban pásztáztam a sorokat: vajon úgy van-e, ahogy gondoltam, vagy nem? Watson nekem tetszően ír.

Izgalmas, fordulatos, nem szeretném letenni könyv, hatásfokozó, egymásra épülő mondatok, cselekmények, agymunkát is igénylő megfogalmazás. Nem kavarodott bele a napok és az ismétlések sokaságába, nem kellett visszalapoznom Hogy is volt ez?!-felkiáltással-kérdéssel.

Christine életének megismerésével pedig közelebb kerültem saját emlékeimhez, gondolataimhoz, és megállapítottam, hogy S.J. Watson mondata igaz:

"Végtére is mi más vagyunk, mint az emlékeink összessége?"

S bár volt egyszer-kétszer 1-2 ezt nem hiszem el gondolatom, hogy fél csillagot levonjak, de az író annyira szimpatikus, engem pedig annyira székhez és a sorokhoz kötött a könyv, hogy megérdemli a maximális csillagot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...