2010. július 29.

Viharsziget- Film


Nem olvastam a könyvet.
Egész egyszerűen nem rendelkezem vele, a könyvtár nem rendelkezik vele, megvenni nem szerettem volna. (Ha lehet egyáltalán kapni.)
A film itt várt rám hónapok óta. Lassan egyre távolabb került, hogy megnézzem, mert a könyv elolvasására vártam.
Egy hirtelen mozdulattal viszont betettem a masinába, és megnéztem.
Ijedeztem, felugráltam, izgultam, aztán vége lett hirtelen pedig én még néztem volna tovább.
A kikapcsolás után kb. 30 percig raktam össze a történetet, a "hogy is volt? ki volt akkor...? és az ki volt..? most mi is van tulajdonképpen?", szóval nem volt egyszerű Talán felfogtam. Bár biztos tudnék róla diskurálni, hogy bizonyosságot szerezzek: "Igen, jól gondoltam!"


William Wharton: Búcsú a szerelemtől


William Wharton: ízlelgetem ezt a nevet. Második könyv nekem-tőle a Hírhozók után, amiben én nem igazán találtam meg az értéket.

Ez a könyv mindenképpen más. Búcsú a szerelemtől. Búcsú. Milyen búcsú lehet?
Mirabell és Jacques. Történetük 1975 áprilisában kezdődött és novemberben ért véget. 1975 április.... Jó hónap: akkor születtem.

Az 49 éves amerikai Jack, aki festőként él Párizsban, és a 71 éves Mirabell, aki vakként éli boldog életét. Nem hiánytalant, de boldogot.
Kettőjük megismerkedését egyre intenzívebb kapcsolatát írta meg Wharton tele fontos és szép gondolatokkal.

A könyv 1/3-a rettenetesen tetszett, magával ragadott, szárnyaltam vele, ott voltam Párizs utcáin, a galambokkal repkedtem és csipegettem Mirabell búzaszemeit, festettem Jacques (Jack)-kal, szóval jó értelemben elborította elmémet, szívtam magamba a történetet, velük éltem. Meghökkentem, szájtátva olvastam, hogy van ilyen?…, kiakadtam. (Persze érdekes, felemelő is lehet akár, de ahányféleképpen gondolkodunk vagy látunk dolgokat, annyiféleképpen értelmezzük.)

Mirabell befogadta a festőművészt, kapcsolatukból szerelem lett. Olyan szerelem amelyekben nincsenek megalkuvások, zsarolások, kihasználások, hanem maguk és a művészetek által (zene, kulináris élvezetek, festőművészet) erősödik egyre inkább a közöttük lévő kapocs.
Miközben ők ismerkednek egymással, úgy tekinthetünk bele mi is a két ember addigi életébe. Hogyan vált az amerikai, sikerorientált Jackből Párizsban élő hontalan művész; ill. megtudhatjuk Mirabell történetét, miért is nem lát. Hiába nem tetszettek részek, a könyvben olyan fontos mondanivalók vannak, hogy át kellett rágni magam a nem tetsző részeken, hogy eljussak 1975 novemberéig, a történet végéig.

Közös munkáikat, festményeiket tekintve folyamatosan azt a pillanatot vártam, vajon mikor mennek fel a templomtoronyba, mikor fognak onnan egy képet festeni. Nem jöhetett el ennek pillanata, mert a közös festéseiknek célja volt. Egy templomtorony pedig nem illett bele. Tudtam, hogy nem jön el, nem látok ilyen képet, de éreztem, hogy meglesz valami ezzel kapcsolatban.
A történet hömpölygött,közeledett november, egyre mélyebb és mélyebb csatornákat és gondolatokat tártak fel egymás számára, én egyre nehezebben viseltem. Aztán a gyertyám épphogy pislákolni kezdett már, amikor új erőre kapott, fellángolt és már tudtam, hogy egyszer feljutok velük a templomtoronyba a titkos kulccsal. Igaz, szerettem volna a kilátást is megkukkantani, de éjszaka volt, és a kilátás nem kapott főszerepet!


(William Wharton -összességében tekintve- hasonlóan írta meg ezt a regényt is. Itt is E/1.személyben íródott a regény (férfi), a nő szemszögéből fejezetenként összesen 1-1 oldal "Vak merengés" található. Mivel a téma közelebb állt hozzám, mint fent említett műve, így jobban tetszett, de mégis találtam benne egy olyan vonalat, ami nem volt megfelelő számomra. Sajnáltam ezt.)

3/4


2010. július 26.

Pilinszky János: Milyen felemás



Szeretem Pilinszky Jánost, bár a versekkel egyébként hadilábon állok. Sokáig élveztem olvasásukat, ám egy váratlan lecserélt magyartanár 17 évesen megutáltatta velem a költeményeket. (Tudjátok, az a típus, aki 100%-osan tudja mit szeretett volna a költő kifejezni, és az semmiképpen nem jó, ahogy én látom.)
Megmaradt a szeretetemben József Attila, Radnóti Miklós és Pilinszky János (és néhányan olyanok, akik főleg gyermekeknek írnak csodaszép rímeket.)

Ma elővettem a Pilinszky válogatást, ízlelni kezdtem a bejelölt régi kedvenceket. Mily' érdekes: valamelyik nem tetszik már annyira; találtam új Élményeket; ez eddig egy "örök darab" a számomra.

PilinszkyJános: Milyen felemás

Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,

pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség

hálójában evickélünk, pedig

napra kellene teregetnünk

mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ

örökös térdreroskadását.


Angyalok
Minden napra egy gondolat
Július 26.
"Békét fogunk találni.
Hallani fogjuk az angyalokat,
és látni fogjuk, ahogy az
égen csillognak a gyémántok."
[Anton Chekhov]


2010. július 25.

Nyáron történt...

Angyalok
Minden napra egy gondolat
Július 25.

"Az igazi barátság olyan kötelék, amelyet egy angyal keze kötött meg."


Hiszek az angyaloknak. Hiszem, hogy ennek így kell lennie.
Hiszem, hogy megvan annak az oka, hogy én másként látok dolgokat, eseményeket, és miért várnánk mást, amikor én érzem, hogyan történt meg velem.
Nem menekülök, csak éppen nem magyarázkodom személyes kontaktus nélkül. Meg amúgy is... Senkinek nem tartozom semmiféle magyarázattal. Csak Istennek, Kedvesnek, esetleg néha a Főnökömnek.

Kaptam egy mondatot, amit még soha senkitől, és ezt a szívemre vettem. Aztán egy hógolyó elindult, oda-vissza gurult a lejtőn, és ezt egyre növeltük. Én is tapasztottam, más is segített. Így olyan hatalmas lett, hogy elsodort.

Az élményt, a mondatot, és ezt a lavinát el akarom felejteni, mélyre szeretném ásni.
Életkorom és tapasztalataim is megváltoztattak, így már kíváncsi sem vagyok. Simán felveszem a szemellenzőt, törlök lassan mindent, mint ablaktörlő az esőt. Egyenlőre zuhog, így azzal nehezebben birkózik meg.

Egy kedves filmben (Egy párizsi diáklány) vannak ezek a szentimentális mondatok, bár a Nő a szerelmének mondja, de igaz lehet az élethelyzetekre:
"Ha szeretsz, fogadj el olyannak amilyen vagyok, mert nem változom meg. Ha szeretsz fogadj el olyannak, amilyen vagyok, és én is elfogadlak téged."

Ha szeretsz fogadj el a rosszkedvemmel együtt, és ne csukd rám az ajtót. Ha mégis utóbbi mellett döntesz, az sem baj, tudom kik azok akik kitárják. Bárhol, bármikor.






2010. július 24.

Születésnapon voltunk




"Ügyetlenkedünk, megbotlunk, és egyedül érezzük magunkat. Néhányszor úgy küszködjük át magunkat ezeken a napokon csak azért, hogy amikor felszáll a köd, akkor ráeszméljünk arra, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell - az angyalok társaságában."

Köszönöm ezt a mai napot azoknak az angyali személyeknek, akik meghívtak Anna Rebeka 1. születésnapjára. A Jóisten ismét tudta mikor lesz Ágiék társaságára szükségem. Bár 4 napja megbeszéltük ezt a szombati vendégséget, de még nem is sejtettem milyen fontos lesz számomra ez a nyugalom, ami náluk folyamatosan jelen van.



[Az csak ráadásként ért, hogy egy kis szülinapi-vizsla is jelen lett az eseményen, aki engem még inkább kibillentett, és ismét megerősített abban, hogy egyszer az életben lesz még vizslám Pepe után.]

Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány



Kik azok a tündérboszorkányok? Vannak Tündérboszorkányok?
Milyenek a könyvtárosok?
A gyerekek ismerik egyáltalán a könyvtárosokat? Járnak könyvtárba? Morcz Aranka egy könyvtáros...

Képzelj magad elé egy Morcz Aranka nevű embert! Sikerült? Morcos vagy sem? Vajon idős vagy sem? Szomorú vagy sem?

Van egy Jóhegyi Lacink, aki szereti a könyveket, aki imád olvasni. Barátja Sanya nem szeret olvasni. A nagy kérdés: Sanya miért nevet a Pál utcai fiúk című könyvön? Amit Laci olvasott (és amit mi többiek is olvastunk) az nem annyira vidám. Lacit érdekelni kezdi ez az esemény, így felkeresi Morcz Arankát, a bibircsókos, ráncos képű iskolai könyvtárost, így felgyorsulnak az események, lassacskán mindenre fény derül.

Morcz Aranka egy igazi, klassz könyvtáros: "Varázsos feladat az olvasni tanuló gyerekeket segíteni abban, hogy rákapjanak a könyvekre. Boldog voltam, hogy ebben a gyönyörű, új iskolában én lehetek az első ezen a poszton. Minden rendben ment. A sok kis nebuló örömmel olvasott. A rádió feltalálása nem jelentett zavart. Bezzeg a televízió és a számítógép! A helyzet akkor kezdett válságosra fordulni, amikor sokaknak már színes televíziójuk volt. Egyre kevesebben olvastak."

Morcz Aranka szomorú, Morcz Aranka élete válságban. Morcz Arankán csak úgy lehet segíteni, ha a gyerekek olvasni kezdenek. Ezért nyomoznak hogyan kellene ezt elérni, ezért "készül" a sok vidám Pál utcai fiúk, és ezért kell Laci segítsége. Milyen segítség kell? Miért jön egy új könyvtáros Kedves Aranka személyében? Tulajdonképpen ki is Morcz Aranka?
Ez mind kiderül ha belemerülsz Bosnyák Viktória boszorkányságos, varázslatos Tündérboszorkány könyvébe, és hagyod magad sodorni a misztikum szárnyán, és ismét rájössz arra, hogy OLVASNI JÓ!

...mert olvasni jó, csak még a gyerekeimmel nem sikerült ezt megértetnem. Azt hiszem beíratom őket a Békés Utcai Általános Iskola könyvtárába Arankához, összeismertetem őket Lacival, Dórival és Sárival, és hagyom őket szárnyalni a tündérboszorkányok világába. Hátha ők is tündérekké válnak egyszer!

A könyvért köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak! Tetszett, és nagyon szép, kifejező, találó borítót is alkottak!


2010. július 23.

Dunai kalandok...

Hűűű, haaaa, aztaaa!

Ez nagyon klassz volt. Szomszédunk -nevezzük nevén őt: Attila- ma váratlanul dél előtt elhívott minket, Négyünket motorcsónakozni a Dunára.
A gyerekek izgatottak lettek, alig bírták kivárni; Nagylány mondta is nekünk, legközelebb csak induláskor mondjunk neki ilyeneket, mert nem bír magával, egyszerűen járkálnia kell [én is ilyen besózott voltam mindig :-D]. Szóval: gyors főzés ebéd, összekészülés, üzenet, hogy vigyünk fürdőruhát, mert megállunk fürödni is valahol, aztán indulás....., és a csónakot húzó transporterben valami elromlott. A gyerekek fel-s alá járkáltak egyre szomorúbban, mondogatták bús szemekkel, hogy már biztos nem megyünk... de azért egy kicsit reméltük, hogy egy karosszériás multi-műhelyben csak értenek valamicskét a szereléshez is. Egy óra csúszással elindultunk: Kedves ment Attilával, én a gyerekekkel a saját autóval, mert utána volt még egyéb elintéznivalónk is.

A motorcsonakozás fenomenálisn fantasztikusan klassz volt. Száguldoztunk a Római parttól egészen a Lágymányosi hídig, majd vissza, és meg nem álltunk a leányfalui Határcsárdáig, ahol ittunk egyet!

Visszafelé vezethettem is s járgányt, hú féltem ám, annyira szokatlan volt, és természetesen közel sem mertem olyan gyorsan szelni a habokat, ahogy Attila. De azért 40-et én is bevállaltam, de meg voltam ám ijedve!

Kikötöttünk ismét (nem én), fürödtünk egyet (én nem mertem igazán-nagyon a bennem lévő vesebaj miatt), Nagylány a haját nem akarta bevizezni, mondván megyünk még tovább, Kicsifiú viszont élvezte a két felnőtt férfi általi dobálózást a Lupa szigetnél.

Nagyon gyorsan eltelt ez az idő. Tulajdonképpen majdnem 3 órát voltunk a Dunán, és előtörtek emlékeim, eszembe jutottak mindenféle dolgok:
- milyen régen sétáltam a Duna-parton Budapesten;
- a gyerekek még nem voltak a Citadellán;
- vajon milyen kiállítás van a Budai Várban?
- el kellene menni Szentendrére, milyen régen voltam az Óvárosban, mindig csak a Skanzenba megyünk;
- jé, ott ültem azon a korláton a szentendrei parton a finn barátimmal 1991 decemberében. [még arra is emlékszem, hogy kólás palackban volt a vodkadzsúúúz]
- ...
-...

Nagyon jól éreztem magam, és amikor Attila megemlítette, hogy 5 személyes Cabriója eladó, megkértem őt, vigye el kocsikázásra a gyerekeket, mert annyira vágynak rá. Erre azt felelte, beszéljük meg, szálljunk be a költségbe, és megmutatja nekünk kedvenc útvonalát, érintve egy mátrai kis lovardát, megmártózva a miskolc-tapolcai barlangfürdőben, megspékelve egy lillafüredi kirándulással.
Most spórolok, mert egy ilyen kirándulásra, egy ilyen klassz szomszéddal és a családommal szívesen beneveznék.
Talán összejön!

Végezetül kidobtuk Kedvest az egyik munkahelyén, mi pedig megvacsoráztunk a hotdogos áruházban, ill. itt ajándékot is vettünk az 1 éves Anna rokonunknak, akihez holnap délután megyünk!

Köszönöm a felettem lévő Mindenhatónak, a Sorsnak hogy ilyen jól éreztem magam!

(Amióta hazajöttünk a Kicsi és a Nagy veszekszik...:-S )

2010. július 22.

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi a Déltengeren



Elérkeztem Harisnyás Pippi utolsó kalandjaihoz, amin kiderül végre az is, hogy Pippi hajózik-e a Déltengeren?

Ha emlékszünk rá, Pippi útnak eresztette Édesapját vissza a Kurrekurredutt szigetre, és ő úgy döntött, hogy a Villekulla villában marad Majmával, Lovával és barátaival Tomival és Annikával.

Ebben a részben megismerkedünk egy finom úrral, aki nem is annyira finomkodó; megismerjük az iskolás gyermekek rémálmát Rózsatövis kisasszonyt, sőt azt is megtudjuk miért is félnek a gyerekek tőle? Bár Pippi továbbra is elég okosnak gondolja magát, mégis megjelenik ennek kapcsán az iskolás gyerekek között.

Pippi nyelvújítónak képzeli magát: kitalálta a "csunk" szót, ami felveti számára azt a kérdést, vajon ki volt az, aki a kezdet kezdetén kitalálta, hogy melyik szó mit jelentsen? Szerintetek mi lehet a csunk? Egy édesség....., egy betegség....., egy állat... vagy egy olyan tárgy, amit rövidáruboltban lehet kapni?

Harisnyás Efraim király megérkezik Pippihez, és a kislány vágyódása akkora lesz a hajózásra, hogy legjobb barátaival Tomival és Annikával útra kel a Szeleverdi hajón, és ellátogat Kurrekurredutt szigetére, hogy mindenféle izgalmas kalandban legyen része: barlangban, cápával veszekedve, rablósat játszva.

Ám elérkezik a nap, és a gyerekek hazavágynak: árbocot bontanak, és hazahajóznak a Villekulla villához.

Hogy mi Pippi egyik legnagyobb vágya, és hogy mire jó a cikornya? Ahhoz el kellene olvasni Harisnyás Pippi utolsó kalandjait, együtt kellene vele örülni, mosolyogni, harcolni, ugrálni és egy jót játszani!

Hiszen gyereknek lenni és játszani jó!
Pippi segít minden gyermeknek, hogy belefeledkezzen a mindennapokba, és segít minden felnőttnek, hogy újra gyerek egyen egy kicsit!!



Kreatív Blogger díj

Beindult a díjas játék, ezzel most csak annyi a icipici gondom, hogy nem is ismerek ennyi olyan bloggert, aki még nem kapott ilyet, szóval nem tudom 7nek küldeni majd, szerintem, de majd meglátjuk a poszt végére.

Nimától kaptam, rettentő megtisztelő!!! Még egyszer köszönöm!




Szabályok persze itt is vannak:
1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.

Akinek továbbadom ezt a díjat: Fukszia, Borostyán (ismét) Stippi (ismét) Hóvirág, Szeee és tudom, hogy más is ad még Krisztinknek, és küldök egy nem könyvesnek, de nagyon kreatív Krisztának!!

7 dolog magamról:
1. néha nagyon szőke, akkor kifutnék a világból és egyedül lennék...
2. szeretek egyedül lenni- mértékkel- ez lehet, hogy munkámból adódik. Egyedül mászkálni, filmet nézni, csendben lenni.
3. azt hiszem tökéletesre sikerült fejlesztenem, hogy az olvasásra -itthon-képes vagyok időt szakítani, azaz nem a háztartás a fontosabb, hanem Én magam. Hiszen sokkal jobb mindenkinek, ha jól érzem magam, vagy nem ? :)))
4. Elárulom: kedves ismerősöket szereztem már a könyvek miatt, akiket személyesen is ismerek, és remélem ez kölcsönös, és kitart sokáig.
5. psszt. de voltak olyan kamaszkori megmozdulásaim, amik nem tetszenek felnőtt fejjel, sőt borzasztóak. De nem törölném ki semmiképpen.
6. imádom a kutyákat <3
7. mostanában képtelen vagyok szórakoztató irodalmat olvasni...., a szomorú könyvek húznak magukkal elementáris erővel.

(küldöm a hsz-eket lányok4 :-)) )

2010. július 21.

Labda passssszzzz......

Labdát kaptam , Meseanyutól magasan ívelve :), gurítanám tovább, de előtte csinálok egy tarolást, és ajánlom
azt a tíz könyvet, amik -mától visszanézve- a legjobban tetszettek idén [a többit keressétek visszafelé :) ]:

1. Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...
2. Pearl S. Buck: Az édes anyaföld
3. Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim Úr és a Korán virágai
4. Máté Angi: Mamó
5.Niccoló Ammaniti: Én nem félek
6. Polcz Alaine: Asszony a fronton
7. Anna Gavalda: 35 kiló remény
8. mitch Albom: Csak egy kis hit kell
9. Háy János: Házasságon innen és túl
10. Bartis Attila: Nyugalom
+1 Aldrich: És lámpást adott kezembe az Úr

Továbbgurítom nektek, hogy leírjátok a ti 10+1 ajánlásotokat! Tehát gurítom
1. egy Chevalier rajongónak (Erika)
2. egy majdnem állatorvosnak (Csenga)
3. egy szakmai segítségemnek (Stippistop)
4. egy olyan embernek, akinek a blogjában csupa Értéket találok (Miestas)
5. ... és végül egy olyannak akinek véleményeiről -sajnos- ritkán hallok (Borostyán)

Tudjátok a szokásos: nevezd meg őket; hagyj a blogjában üzenetet, linkeld őket. Amit tudtam, megtettem...

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el..

"Nem vagyok se szép, se okos, se erős. Csak olyan mint ők: gyenge eresztés, aki titkokba és hazugságokba menekül. (...) Szégyen hogy nem vagyunk képesek elismerni, hogy megy nekünk ez a családosdi; eladni a házat, elosztani a pénzt, aztán ki merre lát.

Boldog karácsonyt,"

(egy 14 éves lány véleménye)

Bepillantottam egy széthulló családba: ejnye, ismét egy olyan család, ahol a szülők csak mennek, mint a birkák, és nem látják a fától az erdőt. Vagy nem is akarják látni.
A szülők magukkal foglalkoznak, látszat-családban élnek, de nem csapják be egymást. A családi életük úgy vacak, ahogy van.

Ennek a szülőknek van egy 14 éves lányuk: úgy elvan már magában..., nem beszél, valami történt vele. Érdekel valakit egyáltalán?
Hálaadás? mit számít: anyunak beindult a karácsonyi szezon.
Karácsony? kellene néhány kisgyermeket kölcsönözni, attól olyan jó hangulat lesz...

Melinda egyedül van..., valami buli.. valami razzia... kihívta a rendőrséget?.. miért?... mikor?....
Melinda kapcsolatokra vágyik.... Melinda nem tanul...Melinda egyre rosszabb jegyeket kap az iskolában, lóg....... Melinda nem akar egyedül lenni...
Melinda fél.... hadd mondja el.. DE KINEK MONDHATJA EL? Mindenki rohan mellette, mindenki haragszik rá, mindenki elnéz mellette/alatta/felette.
Egyedül van, nem szórakoztató egyéniség, orvosra lenne szüksége.

Segíteni akarok!!!

Ismét egy oktató könyv, milyennek nem szabad lenni a szülőnek, milyennek nem szabad lenni a szülő--gyerek kapcsolatnak???
Melinda története keringett bennem, éreztem a probléma gyökerét, csak vártam, hogy legyen ereje végigmondani valakinek. Arra voltam kíváncsi, hogy ki lesz az a személy, akit beavat bizalmába, hiszen senki nem szereti őt azóta.

Melinda él, tűr, levegővé szeretne válni. Nem kellene engedni..... Hadd mondja el!

A stílusa, a szövege, a feldolgozása, a tartalma tetszett, azt hiszem megmutatnám a 14-16 éves korosztálynak!

5

Érdekes élményeim vannak mostanában a könyvekkel. Megszólalnak a szereplők, azaz azokban a könyvekben, ahol monológ formájában E/1 személyben mesélnek a szereplők, ott a történet felénél kialakul egy hang a fejemben, és megszólal a mesélő.
Melindánál is kialakult, és nem is csodálkoztam, hogy belenézve a filmbe megláttam Kristen Stewartot (Melindaként), azaz T-sorozatos Bellánkat.
Vár rám a film, megnézem mindjárt!

2010. július 20.

Jodi Picoult: Törékeny


"Hát nem látod, mekkora szarban vagyunk miattad?"- teszi fel a kérdést Sean a férj, feleségének Charlotte-nak.

... és akkor ez a kérdés el is mondja nekünk a könyv alaphangulatát. Sokan olvasták Jodi Picoult ezen írását, sokan véleményezték is.
Willow III.kategóriás csonttörékeny kislány.
Családja boldogan élne, míg meg nem halna, ha egyszer csak valahogy nem keverednének kapcsolatba egy ügyvéddel, aki -egy rövid beszélgetés után- potenciálisan lehetőséget lát Willow kapcsán egy műhiba perre.
A Törékeny című könyv ennek a pernek előkészületét, és magát a pert boncolgatja, miközben belecsöppenünk az O'Keefe családba, azaz hogyan megy a család tönkre ebben a perben, hogyan mennek tönkre emberi kapcsolatok a perben, hogyan zilálódnak szét barátságok ebben a perben?

Az én meglátásom is az, hogy az ember nem képes erről a könyvről saját élmények nélkül megfelelő képet alkotni. Olvasás közben nekem is eszembe jutott gyermekeimmel való várandósságom, emlékeim, hogyan néztem egyiknél a fej megfelelő növekedését (mert nem volt túl nagy), másiknál éppen a rövidebb combcsonthossz miatt aggódtam ("Nem baj, vannak rövid lábú jó focisták"- mondta ekkor nőgyógyászom, és lám Kicsifiú tényleg focizik.); nekem havonta volt ultrahangom, mert orvosom volt az egyik ultrahangorvos.
Eszemben van napi kapcsolatom a szülőkkel az oviban, és mindig próbálom észben tartani, hogy a szülők a gyereküknek a legjobbat szeretnék. (Pedig sokszor mégsem így látom..)

("-És milyen? - Mi milyen? - Hát az asszony. - Azt teszi, amit legjobbnak lát. Ezért senkit se lehet hibáztatni.")

Sajnos ez nem észrevehető, de ilyen képekkel a fejemben, és azzal a ténnyel, hogy nem voltam még ilyen, sőt ehhez fogható helyzetben sem nem ítéltem el senkit ebben a könyvben. Azt is bevallom szemlesütve, hogy Charlotte-ot sem akartam megölni. Csodálkoztam 1-2 lépésén, de csak a könyv elején. Drukkoltam, (talán) ítélkeztem, de mindenképpen a kislány javát akartam, és nem szerettem volna Piper megalázását. Egyedül Sean-t nem bírtam, nagyon nem, de nem csodálkozom, hiszen a férfiak másképp gondolkoznak, mint a nők.

"Jaj, Sean. Te vagy a legjobb apa. De...de anya nem vagy.".... és ez milyen igaz, lehettek kedves Apukák, bármilyen jó Apukák, lehengerelhetitek a gyerekeket, játszhattok szupereket velük, az Édesanyák, Mamák, Anyucik, Anyucikák, Anyák csak mi leszünk. Bocs Kedves... :-D

Willow tudta, hogy szeretik, de bármilyen okos ez a kislány, aki bár tud olvasni, és ismeri csontjai latin nevét, vagy egyéb érdekességeket, akkor is csak egy 5-6 éves kisgyerek a maga vágyódásaival, gondolataival, akit szeretnek, és akinek jobb, kevesebb lemondással járó életet szeretne anyukája. (Egy beteg gyermek biztosan rengeteg pénzt felemészt- mondom én, aki szerint egy egészséges gyermek is felemészt elegendőt, mindenféle mértéktelenség nélkül.)

"Igazán nem kell kimondanod, hogy szeretlek-...- mert már akkor tudom, ha a nevemet mondod. (...) Annak, akit szeretsz, másképp mondod ki a nevét. Valahogy biztonságban van a neve a szádban.

Jodi Picoulttól ez a második könyv, amit olvastam, és nem voltam olyan lelkes, mint A nővérem húga olvasásakor. Valahogy bíztam benne, hogy nem lesz ilyen vége, mert számítottam rá, szerettem volna, hogy ott lesz a fricska a végén, hogy mégsem...

Nem is tudom eldönteni hogyan értékeljem.. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem haladtam vele gyorsan. Gyorsan haladtam, érdekelt a kimenetele, de nem tetszett minden fordulat: vagy azért mert blődségnek tartottam, vagy azért mert számítottam rá.
Mire számíthatunk olyankor, ha egy házaspár nem azonos oldalt képviselnek egy perben? Válás vagy nem? összezördülés vagy ágyjelenet? (Egyszer hallottam, hogy sok házaspár házassága még egy egyszerűnek tűnő házépítésre is rámegy.
)

Azt hiszem 3/4. Sokat megtudtam belőle, jól megírt, olvasmányos, de nem lehengerlő.



2010. július 18.

FILM: Hét élet


Tegnap este, továbbra is fenn álló "nem megfelelő" egészségi állapotomban megnéztem egy filmet.
Megjegyzem a filmnézésekkel mindig gondban vagyok, mert nem ismerem őket, és annyi van itthon, hogy mire a net segítségével találok egyet, ami érdekel, addigra egy csomó idő eltelik, és mégsem nézem meg.

Ekkora kitérő után: tegnap megnéztem a Hét élet című filmet, aminek Will Smith a főszereplője. Fantasztikus alakítás, fantasztikus mondanivaló. W.S. egy adóellenőrt játszik, aki kiválaszt 7 embert, akinek az életét pozitív irányban szeretné megváltoztatni.
Miért?
Hogyan?

Ez mind-mind spoiler, így nem mondok róla semmit! Nekem nagyon tetszett, de még egyszer kiemelném, hogy nem szoktam filmet értékelni, csak egyszerűen tetszett/nem tetszett alapon.

2010. július 17.

Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami


Érdekesen alakulnak kapcsolataim a könyvekkel. Levettem a polcról, hiszen Ibrahim Úr után tudtam, hogy nem fogok csalódni E-E Schmittben.
Visszatérve arra, hogy levettem, kiválasztottam, magam mellé tettem, a gyerekek barátoknál aludtak, mi pedig filmnézésbe kezdtünk Kedvessel. Megkóstoltam a citromos sört, ujjongtam, hogy milyen klassz, aztán egyszer csak rosszul lettem. Rosszul lettem, rosszul voltam, fájdalmak között fetrengtem, nyugalmasabb pillanatokban, mivel járkáltam a lakásban, a könyvet vettem kezembe és olvasni kezdtem.
Az egész éjszakám így telt, 2 óra alvás után megismétlődött a Borzalom, akkor ismét a könyvek soraiba menekültem.


Oszkár leukémiás. Gyógyíthatatlan beteg. Fél, mint minden normális ember. De próbál vidám lenni, elfogadja helyzetét, még ő próbálja feldobni a körülötte élők savanyú-fájdalmas-gondterhes ábrázatát.
Megismertem Oszkárt és Rózsa mamit (másnak szigorúan csak Rózsaszín nénit), akik kapcsolatából a 9 éves kisfiú feldolgozta közelgő halálát, feldolgozta szülei kétségbeesését, feldogozta életét, és Istennel való kapcsolatát. Játékos keretek között, Rózsa mami segítségével házasságot kötött, csókolózott, megcsalt- és kibékült, szenvedett. Fiatalként bulizott, középkorú férfiként "meghülyült", majd megöregedve elfáradt. Közeledett ideje.


Hogyan dolgozzuk fel a halált? Szerintem nem csak ez az egy téma van, amivel őszintén kell foglalkozni. Ki ne merengett volna el, hogy "ha most ez és ez történne, akkor mi történne tulajdonképen körülöttünk? mi lenne a gyerekeinkkel? stb." Őszintén kell beszélni, a halál sem tabutéma. Fájdalmas a szülőknek, fájdalmas mindenkinek. Bármelyik oldalt nézzük, szenvedünk, szenvedhetünk.

Születés-halál. Teljesen mindegy, hogy hiszünk- vagy sem, akkor is be fog következni. Éljünk a mának! Ez az örök igazság. Életünk egy fura ajándék, de csak kölcsönbe kapjuk, használjuk ki! Legyen szemünk előtt, hogy az öregedéssel általában a Szépséget is nehezebben vesszük észre

"Kedves Jóisten!
Köszönöm, hogy eljöttél. (...) Te próbáltad megfesteni a hajnalt. Nehezen ment, de nem hagytad annyiban. Az ég elhalványult. Fehéret, kéket, szürkét fújtál a levegőbe, elkergetted az éjszakát, felébresztetted a világot. Egyfolytában szorgoskodtál. Akkor jöttem rá, hogy mi a különbség közted és köztünk: te fáradhatatlan vagy. Soha nem unsz bele semmibe. Szüntelenül dolgozol. (...)
Megértettem, hogy itt vagy. És elmondtad a titkodat: mindennap úgy nézz a világra, mintha először látnád."

... és, hogy kicsoda Rózsa mami? Milyen volt a kapcsolatuk az ő szemszögéből? Olvasd el, gondold át, tapasztald meg!

5


(Ibrahim úr jobban elvarázsolt, hiába a pasikért jobban odavagyok :))

U.i: Bejegyzés-ügyben, publikálható formában, mindössze ennyi a gondolatom, mert nem vagyok jól. A nem ide való dolgokat magamban tartom.




2010. július 16.

Nagylány szülinapja....



Nagylányunk vasárnap, július 18-án ünnepli 9. szülinapját. Tervezünk-szervezünk, mikor is ünnepeljük őt, mert a vasárnap nem alkalmas- sajnos.
Lehet, hogy ma...

Hetek óta tanakodunk, kérdezősködünk vágyai, ötletei iránt, mert nem egyszerű őt meglepni. Ennek a színe nem jó, annak a fazonja, olvasni nem szeret..., így hallgattuk ötleteit, szelektáltunk: mi lehet egy 9 éves Lánynak jó ajándék, minek örülne igazán. Mivel még így sem volt teljes a kép, ötlethalmazt alkotott telis-tele több tízezres Vágyálmokkal.
Beszélgettünk a lehetőségekről, a spórolásról, nekünk egy számítógép milyen sokba kerül, ekkor kitalálta, hogy ő most spórolni fog, így mindenkitől pénzt kér (és egy apróságot meglepibe).
Nálunk nem volt -eddig- szokás a pénz-ajándékozás, a gyerekeinknek nincsen spórolt pénzük, a kis pénztárcájuk tele van 5 forintossal, elvétve előfordul benne Húszas, Tízes, még kevesebb Ötvenes, a Százas pedig KINCS-nek számít!

Este zajlott a következő beszélgetés majdnem 7 éves Kicsifiú és a "éppenmajdnem" 9 éves nagylány között. A sötétben feküdtek, alvásra készültek...

-Hanna te most a pénzet fogod gyűjteni? -kérdezi Kicsifiú
-Igen- válaszol Nagylány
-"Kicsit adhatok".- fiú
- Hmm.... - lány
- Mennyit adjak?- fiú
- Azt te döntsd el. - lány
- Jó, majd holnap megnézem.- fiú

(eltelt 2-3 perc)

- Hanna, már most eldöntöttem, hogy adok-e vagy nem....
- És adsz? - lány
- Igen.- fiú
- És mennyit? Százezret? ... - lány
- Adok két ötvenest! - mondta fiú teljes komolysággal a hangjában.
- Ááááá, köszi, az összesen száz forint!- válaszolta a lány hihetetlen, hatalmas örömmel a hangjában!

Szeretem őket, imádom őket, védem őket, féltem őket, óvóm őket, küzdök velük. 9 évvel ezelőtt már a kórházban feküdtem, és vártam a csöpp lányom megszületését. Nem volt egyszerű móka az első hónap, és azóta sem az, de mindenképpen megéri!

Boldog 9. Születésnapot Kismókusom!








2010. július 15.

Pearl S. Buck: Az édes anyaföld


Hogy találtam a könyvre? A Tericum kiadó honlapja "Hamarosan" kategóriába sorolta ezt a könyvet. Kíváncsi lettem, vajon milyen műről van szó, és hamar kiderült, hogy már megélt néhány kiadást. Én pedig találtam is egyet a közelemben....
Innen már csak a hirtelen jött érdeklődésem járult hozzá az elolvasáshoz.

Elkezdtem olva
sni, a lapok fogytak, fogytak, és soha nem is gondoltam volna, hogy ennyire fog érdekelni egy Kínában játszódó történet.
Időpont a XX. század 20-30-as évei, már amennyire ez az utószóból kiderült.

Főhősük Wang Lung egy szegény földbirtokos, aki édesapjával élt házukban. Mivel a nők számítanak "rabszolgának", az anyák, feleségek
látják el a háztartást, szolgálják ki a férfiakat, illetve dolgoznak a földeken is. Wang Lung édesanyja nem élt már, így a szokások és a hierarchia szerint mindent egyedül Wang Lung csinált. Főzött, dolgozott, ellátta édesapját.

A történet elején egy úri házból való rabszolgát vesz feleségül a férfi, így a szerepek átrendeződnek. A feleség O-lan, egy el nem kötött nagylábú nő, aki csendes természetével tökéletes tá
rsa lesz férjének. Az események peregnek, szegénységből kilábalnak, megismerjük életüket, születendő gyermeküket; látjuk emberfeletti munkájukat földművesként, ill. gazdag úri családként. Támogatjuk az egyiket, elítéljük másikukat, egyetértünk vagy éppen dühöngünk. Egy biztos: én aki érzelmes ember vagyok, a könyveken nem szoktam könnyezni. Ezt a művet nem egyszer megkönnyeztem, nem egyszer le kellett tennem a kezemből a könyvet, nem egyszer újra olvastam azokat a mondatokat, mintha nem jól láttam volna.
Bár nem mindig értettem egyet Wang Lung-gal, de ez nem is történhetett volna meg, hiszen ő férfi én pedig nem. Okosnak tartottam, csodáltam őt. Első feleségéért, O-lanért pedig egyenesen rajongtam. Felnéztem rá, sajnáltam őt. Véleményem szerint fantasztikus irodalmi alkotás!

A könyvért az írónő 1938 -ban irodalmi Nobel-díjat kapott. Az Utószó szerint a díj indoklása: "azért az értékes hozzájárulásért, amely a kínai paraszti élet ábrázolásával gazdagította az epikát, valamint mesteri életrajzaiért."

Megérde
melte.
5*

2010. július 11.

Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai



Különös kapcsolatom úgy alakult ezzel a könyvvel, hogy Kedvest kértem meg, hogy vegye meg nekem az Oszkár és Rózsa mamit. Az nem volt az útba eső A-ban, de felhívott, hogy ez a könyv jó lesz-e? Igazából nem ismertem a történetet, sőt moly-közelben sem voltam, de "a könyv az könyv: kell az nekem" alapon, rábólintottam. Jól tettem!

Moise, azaz Momo 11 éves. 11 évesen még gyereknek tartjuk a gyereket, a 11 évest. Momo felnőttként élt. Apjával élt, apja által nem szeretve élt, tervezett, szervezett, főzött, bevásárolt, felnőtté vált.
Ibrahim úrral (aki muzulmán és nem arab) és Ibrahim úr tanításaival a sarki boltban ismerkedett meg, aki egyre komolyabb-szorosabb kapcsolatba került a kisfiúval, vagy nevezzük Férfival.
Ibrahim úrtól ételt lopott, aki elnézte neki ezt. Ibrahim úrtól tanulta az életéhez, az apjához szükséges túlélési technikákat (pl. hogyan spóroljon?), és tőle tanulta az élet bölcsességeit: nem szabad egy nőt megsérteni vagy pl. a mosoly teszi boldoggá az embert. Ibrahim úrral kirándult. Végül, amikor teljesen árvává lett Ibrahim úr mellett lett tényleg felnőtt férfi.

Számomra a lényeg, hogy rettenetesen jól időzítve olvastam. A könyv már a kezemben volt, beleolvastam, beszélgetni kezdtem, de aztán történt valami itthon, és hirtelen nem éreztem jól magam. Elszállt a jókedvem. A könyvet tovább olvastam, sőt igazán most kezdtem el.

Végeredményként pedig azt az összegzést jegyeztem le: milyen jó, hogy kezembe vettem, mert ezen a délutánon éppen erre lett szükségem.
Már csak hasznosítanom kellene, már csak magamba kellene vésni az örök igazságokat, és az EGÉSZ VILÁGOT VÉGIG KELLENE LŐNÖM A MOSOLYOMMAL, fittyet hányva bármire és Bárkire!

Úgy vélem mindenkinek szüksége lenne a saját Imbrahim urára!

5*

Tessa de Loo: Ikrek


"Gyűlölöm ezt a nyelvet- fakadt ki Anna szívből jövően-, soha nem akartam megtanulni! Micsoda ostoba népség, az egyik butább, mint a másik. "Hello, baby!... " Ezek jöttek hozzánk a kövér fenekükkel, és úgy tettek, mintha ők hozták volna el nekünk a kultúrát. A világ urainak érezték magukat. - A felszabadítóink voltak- mondta Lotte szárazon. Anna érdesen felnevetett, s kesztyűs ujjával a kirakatra mutatott. - Azokat az idiótákat, még mindig hősökként tisztelik, igen te is láthatod, ennyi évvel a háború után, csupa amerikai és angol holmi, és persze semmi német. (...) Lotte kényelmetlenül érzete magát. -Nem értem -mondta tétovázva-, miért gyűlölöd ennyire az amerikaiakat? Semmi rosszat nem tettek veled."

Ilyen és ehhez hasonló viták, veszekedések, mély csöndbe burkolózások jelentek meg Anna és Lotte párbeszédeiben.
Spaban találkoztak egymással. Anna és Lotte.

Németek.
Testvérek.
Ikrek.
2 nő.
2 sors.
2 különböző élet.
Hogyan tudnak megbékélni egymással?
Hogyan tudják feldolgozni életüket?
Hogyan viselkednek, hogyan vetnek számot egymással 74 évesen, az elválásuk utáni 3. találkozáskor?
Kétszer nem sikerült.

Az Ikrek címen megjelent regény egy ikerpár életébe enged belesni. Anna és Lotte szüleik halála után kb. 6-7 évesen árvák maradnak. A segítőkész rokonok elválasztják őket egymástól: Anna a nagypapájához kerül, míg a beteg tbc-s Lotte Hollandiába költözik rokonok szárnyai alá.

Életük gyökeresen különbözik egymáséitól. Anna rokonai által fizikai kihasználásban, robotolásban, bántalmazásban, ezáltal egészségügyi károsodásban szenvedett, saját lábára állva tapasztalja meg a II. világháború szeleit, szenvedéseit, és nem egyszerűen jutott el arra a szintre, hogy megálljon a saját lábán. Erős asszony, aki sokat szenvedett életében, de soha nem adta fel a küzdelmet. Életerős alkat, aki képes a vidámságra is.

Lotte holland anyával, holland apával és holland testvérekkel élve más problémákkal tűzdelve éli meg a világháború borzalmait.

74 évesen, egy belga fürdőhelyen találkoztak véletlenül. (Elválásuk után ez a harmadik találkozásuk. Folyamatos egymásra mutogatásuk miatt kapcsolatuk szalmaláng életű volt.)
Mindennapos találkozásaik során megismerhetjük életüket, és részletes bepillantást nyerhetünk a 2. világháború német szörnyűségibe főleg azokba amik a németekkel, a német területen történtek.
Kevesebb információt kapunk a Hollandiában megélt borzalmakról. (Bevallom őszintén nekem hiányos volt ez a szál.)

A két asszony teljesen különbözik egymástól. A regény által megtapasztalhatjuk egy szimbiózisban lévő testvérpár elszakítását, ill. azt, hogy ennek következtében a külső tényezők és a személyiségjegyek mennyire befolyásoló tényezők lehetnek?
Az írónő Anna karakterének és életének bemutatását látta fontosabbnak, nekem olykor már túlzónak tűnt. Persze sajnáltam én is őt, de teljes szívemből megértettem Lottét is . Ő a csendesebb egyéniség, már gyermekkorukban is Annát választották ki a szereplésre. Ő a csendességével és szép hangjával szeretett volna mindig kitűnni. Beszélgetéseiket úgy alakította az írónő, hogy az olvasó sajnálhassa a sokat szenvedett testvért. Eszébe nem jutott kiemelni Lotte személyiségjegyeit, hogy beleláthassunk ő hogyan fogta fel elszakításukat, neki hogyan alakult lelki élete.
Lotte megbékélt sorsával, és nagyon hiányzott neki Anna, de ezt csak éreztem a regényből. Lotte, így 74 évesen, többször elgondolkodott a csere lehetőségén, azaz mi lett volna ha ő marad Németországban: vajon ő is túlélte volna az ottani megpróbáltatásokat? Ő volt az, aki már korábban szeretett volna a testvérével találkozni, de hamar belátta, hogy ez a találka nem volt jó ötlet:
"Anna közönyös arccal fordult feléje:
-(...) A legjobb, ha az ember rögtön kimondja a kellemetlen dolgokat...Tele várakozással jöttél ide, de én... megmondom őszintén.. én egyáltalán nem tudom, mi az, hogy... család..., mi az, hogy családi érzés. Bocsáss meg, egyszer csak visszatértél az életembe, mint valami női Lázár, és fogalmam sincs mivel is kezdjem. Már nagyon régen kibékültem a sorsommal, hogy egyedül kell lennem ezen a földön.. Nem tartozom senkihez, nem tartozik hozzám senki, ezek tények...Nem tudok segíteni neked.
-Dehát mi mégiscsak...ugyanazok voltak a szüleink- ellenkezett halkan Lotte. -Ez azért jelent valamit. Hogy tudjuk, kik vagyunk, mégiscsak tudnunk kell, hogy egyáltalán hogy kezdődött ez az egész.
Én pontosan tudom, ki vagyok: egy senki. És ez nagyon is megfelel nekem."

Ennek az élménye rányomta erre az öregkori találkozásra a bélyegét, és kissé félve találkozott napról-napra testvérével, hogy lassan kibontakozzon történetük.
A könyvet a maga csendességében fejeztem be, csuktam be. Elgondolkodtam, és meghatódtam.

A regény oldalai között kibontakozó életükről Tessa de Loo egy jó történetet alkotott. Számomra sok volt a történelem, szerettem volna több információt kapni a Hollandiában élő Lottéról, hogy nem tűnjön egyértelműnek, hogy Anna volt a jó, a jobb.

Köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak!

3/4

2010. július 7.

Máté Angi: Mamó



Egy könyv, és az ember lánya csak azt látja, hogy sokan olvassák, és ezek az emberek zömmel 5*-ra értékelik az irodalmi az alkotást, akkor erősen elgondolkodunk, hogy is legyenek most a Továbbiak. Nálam, egy Rendelés elküldése volt az utolsó előtti lépés, majd az átvétel az utolsó.

Egy szóval nem tudom magam kifejezni most, az utolsó mondat elolvasásakor, csak kettővel: Nyugodtságosság, szépségesség.

Ami ebből a 110 oldalból áradt, arra sok embernek szüksége lenne a rohanó hétköznapokban. Amikor kezembe vettem a könyvet, éreztem, hogy a tartalomnak súlya van. Éreztem, hogy nem akármilyen alkotás.

Egy kislányról szóló történet, aki árvaként Mamójához kerül, az ő kapcsolatukat, természetüket ismerhetjük meg miután kibogoztuk az ízes kifejezések közül a tartalmat. A történet tele van ilyen tájnyelvi kifejezésekkel, amik számomra fokokkal megemelték a tetszési indexemet.
A kislány egyedül volt, hiába volt mellette nagymamája, akkor is a tiltásoké, a "nem szabadoké" volt a főszerep. Kevés megnyilvánuló szeretetről olvastam, inkább a kislány vágyódásai , szeretet iránti apadhatatlan éhsége ragadtak meg bennem. A szeretet iránti vágya, a gondolatai, hogy lyukas fazék lenne amiket mamó magához ölel a virágaival együtt.

"Mert egyedül voltam, mindent magamnak kellett megértenem, s valahogy ezek a megértések vagy túl nagyok, vagy túl kicsik lettek." "Kicsi volt a kék ház, az udvar, kicsi volt körülöttem a megfogható, kevés volt a világ, amiben kicsi testem mozoghatott. Ezért kerestem mindig s leginkább magamon vagy a fejemben a dolgokat."

Nekem az olvasáshoz csend kellett. A hajnali csend, amikor lassan világosodik, amikor a szemem már nem szeretne visszazáródni, amikor friss a levegő és én is friss vagyok. Ezek kellettek azon gyönyörű és kifejező szavak, kifejezések megértéséhez, amiket M.A. ír az ő „Mamójáról”. Csodálatos, többször olvasandó, választékos nyelvezetű.
Elgondolkodtató, mély érzelmekkel bíró, sajnálattal eltöltő tartalmú.
Én soha nem haragudtam Ágicára és Mamót is kedveltem a zordságával, morcosságával együtt. Bár haragudtam rá, de meg is értettem őt.
(Ehhez természetesen szükségeltetett nekem is egy nagyszülői páros akikkel sokat töltöttem el, akik befolyásolták a természetem alakulását is.)
Szeretem.
Többször olvasom, hátha addig megváltozik a vége.
5

2010. július 5.

Köszönöm Kedves :-))))



Köszönet a Kedvesnek, aki elnézi nekem ezt a Függőséget, mármint azt, hogy hetente vásárolok, beszerzek valami könyvet. Lehet, hogy csak cseréltem egyet, lehet, hogy antikváriumi példányt szereztem be, az is lehet, hogy az ismerős NLC-s és MOLYOS ismerősök hívják fel a figyelmemet valamire, ami nekem nagyon kell (aztán mégsem). Kívánságlistámat megtanultam kezelni, mindig csak 10-15 könyvet tartok rajta, hogy átlátható legyen, na és persze köszönöm Bencének, hogy ki is lehet nyomtatni ezt a listát. Kifüggesztettem a hűtőre egy "majdnem fontossági sorrenddel" (csak 3 kategória van :) ), hátha valaki kedvet kap ezen Lista megtekintésére.

Ma is beszereztem egy Újat (Máté Angi: Mamó) és egy Régit (Pearl. S. Buck: Az édes anyaföld). Ez utóbbit csak azért mert a Tericum Kiadó tervezi a megjelentetését, és mint tudjuk gyönyörűek az általuk kiadott könyvek. Szóval tudjam majd, hogy kell-e majd nekem az új, vagy sem. (Csak addig el kellene olvasnom..)

Köszönöm!
(Bevallom sokszor van lelkiismeret-furdalásom, de mindig bevallom, ha bűnözök, és úgy gondolom, még a határokon belül mozgok, de azért azt feszegetem. Ja, és néha nem veszek semmit: pl. a gyerekek iskolakezdésekor, táborok befizetésekor :-S.)

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi hajóra száll


Folytatódnak Harisnyás Pippi kalandjai. A kérdés az, hogy Pippi tényleg hajóra száll és elvitorlázik Tomitól és Annikától? Tényleg elhagyja a Villekulla házat és jó barátait?

Ahhoz, hogy ezt megtudjuk mindenképpen el kell olvasnunk Astrid Lindgren újabb Pippi történetét, amiben fürödhetünk árokban, és megtudhatjuk miért (nem) fontos egy gyereknek mindig száraznak lennie.

Közelebbről megtudhatjuk vajon Pippi megismerkedik-e a "szeplőoldó szerrel"?, és miért lesz tulajdonosa egy kirakati báb karjának?
Pippi bizonyságot tesz megint szeretetéről, amikor 36 kiló cukorkát oszt szét a vágyakozó gyermekek között, és amikor játékokat vesz nekik.
Elkísérjük a kislányt gyógyszertárba, és a vásári forgatagba, ahol ismét segít valamilyen módon a gyerekeken, és -bár- sok oda nem illőt tesz, mégis drukkolunk neki, szeretjük őt. Folyamatosan jelen van a szerethető felelőtlen-felelősségteljes kalandvágya, amikor hajótörést szervez két barátja számára, és az aggódó szülőkről is képes gondoskodni.

Pippi ugyanolyan érzékeny 9 éves kislány, mint a többi gyerek, a sok vidámság mellett néha el-elsírja magát. Továbbra is vágyik az emberi kapcsolatokra, barátokra, iskolai kirándulásra.
A gyerekek nagyon szeretik őt, barátkoznak vele, próbálják őt a helyes útra terelni, amikor a vendégségben förtelmesen viselkedik. (El kellene döntenie hogy úrihölgy vagy kalóz szeretne lenni.)

A könyv végén végre megismerhetjük papáját, akitől négerül is tanulhatunk (Usszamkusszor musszor filibusszor!), és aki elhívja kislányt néger hercegnőnek, hogy a Szeleverdi hajón szelhesse a tenger habjait.

Pippi búcsúpartija után kiderül az első mondatokban feltett kérdésem, azaz Pippi tényleg hajóra száll és elvitorlázik Tomitól és Annikától? Tényleg elhagyja a Villekulla házat és jó barátait?

Nem mondok új dolgot azzal, hogy Harisnyás Pippi kalandjai továbbra is érdekesen folytatódnak, és izgalommal várom a következő kötetet, aminek címe: Harisnyás Pippi a Déltengeren.

4 csillag

2010. július 4.

Niccoló Ammaniti: Én nem félek


Nem egyszerű értékelést írni egy olyan könyvről, aminek a fülszövege is sokat árul el, így a történet egy része nem is spoiler.
Michele (aki egy 9 éves kisfiú) iszonytató felfedezést tesz egy romos ház pinceüregében. A segíteni akarása felülkerekedik minden félelmén, még a családjával is képes szembeszállni. Néhány nap leforgása alatt kiderül az igazság, kiderül hogy tud-e segíteni, hogyan tud segíteni, milyen következményekkel tud segíteni.

Továbbra is vonzanak a gyermekekkel kapcsolatos könyvek. Továbbra sem tudom érzelmek nélkül ezeket elolvasni. Továbbra is dühöngök a gyerekek kihasználása, bántalmazása miatt.

A regény nagyon sokat rejt. Rejti a néhány lakossal rendelkező olasz falu életét, a felnőttek munkalehetőségét, az ott lakó néhány gyerek egymásrautaltságát, barátságát, az összes lakó temperamentumát, a gyerekek-felnőttek közötti kapcsolatok -számomra-érdekes vidékies-falusias jellegét. Megmutatkozik a szegénység-gazdagság összekoccanása. Érdekes jelenet, számomra fájó momentuma a regénynek az a pillanat, hogyan szerez meg Michele egy áhított "pöcifoci-csapatot".

A regény egy nagy érzelemdömping. A momentumok, a párbeszédek, a leírások hatnak ránk, hatnak a szereplőkre. Szeretünk, gyűlölünk, sajnálunk.

Michele belecsöppen egy bajba, egy olyan bajba, amiben a gyermeki jóság, segíteni akarás felülkerekedik a rosszon, a körülötte zajló negatív történéseken. Felülkerekedik a felnőttek rosszallásán, a parancsokon, hogy a számára megfelelő jót, lelkiismeretével összeegyeztethetőt tegyen, mindezt teljes természetességgel. Mikor teszünk jót? Ha betartjuk az összes ígéretünket? Valljuk meg őszintén magunknak: van kegyes hazugság? Vettük már igénybe?

A kisfiú küzd. "Mit csináljak? Megígértem neki, hogy visszamegyek hozzá, de nem lehet, megesküdtem a papának, hogy nem teszem." Ahhoz, hogy megtudjuk kinek az ígéretét tartja meg Michele, mindenképpen végig kell olvasni Niccoló Ammaniti: Én nem félek könyvét.

Azután majd eldönti mindenki saját magában: fél? vagy nem fél? Bevállalta volna? Vagy nem?

Összefoglalva:
Jó.
Érdekes.
Felháborító.
Könnyekre fakasztó.
Félelmetes.
Izgalmas.
Fordulatos.
Bátor.
Gyerekszerető.
Érzelmes.

Hiába tökéletes, meglepő a vége, akkor is hiányzik valami onnan. Beszúrnék még számomra kérdőjeles dolgot az utolsó mondatok, az utolsó másfél oldal elé. Engem érdekelt volna mi történik azon a helyen, a sötétségen kívül. Éppen ezért 4/5.


2010. július 2.

Lakatos István: Lencsilány


Tulajdonképpen nincs egy jó gondolatom erről a könyvről. Nem szeretnék belőle idézni, senki kedvét nem szeretném elvenni.
Engem elborzasztott, kiakasztott, rosszul lettem tőle.

Aztán utánanéztem a könyvnek, hátha más értelmezésben kell olvasnom. Ilyeneket találtam:

"egyszerre kísérteties és gyermekien bájos történetek"; "egy magyar képregény, amelyet a gyerekek és a felnőttek egyaránt élvezhetnek", "szeretnivaló figurák", "borzongató hangulat"
"zaklatottság és a harmónia tökéletes egyensúlya"

Ezt én nem tartom teljesen valósnak. Igen borzongtam, diszharmóniába kerültem, és azt tudom, hogy az én gyermekeim nem élveznék ezt a művet. Annak örülök, hogy a képregényekhez van sorolva, nem a gyermekkönyvekhez. (Hiszen nem is az.)

Lakatos István interjújában említette, hogy megjárta a pszichiátriát az "Ő Lencsilánya miatt" és azt is mondta, hogy "a Lencsilány-képregények is szomorúak, a fő téma mindig a magány, a kitaszítottság, a szeretet után koldulás, a halál, és a felnőtté válás. De úgy tűnik, ez jön be az olvasóknak."

Sajnálom, nekem nem jött be.

1

2010. július 1.

William Wharton: Hírhozók



William Wharton írótól nem olvastam még irodalmat. Még a nagy sikerű Madárkát sem.

Első könyvként a Hírhozókkal kezdtem: sajnos csalódtam, nem tetszett.
A regény tele van szép gondolatokkal, de nem éreztem magam benne a történetben, nem értettem egyet a történetben szereplő családdal, nem támogattam őket.

A regény egy Franciaországban élő amerikai család karácsonyának néhány napját mutatja be, amit egy külvilágtól eléggé elzárt "malomban" töltenek. Tulajdonképpen ez a nyaralójuk. A természet gyönyörű ezen a helyen, tulajdonképpen "a madár sem jár" ezen a tájon. Néhány állandó lakosa van ennek a helységnek.

Will a mesélő, az apa, aki munkáját tekintve filozófus-ornitológus, tele van érdekes gondolatokkal. Kissé különc ember, önmagát sem tartja egyszerű esetnek, de az tény, hogy a feleségét és a 4 gyermekét nagyon szereti. Ezek közül már csak a különc 15 éves Ben él velük, a többiek családjukkal vagy anélkül boldogulnak itt-ott. A gyerekek így gondolnak rá: "Ráadásul apánkról mindenki azt gondolta, hodkóros." Maggie szerint: "Apa valószínűleg az egyik legnehezebb ember a világon. Valódi láthatatlan ember, akiből a legváratlanabb pillanatokban kriptonsugarak csapnak ki."

Készülnek erre az utolsó közös karácsonyukra, ott a hidegben, ahol a gyerekek fele soha nem szeretett lenni. Hogy miért nevezik utolsónak? Ez csak a könyv végén derül ki.

William Wharton már az elejétől sejtet valami problémát a családon belül, de nem engedett belelátni. Apró elcseppentett mozaikdarabkákból kezdtem összerakni, hogy a családja kissé széthullott, kinél milyen problémák vannak, majd kinél milyen segítséget tudnak nyújtani.

A történetet körülöleli a karácsonyi szeretetdömping, az ajándékozás, a várakozás.

(Én is vártam: úgy éreztem magam, mint aki egy hatalmas fazék vizet forralni kezd, majd 60-70 foknál kialszik a tűz, a víz pedig szép lassan hűlni kezd.)

Nem tetszett. Nem tudtam semmiféle problémával azonosulni, nem értettem a benne rejlő misztikus jelenetet, sokszor csóváltam a fejemet olvasás közben, sőt gyakran unatkoztam is. Talán nem teljesen értettem meg a történetben rejlő mondanivalót; vagy megértettem, de nekem "nem jött be".
Kíváncsi lennék más véleményére, mert ennél jobb kritikákról hallottam. A könyv mellett szól, hogy szépen megfogalmazott mondatok, természeti leírások találhatóak benne.

3 csillag
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...