2010. június 29.

Polcz Alaine: Asszony a fronton


Nagyon megrázó könyv...

Nem akarom feladni!
Nem akarok sírni!
Nem akarok szenvedni!
Nem akarok, nem akarok, nem akarok! Semmit sem akarok. Csak belemerülni az apátiába, átgondolni a velem történteket, és (ismét) feltenni a kérdéseket:
- mi bajod van Andi?
- mit szeretnél másképpen, ami így nem jó, ami így nem működik?

A válaszom: köszönöm szépen, jól vagyok, mosolygok, nem panaszkodom, nem érdekelnek a kicsinyes dolgok.

Asszony a fronton

Polcz Alaine a fronton volt. Megjárta a frontot az összes szörnyűségével. Mindössze néhány szereplő adta neki az örömet: Filike, aki egy kutya (!), Mamika, Anna néni, Rózsika...

Polcz Alaine mesél nekünk a frontról, mesél nekünk sallangmentesen, dokumentumjelleggel, racionálisan, de éppen olyan hangulatban, "szépséggel", hangnemben, hogy érezzük át a vele történteket, a megpróbáltatásait, a küzdelmeit. Elmeséli nekünk, Olvasóknak mit élt meg, mit élt át, hogyan zajlottak az események a közelében, mit tettek és milyenek voltak az orosz katonák vagy a német katonák. Hogyan használták ki a nőket? Miket tettek velük? Milyen borzalmakon kellett keresztülmennie, amíg megismerte az életet a tetvekkel, a kukacokkal, a megcsalással, a megcsalatással, a szeretetlenséggel. Férjnél volt, küzdött azért az emberért, aki elutasította, eltolta magától. Szerette őt, s nem szerették viszont. 19 éves volt. Tudta kit szeret, tudta, hogy mit szeretne csinálni.

Megismertem általa a háború utolsó évét az ő szemszögéből nézve, megismertem az írónőt, megismertem hozzáállását az élet fontos kérdéseihez.
Összejött neki? Megvalósíthatta álmait?

Polcz Alaine túlélte a frontot. Bemutatta nekem az "éhség, a halál, a mocsok légkörét". Bemutatta nekem, hogy egy ember mire képes! Egy etalon lett!
Megtanított arra, hogy mindig van miért küzdeni, és megmutatta azt az irányt, hogy egy ember, még ha számára borzalmas dolgokon is kell keresztülmennie, még ha szégyelli is magát, még ha utálja is az életét, még ha ezért fohászkodik "Uramisten, találjanak el, most találjanak el!", akkor is képes a túlélésre.

Polcz Alainre felnézek. Együtt meneteltem vele, együtt gyógyultam vele, együtt könnyeztem vele.

Magamhoz tértem, élek, jól vagyok most 65-66 évvel később.
Egy kedves ismerősöm azt mondta nekem: "Anyukám kedvenc könyve. Szerinte minden nőnek el kellene olvasnia!" ...............és ez mennyire igaz. Ha nem lesz kötelező olvasmány az elkövetkező 8-10 évben, majd én azzá teszem itthon!

5*

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi


Bevallom őszintén gyermekkoromban nem ismerkedtem meg közelebbről Harisnyás Pippivel. Astrid Lindgren írónővel igen, mert Oroszlányszívű testvérek címen megjelent írása gyermekkorom nagy kedvence volt, de ez a csíkos harisnyás lány kimaradt.

Az igazi első -kis- találkozásom Németországban történt meg, ahol Pippi Langstrumpf néven ismertem meg, azóta az emlékeimben élt ez a vöröshajú szemüveges gyermek, az első -nagy- találkozást most sikerült kiviteleznünk.

Harisnyás Pippi, ízlelgetem a nevet, mert a magyar verzión mindig gondolkodnom kell. A kislány történeteit nem ismertem nagyon, de valahogy belül mindig olyan kislányra vágytam, mint Pippi, olyan szeplős, vadóc, csibész, fára-mászó lányra. (Félig bejött :-D )

Astrid Lindgren gyermekeknek szóló mesekönyve jó néhány kiadást megért Magyarországon is, nem véletlenül.
A kislány teljes neve Harisnyás Pippilotta Citadella Intarzia Majolika Ingaóra. 9 éves, tele van vadabbnál vadabb, ötletesebbnél ötletesebb ötlettel, lételeme a szabadság. Egyedül él, Anyukája meghalt, Apukája a négerek királya (gondolatai szerint) lett egy hajótörés után, ő pedig a Villekulla villa lakója.

Varázslatos Pippink az egész történet alatt természet feletti erővel bír, korát meghazudtoló módon él, mászik, tevékenykedik, dobálózik, süt, főz. Mindezen ügyességek mellett 9 éves korát meghazudtolóan lebilincselő stílusa van.

Különleges emberke, aki semmit sem a megszokott módon csinál: fordítva alszik, nem aggódik, ami nem fontos számára arra képes fittyet hányni, hiszen aggódásra nincsen idő. Korcsolyázva takarít, táncleckét ad saját magának, cirkuszosat játszik az igazi cirkuszban

Az írónő ideális egyensúlyt talált meg a vagányság és a gyermeki én kapcsolatában. Pippi altatót énekel saját magának, kedvenc majmát, Nilson urat mindennap lefekteti, betakargatja, vigyáz rá, ágyba viszi neki a reggelit.

Társas kapcsolatokat alakít ki: barátai a szomszédban lakó Tomi és Annika, akik az igazi gyerekeket képviselik. Tomi mindenre kíváncsi, és követné Pippit, Annika a megtestesült óvatosság, aki átgondol mindent, hogy szabad-e csinálni.

Véleményem szerint Pippi tulajdonképpen nem találja a helyét ebben a nagy szabadságában, így vélekedik magáról: "Hiszen én nem tudok viselkedni!"

Tetszett ez a könyv, A. Lindgren jó fantáziával alkotta meg Pippi jellemét, a könyvet olvasó gyerekeket mindenféleképpen lekötheti a könyv. Elgondolkodhatnak azon, milyenek lehetnének ők Pippiként a könyv oldalai között, de ott van számukra a családjuk biztonsága, a valós élet.

4/5 csillag

2010. június 26.

Anna Gavalda: 35 kiló remény


Miközben keresgéltem a polcon sorakozó könyvek között, Pupilla e heti egyik értékelése jutott eszembe, így gyorsan el is olvastam a hozzá kapcsolódó rövidke irodalmat. (Ez az első A. Gavalda mű, ami a kezembe került.)

35 kiló remény
A könyv Grégoire története. A kicsi, vékony, 35 kilós, tanulási képességekben gyenge fiúé. Jellemezni, a könyv mondatait felhasználva, így tudnám:

1. "Utálok suliba járni."
2. "A feje fogékony, a keze angyali, a szíve óriási."
3. "Élek-halok Léon apóm sufnijáért. Nekem az a menedék, az Ali baba barlangja.(..) A nagyapám sufnijában olyan boldog vagyok, mint sehol, másutt."
4. "Az ügyeletes fafej. A szüleim, akik ki nem állhatják egymást, az otthoni rémséges hangulat, Léon apóm a kórteremben, az orrában cső, és csak egyre rosszabbul van.."

Grégoire nem szeret tanulni, a barkácsolásban, építőjátékokban, szerelésben éli ki magát. Valahogyan tudja mit tud, mire képes, de képességei, szorgalma nem illeszkedik az elvárt pedagógiai normákhoz, előírásokhoz. Ebből hatalmas problémák adódnak a családban, mert a szülők nem jól állnak ehhez a problémához. Semmi jó megoldást nem lehet hozni, ha a szülők egymásra mutogatnak, miközben az elromlott szerkezetet vizsgálgatják.

A fiú példaképe Léon a nagypapa, aki támogatja őt amiben tudja. A fiú számára ez az egyetlen kapcsolat ami fontos, amiért bármire képes lesz nagypapája betegségekor, amiért erején felül fog teljesíteni és bebizonyítja, hogy (talán) több annál, mint amit megszoktak tőle. Amiért képes küzdeni sokadik iskolájában, ahol végre megtalálja a helyét, ahol barátokra talál, ahol boldog lesz.
A könyv lapjai fogytak gyorsan, majd az utolsó 10-12 oldalnál megérkeztek gyomromba az apró hullámok, pillangók és görcsök. Megemeltem kalapomat, sisakomat, sapkámat Grégoire előtt, és én is büszke voltam rá! Kezemet nyújtottam felé, megöleltem és minden jót kívántam neki további életére!

(Nagyon érdekes gondolatokat váltott ki a könyv belőlem. Mennyit számít a biztonságos háttér a gyerekünk életében? Mennyit számít egy stabil szeretettel teli kapocs a gyerekünk életében? Mennyit számít, hogy figyelembe vesszük gyermekünk képességeit, tulajdonságait? Mennyit számít, hogy a szülők (még ha nehéz is) egy oldalon állnak, egy értéket képviselnek? Mennyit számít az, ha gyerek tökéletesen érzi azt, hogy szeretik?
Mennyire fontos, hogy szeretetünk hogyan, milyen formában tudjuk kimutatni?
Hogyan, mivel, miért, miként?
Szülő vagyok, -bevallom- elvárásokkal a gyerekeim felé. Próbálom a legjobbakat, szembesültem hibáinkkal. De ki mondja azt, hogy egyszerű lesz az élet? Ki mondja, hogy előre tudjuk, hogyan fogunk reagálni gyerekeink iskolai szerepléseire, jegyeire. Senki nem tudja. Igenis bármennyire nem akarjuk leszidni őket, mert nekünk ebből esetleg rossz élményeink vannak gyerekkorunkból, lesznek olyan helyzetek amikor kiakadunk, megkérdőjelezünk stb. Ha csak én vagyok ilyen, akkor elnézést mindenkitől!)

4/5

Mary Lawson: Varjak tava



Crow Lake, ízlelgetem ezt a szót, és tudom mit jelent. Varjak tava. Mégsem értem miért is ez lett a címe Mary Lawson könyvének- magyarul? Hiszen ez a "város" , azaz nevezzük inkább egy kanadai helységnek, a központja a történetnek.

Itt él a Morrison család: 4 gyermek, anya és apa. Valamint emlékezetükben folyamatosan közöttük él a dédmama, aki ezen a kietlen helyen is arra törekedett, hogy gyermekei tanuljanak, hogy vigyék valamire. Ő, aki az iskolát nem tudta elvégezni, mert nem volt lehetősége rá, folyamatosan olvasott, szívta magába az akkor fellelhető tudományos irodalmat, ráhagyományozta ezt az érdeklődést az alatta lévő generációk egy-két tagjába.

Hogyan is kezdődhet egy ilyen történet?
"Morrison dédnagymamám könyvtartót erősített a rokkájára, hogy szövés közben olvasni tudjon - így szól a családi történet."

A 4 gyermek egy nyári napon magára marad. Luke 19 éves, Matt 17 éves, Kate (a mesélő) 7 éves és Bo -aki egy kislány 1,5 éves.
Magukra maradnak. Dacolva a családi elhatározással Luke vállalja a családfő szerepét. Nem könnyű életüket, harcukat a túlélésükért, sorsukat ismerjük meg a sorok olvasásakor, miközben Kate gyermeki felfogását, a dolgok megkérdőjelezését tapasztalhatjuk.

Kate 27 éves kutatóként dolgozik, a gerinctelen állatok kutatásával foglalkozik, miközben visszaemlékezik gyermekkora eseményeire. Ritkán találkozik családjával, de a 7 és 8 éves kora között megtörtént változások még mindig kihatnak felnőttkori életére, érzelmeire. Egy családi eseményre készülve (amitől előre retteg) elevenednek meg az olvasó számára azok a családban bekövetkezett történések amelyek kihatottak Kate életére, felfogására, érzelmeire. Visszaemlékezéseiből megtudhatjuk melyik testvéréhez állt a legközelebb, mi érdekelte őt, és hogyan vészelte át azokat az időket, ami a tragédia után következtek be.
Miért haragudott a testvérére, miért alakult ki ez a nézeteltérés, megoldódtak-e végül Kate problémái?

Crow Lake. Szeretem a tavakat. Szeretem a nyugodtságukat. Szeretem a duhajságukat. Szeretem a színeket, amelyekben pompáznak. Szeretem nézni a vizet. Megnyugtat a morajlás.

"Matt számára a gyermekfelügyelet azt jelentette, hogy levitt Bót és engem a tavakhoz. És amíg csak jó idő volt -abban az évben egészen október közepéig-, majdnem minden nap mentünk. Javaslom ezt mindenkinek: "tólesés" mint gyógymód. Van valami különleges a vízben, még akkor is, ha az ember nem érdeklődik különösképpen a benne zajló élet iránt. Hiszen ebből származunk mindannyian. Életünk első kilenc hónapjában víz ringat minket."


Tetszett a könyv. Megnyugtatott. Nem izgultam, nem aggódtam, csak úsztam a hullámok tetején. Éreztem, hogy minden rendben lesz a történethez illeszkedően. Megismertem Morrisonékat, nem ültem velük az asztalnál, de tisztes távolságból lestem őket a nap 24 órájában.
Valahogy úgy éreztem, hogy a borús időjárás épp megfelelő volt az olvasáshoz.

Erős 4.

2010. június 24.

Lackfi János: Ugrálóház


Lackfi János Ugrálóház címmel megjelent, Kicsiknek szóló versgyűjteménye nekem nagyon modern. Ha nem modern, akkor nem tudok rá szót kitalálni.
A versek zömével nem barátkoztam meg. Többszöri elolvasás után is nehezen találtam a versekben szépséget, mókát, vagy vidámságot.

A könyvben található írások 5 területet ölelnek fel:
- Jótanácsok
- Ovis farsang
- Ugrálóház
- Állatsimogató
- Kintségek

Bevallom őszintén volt olyan terület, amiben nem tetszett csak egy vers, viszont az Első területben található versek tetszettek a legjobban.

Kritikus vagyok a versekkel szemben. Szeretem a gyerekeknek szóló műveket. Óvónőként és szülőként folyamatosan figyelem, kutatom az új, gyerekeknek szóló köteteket.
Számomra szükséges, hogy a gyerekeket érdekes, könnyen megtanulható, dallamos, ritmusos alkotásokkal ismertessem meg. Nem mindig tartom fontosnak a rímeket, de itt valahogy a rímes mondatok a rímtelenekkel kuszálódtak össze több alkalommal, érdekes írást létrehozva.

Elgondolkodtam Lackfi János szóhasználatán is. Sokszor az jutott eszembe egy-egy kifejezés olvasásakor, hogy a gyerekek nem is értik a szavakat, mondatokat. Ha ennek a célja a gyerekek szókincsbővítése és beszédmegértésének fejlesztése, akkor lehet, hogy bennem van a hiba, de ezt nem értékelem. Nem ebben van a versek fontossága.
Úgy gondolom a gyerekek nem értenek olyan kifejezéseket, mint pl.zabigyerek, kulcsos gyerek.

Pozitívumként megemlítem a könyv szépségét. A színek, a rajzok mindenképpen hatalmas dicséretet érdemelnek, szívemet melengetik, feldobják a képek. Tényleg hordozzák a vidámságot, amit hiányolok az írásokban.

Egy nekem tetsző vers (pl.):
Csípős vers
Hej, ez a szúnyog
igazán undok,
hej, ez a szunyi
igazán sunyi!

Csípi az arcom,
van vele harcom,
fülembe sipog,
mindjárt visítok!

((( Szigorúan zárójelben egy nem tetsző első két sora:
Sötét barlang az orrlukam
Ott lakik a nagy zöld kígyó,...)))


3.

A könyvért köszönet az Egmont Kiadónak.

Mitch Albom: Csak egy kis hit kell


Nem olyan régen írom le véleményemet, gondolataimat a könyvekről ilyen formában.
Tény, hogy soha nem kellett gondolkodnom, soha nem voltak fogalmazási problémáim.
Most vannak.
Tele van a fejem gondolatokkal, idéznék sok-sok szépet, említésre méltót, de azon töröm a fejemet, miként kezdjem el.
Hogyan hívjam fel Bárki/Mindenki figyelmét, hogy egy említésre méltó igaz történetet olvashattam el, ismerkedjenek meg vele ők is.
Hogyan kezdjem el a mondandómat, hogy az hihető legyen, hogy ne higgye azt senki, hogy Coelho frázisokat kell olvasnia, ha kezébe veszi a könyvet?
Hogyan mondjam el, hogy csak lapozzon bele, olvasson el néhány sort, mondatot, oldalt, és úgy döntse el, hogy érdekli-e őt, vagy sem?
Hogyan mondjam el úgy, hogy ez egy fantasztikus könyv, hogy nem merülök bele eddig leélt 35 évem történeteibe, érzéseibe, nehogy az által váljon unalmassá a könyv?
Nehéz.

Az egész olvasás szemem elé tárta életemet, kapcsolatomat az egyházzal, barátaimat, egyéniségemet. Elgondolkoztatott, elgondolkodtam.

A történet lényege 3 férfi. Albert Lewis (REBBE) rabbi, Henry Covington tiszteletes, és Mitch Albom az író, akit Rebbe felkért, hogy halálakor ő búcsúztassa el a temetésén. Albom megrendül, hogy ő, aki fiatalkorában elhagyta a lakóhelyét, ő, aki alig járt már vissza egykori zsinagógájába, ő, aki vegyes házasságot kötött, hogyan került képbe ezen felkérés kapcsán?
Természetesen igent mondott, de fenntartásai révén az volt a kérése, hogy néha megjelenhessen a rabbinál, beszélgessenek, megismerhesse őt emberi mivoltában is.
Kapcsolatuk kb. 8 évig tartott.

A három férfi: az újságíró, a néger -bűnözőből lett- tiszteletes, és a rabbi.
Nem szándékozom elmesélni a történetet, nem tervem, hogy elmeséljem életük alakulását.
Csak azt szeretném elmondani, hogy ők is emberek. Emberek a maga valójukban. A rabbi, aki rajongott a sokzsebes mellényekért, aki minden zsebet degeszre tömött cetlikkel, filctollakkal, újságkivágásokkal stb., aki a járókeretére kosarat szerelt, mintha bevásárlókocsi lenne, hogy hívei kevésbé legyenek zavarban előtte, aki mindig énekelt, akit soha nem izgattak a tárgyiasult világ "cuccai", aki elmagyarázta nekem a "kétszeres halál" fogalmát, aki beszélt nekem az általa gondolt szerelemről, jó házasságról, és még sok mindenről, de csupa olyanról, amin el lehet gondolkodni, ami befolyásolhatja véleményünket.

Henry, aki megjárta a maga poklát, megjárta a börtönöket, megjárta a legmélyebb sötétséget, és kitört belőle a maga módján. Olyan történeteket olvastam róla, hogy nem akartam elhinni, hogy ilyen van. Henry is ember. Olyan mint én, csak másokat tett, másképpen élt, máshogyan nőtt fel, más volt a háttere.

Mitch, aki hazájában híres és elismert újságíró. Ő az, aki lejegyezte számunkra ezt a történetét, ami nem elvesz az időnkből, hanem hozzátesz, ha tényleg értelmezzük.

Más könyvekben olvashatunk világégésről, emberi tragédiákról, gyermekek bántalmazásáról, a sok-sok különböző problémáról, de mindezek mellett is csak egy a fontos "Csak egy kis hit kell..."

"És rádöbbentem, hogy bizonyos szempontból mindnyájunk feje fölött lyukas a tető, s a résen könnyek hullanak alá, gondokat-bajokat sodor be a süvítő szél. Mi pedig védtelennek érezzük magunkat, és attól rettegünk, hogy miféle vihar csap le ránk legközelebb.
De aznap Henry meg a sok új arc láttán felvidultam, és kezdtem elfogadni, amit a Rebbe mondott egyszer, hogy csak egy kis hit kell, és az ember körül minden rendbe jöhet, és valóban meg tud változni. Akkor és ott csak ebben hihettem."


5!

Külön dicséret a részemről, hogy az eredeti borító maradt meg a magyar kiadáson, amit Rebbe saját, gumigyűrűvel átfogott imakönyve ihletett.

A könyvért köszönet az Animus kiadónak.

2010. június 19.

Bernard Schlink: A felolvasó


Érdekes élmény volt olvasni B. Schlink A felolvasó könyvét.
Úgy éreztem magam, mint a hullámvasúton, egyszer fent voltam, egyszer lent voltam, egyszer tetszett, másszor nem, volt émelygésem is, de a végén azt állíthatom: szeretem a hullámvasutat, tetszett, újra felülök rá.

A felolvasó története egy fiú/férfi kapcsolata egy középkorú/idős nővel. Michael Berg kapcsolata Hanna Schmitz-cel.

Az 1. rész a megismerkedésük, az egymásra találásuk, a felfedezéseik, az elválásuk története. A szerelem megtapasztalása. Számomra előrevetített valamit, amit nem tudtam, hogy mi lesz. Bevallom őszintén furcsa érzésekkel olvastam ezt a kapcsolatot, majd' 20 év korkülönbségű szerelemről.

Majd jött az új -a 2.- rész, amiben kialakult egy részletesebb háttér a nő múltjáról, az ítélkezések része.
Ott lehettem a bírósági tárgyaláson, ami sodró lendülettel vitt magával. Boncolgatta a koncentrációs viszonyokat, az emberi felelősségvállalás és a szégyen kapcsolatát, határait. Azon tűnődtem, vajon eljutok-e arra a szintre, hogy sajnálni fogom Hannát? Folyamatosan tettem fel magamnak kérdést .

... végül elérkezett a kapcsolatuk beteljesülése az utolsó 3. részben, amikor szánalom lett bennem úrrá. Amikor talán a megbocsátás csírája bennem is megfogant, gyökeret eresztett. Amikor Michael Berg is önmagára lelt hányatott lelki-életében.

Hanna és Michel kapcsolatának olvasása közben, a könyv bezárásakor elgondolkodtam:
- Mi elégít ki az embereket?
- Mi teszi teljessé életünket?

Michael a "fiúcska" egész életében ill. 15 éves korától "Hannával élt":
- vele hált,
- őt figyelte,
- őt szerette,
- rá haragudott,
- őt ítélte el,
- őt nem értette meg,
- neki segített,
- rá gondolt.

Mit, mikor és miért csinált, tett? Miért lett Michael Berg élete olyan amilyen? Mozaikokat kapunk kisebb és nagyobb méretekben, ezekből kell összetennünk, összeragasztunk a képet, ami mindig másképpen néz ki, ha másik irányból nézzük. Nekem ez a fontos a történetből, neked az. Te megérted őt, én nem. Milyennek látod őket te, milyennek látom én? stb...)

Érdekes, elgondolkodtató, igényes, szép.

4/5.

2010. június 17.

Veronique Olmi: Tengerpart


"Szerencsére nem kellett sokáig várnunk a buszra, és senki nem látott meg minket, amikor felszálltunk. Furcsa érzés volt tudni, hogy hamarosan elhagyjuk a várost, elutazunk egy ismeretlen helyre, főleg, hogy nem volt semmiféle iskolai szünet, és arra gondoltam, ez biztosan szöget ütött a kölykök fejébe. Még soha nem voltunk nyaralni, még soha nem hagytuk el a várost, és az élet most hirtelen egészen másnak tűnt, a gyomrom görcsbe rándult, állandóan szomjas voltam és folyamatosan aggódtam mindenért, de megtettem minden tőlem telhetőt, igen, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a srácok mindebből semmit ne vegyenek észre. Már alig vártam, hogy felszállhassunk a buszra, hogy végre a gyerekek is elhiggyék, valóban elutazunk."

Elutaznak a tengerpartra! Végre........., álmodozzatok ti is, milyen út előtt állnak?

Tengerpart I.:
napfény, homokos, kavicsos, búvárkodás, homokvár, mosoly, öröm, boldogság, játék, nyaralás, messzeség, víz, úszás, pancsolás, futás, sport, merengés, pihenés, család, fagyi, jegeskávé, olvasás, szabadság.

Tengerpart II.:
eső, pénznélküliség, kilátástalanság, szomorúság, depressziós anya, koravén-felnőtt 9 éves, szorongó 5 éves.

Elutaztak a tengerpartra, milyen volt az útjuk, milyen volt az az egy napjuk, amit ott töltöttek?

"Már megint nem jön össze semmi. Ez a szoba sem ér semmit, átutazóban vagyok két ismeretlen világ között, ez a szállodai szoba nem más, mint egy váróterem, elveszett emberek lábnyomaival teli váróterem, hatalmas tömeg hömpölyög körülöttünk, az előttünk érkezettek és a majdan utánunk érkezők tömege, rengeteg ember, akik mind itt hagyták a lábnyomaikat, melyek egymásba keverednek a padlón. Mit számítok én e rengeteg ember között? Mit keresek itt? Behunytam a szemem, de sehol nem találtam menedéket, úgy éreztem kilöktek a semmibe, mint valami nemszeretem dolgot."

Mik rejtőznek egy olyan anya fejében aki menekül a gondolatai, az élete elől? Aki belemenekül a saját világába? Aki képtelen a gyerekei nevelésére? Aki jót akar, de képtelen a gondolkodásra, hogy rájöjjön, így nem lesz jó!

Milyen anya az, aki az utazásra elfelejti elvinni a gyerek legkedvesebb alvóstársát, cumiját, állatát, rongyát, bármijét, ami nélkül a gyereke szenved, nem tud elaludni, nem teljesen boldog?

Elutaztak, és egy szállodában aludtak. Hmmmm, elgondolkodtató örömérzés lehetne, ha az egész könyv, mind a 130 oldala nem egy előrevetített tragédiát sejtetne. Ha nem kellene hatalmas erő, hogy továbblapozzunk, hogy a tragédia mikor fog bekövetkezni? Mi lesz a tragédia? Hogyan következik be a tragédia? Lesz egyáltalán tragédia?
Sokakkal ellentétben nem tudtam mi/mikor/hogy lesz az esemény, de a történet sejtette, hogy nem mosolyogni fogok rajta. Elgondolkodom: a gyermekvédelmen, a törvényen, a szociális szférában dolgozók munkáján, a mellettünk élőkön, akik elmennek mellettünk, és a kisujjukat sem nyújtják az embertársak felé.

Elolvastam, befejeztem. Nem vagyok hirtelen ember, nem dobtam a sarokba a könyvet, csak csendesen letettem. Mosolytalanul. Sajnálattal, szánalommal.

Dühöngök.
Kiabálok.
Sírok.
Megölelem minden szerettemet.
Legalább ma nem panaszkodom, hogy kevés van.
Élvezem a szabadságot.
Nem fogok irigykedni, hogy mi idén sem jutunk el tengerpartra.

Szeretek, szeretek, szeretek.

(4-es, mert, én kíváncsi lettem volna még, de nem árulom, hogy mire...)

2010. június 15.

Stephenie Meyer: hajnalhasdás (Breaking Dawn)


Egy röpke és rövidke értékelés előtt mindenképpen fontosnak tartom néhány gondolatom leírását.
Nem értettem eddig sem, hogy miért kell egy ilyen sokak által-kritikán alulinak tartott művet/alkotást leszólni? Olvassa, aki kíváncsi rá, és ne olvassa aki nem. Engem a T1 (Alkonyat) elolvasása nagyon kíváncsivá tett, elolvastam, és tetszett. Ez után érdekelt a többi rész, amik már egyre kevésbé vonzottak, de azért szántam rá egy kis időt, mert nem szerettem volna a wikipédiából megismerni az eseményeket.
Elvonatkoztattam ki-mit olvas, nem szoktam elítélni senkit, olvasson bármit is. Számomra a mai világ képernyőfüggősége károsabb, mint bármilyen történet fejben való elképzelése.
Visszatérve a Twilight sorozatra:
Igen, van 4 rész, olyan amilyen, többé-kevésbé érdeklődtem irántuk, többé-kevésbé tetszettek.
Az utolsót, a T4-et (Hajnalhasadás) is befejeztem, gondolataimat megosztom mindenkivel:
- utolsó rész volt, fellélegeztem, mert éppen elegendő volt ennyi időt töltenem vele, több nem lesz, max. az első könyv Edwardunk szemszögéből.
- igenis én is átestem ezeken a "lehet-e barátság fiú-lány között", így voltak részek, amelyeket megértettem, bár iszonyodva gondolkodtam el, hogy "jaj, én is ilyen h.lye voltam?"
- Edward párti vagyok, így két ember zavart: Bella: aki beleesett ebbe a "két férfit szeretek" dologba, (de mint mondtam őt kissé megértem), és Jacobot nem szerettem, engem végig idegesített valamiért.

A Hajnalhasadás lapjai gyorsan fogytak egészen a könyv feléig. Érdekelt a történet, számomra izgalmas események történtek. Végre minden kezdett helyreállni, szerelem-házasság tekinetében a boldogság is rendben volt. Jött a "Boldogan éltek, míg meg nem....", ám mindez megváltozott Renesmee növekedésével.
A Jacobbal kialakult hármuk közötti idill nyomasztóvá kezdett válni számomra, szó szerint sok volt nekem ez a "Vérfarkas-Vámpír szimbiózis", és elkezdtem kínlódni az oldalakkal. Alig vártam, hogy befejezzem. Dühödtem ezen a nagy két tábor közötti boldogságon, elfogadáson. A könyv csörgedezése lassú patakocskává vált.
A Volturi megjelenésével izgatottan vártam a nagy harcot, aminek végkifejletét természetesen nem mondom el. A történetnek vége: 1. Marad a "Boldogan élnek, míg.....ki nem nyírja őket valaki?" vagy 2. "Kinyírta őket a Volturi." vagy 3. "Kinyírták őket a Vérfarkasok." vagy 4. "Világégés következtében mindenki meghalt."

A Négy könyvet tekintve: semmiképpen nem bánom, hogy elolvastam a könyveket, mert képben vagyok gyermekem idősebb barátainak olvasmányvilágával kapcsolatban, mert egy újfajta dimenziót adott nekem, mert kikapcsolódtam a sok depresszív hangulatú irodalmi olvasmányok zöméből. Szerintem S.M. jót alkotott. El kell fogadni, hogy a szépirodalmi műveken kívül vannak szórakoztató irodalmi alkotások is, ezeknek tekintetében, én inkább erre szavazok, mint a szerelmes-csöpögő ponyvákra.
Személy szerint az első rész tetszett a legjobban. Az alkonyatban még a halandó világé a főszerep, az "egymásratalálás" fontos momentum a történetben, ami az én lelkemnek kell. A második és harmadik rész nekem egyre nagyobb kínlódás volt. Ez az utolsó a végkifejlettel visszahozta a történetet a JÓ kategóriájába.

T1: 5
T2: 4
T3: 2
T4: 4

Köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak.

2010. június 6.

Háy János: Házasságon innen és túl


Sokszor elgondolkodtam Háy János honnan ismeri ennyire a nőket?
Sokszor elgondolkodtam Háy János vajon hiteles képet ad-e a férfiakról?
Sokszor elgondolkodtam, honnan ismeri ennyire a férfiak-nők közötti kapcsolatokat, az embereket, a "régivágásúak"- és az idősek gondolkodását, a fiatalokat?

Sokszor haragudtam Háy Jánosra, hogy ilyeneket ír le, amikről nem tudom elképzelni, hogy megtörténhet... (naiv vagyok)
Örültem Háy Jánosnak, mert nagyon az én gondolkodásomnak, mondatfűzéseimnek megfelelő mondatokat alkotott.
Sokszor örültem az adott novellának és Háy Jánosnak, mert nagy (általam ki nem mondott) igazságokat fogalmazott meg.
Nem örültem az adott novellának, mert nyomozóvá válhattam volna az I.rész hatására, és én nem akarok nyomozni.
Örültem az I.rész novelláinak, mert rájöttem, hogy a Kedves még mindig ugyanazzal a márkájú tusfürdővel mosakszik.
Nem örültem a II.rész novelláinak, mert voltak benne olyan gyermekkel összefüggésben lévő problémák, amikbe nem szeretnék belecsöppenni; voltak benne olyan problémák, amik miatt a gyerekeket sajnáltam a szüleik miatt.
Örültem a III. rész novelláinak, mert kedvem támadt felfedezni Budapest hídjait, hátha megpillantom a Kedvenc Nénimet, vagy a Biciklis Lányt.
Hihetetlen élményeim lettek a IV. rész írásaitól, érzéseimet az "Ilyen nincs és mégis van...." (?!) klasszikus mondatba sűrítettem bele.

Örültem Háy János könyvének mert egyfajta társadalomkritikát tárt szemem elé. Csak körbenézett, belesett a hálószobákba, az autókba, megleste a titkos szerelmi légyottokat, leült velünk egy asztalhoz egy kisfröccsre, sétált velünk a hidakon, elítélt bennünket életünkért, elkísért némelyeket egy hosszú útra, stb. . Mindezt természetesen, közvetlenül, azt hihettem róla, hogy a haverom a bisztróból, vagy egy "Juli néni", aki letyepetyél, szóval vele voltam, aztán elköszöntem tőle, majd tovább pletykálhattam mi is történt Kovács Lacival, akit én nem is ismerek, csak a valakimnek a valakije, de "Kéééépzeld......! felkiáltással továbbadtam a hírt, (lehet, hogy kicsit elferdítve már) hogy mindenki hallhassa, okulhasson a vele történtekből.
Hatalmasat sétáltam egy nénivel a Petőfi hídon, mesélt nekem, fogtam a kezét, a visszaúton majdnem én vittem.
Drukkoltam a fiataloknak, hogy sikerüljön nekik, hogy ne szúrják el!
Együtt éreztem a matek 3-as miatt rettegő kisfiúval, aztán sírtam.

(majdnem) minden novelláját élveztem ennek a kötetnek. Nem csalódtam, szívesen ajánlom. Az már csak kuriózum, hogy az emberi kapcsolatokat hányféle oldalról boncolgatja a maga módján- az én olvasatomban, értelmezésemben, legyen az a férfi-női kapcsolatról; legyen szó a szülő-gyermek kapcsolatról; vagy akár az emberi kapcsolatokról, ill. az élet-halál kapcsolatáról.

5 (de semmiképpen nem csillagos)


U.i 1.: Elárulom, hogy soha, semmit nem olvastam Háy Jánostól. A molyon felfigyeltem a könyvre, de soha nem gondoltam volna, hogy lesz saját példányom. Lett. A könyvhéten 1 db könyv vásárlására volt lehetőségem, és olyannyira nem tudtam dönteni, hogy egy hirtelen mozdulattal, egy előre be nem tervezett könyvet (ezt!) vettem el a pultról, és azonnal ki is fizettem. Egyáltalán nem bántam meg.

U.i. 2: Mindenképpen kíváncsi lettem az könyvből készült darabra!

Séta és álmélkodás...

Gyönyörködtettük ma a szemeinket. Megnéztük a helyi úrnapi körmenetet.
Végre kisütött a nap, így a színpompás virágtakaró-szőnyeg színkavalkádjában teljesen elszédültem a látványtól.


2010. június 5.

Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején


Csalódtam magamban. Feladtam e könyv olvasását.
Egyszerűen kiborított Florentino Ariza.
Nem szimpatizáltam Fermina Daza-val.
Csak a doktort szerettem.
Ez jelent valamit?

Tudtam mit kapok Gabriel García Marqueztől, A száz év magány nagyon tetszett anno. Szeretem lassúságát, leírásait, szeretem, hogy magam előtt látom a szereplőket, a cselekedeteiket, szeretem, hogy benne élek a történetekben.
Készültem erre a regényre, de ezzel a szerelemmel nem birkóztam meg. Nekem szenvedés volt Florentino Ariza ténykedéseit olvasni. Még az az idő és tér (amikor és amiben játszódik a történet) sem oldotta a bennem munkálkodó feszültséget.
Untam, nagyon.

Hiba vagy nem hiba: becsuktam a könyvet. Két hét alatt a fele előtt becsuktam egy mondat közepén.

Most nem vonz, talán majd később. Egyszer.

Bocsánat G.García Marquez!
:-(
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...