2010. január 25.

Egy remek hétfő!

Írtam egy karcot a moly-on. Hirtelen késztetést éreztem, hogy itt megörökítsem, mert a mai nap a maga nemében tényleg klassz volt.

Newcollegina felmondott. Jött, látott, vesztett. Elvesztette a gyerekekkel való kapcsolatát, az óvónősségbe vetett hitét, az önbizalmát. Most így érzi.
Természetesen túlélem, ez az „ élt 2 hetet” kategória.
Én csinálom tovább, mert, bár vannak a nagyon csibészek, a csibészek, a rosszak, az elevenek, a nyafogósak, hisztisek, a mosolygósak, a vihogósak, a ….stb., de nem értük élünk? Szülőkként, nagy testvérekként, leendő szülőkként, pedagógusokként.
Én ma is bezsebeltem néhány bókot: „Nagyon csini vagy Andi néni!”
" Ez sokkal jobban áll, mint a tornázós ruhád (*pirulós*)!
vagy nemes egyszerűséggel: „Szeretlek Andi néni, szeretnék egy puszit adni/kapni!”
Ez volt a mai napom. (Csendben megemlítem, hogy az a fiú, aki az ősz hajszálaimat festés nélkül gyarapítja…., na Ő hiányzott ma.)

Élveztem a mai napot!

2010. január 24.

Alessandro Baricco: Selyem


Szerettem ezt a vékonyka könyvet.
Szerettem, mert nem voltak benne felesleges szavak.
Szerettem, mert így jó, ahogy van.
Szerettem a benne lévő színes madarakat. A madarakat, amelyek az ékszerek gazdagságát jelentik.
Szerettem Hervé Joncour-t, szerettem feleségét, Helénét.
Szerettem a könyv tisztaságát, a jellemek kidolgozatlan kidolgozottságát.
Szerettem a történetet.
Szerettem a végét, kellemes megkönnyebbülés volt számomra.
Sajnáltam Hervé Joncourt.
Sajnáltam, mert a számára igaz szerelem, csak vágyódás formájában találta meg.
Sajnáltam Helénét, mert látta, hogy cselekednie kell. Cselekedni vagy nem tenni semmit. Csak elfogadni a tényt.
Heléne okos nő.

Sajnáltam Hervé Joncourt
„Baldabiou csöndben hallgatta végig, egészen addig, amíg az eberfeldi vonatig ért.
Semmire sem gondolt.
Hallgatott.
Rossz volt hallania, amikor a végén Hervé Joncour halkan azt mondta
- Még a hangját sem hallottam soha.
Majd rövid idő múlva:
- Különös fájdalom.
Halkan.
- Belehalni a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem fog az ember átélni.”

Hervé Joncour aból élt, hogy selyemhernyókat vett és eladott. Bár számomra ez a tény csak másodlagos volt……

Tetszett. 5*****

2010. január 23.

Új Színház: Még egyszer hátulról


Ma este eljutottunk színházba. Sajnálatos módon, mert a jegy a szüleim karácsonyi-ajándéka volt-tőlünk, ők váratlan betegség miatt nekünk adták jegyeiket. Nekünk sem volt túl nagy kedvünk elindulni az 1-2vírus, a hideg időjárás és szemünk leragadása miatt. Végül beültünk az autóba, és minden kedv nélkül elmentünk szórakozni.

Jól tettük, mert nem bántuk meg. :-D
Az Új Színház Még egyszer hátulról darabja egy pörgős vígjáték. Kekeckedő kritikus lévén az első felvonás ütötte nálam a 2-es szintet, de a második felvonás fergetegesre sikeredett, még nekem is tetszett.
A darab egy angol kis színtársulat előadását jeleníti meg. Az első rész a főpróbán eluralkodó káoszt mutatja be a nézőknek, amikor még a szöveget is folyamatosan tévesztik a színészek. Először a darabbeli rendező (Gáspár Sándor) folyamatos megszakításával tarkított jeleneteket láthatunk, amin keresztül megismerkedünk az színházbeli és az igazi darab szereplőivel. A színpadon eluralkodó káoszt ez a direktor szájából elhangzó gondolat is mutatja (nem szó szerinti): Kezdem sejteni mit érzett Isten, amikor meglátta a sötétséget, és elkezdte a Teremtést...

(Itt még nem láttam benne semmi fantáziát. Ekkor mondtam a Kedvesnek, hogy várom a nagy robbanást, mert érzem, hogy valaminek történnie kell.)
Kávé, üdítő után elkezdődött a darab fontosabbik felvonása, a második. Ebben a részben pedig ugyanennek az darabnak egy előadását láthatjuk sajátos, vicces módon. Hátulról.
Ekkor a már hallott szövegeket, az ismert bugyuta színdarabot a színpad hátuljáról kezdtük nézni. A díszletet átforgatták, és bemutatták mi is történik (történhet) tulajdonképpen a színfalak mögött. Ebben még nem is lett volna annyi móka, de az emberek között lévő konfliktusok, kapcsolatok hatalmas mennyiségű helyzetkomikumot, pillanatnyi derűt alkottak, szinte nem is tudtam, melyik ajtó fog nyílni, honnan jön valami. Folyamatosan kapkodtam a fejemet és vihogtam. Kedvenc karakterem a nyávogó, butácska Vicki (Brooke), akit Fodor Annamária alakít. Egy-két szava, megmozdulása máris bekerült a mi mindennapi életünkbe. A többi színész is jól alakított, eltalálták a karaktereket, bár Szikszai Rémusz folyamatos tánclépései idegesítettek.

A darab tulajdonképpen semmi fontosat, különöset nem jelenít meg, kis bugyuta történet, éppen ezért könnyű a színdarab követése. (Állítólag az eredeti darab 3 felvonásos, Magyarországon a 2/3-ánál elvágták. Én nagyon kíváncsi lettem, vajon abban mi történhet?)
Kellemes este lett végül, nem bántuk meg, hogy erőt vettünk magunkon és kimozdultunk itthonról.
Élményérték: 4

2010. január 22.

Könyvmolyos találkozó!!!

Kezdhetném azzal, hogy nagy izgalommal készültem erre a napra...., a lelkem mindenesetre igen, nagyon vártam a délutánt. Kicsi, nem túl hosszú, de annál fárasztóbb munka után mentem a könyvmolyos találkozóra. Első élményem, hogy "ismeretlen ismerőseimre" Hannám figyelt fel, aki ugyanazt a képet látta, mint én :-D.
Megörültünk egymásnak, egyre többen gyülekeztünk, ennélfogva egyre szűkebb helyen kuporogtunk, míg végül megkaparintottuk a teljes kiszemelt területet. (vagy éppen befejeződött az angol korrepetálás, vagy idő előtt lett vége a vihogásaink, örömeink miatt)
Kaptam, vittem, de mindez nem is fontos ahhoz képest, hogy végre arcokat kaptam a nevekhez! Beszélgettem, ismerkedtem. Nagyon jól éreztem magam!
Köszi, hogy eljöttetek Csenga, Szeee, Bozs, Boudica, Erika, Borostyán, Sam, Violina, Banyesz, Stippistop!

sokcsillagos 5-ös!

u.i: találjátok ki: hol volt a találkozó? Természetesen egy könyvesboltban!!

2010. január 21.

Richard Russo: Sóhajok hídja


Mindenképpen érdemes volt elolvasnom ezt a könyvet, bár úgy érzem, hogy a történetet később fogom megemészteni.
A könyvben megismerkedünk az egész Lynch családdal, főhősünkkel Lucy Lynch-csel, akinek az egész gyermekkorát nagyon részletesen bemutatja az író. Az én olvasatomban egy nagyon szomorú történet, aminek nem megfelelően (csúnyán) megfogalmazva egy „hepiend” a vége. Ne várjatok léggömböket és mosolyt, de tulajdonképpen örültem, hogy a történtek/fordulatok dacára (majdnem) mindenki boldogan éli tovább az életét.

Lui önmagát optimistának, szemlélődőnek jellemzi, aki szorosan kötődött korán elhunyt apjához, büszke volt rá, imádta, bálványozta, követte őt.

Hányszor fordul meg gyermekkorunkban: „ezt én biztosan nem így csinálom majd, mind a szüleim (Mamám/Papám)!” Lui ezt nem így gondolta. Szeretete olyan hatalmas volt édesapja iránt, hogy édesanyja olykor ezt fájlalta is.

Louit iskolás kora óta Lucy-nak csúfolták, ez rajta maradt élete végéig. Visszaemlékezéseit írott formában kezdi megörökíteni (amit aztán végül nem fejez be, hiszen minden a helyére került a lelkében).
Szép lassan, sorban halad: képet kapunk erről a kisvárosról, képet kapunk, hogy a fiú egész élete egyhangúan telt, hogyan dolgozott a saját boltjukban, ki volt a barátja, és ki lett a felesége.
Ez a barát Bobby Marconi (Robert Noonan), aki ezt a kapcsolatot nem tartotta barátságnak. Nem törődött Lucyval, örült, ha elköltöztek, és nem kellett vele találkozni a „baráttal”. Élete tele volt vadsággal, apjával szembe kellett fordulnia többször, így nem egyszerű gyermekkora volt.

Egy szolíd, csendes, jó tanuló fiú és egy zord fiú kapcsolata hogyan bontakozhat ki? Életük több helyen találkozott, keresztezte egymást. Loui egyetlen és legfontosabb barátjának tartotta Bobbyt. Bobby nem is törődött vele. Bennem Lui nagyon mély nyomot hagyott: szántam, sajnáltam őt. Egyre inkább nem értettem, mi adja neki a boldogságot? (Barátságukra még felnőttkorukban is az volt a jellemző, hogy Lucy írta a leveleket Bobbynak, és erre soha nem kapott választ. )

Lucy élte sivár életét Thomaston-ban, és nem történt semmi. Küzdöttek a boltjukkal, költözködtek a városon belül egyre jobb helyekre, de ezenkívül egyformán teltek a napok egymás után, míg egy lány –Sarah- fel nem figyelt rá, és mély barátságot kötöttek egymással, majd össze is házasodtak. Sarah élete is rejteget néhány olyan tényezőt, aminek hatására bekerülhetne az iskolai gyermekvédelmis dossziéba. A lány és a fiú élete végül egy pályára kanyarodott, és fontos szereplőnek Bobby is visszakerült a fiatalkori szerelmesek életébe.

(Kitérhettem volna arra a tényezőre, hogy Lucy életét egy betegség is beárnyékolja gyermekkorától kezdve, de számomra ez csak EGY tényező volt a műben. Arról is írhattam volna, hogy a regény 2/3 része Lucy szemével nézve íródott, 1/3-a pedig E/3 személyben Bobby-ra összpontosít. Nem írtam, ha olvassátok a könyvet, majd meglátjátok, megtapasztaljátok.)

Először szántam Lucyt, a végére megszerettem lelkének tisztaságát. Számomra fontos kérdés a könyvben: mi a fontosabb: szeretni vagy szeretve lenni? Mindkét oldalról meg lehet vizsgálni a kérdést, mindkét oldalról megérkezik majd a válasz, ha elolvassuk a művet. Odakerülhetünk a kisvárosba, megismerkedhetünk velük, ülhetünk az asztaluknál. Kirajzolódik Lucy szemén keresztül az egész Lynch család élete, örömeik, szomorúságaik, elkísérjük őket Lucy 60 éves koráig. R. Russo fantasztikusan megalkotta ezt a regényt. Érdemes elolvasni, bár nekem sok időbe tellett, talán mert nem jó időben talált rám; mindenesetre elgondolkodtam rajta.
Nagyon kíváncsi vagyok Mindenki véleményére!
Osztályzata 4

...hogy miért lett a címe Sóhajok hídja? Ez is kiderül a könyvből!

2010. január 15.

(Pozitív) élmény nélküli napok

Megfogadtam, hogy itt nem fogok keseregni, így nem tudok 'hú, de nagy' élményről beszámolni.

Egyszer azt is megfogadtam, hogy esténként átgondolom a napomat, és megállapítom mi volt a legjobb, és a legrosszabb (legkellemetlenebb) dolog vagy esemény aznap. Szóval, röviden: biztosan történik jó dolog is mostanában, de valahogy elveszítem estére. Ez a borzasztó!
Természetesnek veszem, hogy jól vagyunk, hogy nem betegeskedünk, hogy van munkánk. Csak azt vesszük észre, hogy alig találkozunk a sok munka miatt, hogy monoton élünk meg bizonyos (egyes) napokat, hogy eltelt megint egy nap...

Változtatok: be is rekesztem ezt a bejegyzést! :-D

2010. január 9.

Karen Levine: Hana bőröndje


Elolvastam nagyon gyorsan. Mindössze 75 oldal. Bekucorogtam a család mellé a kanapéra, ők az audiovizuális élvezeteket élvezték, én pedig a lelkemet melengettem az olvasás élményével. A tartalom nem melenget, hanem elszomorít. Vonzanak a zsidó holokauszttal kapcsolatos könyvek. Egyszerűen képes vagyok újra meg újra átélni a történteket, és nem akarom elhinni azokat a borzalmakat, amikről olvasok. És mindg sírok.

Egy névtelen japán adományozó önerőből hozta létre ezt az alapítványt, ezt a központot, hogy a japán fiatalok minél többet tudjanak meg a világtörténelem ezen fejezetéről.
A Hana bőröndje igaz történet. Nagyon egyszerűen megírt rövidke könyv egy kislányról, akinek a bőröndje a Tokiói Holokaust Oktatási Központba került Auschwitzból. A gyerekek kíváncsiak lettek, ki ez a kislány? Hogy élt? Hol élt? Milyen volt? Hogyan került oda?
A központ vezetője pedig nyomozni kezdett. Így ismerték meg a gyerekek a valóságot.
A fejezetek az akkori Csehszlovákiába vagy tokiói központba vezetnek, a legvégén, a nyomozás végén kerülünk Kanadába.
Egyszerű, könnyen érthető mondatokkal, nyelvtani szerkezetekkel érdeklődő gyermekeknek is ajánlom, amikor kezdenek érdeklődni a történelem iránt.

"Valójában ez egy nagyon átlagosnak tűnő bőrönd. A sarkain kicsit rongyos, de azért jó állapotban van.
Barna. Nagy. Elég sok mindent lehet bele pakolni-ruhákat egy hosszú kirándulásra, talán. Könyveket, játékokat, kincseket, apróságokat. De most nincs benne semmi.
......... valamiféle írás van a bőröndön. Fehér festékkel, a bal felső sarokban egy lány neve található: Hanna Brady. Egy születési idő: 1931.május 16. És még egy szó: Waisenkind. Ez németül azt jelenti: árva."

Rendkívüli könyv. 4 csillagos.

2010. január 7.

Fáradtságból kitűnő, Nagy élmény a Kicsi edzőjétől

Kipurcanok lassan, jó, hogy végre a péntek következik! Már csak egy délelőtti munka, egy kis fogszabályozás a Naggyal, aztán elvileg a karácsonyfa mentes tiszta lakásba érkezem majd meg. Ezt bevállalta a Kedves. (:-D)
Lényeg a mai, igen-igen hosszú napomban:
A Kicsi egyik fociedzője edzés után odahívott magához, hogy beszélni szeretne velem. Aggódni kezdtem: "Gond van? Baj van a Fiúval?" kérdeztem. (Nem szoktak panaszkodni rá, de ki tudja mi történhetett az elmúlt egy órában? )
Az edző mosolyogni kezdett, és csak annyit mondott, hogy nagyon szépen neveljük a gyerekünket, nagyon mosolygós, jókedvű, mindig kedves mindenkivel, szófogadó , vele és egy másik kisfiúval soha nincsen probléma. Csak azért mondta ezt el nekem, mert nagyon kevés ilyen gyerekkel találkozik mostanában, és legyünk büszkék magunkra, és persze a gyermekeinkre.
Hű, ez nagyon érzelgős volt, de majdnem elsírtam magam. Tényleg valami másra számítottam.
Szuper élmény: 5*

2010. január 6.

Douglas Preston: Jennie


((Kavarognak a gondolataim, úgy érzem nem állnak össze, így érzek most az olvasás után…))

Szeretem az állatokat. Védem az állatokat. Gondolom, most, a könyv elolvasása után is járok majd állatkertbe és cirkuszba, és továbbra sem tudom, hogy miként éreznek ott az állatok bezárva. Csak abból indulok ki, hogy az idomárok, és az állatkerti gondozók szeretik ezeket az ott lakó kis egyedeket.
Bevallom őszintén, mélyen elgondolkodtam, mennyi a fikció és mennyi az igazság, a valós tény, kutatás a könyvben. A szerző jegyzete szerint „A Jennie regény, de kitalált története tudományos alapokon nyugszik. A könyvben említett nyelvi kísérletek, a kognitív kísérletek, az ember és a csimpánz közötti genetikai hasonlóságok, továbbá Jennie jelelési képességei mind-mind tényleges kutatásokon csimpánzokkal, valamint gorillákkal végzett kísérleti munkán alapulnak.”
A könyvben családi környezetben nevelt csimpánzok életének valós eseményeiből merítettek, ezeket fogalmazta bele a szerző a történetbe.

Szomorúság, mosoly, egyre erősödő szomorúság, bánat, felháborodás, sajnálat-szánalom, düh: ezek az érzések tomboltak bennem Jennie, a csimpánz életével kapcsolatban.
Jennie egy kutató családjához kerül, ott él 9 évet. Életének története hozzábilincselt a könyvhöz. Ez az élet, ezeken a lapokon lefektetve, felkavaró, tragikus, tele erkölcsi rosszal (legalábbis számomra). Fantasztikus, mikre nem lehet megtanítani ezeket az állatokat. Gondoljunk csak bele, néhány filmet már alkottak csimpánzokkal, amikben szinte tökéletes szerepet játszottak. Ebben a regényben is tanítják-okosítják-foglalkoznak Jennie-vel, de hiába szerették őt, túlságosan is, valami mégis félrecsúszott.
Szerethet valaki egy állatot jobban, mint a gyerekét? Nőhet fel egy kisfiú és egy csimpánz olyan kapcsolatban, mintha édestestvérek lennének? Hogy zilálhat szét mégis ez az állat iránt érzett szeretet egy egész családot?
A könyv felkavart, megsiratott, tetszett.

Nem értettem egyet a családdal, haragszom rájuk.

Hatása alá kerültem a történetnek. Számomra fantasztikus élmény volt. Lehet, hogy jó időben és helyen kezdtem bele. Mindenesetre telibe talált.

Csillagos 5-ös élményérték

2010. január 4.

Egyedül....

1 hét egyedül a munkában

Kolléganőm külföldre költözött. (Elhagyott. :-) )Így, új óvónéni hiányában ezt a hetet egyedül, ill. a dadusnénimmel töltöm és az egészséges 23 fő Halacskával. Büszke vagyok rájuk, nagyon aranyosak !
Bár a problémák megmaradtak, de így izgalmas az élet (azt hiszem). Az egész napot klasszul eltöltöttük, remélem folytatjuk tovább az egész héten. Jövő héten egy frissdiplomás pedagógus szegődik páromul, és ismerkedik a Lurkókkal.

Szilvi: Érezd magad nagyon boldogan ott a messzeségben!
Orsi: Érezd magad nagyon jól nálunk!

Élményérték a mai napon 5-ös!

2010. január 3.

Újévi lomtalanítás

Újévi lomtalanítás

Hű, de nagy élményben van részem: lomtalanítom a ruhásszekrényem! A legnagyobb baj az, hogy nem is dobtam ki eddig semmit. Sajnos nagyon nehezen veszem rá magam a ruhák kidobására. :-(
Bezzeg a gyerekek lim-lomját pillanatok alatt kiselejteztem! Az apró, mindenütt meghúzódó, elbújó vicik-vacakok folyamatos kellemetlen perceket okoznak nekem. Jó pár dolgot csak átmenekítek az ovis csoportba, de néhány egykezes-egylábas apróságot megsirattunk, és elsüllyesztettünk a szemetes alján.
Ha a rendetlenség utáni rendet értékelem, akkor az élmény 3, 5 csillagos az 5-ből.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...