2011. január 21.

Gaál Viktor: A tea színe


"Amikor a sötét erdőben bolyongtunk, egyszer csak egy elágazáshoz értünk. AZ egyik út jól kitaposott volt, és egy tisztásabb rész felé vitt. A másik a legnagyobb sötétségbe, egy mocsárba. (...) Te meg a sötétebb utat választottad, elindultál rajta. (...) Akkor elgondolkodtam rajta, miért akartál azon az úton menni? És miért jobb az egyik út, mint a másik? (..) Azt hiszem, akkor tudtam ezt először megfogalmazni: nem az a fontos, hová mész. Az a fontos, hogy járd az utat, és megélj minden egyes, az úton töltött pillanatot."

Mekkora utat kell bejárnunk, hogy megtapasztaljuk a saját életünket meghatározó dolgokat? Mikor tudjuk a legtökéletesebb teát elkészíteni?

A tea színe

Milyen is?
Melyiket szeretem jobban?
Hogyan kell elkészíteni?

Nem tudom-nem tudom-nem tudom.

A tea színe könyv borítója csodaszép, története csodajó, de valahogy nem haladtam vele, voltak benne részek amik nem ragadtak el. Tisztában vagyok vele, hogy mindez azért van, mert alig várom, hogy más történetet/könyvet is elkezdhessek olvasni, főleg akkor, ha találok a regényben nem igazán tetsző részt.
Ebben volt, de nem emelem ki, mert az írás, a megfogalmazás nagyon szép. Öröm volt belemerülni a mondatokba, amikből kibontakozott egy Teaház története, annak tulajdonosának -Somerset- történetével, és az ott dolgozók/élők történetével.
Miután Orinnal a nagy vándorral (teakészítővel) együtt belépünk e említésre méltó társaságba, készüljünk fel az ízkavalkádra, a történetek és a teák zamatára.
A történet magában rejti a mesét, a kalandokat, a XVIII. századi történelem egy kis szeletét, a társasági életet, a szerelmet. Megismerjük Mayát, akit én csodáltam és szerettem ez első perctől kezdve, a bájos Anit, és kiderül, hogy mindenkinek megvan a maga kis szerepe és helye ebben a regényben. Mindenki a tea egy alkotórésze, a teakészítés kilenc titkának egyike.

Miközben haladtam a történettel, és vártam a kimenetelre, a befejezésre, úgy világosodott meg számomra, hogy nem az lesz amire számítok, de még csak nem is az, amit igazán szerettem volna. Mert ez kettő különböző dolog volt. Jött egy harmadik, ami elvarázsolt, aminek sokkal jobban örültem, mintha a saját magam alkotta befejezést olvastam volna.

Gaál Viktor végül jót alkotott számomra is. Az összképet figyelembe véve, ez egy szépen, igazán választékosan megalkotott regény, elképzelhető, hogy még a kezembe fogom venni, és jobban belemerülök a történelmi háttérbe is.
Gaál Viktor külön dicséretet érdemel a mondatok sokszínűségéért. Kevés helyen olvastam a tündérrózsáról és a völgyről, ahol terem. :)
Fantasztikus fogalmazását élveztem, magamban áldottam nevét, hogy van még egy magyar író, aki képes ilyet létrehozni. Elgondolkodtam, továbbolvastam, tovább gondolkodtam, visszaolvastam.
(Voltak számomra túl szájbarágós filozófiai gondolatok, de belefért, mert mindig túllépett ezeken a magvas mondatokon.)

"Fogadd el úgy a világot, ahogy van! A világot nem lehet megváltani, jobbá tenni. Nem azért vagyunk. Úgy tökéletes, ahogy van: egy kaotikus, ordenáré kupleráj. Igen, jól látod, világ rossz. Mindig is az volt. (...) Magadat teheted csak olyanná, amilyenné akarod. Sőt, ez az egyetlen, végső és utolsó tanácsom: a rendet csakis és kizárólag magadban kell megteremtened! Ha ez sikerül, eléred az örök boldogságot."




Most végül visszatérek az értékelésem elejére, és megmagyarázom, mi nem tetszett: a hajókon lévő teával kapcsolatos dolgok. Tudom, hogy kell bele, de nekem túl sok volt, és ez a téma nem kötött le.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...