2011. május 19.

Szakonyi Károly: Pál apostol szigetei


Végre ismét egy elvarázsolós, utazós én-könyv! (Amit nem tudok megfogalmazni. Ez egy érzés, hogy jó, hogy nekem jó, hogy számomra kellemes olvasmány. Biztosan nem mindenkinek.)
Ezt az érzést majdnem egy az egyben a Szederbort olvasva éltem át! Ott más kapcsán jött, de máig emlékszem arra a hangulatra ami akkor megtalált.
A Pál apostol szigetei könyvben görög szigeteken történt, megtörtént eseményeket, csodákat élhetünk át.

Csoda... mi a csoda? Valami természetfeletti? Valami megfoghatatlan? Valami olyan, amit szuperlatívuszokban lehet kifejezni?
Nekem a tenger is egy csoda. Sokszor nem láttam még, de Görögországhoz csupa kellemes élményem kötődik, Korfuhoz, a szigethez még inkább.
Szakonyi könyve hevert a kölcsönkönyvek között. Kedves barátunk ajánlotta nekem, nagyon kedvesen, majd tavaly télen a kezembe is nyomta. Sajnáltam ezt a művet, mert nem volt kedvem a kezembe venni, egyszer kávéval is leöntöttem kicsit (uppsz) sok más könyvvel együtt, mér majdnem visszaadtam, de "Ráér nekünk" miatt ittmaradt.

Tómániám (állóvíz mániám), mint a nyugalom helyszíne számomra egy biztos pont. Most kedden jött el az a pillanat, hogy kezembe vettem a könyvet, kimentem a napra, és nem raktam le egy darabig. Aztán folytatni akartam!
Az elbeszéléskötet elkalauzolt engem a korfui és a körülötte lévő kisebb szigetek életébe, ismét ott sétálhattam az öreg házak között, hallgattam a vigyorgós öregeket, amint ülnek a ház előtt és beszélgetnek. Emlékszem a saját emlékeimre.
A történetek mindegyike valami apró apostoli jelenést hordoz, ami megváltoztatta a benne lévő főszereplő életét. Mindegyikben szerepel a NŐ, mint a vágy megtestesítője, és a férfi, mint szenvedő alany. Hol hibás a nő... hol hibás a férfi?
Volt pillanat, amikor elküldtem arra a bizonyos melegebb éghajlatra a nőt, volt, amikor sírtam szomorkodtam a férfival. Gyűjtögettem gyógyfüvet, ültem naphosszat a kikötőben, hittem és nem hittem a valóságban.
Semmi különös, csak elvarázsolt.

Részlet egy elbeszélésből:
Klara
"Hajnalban kel, amikor a nap még nem lobban fel a láthatáron, csak fényét küldi előre, mely ott dereng a tenger borzongó színén, és a szigettel szemközti púpforma szikla is láthatóvá válik a szürkeségből. Friss a kora reggel, néptelen, a parti vendéglő teraszán az asztalokra borítva tótágast állnak a székek, pirkadati szél söpör végig a sétányon, megzörgeti a veyeskereskedés ellazult cégtábláját. Két búslakodó ezüst sirály sétál lomha léptekkel a homokon, még fiatalok s gömbölydedek a piszkosszürke tollazatukkal, egy harmadik dagályban félig ellepett köveken babrálgatja kampós csőrével a szárnytövét. A strandok felől felbukkan a mocskos kis eb, zsemlebarna, loboncos szőrű korcs, szimatolva meg-megtorpan, vizeletével jelet hagyva maga után kutyagol a vendéglőig, aztán átvág a szemközti oldalra, a parti kövek közé kitett zománcos tányérig. Klara asszony mindig élvezi a jelenetet, a fiatal sirályok már felfedezik a tányérba kiszórt hulladékot, a vendégek esti maradékából összekotort haldarabokat, mire a kutya odaér, de a madarak békésen tűrik, hogy az is odadugja nedves orrát, és kikapdosson egy-egy falatot.
Csendes a part, csak a hullámok neszeznek a köveknek csapódva, s még akkor sem tűnik fel senki, amikor a napkorong felbukkan a víz távoli peremén és buja színekkel festi meg a tengert. Későn kelő itt Klaran kívül mindenki, csak a halászok meg a hajósok vannak talpon. De Klara, bármennyi év, évtized telt is el azóta, hogy parancsra kellett ébrednie egy mocskos börtöncellában, ahová tizennyolcévesen az önkény bírái vetették, mindig pirkadatkor kel, és még a téli, esős évszak idején is ott áll a keleti égbolttal szemben, hogy lássa a virradatot. A virradat csillapítja le örökkön rettegő szívét. És a megpillantott nap. Hogy él. Hogy az éjszaka lidércnyomása elmúlt, s a halálfélelmet elűzte a fény."

(Lejegyzett gondolataim a helyi tó partján, a könyv olvasásakor, a könyvről, az életről elmélkedve:
Vitatható, hogy azért talált-e meg a könyv, mert a vízre vágyom, a nyugalomra vágyom, a csendre vágyom. Nagyon szeretek egy tó partján ülni, és csak úgy ott lenni, nézni a horgászokat, halászokat, a kacsákat.
Görögosrzság, Korfu közel áll a szívemhez, hisz összekapcsolódik Kedvessel, az ott lévő emberek hangulatok, színek, állatok, a mindenség annyira mélyembe hatolt, hogy folyamatosan vágyódok vissza arra a környékre, ülnék a kis öregek mellé és hallgatnám őket.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...