2010. október 31.

Bartis Attila: A csöndet úgy


Nem vagyok író, mégis csillagozni, értékelni szoktam.
Nem vagyok fotográfus, mégsem csillagozom.
Tetszett? Nem tetszett? Jó minőség? Rossz minőség? Hiper-szuper fényképezőgépes, vagy sima mobilos felvétel?
Ilyen pixel, olyan felbontás? Én nem értek hozzá. Valami tetszett Bartis gyűjteményében, valami nem tetszett. Hiányzott a fekete, hiányzott a fehér. Olyan szürke volt minden.... ennyire ilyenek vagyunk? Ennyire szürke minden? Világít a szürkeségben a fényes fog, a kutya édes orra, világít a lámpa, sőt egy árnyék is virít a fényben. Tisztára úgy éreztem magam némely kép nézegetésekor, mint amikor bandukoltam Mccarthy-val az Út-on. Csak szürkeség és szürkeség...

Egyébként is olyan nehezen nézem meg más személyek fényképeit ha hozzá még információkat is mondanak, történeteket is mesélnek. Hiszen nem voltam ott, nem láttam, a képzeletem pedig beszűkíti olykor a határokat.
Most a képek mögé néztem- az én emlékeimmel, az én eszemmel, az én fejemmel, az én gondolataimmal, az én nyugalmammal.
Ha belelátnék Bartis Attila fejébe valószínűleg találkoznék egy nagy zűrzavarral. Na és? kit érdekel, látnátok csak az én fejemet….. Ítéljünk? ítélkezzünk?
A képek?
pillantás,
távolba meredés
elcsodálkozás
intimitás
vicces
csodaszép
sajnálatra méltó
szexualitás
erőltetettség
továbbgondolós
szomorúság
gusztustalanság
sejtelmesség
fényesség
hiányérzet
szeretet

Lettek kedvenceim, másképpen megfogalmazva vannak olyanok, amiken tovább időzött tekintetem, tovább bámultam, csodáltam, emlékeztem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...