2010. november 23.

Raana Raas: Csodaidők I. - Az ogfák vöröse


Hol is kezdjem?

Egy kis molyolós bevezetés:
Hát tudjátok: ezt nem gondoltam volna! Mit nekem sci-fi, családok, dinasztiák!
Őrület a köbön=Csodaidők a moly.hu-n.
Aztán molytali reményében csatlakozás egy könyvtárban a Csodaidők fan-ekkel vagy -okkal→ megveszem a könyvet. Sok depresszív könyv után leveszem a polcról az első részt, ha már megvettem. Ízlelgetem, kóstolgatom: érzem a pikantériát, érzem a fűszereket, de még pikáns, így simán le tudom tenni. Mivel finom, így újra- és tovább ízlelgetem, végül megszeretem a RAAS-okat, csak falom a sorokat, izgulok, hogy mi lesz, aztán már csak azon izgulok, kibírom-e, hogy tartsak egy kis szünetet a második kötet előtt.
Mindenképpen új élményt kaptam, nagyon tetszik az ötlet, a család, az életük.
….. és tényleg: ha valaki ugyanúgy idegenkedik, mint én tettem, próbálja ki, ízlelgesse, mert néha az új is lehet finom!


Csodaidők..... mi a csuda az a csodaidők? Mi lehet az? -tettem fel a kérdést magamnak, amikor csak azt láttam, hogy a moly.hu-n már a "rajongói klub" gondolata kezd kialakulni @Eta és regénye miatt.
Én beleolvastam a fülszövegbe: "A Csodaidők világa különös, futurisztikus, gazdag fantáziával megalkotott világ. Sem rosszabb, sem jobb, mint a miénk, csak éppen más. Amikor azonban átlépsz ebbe a világba, ahol már több bolygón él az emberiség...."- szerintem itt a bolygók szónál elakadtam, és nem olvastam tovább.
...bolygók, Naprendszer...- kell ez nekem? Én aki ezekhez nem értek, a csillagképek közül csak a "göncölszekeret" ismerem fel, a Holdról annyit tudok, hogy miért tűnik telinek ill. kiflinek, a Star Wars-ból kedvencem nem a járművek, hanem "Csubbaka" volt, szóval úgy gondoltam, ez engem nem érdekelhet.Ráadásul 4 részes. Uppsz.

Aztán találkozni szerettem volna ismerősökkel, meg aztán ráértem, így elmentem egy író-olvasó találkozóra, ahol megismertem Görgey Etelkát, és rájöttem (milyen érdekes!), hogy ott, a könyvtárban én vagyok az egyetlen aki nem ismeri ezt a történetet, de tágra nyílt szemekkel és fülekkel figyelek, hallgatom a spoilereket Judyról, Giinről, aki GÍN és nem Dzsin, a Raasokról, és a fantasztikusan megalkotott szertartásokról, nagycsaládokról. Csillogó szemmel örülök, hogy megismertem Etát, akit azóta is különleges embernek tartok, és este megrendeltem a 4 könyvet, mert ez biztosan jó lesz nekem.

Ennyi volt a bevezető, és akkor mit is írjak még?
Mit vonjak le belőle, azon kívül, hogy egy jó, érdekes, elgondolkodtató történet? Talán ennyit:

"Mindig a család az első… De mire erre rájössz, addigra már nem lesz.."


Az én tág nagycsaládomban a legidősebb személy 70 éves, alig vagyunk páran, tulajdonképpen kiszakadtnak érzem magam bizonyos tekintetben. Vagy kiszakadt más rokonom.
Talán tudunk még változtatni, kellene.

4/5, csak azért mert be kellett melegednem az elején....

(Sok-sok kötelezettségem miatt a 2.rész valószínűleg várat magára, de izgatott kíváncsisággal várom!)

2010. november 18.

Kálnay Adél: Szivárványország


"Mindannyiunkkal történnek csodák, talán csak nem vesszük észre őket, elmegyünk mellettük, és büszkén hirdetjük: csodák pedig nincsenek! Gergő észrevette a maga csodáját, átélte, és megváltozott tőle. Így írom le, ahogy tőle hallottam, nem teszek hozzá, el sem veszek belőle - ennek nem örülne. Azóta már felnőtt, de nem felejtett el semmit. Olvasd hát figyelmesen, és hidd el, ha csodára vársz, és nagyon akarod, megtörténik! Ami vele megesett, az bárkivel, bárhol megtörténhet."

Egy mese a változásról.
Mese, hogyan változott meg egy kisfiú, hogy lett verekedősből egy bűbájos 10 éves.
Mese, mert ilyen nincs. S bár tényleg okos gondolatok vannak a történetben, és megkockáztatom, hogy egy részüket meg is értik a gyerekek, de kétlem, hogy annyira magukénak érzik, hogy megváltozzanak. Legalábbis nem ennyi idősen.
Vagy lehet, hogy csak az én 9 évesem nem ilyen.
Imádjuk őket, akármilyenek. Néha azt kívánjuk, hogy a kissé negatívabb tulajdonságukat levetkőzzék, de sokszor teljesen felesleges. Csak egyszerűen a mi életünk kényelmesebb lenne.
Jó-jó, néha muszáj változtatni, de szerintem egy gyerek nem önmagától fog 9-10 évesen megváltozni.
Szükséges az elfogadás, a pozitív megerősítések, a támogatás, a szeretet, a kapcsolat, az odafigyelés. Ha nem önmagunk álmait szeretnénk bennük kiteljesíteni, akkor sikerülhet!

A magatartásproblémás Gergő találkozott az Őrzőkkel, akik megerősítették, őt hittek benne, hogy egyszer Segítő lesz belőle, hogy szükség van rá. Ennek a hitnek és egy kislány képének segítségével megváltozott, ami tartósnak bizonyult, és megtalálta az Utat, a helyes cselekedeteket, tetteket.

"Mi az, hogy az ember nem tudhatja, sokat tett-e vagy keveset? – Ez az igazság! Az ember ezt sohasem tudhatja, ebbe bele kell törődni. Ne képzelj hatalmas dolgokat, a kicsik sokkal nehezebbek! Van, akinek egyetlen nagy tettet kell véghezvinnie egy pillanat alatt, és van akinek egész életében sok aprót szorgalmasan, soha nem csüggedve. Mondd csak, melyik a nehezebb?"

Aranyos kis mese, de nem hiszem, hogy a 7-8 évesek megértik önálló olvasással.

2010. november 15.

Hősök-hősnők

Amikor megláttam milyen körbe-kérdés indult útjára, már előre elkezdtem félni, én mit mondhatnék, mit mondanék.
Jött Szaniktól, amit köszönök. Gondolkodni kezdtem, természetesen semmi és senki hősnő nem jutott eszembe, az esti pancsolásig. Ott mindig korszakalkotó ötleteim lesznek (amiket sokszor el is felejtek). Lássuk:

1. Anne Schirley a zöldmanzárdos házból, mert mindig képes mosolyogni; nem csügged; okos; becsületes; küzd a céljaiért; elég neki egy pitypang a zöld réten és boldog lesz.



2. Marlo Morgan, a Vidd hírét az Igazaknak írónője. Bár kiderült, hogy az ausztrál földön, az ottani bennszülöttekkel megtett hosszú útját, és tanulását csak kitalálta, de ez nagyon keveset vett le a könyv élményéből, a történetéből, a lényegéből.



3. Abbie Deal, aki a legjobb asszony volt, aki valaha a földön járt. Ő B.S. Aldrich: "...és lámpást adott kezembe az Úr" szereplője, akinek története ott kezdődött, amikor Abbie Mackenzienek hívták, és családjával az új életük reményében tartottak új, iowai otthonuk felé. Örömeit, bánatait vele éltem át, megemeltem a kalapomat előtte, és megsirattam élete végén. Fantasztikus nő képe jelent meg előttem, miközben olvastam ezt a kötetet, h már egy kicsit is tanultam tőle, az már jó!

Kinek tegyem fel ezt a kérdést? Olyan nehéz..., és mivel akinek adtam volna, mert ismerem/kedvelem/szeretem, azok megkapták, ezért ismét megkérdezem a blognélküli Neelát és Gesztit! :D

2010. november 14.

Dr. Nyiszli Miklós: Dr.Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban


A. 8450. Nyiszli Miklós neve, száma, jele, megkülönböztetése Auschwitzban. Egy szám; mindössze ennyi volt ott egy ember.

Dr. Nyiszli Miklós megjárta az auschwitzi koncentrációs tábort. Sonderkommandósként dr. Mengele emberkísérleteiben kellett részt vennie és szerepet vállalnia. Élete, megmenekülése csak erősségének, hitének, bizodalmának és hatalmas nagy szerencséjének volt köszönhető. Annak a szerencsének, hogy a táborban ő volt az egyetlen aki német egyetem végezte a tanulmányait, aki a kórboncoláshoz tökéletesen értett és járatos volt a törvényszéki orvostanban; és annak a szerencsének, hogy az értelmével tudta, mikor kellett megszólalni, mit kellett mondania.

Halál.
Halál mindenütt.
Halál a krematóriumokban, a máglyán, a boncasztalon.
Halál a lelkekben.
Halál és üresség.
Egyre hatalmasabb üresség a barakkokban, majd a táborokban.
Üresség mindenhol.
Ki járt jobban: a bal- vagy a jobb oldal?

"A gázhalál, a máglyahalál, a kloroformos injekciók okozta szívhalál, a tarkólövés, a máglyák tűzhalála, a foszforgránátos halál után ez a hetedik halálnem, amit megismerek.
Szegény bajtársainkat az éj folyamán a közeli erdőbe hurcolták, és lángszórókkal végeztek velük."

Dr. Nyiszli Miklósnak szerencséje volt? Fel tudta dolgozni? …mindenesetre leírta nekünk és az utókornak az auschwitzi koncentrációs tábor „működését”, mindennapjait. Számomra még mindig hihetetlen, hogy ilyen emberek is éltek, ilyen tettekre is képesek voltak. HIhetetlen, elképzelhetetlen az a fajta brutalitás, ami itt olvasható. Olvassuk, "átéljük", elképzeljük, felfordul a gyomrunk, megsiratjuk őket, emlékezünk rájuk, gyertyát gyújtunk értük.
Dolgozzuk fel mi is, ismerjük meg mi is.

2010. november 7.

A padlás-on jártam (de nem itthon)


1988-ban töltöttem a 13. életévemet.
1988-ban voltam 7. osztályos.
1988-ban volt A padlás (félig mese-félig musical) bemutatója, nekem pedig egészen a mai napig kimaradt az életemből. Nem keresem az okokat, sőt keresni sem kell, hiszen tudom, de ezek nem ide tartoznak.

A poszt a Padlásról szól.
Méltassam? Mondjam, hogy lassan 23 éve sikerdarab?
Mondjam, hogy fülbemászó dallamait a darab megnézése nélkül ismerjük, hisz olyan sokan elénekelték már a sikerdalokat a különféle sztár-műsorokban?
Mondjam, hogy mindenkinek látnia kell?

Mondom!
A gyerekeim élvezték, Egyik kacagott, Másik mosolygott Tappancs kutyájával sz ölében.
Kedvesnek tetszett.
Én élveztem, daloltam, és sírtam. Tök égő már, hogy egy "félig mese-félig musical"-en sírok. Hogy már egy mosolygós darabon sem lehet nyugtom.
Hogy én mindig a darab mögé nézek, a szövegeket értelmezem, aztán leelemzem az én életemre. Kész röhej.

Tetszett, meghatott, szeretném megnézni még egyszer. Sírással vagy anélkül, mindenesetre keresem azt a bolygót, ahol az álmok, az örömök vannak, ahol találkozom minden Kedves, már elment ismerősömmel, és rajtuk kívül a Lámpással, akit majd megnevettetem, megszeretgetem és viszek neki egy hintalovat.

2010. november 4.

Chris Bohjalian: Hajnali alkony


Muszáj vagyok a molyos értékelésemet ideilleszteni, valamiért, én sem tudom miért (talán olyan jó kis összefoglalásnak tartom):
úúúúúhhhhhh Otthonszülés-bábával; ennek a folyamata egy éppen szülő édesanya történetén keresztül.
Snitt.
Anya meghal, bába perbe fogva. Stephen védőügyvéd úr drága Petrocellinket maghazudtoló módon véd, szól, véd, küzd.

4 csillag volt végig. Izgalmas, érdekfeszítő, unalmas perceimet lekötő,
"olvasni akarom"-könyv.
Snitt.
4 csillag, majd a vége felé közeledbe emelkedik (xxx) végül 4/5. Bohjalian nagyon érdekes (Magyarországon mindig naprakész-) témába illő könyvet írt hatalmas beleérző-képességgel, precizitással főszerepbe helyezve fiatal családot és egy kamaszlányt, körítve egy majdnem mindig sikeres tárgyalási témával.

Félelmetes, magam előtt látom, újraélem a saját gyermekeim születését. Előttem vannak az ismerősök élményei. Olvasom a könyvet és megelevenedik előttem Sibyl Danforth bába története.
Sibyl otthonszüléseket vezető asszony, aki hivatásának tartja a bábaságot, hogy segítsen azoknak a szülőknek, édesanyáknak, akiknek komplikációmentes szülés ígérkezik. Csak ezeknek. Hogy miért halt meg mégis egy asszony a szülés közben?
Hogy miért nem utalta/vitte kórházba Charlotte Bedfordot? Miért kellett meghalnia ennek a nőnek második gyermeke születése közben? Miért volt szükség tárgyalásra? Ez túl sok spoiler lenne, amit nem tehetek meg a poszt írásakor.

Érzéseimet szoktam leírni ide, de még ezt sem tudom megtenni, olyannyira hatása alatt vagyok a könyvnek. Folynak az események, megismerjük Sibyl életét, a lányát, a férjét, a hivatását, aztán belecsöppenünk egy hideg márciusi otthonszülésbe-otthonszületésbe.
Szerintem nincs olyan nő (a közelemben) akinek ne lenne véleménye az otthonszülésről: aki nincs mellette vagy ellene; az hogyan vélekedtek erről? - kérdem én.
Én elmerengtem egyszer: milyen jó lehet... aztán el is hessegettem, hiszen már a Lány születésekor kiderült, hogy Komplikált eset vagyok, így ki kellett mondanom: maradjunk csak a steril műtő és kedves Orosz doktorom közelében.
De elgondolkodtam, elméláztam rajta, irigykedve figyeltem a Kandász Andrea műsorában otthon szülő édesanyákat. Ezekkel a tényekkel és tudattal olvastam ezt a könyvet.
Élveztem minden sorát, amit egy 21-22 éves lánygyermek nézőpontjából, visszaemlékezéseiből olvashatunk. Sibyl lánya nézőpontjából, emlékeiből.
Számomra hihetetlen, hogy mekkora empátiával és részletességgel volt képes megírni ezt a történetet az író. Zajlanak az események, a tárgyalás, drukkolunk egyik vagy másik oldalnak (én mindenképpen Sibylnek), aztán ki győz? Győz valaki? Egyik fél mindig sérül, és szerintem nagyon nehezen bocsát meg a másik fél.
Ki nyert? És mivel? Egy ásszal? Vagy egy váratlan lecsapással? Vagy sima győzelmet aratott az egyik fél? Annyira elmondanám, de nem tehetem. Kevés ilyen könyv van, amit világgá kürtölnék.

Egy halvány 4/5 lett a végére!

Köszönöm Cserinek a kölcsönzést! Egy élmény volt!

Ez van. Új van. Rózsaszínem van.


"Muszáj" volt sablont váltanom. Az egyik én-em nem bírta nézni a másik imádott hajóit. Szóval egyik imádja a rózsaszínt, és nem bírja a sötétet. A mai rossz hír hallatára, a másik barnasága elköszönt egy kicsit a hajókkal.
[Gondolkodtam kettő között, de ez győzött: ki tudja meddig...]

Olyan, mintha esne a hó.... Nem szeretem a havat, vagyis a hó szép, csodálatos, de nagyon fázós vagyok, így csak szobából gyönyörű számomra. Hulljanak csak a szirmok.

Szép napokat!

2010. november 3.

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál


Ha rossz kedved van? Olvass Anne Shirleyről!

Ha új barátokra vágysz? Ismerd meg Anne Shirleyt!

Ha társaságra vágysz? Menj Avonlea-be és látogasd meg Anne Shirleyt!

Ha tanulni szeretnél valami újat az életről? Kérdezd meg vagy figyeld meg Anne Shirleyt!

Ha csodálkozni akarsz? Csak nézd Anne Shirleyt: hogy él, mekkora intenzitással éli mindennapjait, hogyan csodálkozik rá a világra. Mennyi életöröm és szenvedély lakozik ebben a vöröshajú, szeplőkben gazdag csodaszép lányban.


Én már Harisnyás Pippi megismerése óta, és az Ebihal s a bálnák film óta tudom, hogy ezekben a típusú lányokban valami CSODA lakozik. csak figyeljetek csendben, lessétek meg, vigasztaljátok meg, ha szükséges, és ő egy akkora érzelem-csomagot ad át nektek, hogy győzzétek befogadni.

...és kicsoda egyáltalán Anne Shirley? Ő Ann e-vel, aki tulajdonképpen Cordelia szeretne lenni.
Avonlea-be került Matthew és Marilla szárnyai alá. Egy tévedésből és az Isteni közjátékból kifolyólag egy fiú helyett került az idős testvérpárhoz, akik örökbe fogadták, és nevelik. Anne egy olyan szeretetteljes lányka, akit nehéz elképzelni ebben a mai MÁS világban. Egy gyerek, aki örül mindennek, aki fényt hoz az emberek életébe. A Zöldmanzárdos házban lakik Hókirálynővel, az Elragadtatás Fehér Útján közlekedik és kedvenc tava a Fénylő vizek tava.
Anne történetének olvasásakor elvarázsolódom, ott érzem magam a lakóhelyén, én is rokon lélek szeretnék lenni vele, én is hebrencs szeretnék lenni. Újra akarom élni a gyermekkoromat és csippenteni az ő személyiségéből.
Anne egy csoda, aki engem felnőtt koromban is elvarázsol.
Választékos beszéde (ami kicsit idegenül hatott olykor) és elragadtatásai sokszor mosolyra fakasztottak, sőt olyan is volt, hogy könnybe lábadt a szemem, annyira drukkoltam neki.
Anne Shirley, akivel mindig történik valami, ami miatt -bár sajnáljuk- mosolyra húzódik a szánk:
"A fájdalomcsillapítóval kezelt torta esete óta már csaknem egy hónap telt el, és elérkezett az ideje, hogy megint valami bajba keveredjék, miután az apró tévedések, mint, hogy a disznók vödre helyett szórakozottan a kosár gombolyagra öntötte a lefölözött tejet, vagy hogy séta közben ábrándozva egyenesen belepottyant a hídról a patakba, nem jöhettek komolyan számításba." Anne-nel mindig történik valami. Lepottyan a tetőről, a többiek az eszméletét keresik, mert hogy "elvesztette". :)

Lucy Maud Montgomery olyan csodálattal alkotta meg Anne Shirleyt és a körülötte lévő helyszíneket, tájat, hogy kedvünk szottyan felkerekedni, kirándulni, hátha megpillantjuk valamelyik réten a koszorút készítő cserfes kislányt, ahogy rohan, száguld, locsog-fecseg.

Az Anne otthonra talál első könyvben a 13 éves kislány felnő. Változik, de belül mindig ugyanaz az Avonleat és Marillát és Matthew-t szerető kislány marad, aki a kezdetekkor volt. Bár a lehetőségei megvannak az egyenes út járásához, ő nem hazudtolja meg önmagát, és a kanyargós, hosszabb, nehezebb, de -biztosan- szebb utat választja.
"..., olyannak láttam a jövőmet, mint egy távolban elvesző egyenes utat. Mérföldekre elláttam háborítatlanul. De most váratlanul kanyarhoz értem. Nem tudom, mi vár rám, ha megkerülöm, de remélem, hogy a lehető legjobb. A kanyaroknak is megvan a maguk varázsa, Marilla. Még csak sejteni sem lehet, mi vár ránk utána: mennyi zöld ragyogás, vagy lágy, leveleken átszűrődő napfény és árnyék vetődik rá, milyen új tájakon, új szépségeken vezet át, milyen újabb kanyarok, hegyek és völgyek várnak rám."

Ilyen könyvek olvasásakor mindig sajnálom azokat az embereket, akik nem szeretnek olvasni, nincs lehetőségük olvasni, vagy bármi miatt nem vesznek könyveket a kezükbe.

Ez egy csoda, és örülök, hogy ennyi idősen még hiszek ezekben a csodákban!

5*

2010. november 2.

Bartis Attila- Kemény István: Amiről lehet


Mindenki beszélget. Szeretünk beszélgetni. Baráttal, barátnővel.
Fecsegünk, csacsogunk, olykor komolyabb hangvételű témákat is megütünk, de szigorúan megtartjuk magunknak. Legalábbis én. Nem vagyok lázadó, csendes tömeg vagyok, aki elfogadja a rendszert, hisz mit tudok én csinálni. Véleményemet a körülöttem lévő egy-két szűk társaságnak kifejtem, de itt el is hallgatok. Nem írok panaszkodó leveleket, hanem próbálok boldogulni ott és úgy, ahol vagyok-ahogyan tudok.

Kemény István, Bartis Attila. Egy költő, egy író. Beszélgetnek, beszélgetéseikből kibontakozik véleményük, ami hihetetlenül egy síkon mozog az én gondolataimmal.
Bár én nem éltem Erdélyben, sajnos nem is jártam még ott, még csak azt sem mondhatom, hogy sok Magyarországon élő erdélyit ismerek. Csak hallgatok, nézek,látok.
Véleményem nekem is formálódik, gondolataim szavakká formálódnak. Igen: erről beszélni kell! Igen, szerintem is tanítani kellene a kortárs irodalmat. Igen, szerintem is jobban oda kellene figyelni az elmúlt időszakokra, hiszen olyan sokan "sötétben tapogatóznak".

A két férfi beszélget. Megismerjük életüket, véleményüket. Bepillanthatunk életükbe, megismerhetjük családjukat, az ő történetük egy-egy fontos részletét, pillanatát.

Két férfi őszintén beszélget. Politikáról, kritikákról, Életükről, az őket meghatározó személyekről.
Ki a költő, ki az író? Mi a költő és mi az író? Kik ők egyáltalán?

Előttem vannak ők: a Kemény István és Bartis Attila.
Füstfelhő és pálinka.
Komolyság és komolytalanság.
Felháborodás és lehiggadás.
Őszintén, kendőzetlenül, férfiasan-barátian, elgondolkodva.

Beszélgetés a törésekről, az érzelmekről, az érzelmek megértéséről, kereséséről, nyugalomról, az árvagyerekségről-árvafelnőttségről.
Jobban megértem Bartis munkásságát, kezdem megismerni Kemény verseit, irodalmát, és kezdek ott lenni a füstös helyiségben velük. Megérteni próbáltam a "bartisattilás" maximalizmust, a fotózás iránti szerelmet, illetve, a bezártság érzéséből való szabadulás vágyát.

Úgy éreztem magam a könyv olvasásakor, mintha egy történelemkönyvet lapozgatnék, olvasnám amiről csak hallottam, de oly keveset tapasztaltam. Persze szubjektív meglátások is lehetnek, de mit számít?- elég, ha kedvet kapunk a folytatáshoz, a felismeréshez, a megismeréshez.

Őszinte, szívembe zárós, jó.


4/5
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...