2010. július 20.

Jodi Picoult: Törékeny


"Hát nem látod, mekkora szarban vagyunk miattad?"- teszi fel a kérdést Sean a férj, feleségének Charlotte-nak.

... és akkor ez a kérdés el is mondja nekünk a könyv alaphangulatát. Sokan olvasták Jodi Picoult ezen írását, sokan véleményezték is.
Willow III.kategóriás csonttörékeny kislány.
Családja boldogan élne, míg meg nem halna, ha egyszer csak valahogy nem keverednének kapcsolatba egy ügyvéddel, aki -egy rövid beszélgetés után- potenciálisan lehetőséget lát Willow kapcsán egy műhiba perre.
A Törékeny című könyv ennek a pernek előkészületét, és magát a pert boncolgatja, miközben belecsöppenünk az O'Keefe családba, azaz hogyan megy a család tönkre ebben a perben, hogyan mennek tönkre emberi kapcsolatok a perben, hogyan zilálódnak szét barátságok ebben a perben?

Az én meglátásom is az, hogy az ember nem képes erről a könyvről saját élmények nélkül megfelelő képet alkotni. Olvasás közben nekem is eszembe jutott gyermekeimmel való várandósságom, emlékeim, hogyan néztem egyiknél a fej megfelelő növekedését (mert nem volt túl nagy), másiknál éppen a rövidebb combcsonthossz miatt aggódtam ("Nem baj, vannak rövid lábú jó focisták"- mondta ekkor nőgyógyászom, és lám Kicsifiú tényleg focizik.); nekem havonta volt ultrahangom, mert orvosom volt az egyik ultrahangorvos.
Eszemben van napi kapcsolatom a szülőkkel az oviban, és mindig próbálom észben tartani, hogy a szülők a gyereküknek a legjobbat szeretnék. (Pedig sokszor mégsem így látom..)

("-És milyen? - Mi milyen? - Hát az asszony. - Azt teszi, amit legjobbnak lát. Ezért senkit se lehet hibáztatni.")

Sajnos ez nem észrevehető, de ilyen képekkel a fejemben, és azzal a ténnyel, hogy nem voltam még ilyen, sőt ehhez fogható helyzetben sem nem ítéltem el senkit ebben a könyvben. Azt is bevallom szemlesütve, hogy Charlotte-ot sem akartam megölni. Csodálkoztam 1-2 lépésén, de csak a könyv elején. Drukkoltam, (talán) ítélkeztem, de mindenképpen a kislány javát akartam, és nem szerettem volna Piper megalázását. Egyedül Sean-t nem bírtam, nagyon nem, de nem csodálkozom, hiszen a férfiak másképp gondolkoznak, mint a nők.

"Jaj, Sean. Te vagy a legjobb apa. De...de anya nem vagy.".... és ez milyen igaz, lehettek kedves Apukák, bármilyen jó Apukák, lehengerelhetitek a gyerekeket, játszhattok szupereket velük, az Édesanyák, Mamák, Anyucik, Anyucikák, Anyák csak mi leszünk. Bocs Kedves... :-D

Willow tudta, hogy szeretik, de bármilyen okos ez a kislány, aki bár tud olvasni, és ismeri csontjai latin nevét, vagy egyéb érdekességeket, akkor is csak egy 5-6 éves kisgyerek a maga vágyódásaival, gondolataival, akit szeretnek, és akinek jobb, kevesebb lemondással járó életet szeretne anyukája. (Egy beteg gyermek biztosan rengeteg pénzt felemészt- mondom én, aki szerint egy egészséges gyermek is felemészt elegendőt, mindenféle mértéktelenség nélkül.)

"Igazán nem kell kimondanod, hogy szeretlek-...- mert már akkor tudom, ha a nevemet mondod. (...) Annak, akit szeretsz, másképp mondod ki a nevét. Valahogy biztonságban van a neve a szádban.

Jodi Picoulttól ez a második könyv, amit olvastam, és nem voltam olyan lelkes, mint A nővérem húga olvasásakor. Valahogy bíztam benne, hogy nem lesz ilyen vége, mert számítottam rá, szerettem volna, hogy ott lesz a fricska a végén, hogy mégsem...

Nem is tudom eldönteni hogyan értékeljem.. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem haladtam vele gyorsan. Gyorsan haladtam, érdekelt a kimenetele, de nem tetszett minden fordulat: vagy azért mert blődségnek tartottam, vagy azért mert számítottam rá.
Mire számíthatunk olyankor, ha egy házaspár nem azonos oldalt képviselnek egy perben? Válás vagy nem? összezördülés vagy ágyjelenet? (Egyszer hallottam, hogy sok házaspár házassága még egy egyszerűnek tűnő házépítésre is rámegy.
)

Azt hiszem 3/4. Sokat megtudtam belőle, jól megírt, olvasmányos, de nem lehengerlő.



2 megjegyzés:

  1. Én pont most olvasom, még az elején vagyok, de lassan haladok vele. Engem az ilyen történetek mindig annyira felkavarnak.

    VálaszTörlés
  2. A gyerekbetegség és az emberi hülyeség, vagyis amit mi annak aposztrofálunk, mindig felkavaró így vagy úgy: (sírunk vagy kínunkban nevetünk)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...