2010. március 29.

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet


Elvarázsolódtam.
Jól éreztem magam.
Kiizgultam magam.

Éppen ideje részt vennem újra az Életben a könyv elolvasása után. Diane Setterfield regénye olyan történet, és olyan JÓL megírt történet, hogy joggal moroghat a család, ha az ember csak olvas, olvas, olvas....., és nem vesz részt a családi életben.
Számomra majdnem ez a helyzet állt elő. Egy tartalmas hétvége, amikor a téma a "rohanás ide-rohanás oda" nem alkalmas a könyvvel való foglalatosságba.
A napsütésben -a könyv felénél járva- el tudtam volna képzelni, hogy kifekszem egy kerti nyugágyba jól betakarózva, ott a napsugarak az arcomat, a könyv pedig a lelkemet simogatja.

Vida Winter egy írónő. Egy rejtélyes írónő, akinek regényeit, történeteit rengetegen olvassák, de személyéről nem sokat tudnak. Természetesen mindenki tudja, ki ő? De, hogy honnan jött, mi az ő saját története, azt senki sem ismeri. Interjúi során fantasztikusabbnál fantasztikusabb, képtelenebbnél képtelenebb történeteket, eseményeket talál ki, fogalmaz meg, de mindig mást, így könnyen kitalálható, hogy semmi sem igaz.
Vida Winter idős lesz, beteg. Felkéri Margaret Lea-t (antikváriumban dolgozó, könyveket szerető amatőr életrajzíró), hogy utazzon el hozzá, jegyezze le az ő történetét.

A történet két szálon fut. Miss Winter mesél, Margaret pedig kutat, keres: a jelenben, Miss Winter múltjában, ill. saját életét is megismerhetjük a sorokat pásztázva.
Vida Winter élete sejtelmesen bontakozik ki. Fejezetről fejezetre, oldalról oldalra, sorról sorra. Setterfield úgy bontogatja ki ezt a fantasztikus életet, mintha egy értékes gyöngyszemet keresnék rétegről rétegre a papírhalmazban. A gyöngy megtalálása a vég, amikor az i-re felkerül a pont. Amikor minden mozaikkocka a helyére kerül. Amikor lehullik a fátyol a szemünk elöl, amikor gondolkodóba esünk még percekre, órákra, napokra.
Megismerhetjük Isabell és Charlie Angelfieldet; Emmeline és Adelide March-ot, Ásó Johnt, a Dadust és még további szereplőket, akik egytől-egyik befolyásolják a regény alakulását.
Ez a könyv is tartalmaz csavart, rejtélyt, fordulatot. Megéreztem, el is találtam. Majdnem. Ezzel csak azt értem el, hogy még gyorsabban szerettem volna olvasni.

Annyit mindenképpen még érdemes megemlíteni, hogy Angliában játszódik a történet egy -számomra- meghatározhatatlan korban. A könyvben rengetek utalás van olyan híres könyvekre, mint a Jane Eyre, az Üvöltő szelek stb.

Mindenképpen ajánlom elolvasásra, azoknak is akiket a mesék birodalma varázsol el, és azoknak is akik az igaz történeteket kedvelik.

Új kedvencem lett! 5***

2010. március 25.

Húúúúúúúhhaaaaaa.................... ez szuper!



El sem hiszem, hogy ilyet kaptam. Köszi Csenga!
Teljesen meglepődtem.
Na de min is?

Kaptam egy ilyen díjat, a blogomra, a blogomért Csengától.

Ez egy bloggerdíj. A szabályok a következők:

1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül. -ez természetes. :-)

2) a logót kirakom a blogomba.- kitettem

3) a szabályzatot kirakom a blogomba.- kiraktam

4.) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.- ld. lentebb.

5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.

6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.

7) betartom a szabályokat.

És most íme a teszt:

Név: f-andi

Becenév: kinek mi...

Lakhely: Bp.szomszédságában egyik irányban

Magasság: 160-170-nél félúton

Névnap: Ladó féle névnapos könyv a neten is elérhető :-)))

Foglalkozása: hivatalos-fizetett játszópajtás (egyik megközelítésben)

Testvérek: az is van egy

Anyanyelv: magyar

Beszélt nyelvek: a magyart beszélem mindig, de egykoron németül is beszéltem. azt hiszem ha kellene még tudnám :-D

Gyűjtemény: könyvek, (egyébként nagy kidobós ember vagyok).

Cipőméret: átlagos női méret, ami a leghamarabb fogy el mindenhol. :-(

Iskola: volt és lesz is..
Évfolyam: -----
Kedvenc tantárgy: ez változó volt... ének... néha matek...(csak csendben és halkan)

Hobbi: olvasás, molyolás, netezés

Zsebpénz: lassan én fogom adni....

Kívánság: ha bele mernék gondolni..., szerintem egy igazi tengerpartos nyaralás 4 főre

Álom: ld. a kívánságnál, ja repülősnek kellene lennie, mert a gyerekek ilyenre vágynak. :-))

Szerencseszám: nem tudom, de a 4-hez és a 8-hoz vonzódom kiskorom óta.

Szeretne találkozni: soha nem gondolkodtam róla. Most kellene?
Olyan emberekkel jó lenne, akik hatással vannak rám vagy lehetnek rám a későbbiekben!

Háziállatok: kutya (mindig és mindenkor), jelenleg George.

...és akkor a további kötelezettségek:

Még egyszer: a díjat Csengától kaptam, és továbbítom:
1. Könyvmolyok- mert a kezdetekben ők is hozzájárultak, hogy írjak a könyvekről.
2. Csenga - visszadíj, mert érdekel a látásmódja
3. Christina- mert számomra teljesen ismeretlen, nekem tetsző magyar könyveket mutat be nekem
4. Niki- mert fiatalos, lendületes, és mert tetszik.
5. Pável- mert ezt a mennyiséget és nagyon szubjektív véleményt mindenképpen érdemes szemmel tartani
6. szeee - mert szeretem olvasni a véleményeit, írásait.

2010. március 21.

Jude Deveraux: Madame Zoya látogatói


Habos kakaós Hamupipőke sztori.
Bevallom őszintén tetszett. Sok ÚJ gondolatokat nem ébresztett fel bennem, nem ébresztette fel álomvilágomat, de jó volt olvasni.
Szemem gyorsan pásztázta a sorokat, kíváncsivá tettek a nők, történetük.

Az ember néha visszagondol a múlt eseményeire. Eszébe jut első szerelme, megmosolyogtatják a gyermekkori csínytevéseinek emlékei, fel-felcsillannak nevelési emlékei, azaz "én nem így fogom nevelni a gyerekemet, mint ahogy engem nevelnek". Valaki tudja, hol hibázta el, és tudja, hogy mit kellene tennie (a múltban) a boldogsága érdekében.
Én is szívesen visszaemlékezem a gyermek-, a kamasz- és az ifjúkoromra. De soha nem gondolkodtam azon hol változtatnék.
Leslie, Madison és Ellie (a könyv szereplői) egyszer találkoztak 19 évvel ezelőtt. Ellie problémája miatt a 40. szülinapjukat együtt töltik egy távoli házban, és rájönnek arra, hogy egyiküknek sincs takargatnivalója a másik kettő előtt: mindhármunknak kicsit vagy nagyon elkanyarodott az életútja a megszokott "normálistól".
Az olvasás közben megismerhetjük, hogy Ellie hogyan lett híres bestseller író, hogyan zsigerelte ki a férje, ez utóbbi hogyan hatott életére.
Megismerjük Madisont, aki gyönyörű szépségét eltékozolva, hogyan lett a férje ingyenes ápolónője, valamit hogyan használták őt ki élete folyamán.
Leslie az egyetlen aki rendezett családban- Férjjel és 2 kamasz gyermekkel- él, de neki sem tökéletes a boldogsága.
Miközben mesélik életük alakulását, velük izgulhatunk, együtt sajnálhatjuk őket, és várjuk mikor fog belépni a történetbe Madame Zoya.
Madame Zoya varázsló, azaz így nevezhetjük őt. A három nő eljut hozzá egy séta alkalmával, és Madame Zoya felajánlja nekik azt a lehetőséget, hogy visszamehetnek a múltba egy kis időre, élhetnek ott egy ideig a mai tudásukkal, bölcsességükkel. Amikor visszaérkeznek ebbe a szobába négy lehetőség közül választhatnak: A múltban megismert életüket folytathatják a jelenben, úgy hogy emlékeznek a régi életükre; nem emlékeznek a régi életükre; vagy a mostani életüket élik tovább a múltbeli emlékeikkel vagy anélkül.
A három nő egy-egy számukra meghatározott esemény közelébe utazott vissza. Visszajövetelük után mindhárman mást választottak, azaz egyikük sem kérte, hogy maradéktalanul a régi életét élje tovább.
A könyv hepienddel fejeződött be, számomra csak egy mondandója van: mindig érdemes változtatni vagy legalábbis megpróbálni a változtatást az életünkön, hogy ne süppedjünk bele az unalomba, szánalomba.
"Mennyi időt pazarolunk el arra, hogy rosszul érezzük magunkat."

Kedvenc karakterem Leslie.
A könyv borítója melengette szívemet és a szememet. Az orgona pedig a kedvenc virágom. :-D

(A könyvben előforduló hibák bosszantóak voltak, de könnyen túltettem magam rajtuk.)

3/4

Nyári kalandok - őszi borongós hangulatban


Színházban voltam tegnap.Vígjáték 3 felvonásban. Kedves ismerősöm a végén azt mondta: Kínjáték volt 3 felvonásban.
Goldoni 3 felvonásos vígjátéka eredetileg drámatrilógia volt. Én is így éreztem. Dráma a javából. Dráma volt a lelkemben, hogy szenvednem kell rajta, hogy reménykedem a következő felvonás jobb lesz. Vártam, vártam.............., de hiába vártam.

A Nyári kalandok egy utazás története semmitmondó (szappanoperákhoz hasonló) hangulatban. Gazdagok, szegényebbek, cserfesek, irigyek, érdekből kapcsolatot létesítők ill. őszinte szerelemből házasodók felvonultatása látható a színpadon, akik szórakoznak egymással, becsapják egymást.
Az első felvonás az előkészületek izgalmáról, a második a tengerparti nyaralásról, a harmadik pedig a visszatérésről, a szereplők szomorúságáról szól.
Nem találtam értékeket a darabban, nem tudtam egy szereplő mellé sem állni, nem tetszett egy karakter sem.
A nők, és néhány férfi szenvedtek a szerelem, a szerelem hiánya vagy éppen a nem megfelelő emberbe való beleszerelmesedés miatt. Szerelmük nem a gyönyöröket tárta elénk, hanem a kínt, az egyet nem értést, ami csak azt hozta meg a darab végére, hogy majdnem mindenki beleegyezett egy eleve boldogtalanságra ítélt házasságba.

Maga a darab nem tetszett, de a szereplők szépen alakították a rájuk bízott feladatot. Megmutatták nyávogásukat, hős szerelmes oldalukat, fondorlatukat, "hogyan kell egy lánynak az apját kihasználni" oldalukat. Fodor Annamária (egy Kedvencem) hozta a jó formáját, ill. most fedeztem fel egy végzős főiskolást, Földes Eszter, aki belopta magát a szívembe. Kíváncsivá tett. Előadásait biztosan keresni fogom. Friss kitüntetett Pálfi Kata pici szerepét érdekesen, figyelemfelhívóan alakította, ide sorolnám Gáspár Sándor röpke szereplését, ami tényleg megnevettetett.

A lányok jelmezeinek harsány visszafogottsága tetszett, a díszlet praktikusan volt megalkotva, mégsem lopta be magát a szívembe hatalmas méretével.

A színdarab semmi értéket nem közvetített számomra, megváltás volt a vége. Üres maradtam vagy inkább üres lettem tőle. Tele reménnyel indultam, végül "mi volt ez?" kérdéssel jöttem ki a színházból. Kevés volt a második felvonás enyhe derűje.

Könnyed melegre vágytam, egy felmelegedésre, egy tengerparti nyaralásra, de erre még várnom kell.
Szerencsére itt van a tavasz, a lassú felmelegedés, a szabad levegőn való tartózkodás ideje. Sőt! A napos órák száma is egyre emelkedik!

2010. március 19.

Cukorkával kilábalni a betegségből....


Immunrendszerem nincs a helyzet magaslatán. Enyhén nem jól érzem magam. Ismét. Tegnap túlestem a mélyponton, ma újult erővel vágtam bele a hét utolsó munkanapjába.

Amikor még nem ennyire vetettem meg a tévénézést, én (is) beleestem abba a hibába, hogy mereven vártam, vajon mi is történt aznap a híres (hírhedt) BB-házban. Abban volt egy "domesztoszos-csaj", aki egy kartonnal kapott a klassz reklámhadjáratáért.
Ezt a kis kitérőt csak azért írtam, mert én is kaphatnék néhány zacskónyi negrot. Nem is akármelyik fajtából. A napokban ez a kis "torok kéményseprője" mentette, sőt még mindig menti az életemet. Cukormennyiséggel nem törődve váltva szopogatom a cukorkáimat és nyalogatom a mézemet. A cukorkák, és üres csomagolóik potyognak a zsebemből, nem kis reklámhadjáratot folytatok, a kibontástól az összeszedésig.
Én nem azt sorolom, hogy lyukas csokoládés, kerek csokoládé....., mint Gombóc Artúrunk (ezt is szoktam :-D ), én a Negro fajtákat sorolom, amiket szeretek: mézes, eukaliptuszos, megyes, extra erős, stb.
Bízom bennük. :-D

2010. március 18.

Doris Lessing: Az ötödik gyerek


Felkészültem rá, hogy sokaknak nem tetszik majd a véleményem. :-D

Doris Lessing Nobel-díjas írónő. A díjazottak könyvein, művein mindig elcsodálkozom, látszik, hogy nem vagyok műértő, mert mindig másnak adnám a különböző díjakat. A fű dalol tetszett, Az ötödik gyerek annyira nem.
Maga a történet nem rossz. Alapötlete elgondolkodtató, a cselekmények alakulása is arra készteti az olvasót, hogy állást foglaljon: elítéli vagy támogatja a családot.
A történetre rátérve:
Két ember, egy Nő és egy Férfi egymásba szeret (komoly kapcsolatuk ezelőtt nem volt), és megegyeznek abban, hogy sok gyerekük lesz. Vesznek egy hatalmas házat, születik 5 gyermekük. Mielőtt továbbmennék, fontos tudni, hogy a házaspár anyagilag képtelen volt megállni a lábán, fontos volt a szülők segítsége. Egyik oldalról a ház részleteinek fizetése és egyéb támogatások jelentek meg, a másik oldalról pedig a mindennapos segítség volt napirenden. Mindezek mellett a Húsvétok, a nyarak, és a Karácsonyok hatalmas családi összejövetelek voltak, amelyek hetekig tartottak. A Nő, örült ezeknek a családi összejöveteleknek, igényelte ezeket, hiszen önmaga is belátta, hogy neki ez a sok ember hatalmas segítséget nyújt.
A Nőnek és a Férfinak rövid időn belül 4 gyermeke született. Az előbb említett segítségekkel együtt boldogan éltek, míg meg nem született az ötödik gyermek, aki nagy hirtelen megváltoztatta az egész család életét. Más terhesség, más gyermek, minden más.
A mai felfogásban nagy divat a pedagógiában (pszichológiában) ezt a szót használni: másság, "más" gyermek. Pedig minden gyermek más. Más bánásmódot igényelnek. Más kulcs nyitja szívüket, a kérdés csak az, hogy a hatalmas kulcscsomón milyen gyorsan találjuk meg azt a kulcsot. Ben az olvasottak alapján más volt. Nem részletezem, már spoiler lenne, de tény, hogy annyira más volt, hogy felborította a család életét. (A fordító-szerkesztő hibájaként róvom fel, hogy nem értettem az atavizmus kifejezést, ami felmerül az 5.gyermek kapcsán. Rákerestem.)
A családtagok érzelmeinek változásának, a nagy -kiterjedt család egyre kisebbé zsugorodásának lehetünk tanúi. Átélhetjük egy anya vívódását, negativizmusát, félelmét, szeretetét, boldogulását. Megismerhetjük ennek a gyermeknek az életét, kapcsolatait.

Lessing egy jó történetet csupaszított le. Számomra nem voltak megfelelően kidolgozva a személyek, a karakterek, az élethelyzetek. Tény, hogy az akkori időkben másképpen álltak egy beteg/sérült gyermekhez, de hihetetlen volt elképzelni, hogy van ilyen. Elhiszem, hogy az írónő így szerette volna megírni a regényt, ez volt a célja, sokkoljon a realitással. Ezen kívül haragszom a családra, hogy a maguk kényelme miatt másokat kihasználtak, hogy mások pénzén lévő jólétet szerettek volna folyamatosan biztosítani maguknak.
Haragszom a családra: a Nő, az Anya miképpen hagyta el, távolodott el az egészséges 4 gyermekétől. Hogyan hagyta, hogy a zajos családi élet, üres lakóházzá váljon. Hogyan élete meg ezt a Férfi-az Apa, aki csak tette a szerinte lehető legjobbat.
Tele vagyok gondolatokkal, amik még kísérni fogják az életemet. Anya vagyok. Imádom a gyermekeimet. A Nagyot és a Kicsit. Vannak viták, vannak hibáik, vannak hibáim, de szeretem őket. Anya vagyok. Nem tudom elképzelni minek kellene történnie, hogy távolodjak tőlük. Anya vagyok, amíg gyermekeim vannak. Anya vagyok, ezt nem veheti el tőlem senki.
Ezzel a ténnyel nehéz pontos véleményt alkotnom Harrietről, az Anyáról. Támogatom? Megértem? Ellenzem a cselekedeteit? Támogatom a cselekedeteit? Nem voltam ott, nem velem történt, nem tudom, én hogyan cselekedtem volna. Nem ítélkezem, csak elgondolkodom. Egyszerűen, szimplán.
3/4

2010. március 16.

Szép nyári nap- tél végén


Mire jó az olvasás, a könyvek iránti szeretet? Lehetne felsorolni sok-sok dolgot, az mindenféleképpen köztük van, hogy emberekkel ismerkedünk meg. Virtuálisan vagy élőben. Majd meghalljátok miért említettem ezt.
Március 15-én este színházba mentünk. Színházjegyünk csak „elviekben” volt. Egy kedves férfi ajánlotta fel nekem (miután egy antikváriumban szóba elegyedtünk a művészetről és kultúráról), hogy az ismerősének az ismerősének az ism…..szóval valakije tud szerezni olcsó jegyet az Operettszínházba. Nagyon mókás volt, hogy ezt az ismerőst nekem kellett felhívnom a jegyek miatt. (Magyarázkodtam is ennek a hölgynek..) Hogy ne szaporítsam a szót, úgy indultunk el, hogy van két jegyünk a „Szép nyári nap”- Neoton musicalra, már csak fel kellett ismernem a kedves férfit a színház előtt. Kínos zavarunkban néztük az embereket, mivel már nem tökéletesen emlékeztem…

Az előadást megnéztük, szóval összejött a találka.
A darab egy siker-musical. Ugyanúgy, mint a többi futó zenés előadást, telt házzal játsszák a színészek. Egy kis limonádé..

Szerettem a Neoton-t, így nagyon kíváncsi voltam, mit hoztak ki belőle az alkotók.

A fiatalok, 17-18 évesek, építőtáborba utaztak. Aki volt fiatal a kisdobosság-úttörőség-kötelező orosz nyelv tanulása időszakában, annak nagyon sok emléke fel fog elevenedni a rendszerváltás előtti kényszerekből, kötelezettségekből, akkori „hagyományokból”. Nekem egy időutazás volt. Időutazás a zenében, mert minden számot ismertem, és időutazás az emlékek tekintetében. Volt szerelem, bánat, besúgás, paradicsomszedés, orosz nyelv, stb.
Ha a fiatal művészek hangját illetem, igenis nem tetszett minden megnyilvánulásuk, megszólalásuk, ez rá is nyomta a bélyegét a darab első felére.
Az első felvonás ezen benyomásaim miatt feledhető, ám a másodikban egy jeleneten könnyesre nevettük magunkat. Érdem az idősebb szereplőgárdáé, úgy mint Szulák Andreáé, Náray Erikáé, Csonka Andrásé, Faragó Andrásé. Amit ők a „Pago, Pago” szám alatt és előtt műveltek, az megérdemelte a hatalmas tapsot. Itt mondtuk ki a kedvessel, hogy ezért érdemes volt eljönni.
Az egész második rész szuper volt. Összeállt az első felvonásban látott kép. Nem zavart az előtörő MAMMA MIA –film érzése, nem zavartak azok a dolgok, amik az elején bosszantottak. Kritikus továbbra sem vagyok, agy megelégedtem azzal a ténnyel, hogy színházban vagyok, és jól érzem magam.
Végezetül megemlítem az Operettszínház fiatal tehetségeit: Szabó Dávid, Szerényi László, Vágó Zsuzsi, Vágó Bernadett, Kerényi Miklós Máté stb....

Köszönöm M.S.-nek!

2010. március 14.

Ann Patchett: Életszonáta


Dél-amerikai túszdráma, amiben semmi különös nem történik.

Egy mondattal így tudnám kifejezni azt a könyvet, amit a fenti cím takar.
Ann Patchett regényét kedves ismerőseim ajánlására olvastam el. Sokáig nem voltam kíváncsi rá, megérzéseim bejöttek.
A. Patchett minden kétséget kizáróan nagyon szépen és jól ír. Szavai, mondatai melengették lelkemet. Úgy éreztem, mintha az írónő ott lett volna mindenhol, mindenről tudott, mindent látott, ezeket az információkat úgy közölte, úgy tudatta velünk, hogy "psszt, a titkokat mi se áruljuk el". Jellemábrázolásai hatására pontosan tudtam elképzelni a megírt, fontos szereplőket. Ez mindenképpen hatalmas dicséret neki.
Hogy ne vágjak a közepébe elmondom, hogy a szappanoperák egyik fővárosában, valahol Dél-Amerikában játszódik a történet, egy japán üzletember Mr. Hoszokava szülinapját ünnepelik. Sok-sok híres vendég jelenik meg az alelnök lakásában tartott estélyen, befektetőket keresnek ebben a szegény országba. Az estély díszvendége Roxane Coss híres operaénekesnő, a fél társaság csak miatta jött el erre a szülinapra. (Érdekes volt számomra, hogy alig ismerik egymást az emberek. Sőt azt is furcsának tartottam hogy a saját szülinapjára hívják meg ezt a japán üzletembert egy nagyon távoli országba.)
Folyik a sör, bor, pezsgő, jó a hangulat, Miss Coss énekel, amikor is terroristák egy csoportja foglalja el az épületet, az estélyen nem megjelelő elnököt akarták foglyul ejteni. Elnök nincs, erre a Rosszak túszul ejtik az összes vendéget, néhány napon belül csak a tehetős-vagyonos férfiakat és a szép hangú énekesnőt tartják fogva (ezenkívül a 7 nyelven beszélő Gen, a tolmács, és egy fiatal katolikus pap is bent marad az épületben). Gen, a tolmács nagyon fontos pozíciót töltött be, egész nap tolmácsolta az elhangzott mondatokat a túszok között, a terroristák között. Egy hatalmas kapocs volt. Itt kezdődik a történet lényege. Ami nekem nem tetszett. Vártam volna valami klassz izgalmat, de belesüppedtem az unalomba. Sajnáltam a tizenéves (analfabéta) terroristákat, akik szülői háttér nélkül bedőltek a vezérnek, elcsábultak a rossz oldalra. Sajnáltam az embereket, akik nagy többséggel beletörődtek a bezártságba. Teltek a napok, a hetek. Megrökönyödve olvastam, hogy minden ember szerette az operát hallgatni. Mindenki elvarázsolódott tőle. Bevallom őszintén engem zavar ez a zene, de meg szerettem volna fejteni ezt az érhetetlenségemet, így folyamatosan opera-áriákat kezdtem hallgatni a youtube-on. Mivel továbbra sem tetszenek, így arra jutottam, hogy A: bennem van a hiba; B: túlmisztifikálják az énekesnőt.

A rabságban, a zártságban felértékelődött minden. Mindennek lett fontossága, ugyanakkor minden elvesztette a fontosságát. A túszok sokáig nem tudták, vajon túlélik-e a fogságot? A legtöbben elfogadták sorsukat, semmi változást nem láttak, elkönyvelték magukban, hogy itt fognak maradni, itt élik le életüket. Kaptak ételt, italt, sodródtak a napi eseményekkel. Patchett jól ábrázolta a fontossági sorrendek átalakulását, a fontos személyek személyiségének (át)alakulását. A tolmács és az egyik terrorista lány (mert olyan is volt ám) között szerelem szövődött, érezték, hogy boldogságuk csak e épület falai között alakulhat jól.
Nekem hihetetlen volt ezeket a mondatokat olvasni: "de mondd meg őszintén, olyan szörnyű lenne, ha itt maradnánk ebben a gyönyörű házban?... Miért akar elmenni, miért akarja itthagyni őt és ezt a helyet?
- Ez nem mehet így örökké- mondta Gen.- Előbb vagy utóbb valaki véget fog vetni neki.
- Csak akkor, ha az emberek szörnyű dolgokat csinálnak. De mi nem bántunk senkit. Senki nem boldogtalan idebent."

Majdnem minden férfi beleszeretett Roxane Coss-ba, úgy éreztem már én is, hogy az operaénekesnő iránti szerelem egy betegség, ami megfertőzte őket.
A születésnapos Hoszokavának sikerült is közelebbi kapcsolatot létesítenie Miss Coss-szal, szerelmük nyílt titok lett.
(A főbb szereplőket két kezemen meg tudnám számolni, de felsorolásukba nem bocsátkoznék, csak Messnert említeném meg, akinek szabad bejárása volt a házba, ő volt a kapocs a külvilág és a ház között. Szerepe számomra jelentéktelen volt.)

A könyv végére már a kertbe is kimehettek a túszok, olyan érzésem volt, mintha gyerekek táborozásáról olvastam volna: volt benne pihenés, foci, sakk, éneklés, szerelem, és a "még haza sem akarok menni, mert olyan jó itt lenni"-szindróma.
A megszokottság mellett természetesen a napi egyeztetések is zajlottak, de volt egy pillanat amikor sejteni lehetett, hogy közeledik a megoldás.

A vég bekövetkezett. Elérkeztem az utolsó oldalakhoz, majd az Epilógust olvasva meghökkentem, mint sokan mások. Valahogy nem illett oda: "Biztos volt benne, hogy .... és ....... szerelemből házasodtak, egymás és mások iránt érzett szerelemből."

HIHETETLEN regény, az elejétől a végéig nem sikerült hihetővé tenni számomra. A történettől többet vártam, szép írás, de kevés a négyeshez. Nekem.

4

Érdekesség:
A szonáta: A műfaj 1640 körül indult fejlődésnek. Akkor elkülönültek egymástól:
1. Templomi szonáta
2. Kamaraszonáta
A két forma az 1680-as és 1690-es években közeledett egymáshoz, és a 17. század végére kialakult a mai értelemben vett szonáta. Kb. 1750-től a szonáta jelentése:

A klasszikus szonáta ciklikus 3–4 tételes műforma. A tételek formájára és sorrendjére nézve meglehetősen szigorú szokás alakult ki. Az I. tétel szokás szerint gyors tempójú és szonátaformájú, a II. lassú tempójú szonáta-, egytémás rondó-(kisrondó)- vagy dalformájú tétel. A III. tétel menüett vagy scherzo; gyors tempójú összetett dalforma. A IV.tétel ismét gyors tempójú, rendszerint két témás rondó- (szonátarondó)- vagy néha szonátaformájú.
A könyv eredeti címe Bel Canto .(A bel canto egy olasz operai kifejezés (jelentése: szép ének), amely olyan éneklési technikát jelent, ami a tökéletes dallamformálást helyezi az előadás középpontjába. A hang mozgékonyságán, a hangképzés kiegyenlítettségén alapul. A zeneszerzők az énekhangot már-már instrumentumként használták. A bel canto operákban gyönyörű áriák szólaltak meg. ) A könyv szerkezetét simán fel tudnám osztani a szonáta négyes tagolására.

2010. március 13.

Zene, zenés színház...


Épp az jutott eszembe, hogy idén sem jutok el az Arénába Republic koncertre. Sajnos.
Ez úgy hangzik, mintha nagy koncertre-járó lennék, és hatalmas nagy rajongó, de egyáltalán nem így van. A Republic zenekar számai melengetik lelkemet, jó kedvre derítenek, vagy éppen kisírhatom magam a hallgatásuk közben.
Egyszerűen szeretem, kedvelem őket.
Régóta....
... és még sokáig.
Remélem.

Ha már programoknál tartunk, hadd mondjam el, hogy hétfőn (nemzeti ünnepünkön, a fentiekben említett koncert helyett) az Operettszínházba megyünk a Kedvessel. Ezt a jegyet sikerült szereznem egy antikváriumi ismerkedés alkalmával.
Republic helyett a Neoton slágerekkel a télből a nyárba repülök majd, és éneklem: "Szép nyári nap........

Egyik élmény, gondolat hozza a másikat: Szombaton ismét a nyárba csöppnek majd az Új Színház színészei jóvoltából, de erről majd a későbbiekben :-).

2010. március 12.

Emlékek, merengések, köszönetek: egy oldalról - egy témában


Mennyi minden történt a héten? Szóval sok minden...
Megerősödtem abban, amit eddig is tudtam, hogy a Kicsinek szuper óvónénije van. Mindenki reméli/remélheti, hogy gyermeke jó kis csapatba kerül, fontos állomás lesz az életében az a 3-4 év amit az intézmény falai, az óvodapedagógusok és dadusok karjai között töltenek.
Nekem szerencsém volt. A Nagy a kezdeti ovis hányódás után kikötött a béke szigetén, ahol a "csendesebb-nyugodtabb" Lányok létszámfölénye magába szippantotta, és a vizualitás terén remekelhetett: folyamatosan kifejezhette magát rajzaival, alkotásaival. Támogatták őt, erősítették erősségeit, gyengeségeit. Megszólalni nem annyira szeretett. Bimbózó "szerelmi kapcsolata" majdnem "tragédiába" torkollott, mert a két barát majdnem párbajokat vívott kegyeiért. Az óvónénik bevállalták a táboroztatásukat, ennek hatására, a szoknyám szélét, ill. a farmerom szárát fogó Lányom úgy kinyílt, hogy szívesen megy bárhova ottalvásra is.
Megerősödve ment iskolába, s bár nem tartja senkivel a barátnőséget-barátságot, úgy gondolom szép emlékei vannak az ovis éveiről.
A Kicsi ovis évei fantasztikusan alakultak. 4.évét tölti csoportjában, és olyan barátságokat kötött, hogy ezt szívesen vinném tovább az életében. Az "ötösfogatuk" minicsoporttól szépen alakult, hihetetlen gyönyörűséggel képesek együtt játszani, összedolgozni.
Bár úgy tűnik öten négyfelé mennek, mindenképpen megkísérelném a folytatást.
Lassan ő is búcsúzik. Szánalmas, hogy így elérzékenyülök. Pedig minden reggel, amikor három felé kell rohannunk, azt emlegetem: "Milyen jó lesz, ha te is iskolába fogsz járni!" Közben tudom, hogy nem így van.
Búcsút veszek az ovitól, már csak hébe-hóba megyek majd vissza.

Gyermekeim megkapták (talán) az óvoda legszuperebb pedagógusait, akiket én soha nem nézhettem meg munkájuk közben, mert két félénkecske Apróságom ott töltötte napjának nagy részét.
Lányok! Vigyázzatok: a Fiókáim kirepültek, jövőre megyek tanulni!

Szép emlékeim lesznek ezekről az évekről. Csak remélem, hogy néhány szülő, és gyermek ugyanígy gondolkodik rólam...

Köszönöm Nektek.

2010. március 9.

Sarah Dessen: Egy felejthetetlen év


„A kamasz gyerekem kezébe fogom adni!”- reklámszövegek után nagyon kíváncsi lettem erre a könyvre. Mit kell majd a kezébe adnom? Mi az a fontos mondandó, amit én, mint szülő nem tudok elmondani neki? Jelenkori gondolataim azt az előrejelzést, irányt mutatják, hogy ha kezébe adnék valami ismeretterjesztőt, akkor azt behajítja a sarokba, és „csakazértse” mondatokkal és gondolatokkal vegyítve visszaadja majd a kezembe.
Talán kicsit borúsan látom ezt.
Létezik kiskamaszkor? Mert, akkor mi a Naggyal nyakig benne vagyunk.

A könyvre visszatérve: Az olvasás közben visszarepültem a kamaszkoromba. Nagyon kötelességtudó voltam/vagyok, a megengedett -elég tág- határokon belül mozogtam, így meglepődve olvastam, hogy 16 évesen kilóg az ablakon a lány, elszökik otthonról, hogy a szerelmével lehessen.
A történet két lány Halley és Scarlett barátságának és életének egy évét mutatja be. Scarlett egy rövid románca, és egy baleset után magára marad terhesen, babát várva, legfontosabb támasza a barátnője lesz.
Bármelyik lányt figyeltem, mindkettő nevelésénél volt egy hatalmas probléma:
Halley édesanyja pszichológus, aki a könyveket a saját lányát vizsgálgatva írta, sőt ezekből, ezek szerint is szerette volna nevelni őt. Zsarnokoskodott, parancsolgatott, ami egyke lányát egyre inkább taszította első „igazi”, zűrös (inkább nem megszokott) szerelmi kapcsolatába. Scarlett egy leányanya gyermekeként csak édesanyjára (Marion) támaszkodva nőtt fel. A könyvet olvasva éppen az ellenkezője derült ki: édesanyja támaszkodott lányára.

Halley, aki nevét nagymamája után egy üstökösre emlékezve kapta, ebben a felejthetetlen évben felnőtt. Megváltozott. Barátnőjét segítve, annak terhességét végigkísérve, egy szerelmi csalódástól szenvedve, és fárasztó, szigorú édesanya mellett élve nem lehetett egyszerű ez az év, amikor a felnőttől eltávolodott és megélte ezt a sok mindent.
Scarlett, akinek szintén nem egy mindennapi neve volt, ebben a felejthetetlen évben felnőtt.
A nyáron szerelmes lett, ezt a szerelmet elvesztette, szembesült testének, helyzetének és életének megváltozott körülményeivel, hatalmas döntéseket hozott. Felnőtt lett. Felnőtté vált.

A könyv lapjai nagyon gyorsan fogytak, érdekelt a téma, de hiányzott valami. Vagy sok volt valami. Nekem érdekes volt olvasni ezekről a sok generációs problémákról. Nekem nem volt ennyi konfliktusom a szüleimmel. Valahogy kialakult egy bizalom közöttünk. Bíztak bennem, én pedig csak ici-pici lépéssel haladtam túl a láthatatlan (nem megbeszélt), az előbbiekben említett tág határokon. Nem nagyon lázadtam, bár ez az élmény kétségtelenül hiányzik :-D. Valahogy így alakult. Nem merülök bele, nálam hogyan is történt a nagy változás (*pirulós* hegyek lennének itt), a nagy Történések, erről nem íródott könyv.

Kiindulási alapnak a saját kamaszkor emléke, a sok beszélgetés, a folyamatos kapcsolat szükséges. Legalábbis nekem. A könyv egy történet. Aki szeret olvasni, annak a fiatalnak mindenképpen ajánlom, mert feldolgoz egy témát: ilyen is van, ilyen is történhet, nem vagyunk egyedül; legyünk óvatosak, vigyázzunk magunkra.

Nehéz a szülői hivatás, ezt már írtam. Folyamatosan tanulunk. Az ilyen könyvekből is.

„Néztem anyut, ahogy megtesz mindent, és rájöttem, hogy soha nem leszek képes teljesen elszakítani magam tőle. Nem számít, mennyire vagyok erős vagy gyenge, anyu a részem, épp olyan fontos, mint a szívem. Soha nem leszek olyan erős, hogy meg tudnék lenni nélküle.
Bízom benne, hogy így fognak gondolni rám is.

3/4

2010. március 8.

Sült zöld paradicsom


Film + könyv.
Illetve Könyv + film.

A könyvet tavaly olvastam, a filmet tegnap láttam.
A könyvről így nyilatkoztam anno:

A regény Mrs.Threagoode életét foglalja össze olyan érdekes módon, miképpen megismerjük a családját, a családja életét, de magáról az asszonyról annyit tudunk meg, hogy egy nagyon kedves, visszafogott asszony volt, aki szeretett élni. Szerette férjét, kisfiát, rokonait, barátait, őt mindenki szerette.

Képet kaptam az akkori Amerikáról, amikor még a fekete és fehér bőrűek között hatalmas ellentét húzódott. A Threagoode család másmilyen volt: ők befogadták a Feketéket, munkát adtak nekik, barátaikká váltak néhányan.

A történet, regény alappillére két nő beszélgetése: Evelyn egy besavanyodott feleség és Ninny (Mrs.Threadgoode) a Rózsaterasz Idősek Otthona lakója. Ez a két hölgy találkozik vasárnaponként ebben az otthonban, beszélgetéseik következtében bontakozik ki a történet lényege. A fásult, kövér, életunt Evelyn az idős hölggyel való találkozásaik, beszélgetéseik következtében ismeri meg az egykori (1930-as évek) alabamai Whistle Stop lakóit, azoknak életét. Ninny már gyermekkorát a Threadgoode családban töltötte, ide ment férjhez, így elsődleges és hiteles történeteket tud mesélni Evelynnek.

A családtagokat (Idgie, Buddy, Cleo, Essie Rue, Ruth,stb.), a család történetében előforduló eseményeket (születés, halálozás, baleset…), Whistle Stop kedvenc kávézóját a Feltételes Megállót (az oda járó lakosokkal együtt) mind megismerhetjük Ninny tolmácsolásában.

Az én lineáris beállítottságú fejemmel elég nehezen követtem az eseményeket a könyv harmadáig. Számomra nagyon zavaró volt megszokni a regény érdekesnek mondható felépítését. Vannak a jelenkori (1986-os) beszélgetések, és utána össze-visszaságban következnek a beszélgetésekhez kapcsolódó események és a „Színes vegyes” az alabamai Whistle Stop heti hírújság hírei. (Ezek természetesen nincsenek időrendben, mert a 86-87 éves Ninny emlékezete már megkopóban van, így nem időrendben emlékezik vissza.)
Azt olvastam valahol erről a könyvről, hogy a könyv végén derül ki: ki is tulajdonképpen a főhős ebben a történetben? Számomra egyértelmű volt az első perctől. Nem derült ki róla a könyv végére értett „főhősiesség”, de valahogyan folyamatosan a szemem előtt lebegett egy a nő. (Természetesen nem árulom el :-))

A könyvet a nehéz kezdet után végül jó érzéssel tettem le, de a kiválót nem kapta meg. Olyan volt számomra, mint az Okos lány története: tetszett is meg nem is, érdekes is volt meg nem is, izgalmas volt meg nem is. Volt benne egy érdekesség a végén, de a hatalmas lecsapás, vég, amit én a legtöbb történet végén várok, nem jött el számomra.

(Egy szót még Evelynről: A Ninny-vel való beszélgetések során életét megváltoztatta, értékelni kezdte önmagát, pesszimistából optimistává változott, és szépnek találta az életét végül.)

Kedvenc karakter: Dot Weems. (Az ő kis szösszeneteit nagyon szerettem. Kicsit olyan vagyok én is. Néha. Vagy gyakran. Vagy nem? :-D) Ő sajnos kimaradt a filmből. :-(

A filmről így nyilatkoztam tegnap: "Ma végre sikerült megnéznem a filmet. Nagyon klasszul összehozták. Érthető, követhető, a fontos momentumokat tartalmazza."
Hozzátenném még, hogy azok a részek amiket feleslegesnek tartottam, hiányoztak. Klassz kis 2 órát töltöttem a Threagoode családdal.
Köszi Csili a film kölcsönzését. :-)
Köszi az Ulpiusnak, hogy leértékeli a régebbi könyveit. :-)

5

2010. március 7.

Csak néhány mondat ...


Csak néhány mondat, inkább csak magamnak. Emlékeztetőül.
Néhány hete beszélgettem a Naggyal, aki 8,5 éves lány. Előzmény valószínűleg valamelyik harcunk volt, ami sajnos mostanában sűrűn előfordul. Szóval beszélgettünk, és szóba került, hogy a gyerekek ahogy növekednek, előfordul a gyerekek távolodása a szülőktől. Mondtam neki, hogy el fog érkezni az az idő, amikor bezárja majd a szobája ajtaját, hogy szülő ne legyen bent vele.
A tegnap estét a Gyermekeim a barátaiknál töltötték. Amikor hoztam haza, azt mondta: Mama igazad van?
Kérdem én: Miben?
Ő: tényleg távolodni fogok...

Értette ezt arra, hogy nem vágyott haza, hozzám, hozzánk.
:-(
Elszomorodtam.
Máris?
Olyan nehéz a szülői hivatás!

2010. március 6.

Boldogtalanok a Radnóti Színházban


Kultúrélmény.
Érdekes, felkavaró előadás a Radnóti Színházban.
Az elején el kell mondanom, hogy szeretem ezt a kicsi színházat, kedvelem évek óta az itt szereplő színészeket. Kritizálom olykor Csányi S-t a beszéde miatt, pedig igazán szeretem őt. Megszoktam őket, tudom, hogy jó színészek, jól játszanak.
(Ebben a darabban a szereposztás:
Húber Vilmos, papi nyomdász: CSÁNYI SÁNDOR
Nemesváraljai Gyarmaky Róza, nyomdai munkáslány: PETRIK ANDREA
Víg Vilma, nyomdai munkáslány: WÉBER KATA
Özv. Húber Evermódné, a nyomdász anyja:CSOMÓS MARI
Sirma Ferenc hentesmester, a ház tulajdonosa: SCHNEIDER ZOLTÁN
Dr. Beck Gyula, kórházi orvos: GAZSÓ GYÖRGY
Rózsi, a nyomdász testvére: KOVÁTS ADÉL
Öreg parasztasszony: MARTIN MÁRTA
Mihály, egy öreg szolga: SOMODY KÁLMÁN
Hentesinas: KLEM VIKTOR

A Boldogtalanok-ra azért voltam kíváncsi, mert hallottam róla néhány rossz kritikát, saját szememmel szerettem volna megnézni; Füst Milán drámáját állandóan kerestem a közeli lelőhelyeken. A könyvet sehol nem találtam, így nem is tudtam mire számítsak.

A darab tele van feszültséggel, romlottsággal, az élet negatív oldalán megtapasztalható eseményekkel. Húber Vilmos nyomdász (Csányi S.) egy "szeretem a nőket" típus, együtt él gyermekének az anyjával (csak éppen a gyerekük nevelkedik másnál), szerelmes egy másik nőbe, aztán mindenkit elhagy. Az anyja állandóan keresi, folyamatosan vele szeretne élni, szeretné, ha szeretné, de Húber állandóan elzavarja. A darabban kevés érzelmi kötődés található, kevés előzményt látunk, csak a jelent láthatjuk, és sakkozhatunk a miérteken. Próbálom elképzelni, miért alakult ilyen rosszul a szereplők élete, hogyan jutottak/süllyedtek idáig, de a valóságot nem tudom meg. Elképzelem, hogy elhanyagolták őket, hogy nem törődtek velük, hogy nem számítanak senkinek, ezért lettek ilyenek.
A darab tele van durvasággal, rosszindulattal, féltékenységgel (a maga módján), bánattal, szomorúsággal. Mosolyt csak akkor láttam, amikor a nevetésnek kaján vigyornak, ironikus kicsengésűnek kellett lennie. A történet nem lett kerek a számomra, sok hiány maradt bennem, viszont nagyon tetsző jellemformálásokat, színészi alakításokat láttam, ami elvonta a figyelmemet a háttérben meghúzódó hiányosságokról.
Nem vagyok kritikus. Nem tudom szépen megfogalmazni mi az ami hiányzott, aminek nem úgy kellett volna lennie. (Valami mindenképpen hiányzott.)
Azt viszont tudom, hogy nagy élménnyel néztem az arcokat, a mozzanatokat, a játékot. Nagyon tetszett az, amit a színpadon láttam. Tudom, hogy vannak ilyen emberek. Olyanok, akik boldogtalanok, mégsem képesek ezt megszüntetni önszántukból. Akik vállalják az áldozati bárány szerepét. Vannak olyanok, akik elítélik szüleiket, de a tragédia árnyékában megbánják a feléjük nyújtott viselkedésüket. Olyanok, akik a szeretetért csalni, lopni, hazudni képesek.
Sokfélék vagyunk.
Petrik Andrea "frissdiplomás" alakítása nekem nagyon tetszett, biztosan keresni fogom a darabokat, amikben játszik.
Kedvenc karakterem Vilma (Wéber Kata), egy naiv szeretetre méltó lány, akit behálóz Húber, és onnan nem tud szabadulni.

2010. március 5.

Szössz..........


Ki a jó barátnő? Kinek hány jó barátnője van? Van-e legigazibb? Változik-e idővel a jelenkori legigazibb személye?
Kik tartoznak az ismerősök körébe? Iskolákból, munkahelyről, tömegközlekedési eszközről, innen-onnan. Olyan sokan lehetnek mellettünk.
Nekem most szerencsém van. Az egyik legkedvesebb barátnőmmel majdnem minden reggel találkozom. Holnap Ő fog vigyázni a két Csemetére, miközben mi Kedvessel színházba megyünk.

Ismerősök is vannak néhányan. Kivel többet-kivel kevesebbet találkozom, de inkább kevesebbet. Távolságok, munkahelyek, családi életek mind-mind befolyásolják ezeket az alkalmakat. Néha jobb a kevesebb, néha jobb lenne a több.

Ma jó délutánom volt. Volt egy ilyen találkozóm. Töltődtem általuk, töltöttek engem, új nevetés-ráncokat szereztem ajándékba tőlük (köszi Lányok).
Ittam "hosszú és nagyot".
Kell ennél több? Néha igen. Ma tökéletesen jó volt ennyi is.
Köszi Lányok még egyszer!

2010. március 4.

Torey Hayden: Szellemlány


Vége. Befejeztem. Gyorsan.
Ahhoz képest, hogy fontos munkahelyi dolgom volt, amire kicsivel többet kellett készülni, ráhangolódni, mint általában, rövidke 3, 5 nap alatt bevégeztetett a Szellemlány.
Kezdek megcsömörleni a valós sztoriktól. Kezdem elveszíteni a naiv "bájamat" :-D.
Túl sok igaz történetet olvasok. Szívom magamba a való világot (jujjjjj, ezt a műsort kimondottam utáltam, mint magát a tévét-köztudott tény).
A Szellemlány neve Jadie (természetesen csak a könyvben), ő egy 8-9 éves kislány. A történet kb. egy évet ölel fel. Torey Hayden gyermekpszichológus tollából született meg ez a könyv, aki ismeri a történet főszereplőjét. Főszereplő? Olyan furcsa, hogy így említem, hiszen Jadie a kislány nem lett megalkotva. Nem lett kitalálva. Ő egyszerűen megszületett, történt vele valami, aminek hatására a személyisége átalakulásba kezdett, testalkata megváltozott, és szelektív némaságba burkolózott.
Torey a tanítója, aki egy merőben ösztönös pillanatában úgy döntött, hogy kutatói munkáját lecseréli egy "kisegítő osztályos tanítói munkára".
Itt ismerkedett meg év közben (januárban) az osztályába járó 4 db hat-nyolc éves gyermekkel, akik nagy méretű és mélységű problémákkal küzdöttek, ezekkel éltek. Jadie nem beszélt, aztán beszélni kezdett..... Beszédéből, szavainak tartalmából sok minden kiderült. Hihető? Nem hihető? Hisszük vagy sem, elgondolkodunk vagy sem, nyomozunk vagy sem, a tény, hogy érdekes könyvet alkotott a valóság alapján Torey Hayden.
Kíváncsian lapozunk, faljuk a sorokat, miért nem beszél Jadie?; miért viselkedik úgy?; miért ilyen?; mindeközben csóváljuk a fejünket, hogy történjen már valami pluszban, derüljön már ki valami. Izgulunk, kíváncsian várjuk a megoldást. Lesz-e megoldás?

Mostanában dokumentum-jelleggel olvasom ezeket a történeteket. Bele sem gondolok, mi lenne ha az én családommal lenne olyasmi, amikről olvasok.
A vége előtt 20 oldallal, az epilógus előtt elmorzsoltam egy könnycseppet. Talán örültem én is...annak a szónak, mondatnak. Örültem Jadie-nek.

Nem tudom értékelni a könyvet.
T.Hayden fantasztikusan összefoglalta, papírra vetette az eseményeket. De a tény, hogy ez egy valós történet, hiába jó, nem tudom rárakni az ötös osztályzatot, mert a könyvben az igazság rettenetes. A moly-on 5-öst adtam *csodálkozótekintet*

(Bemásolom a fülszöveget. Csak, hogy emlékezzek rá:
Jadie sohasem beszélt. Nem nevetett, nem sírt, és nem adott ki semmilyen hangot. Akárhogy próbáltak közeledni hozzá, bezárva maradt saját zavaros világába, ahol a szellemek beszéd nélkül is megértik egymást. Az osztályba érkező energikus új tanárnak végre sikerül megtörnie a hallgatást. Ő tudja, hogy szóra bírni egy sérült lelkű gyermeket sokszor könnyebb, mint szembenézni azzal, ami elől a némaságba menekült, Jadie történetei mégis megdöbbentik. Feldolgozásukhoz minden korábbi tapasztalata kevés. Amiről a kislány mesél, túl borzasztó ahhoz, hogy bárki komolyan vegye - az elmondottak csak egy zavart elme víziói lehetnek. Vagy talán mégsem...)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...